Hi!
Van egy YP-U1Z/ELS-em, és az a helyzet vele, hogy néhány fájlal szarakodik, nem másolja őket a gép fagyizik, ki kell húznom a lejátszót, és csak akkor működik újra a rendszer. Már csinált ilyet régebben is, aztán kb egy hónapja beszart, nem kapcsolt be, a betöltés 40%-nál megakadt, aztán nem reagált semmire, resetelni kellett, és utána sem változott a helyzet. Prószáltam megformázni, de a gép se látta, so viszavittem atzán megcsinálták, de hogy mi baja volt nem tudták megmondani, szerintem az egész lejátszó belsejét kicserélték, mert lett benn egy két új menü elem, meg többet tud ( mondjuk ehez elég lenne egy firmware frissítés ), plusz az aksija is jobb, ezidáig összesen 2x töltöttem a 4 hét alatt, pedig ugyanannyit használom, előtte hetente kellett legalább. Megint elkezdett szarakodni, 70-80M felett dadog a másolás, kissebb fájloknál sem tudom egyből akárhova másolni, van amit csak a rootba tudok, különben jön a hibaüzi, hogy az elérési út túl bonyolult, és aztán kiirja mindenre bármit csinálok, hogy a paraméter nem megfelelő ( milyen kamu szöveg hülye XP :-/ ) . Van olyan rendszer, ahol aszolút nem szokása működni, még rá se tudok másolni semmit. Van olyan gép ahol meg némely állománnyal semmi gond, csak egy párral szarakodik. Van valakinek hasonló tapasztalata, vagy valami ötelete? Help plíz! Thnx!
Gyorskeresés
Legfrissebb anyagok
Szakmai témák
PROHARDVER! témák
Mobilarena témák
Általános témák
GAMEPOD.hu témák
Adok-veszek témák
Hirdetés
Hozzászólások

Sunyi Sanyi
(senior tag)
Sziasztok!
Mi a különbség a Samsung YH-J70 és a YH-J70SB között???
Ezt valaki árulja már el!!!

Iriver & Iaudio ------trancetream.fm----- /www.tiesto.hu/ ---www.ferrycorsten.com---

JAY&JAY
(újonc)
Siasztok. az lenne a kérdésem h. hogyan tudok freewaret frissiteni samsung yp-t8z lejátszon.már probálkozom egy ideje de nem igazán akar összejönni.ha valaki le tudná irni nagyon megköszönném.a freeware megvan 1.38 ver.

JAY&JAY
(újonc)
HI. volt szerencsém meghallgatni egy T7-est hát nem tudom ki h.van vele de nekem nem nyerte meg a tettszésem. rock zene hallgatására nem a legjobb hiába van teljes mélyhangkiemelés és 3D hangzás.minimális a mély. a T8as kb.3szor jobban és dinamikusabban szol.

Rickeffe
(kvázi-tag)
Skacok! Megjött a 3.100 firmware a YP-C1-esekhez!
[link]
Rickeffe

JAY&JAY
(újonc)
HI.Sajnos a magas hangok rovására növelték a a mélyet. ugy szol a T8 h.szinte eltünnek a közép és a magas hangok.a vélemény az h.a samsung nem tud normális hangeszközt gyártani. a t7nél tulzott magas hang a T8nál meg magas hang nélkül szol. kissebb energiát kéne a formatervezésre forditani és nagyobbat a hangzásra mivel arrol szol a dolog. ezért az árért rablás amit a samsung csinál. 50-60 ezret elkérni ezért a (T7-T8) lejátszokért. sajnos a legrossszabb vételem volt. a sony telefon 1000szer jobban szol megcsufolva ezt a selejtet.
(#657) Sunyi Sanyi válasza Sunyi Sanyi (#652) üzenetére

Sunyi Sanyi
(senior tag)
PLS UP!!!

Iriver & Iaudio ------trancetream.fm----- /www.tiesto.hu/ ---www.ferrycorsten.com---

Laca19 (a)
(tag)
Hello, ...
Nem tudom őszintén szólva, hogy miért kevesled a magasat-közepet, de mindegy. Én anno még a legelején amikor megjelent, ennél sokkal többért vettem(100ezerért), de akkor újdonság volt, én a legelsők között vettem meg. És nem bántam meg!! Ha most vennék ugyanilyet vennék, csak persze ennyi pénzért már 2GB-osba+kamerásba.
Na mindegy, nem is ezért írtam.
Végülis tudtad frissíteni a firmware-t? Nem tudnád leírni ha sikerült, hogy hogyan kell?
Én először 1.32-ről 1.34-re frissítettem, de az automata frissítő progi volt.Elindítottam és megcsinálta. Most meg ''nem olyan''. Valahogy bonyolultabb lett, hogyis mondjam, annyira nem tudok angolul. Persze sejtem hogy hogyan kell, de nem merem megkockáztatni.
Ezt találtam róla:
''Enjoy,
YP-T8 Firmware version 1.38
YP_T8.img: YP-T8 Image installation program
YP_T8D1.FNT: YP-T8 Font installation program
YP-T8.rom: YP-T8 Driver
It includes various improvements and fixes over previous firmware versions.
I've also included the 'DartGame_KOR.xov' and 'RandomBall_KR.xov' and 'DartGame_KOR.xov' files- You can copy them over to your Yepp or not depending on what you want those games.
To install it, it just copy the files in the zip I posted into the main directory on your player, then disconnect it from the computer and turn the player off and then back on, and you're all set.''
Leírnád esetleg lépésről-lépésre hogyan csináltad?
http://www.dieselblackgold.com/ - Egy kis video, mielőtt rendelnél a www.parfumcenter.hu-tól: http://www.youtube.com/watch?v=5FlTHx8TTw4
(#659) Laca19 (a) válasza Laca19 (a) (#658) üzenetére

Laca19 (a)
(tag)
Amúgy ez egyáltalán ''hivatalos'' driver?
Mert egy Samsung oldalon sem találtam 1.38-as FW-t, csak itt:
[link]
Se magyar, se lengyel, se amerikai oldalon nincs ilyen(mondjuk magyaron már semmi nincs)
Remélem nem amolyan''összetákolt'' FW
A Samsung meg az LG oldalát perelni kéne, a picit ''régebbi'' dolgoknak leveszik a dolgait, a régebbit azért tettem idézőjelbe, mert a Samsung szerint már a T8-as is régi modell, persze a sokkal régebbi és gagyibb MP3 lejátszók nem kerültek bele a ''régi modellek''kategóriába, nem értem????? 
És ha valakinek eltűnik a gyári CD-je?
LG-re példa:az 5169-es digitalizálós DVD íróhoz Honestech progit adnak.Ha felteszi az ember akkor alapból recseg a hang. De felmentem a hivatalos oldalra, persze amerikaira, mert a magyar oldalon lóf.sz sincsen és letöltöttem a PATCH-et, ezzel minden rendben, jó a hang és a kép is. Ezzel még nincs is baj.
De
a múltkor ír egy srác, hogy milyen, hogy működik, éredeklődött róla.
Írogatok neki mindent, mondom lekell rögtön tölteni a PATCH-et. Erre visszaír hogy nem találja, adjam meg a linket. Keresem, hát én sem találom, leszedték.Poén az egész.
És ha nem mentem el magamnak sem, mert úgy gondolkodok, ''majd ha legfeljebb fél év múlva újratelepítem esetleg az XP-t letöltöm újra a PATCH-et''?Akkor nekem sincs meg.
Pedig ugye nem egy régi, meg nem is egy olcsó darab.
http://www.dieselblackgold.com/ - Egy kis video, mielőtt rendelnél a www.parfumcenter.hu-tól: http://www.youtube.com/watch?v=5FlTHx8TTw4

Rickeffe
(kvázi-tag)
Édesanyámnak is T7-se van, nekem sem jön be a cucc hangja a C1-es 3.100-as firmware-ű stabil WOW után, de igazából előtte is nagyon szépen be lehetett lőni a gyári fülhallgatójához az EQ-t. Mert ugye a C1-ben van EQ a T7-esben meg nincs. Utóbbiban valami DNe van vagy mi, sztem botrányos a hang ami kijön belőle, és a fülhallgatója is gyengébb mint a C1-é. Sztem egy normális firmware javíthatna ezen, hiszen hogy milyen hang jöjjön ki a kütyüből (már amit enged a hardver ugye) az nagyban befolyásolható szoftveresen. Bár lehet, hogy meg van szabva nekik melyik hardverre mit tehetnek rá.
A magyar és az usa oldal nem igazán frissít. Ne is keresgess rajta semmit. A yepp.ko.cr -> [link] az igazi. Innen első kézből kapod a cumót. Mindig a legfrissebb firmware-ek vannak fennt. Ha itt nincs akkor még sehol. Itt meg lehet próbálni a többi szoftot is megszerezni, mert azokat is itt készítik. A koreai kezelőfelület kicsit idegen lehet, de el lehet igazodni. 
Ja, és az alábbi linkkel sincs semmi probléma, a yepp.ko.cr-ről szedik ők is a firmware-t viszont itt néha lehet találni speckó firmware-t is de ezek is a hivataloson alapulnak ha jól tudom.
[Szerkesztve]
Rickeffe

csab2
(PH! addikt)
Ez egy régi FW. A 2.210-es. Nekem már a 2.290 van fent. Ne zavard össze a népet!!!

csab2
(PH! addikt)
Most raktam fel az yp-c1-emre a 2.302 fw-t. Változás a 2.290-hez képest, hogy nincs rádió menüpont és kikerültek a wow és srs hangzások. Nem igazán értem. Kevesebb, mint az előző. A magyartalanságokat pedig még mindig nem tudták kijavítani.

kikke
(újonc)
Hi! Még mindig eladó egy YP-T7V, 256M, remek állapotban, legújabb lyrics-es fw-rel. Van benne EQ, wow, srs is
A gyári fülese jól szól, azt sajnálom legjobban.

Rickeffe
(kvázi-tag)
Kedves csab2!
Szerintem a 2.302-es firmwaret nem tudom, hogy tetted fela c1-re, mert ha jól tudom, ilyen nem létezik. Ha létezne, akkor bocsánat, de szereintem meg TE ne zavard össze az embereket! Nálad azért kerülhetett ki a rádió és a térhangok, mert valószínűleg nem jó firmwaret tettél fel.
A legújabb C1-es firmware a 3.100-as. A koreai oldalon és a fansiteon is.
Az alábbi link amit közöltem valóban nem, jó felcseréltem a domainnévben a végződést, helyesen: yepp.co.kr -> [link] Ez a hivatalos firmware-ek lapja. Ha jól tudom itt reggelni is kell, ami koreaiul kicsit nehézkes, ezért van az alábbi fansite.
A fansiteról letölthető legutolsó YP-C1 firmware a 3.100-as: [link]
A rádió nem került ki belőle, csak azóta sem működik mert hardeveresen engedélyezni kell ha jól tudom, mert a rádió csak az amerikai YP-C1xB-kben van. A WOW és SRS hangzásokat pedig nemhogy kivették, hanem stabilizálták. Végre lementi. Új fájlstruktúra, és úgy tűnik új upgrader. Egy hete nyűvöm, csodaszép hangja lett az eddigihez képest bár eddig is szépen szólt. Nem fagy, hihetetlen gyorsan bootol! Finoman lehet állítani az SRS definition paraméterét (eddig más volt a neve tán és 3 fokozata volt)
Szerintem nézz utána mit műveltél a lejátszóddal, és másokat ha lehet, ne nagyon vegyél rá erre.
Rickeffe

Y2P
(újonc)
hi!
valaki tudna segíteni hogy hol lehet yp-c1-hez USB kábelt szerezni???
sajna elhagytam 
kössz

csab2
(PH! addikt)
Szia!
Valamelyikünk nagyon félreért valamit. Lehet, hogy én.
Amit a második általad megjelölt linkről lehet letölteni az egy zip fájl. A neve: YP-C1_V3[1].100 Ez maga az updater progi, amit fel kell telepíteni a gépre. Ezzel a progival a 2.210-es fw-t lehet a lejátszóra feltölteni. Ez a firmware verziószáma. Ezt írja ki a lejátszó is a Settings menüben. Nekem eddig a 2.290 volt fenn és ezt cseréltem a 2.302-re. Szerintem te kevered az updater verzióját és az fw-ét.
Korábban sem kioktatni akartalak, csak tisztázni a dolgot. Várom a véleményedet, hozzászólásodat!
Üdv!

tuskooo
(PH! addikt)
Simán magában sehol se tudsz venni? 

Rickeffe
(kvázi-tag)
Kedves Csab2!
Az updater program tartalmazza a firmware-t. Azért adják együtt mert az azzal jó.
Mint említettem én úgy vettem észre az updatert is megváltoztatták és még sok minden mást is.
Ha az általad említett firmware-t telepítetted akkor ott valami nagyon nagy gáz van! Én ditto ebből a csomagból frissítettem és nekem bizony 3.100-as lett a firmware-em.
VISZIONT: említettem hogy megváltoztatták az updatert. Nálam ez abban nyilvánult meg, hogy más kezelőfelület (ami ugye nem igazán érdekel) de az 1.1-es USB HUB-omat nem komálta. Alaposan le kell tisztítani az előző updatert és meg kell engedni az újnak, hogy feltelepítse az új recovery drivert (nekem legalábbis feltette).
1. Azon sírt, hogy neki gyorsabb USB kell, és a lejátszón is 2.0-át mutogatott pedig 1.1-es az interfész, aztán visszaállt 1.1-re és nem akart feltelepülni.
2. Nagy nehezen ráerőszakoltam, akkor a végefelé megszakadt -> playa megkukult, zéró boot -> hajtépés
3. Teljesen leirtottam az updatert, feltelepítettem a 2.240-est -> feléledt a playa.
4. Leirtottam a 2.240-est, restart -> 3.100 feltelepít.
5. Megint sírt a sebesség miatt de már nem akadt szét.
Szal ez valószínűleg helyesen telepített updater és 2.0-ás usb mellett sokkal simábban megy.
Rickeffe

Rickeffe
(kvázi-tag)
Ez a kábeles téma engem is érdekel! Nem találok a honlapjukon olyasmit, hogy tartozékok vagy kellékanyag igénylés. Utánanéztem a miniusb csatiknak is. A-tól egészen F-ig. HA jól láttam, egyik sem egyezik vele.
Mocskoss jó, nem?
Szal ha valaki rájön honnan lehet ilyet bugázni, annak én is örülnék.
Rickeffe

csab2
(PH! addikt)
Akkor nem értem mi a gáz. Az updater progit amikor elindítod automatikusan megkeresi a lejátszót. Amikor megtalálja kiírja az aktuális fw-t és amire cserélheted. Most itt a munkahelyen felraktam az updater progit egy olyan gépre amin előzőleg nem volt (tehát korábbi verzióval nem ütközhet). A lejátszó nincs itt, tehát nem tudom megnézni, hogy melyik fw-re lehetne cserélni. Viszont megnéztem a Help könyvtárban található screenshot-okat és ott is 2.210-es fw látható. Ezért nem értem, hogy a 3.100 van fent. Az én gépemben és a melós gépben is alapból 2.0 usb van.
Kábel ügyileg a Samsungot keresném meg.
Üdv!
[Szerkesztve]

Y2P
(újonc)
majd holnap kiderül hogy veszprémben van e ilyen kábel (nem szaküzletben)
sajnos viszem a garanciális szervízbe, mert egyszerűen nem idul el 
majd ott is megkéredezem hogy lehet e kapni és mennyiért

Rickeffe
(kvázi-tag)
Szerinted még nem fordult elő, hogy egy programot, egy előző verziójának screenshotjaival muttak be? Csak az analógiát mutatják be.
Kit érdekel mi van a screenshot-okon. Azt nézd mi van a Binary mappában a fájlok fejlécében. Kivéva a bootmanagert.sb-t, mert az más verziószámozású. Mindegyik fejlécében ez szerepel: Product Version: 003.100.080 Component Version: 003.100.080.
Rickeffe

csab2
(PH! addikt)
Mea culpa, mea culpa!!!!
Hülyeséget írtam, bocs. Otthon már rájöttem, ugyanis a 2.290-es fw illetve updater esetében is 2.210 szerepel a screenshot-on. Mégegyszer bocs.
Ma reggel behoztam a melóhelyre a lejátszót és megpróbáltam rátenni a 3.100 fw-t. Nem sikerült. Itt most el kell, hogy mondjam, hogy én eddig sohasem recovery módban frissítettem a fw-t és mégis mindig sikerült. Most nem. Gondoltam kipróbálom recovery módban. És láss csodát... SIKERÜLT! Úgylátszik, mostmár csak így lehet telepíteni, beletették ezt biztonsági okokból (mondjuk nekem e nélkül sem volt problémám soha).
Szóval BOCS! NEKED VOLT IGAZAD. Ez valóban a 3.100 fw. Csak azt nem értem, hogy miért nem bírják már kijavítani a magyartalanságokat?! Zavaró.
Köszi a segítséget!
Üdv!

[Ace]
(fanatikus tag)
Sziasztok!
Olvasgattam a korábbi hozzászólásokat, meg azt, hogy a szervízben aktiválták a rádiót. Nem tudja senki, hogy ezt szofteresen vagy hardweresen csináltálták-e? Nem lehet, hogy új lejátszót kaptak? Elég zavaró, hogy benne van az FM radio menü, de kifagy.
YP-T6 -> fw: 2.360
Valamint megmondaná valaki, hogy a lyrics-et, hogy lehet használni? Köszönöm!
[Szerkesztve]
www.napiapp.com | www.ace-blog.hu

JAY&JAY
(újonc)
Hi. Samsung YP-T8(1GB)rádios lejátszo elado.11honap gari Photo Hall vásárolt. karcmentes minden eredeti tartozékával együtt. 40ezer Ft. alku nélkül személyesen átvehetö.

csab2
(PH! addikt)
Most kicsit dühös lettem.
Az történt, hogy a C1-hez adott fülhallgató egyik gumi gyűrűje (ami összetartja a hangszórót és a kávát, valamint ergonómikus használatot biztosít) elveszett. Megkerestem e-mailben a szegedi márkaszervízt, ahonnan ezt a választ kaptam:
''Csak egyben lehet rendelni ezt a fülhallgatót (EP-250 a típusa) több
színben, bruttó 3772.- forintért.''
Köszi! Azért mert elveszett egy 2 forintos kis vacak, vegyem meg az egész fülhallgatót.
Valakinek esetleg nincs egy felesleges ilyen gyűrűje? Nagyon megköszönném.
Tudnátok ajánlani valami jó minőségű nyaklánc típusú fülhallgatót egyébként?
Előre is köszönöm!

tuskooo
(PH! addikt)
Ehh, ennyi pénzért már sokkal jobb fülest kapsz 

Gergi
(fanatikus tag)
Sziasztok!
Tudja valaki esetleg, hogy honnan lehetne szerezni olcsón Samsung YP-C1(Z) mp3 lejátszóhoz usb kábelt, ugyanis az enyémet elhagytam! 

Gergi
(fanatikus tag)
Probléma megoldva! Rendeltem a Samsungtól kábelt... 

SzGee
(kvázi-tag)
írd már le légyszi, hogyan és mennyi volt! az enyém is szaraxik, jó lenne egy tartalék ! köszi előre is 
If you leave me, can I come, too?

Gergi
(fanatikus tag)
Hát felhívod a Samsung ügyfélszolgálatát (06-80-726-7864) és bejelentkezik az automata. Ott asszem az 5-ös menüpontot kell választani (tartozékok rendelése, ha jól emlékszem) aztán felveszi egy emberke és elsírod neki a bajod, aztán mondja mi mizu...
A kábel 1600 Ft volt és mivel én Pécsen lakom, ezért volt nekem postaköltségem is, ami olyan 1100Ft volt (pénteken délelőtt megrendeltem, hétfőn már itt is volt). Ha pesti vagy, akkor be lehet menni érte személyesen (megmondja az emberke a címet) és akkor nincs pk! 

Babapisi
(újonc)
Sziasztok!
Gyors segítségre lenne szükségem,a probléma a következő: elromlott a fülesem(eredeti),próbáltam rendelni ügyfélszolgálaton,de mad dec közepére tudják hozni mert költözik a samsung raktár. Kérdés: Hasonló fülest keresek mint az eredeti,legyen jó dinamikája,erős basszus nem kell,csak olyan kis kellemes ,könnyed, paraméterei is legyen hasonlóak. Ti milyen fülest ajánlotok?
én a ''milyen füllhalgatót'' topikot ajánlom. amúgy a személyes tippem sony mdr 818 2k-ért.

<petrosz>
(újonc)
nekem azt mondják hogy nincs
2 hét múlva talán

Batman007
(lelkes újonc)
Hi! Az YP-T7 védelmében szólnék pár szót, mivel nekem már lassan egy éve megvan(T7X). Először is van benne EQ sőt user EQ is. A DNe meg csak az T7F-ben van, ebben csak SRS WOW. Az meg hogy a C1 jobban szól-e az már csak egyéni véleményem, de volt szerencsém meghallgatni és szerintem a T7 tisztább. Az igaz h. a C1 gyári fülese jobb. Ja és a firmware nem javít semmit a hangzáson.
A T8-hoz meg nem is érdemes hasonlítani mert, nem egy árkategória.(Háromszor jobb hangzás kétszerannyi ár
)

Shadows
(senior tag)
Nekem olyan van hogy leszedtem simán a plyert (kihúztam a dugóból!!) és utánna a kérte hogy rakjam neki a firmwert mert NEED (szükséges) el se indult kikapcsolt
hazmentem melóbol na kábel be playa rá frissítem jó!! rádió sehol kábel vissza mondom próbálom más lejátszó firmwerét 4-5 rámet de nem volt jó vajon mért aztán a t5-softot rárakta az yp-c1(x)-re és láss csodát be se kapcsol se a gép nem ismeri fel se be se kapcsol. próbálom hogy visszateszem az eredetit mivel már a pumpa igencsak elszaladt és azóta kaputt.
Az van hogy ha elemmel indítom ha rádugom az usb-re akkor csak a navigácós gombok körül világít a led de se kép se hang.
Gondolom az alaplapi biosz epromját vagy valami hasonót toltam szét ami nem softweres hanem hardveres probléma és miután nem garos tejelnem kell.
OLVASTAM EZT A RECOVERY DOLGOT DE NEM IGAZÁN ÉRTEM MOST SE A GÉP SE AZ UPDATERT NEM VISZI TALÁN LINUX ALATT SIKERÜL DE NEM FŰZÖK HOZZÁ SOK REMÉNYT
HHHHHHHHHEEEEEEEEELLLLLLLLLLPPPPPPPPP!!!!

Shadows
(senior tag)
ha egyszer lesz módomban honorálni ezt a hozzászólást megiszunk valamit mert ezzel segítettél hogy a rohadt szervizes 5 ropival NE húzzon le
mert megkérdeztem pénteken mennyi azt mondja 5k szép 3 perc alatt
[Szerkesztve]

Shadows
(senior tag)
Nekem a 2.201 firm van fent van rádió ami nem fagy és a wow meg minden benne van ennek fejében még magyar is. mi kell ennél több???

Sunyi Sanyi
(senior tag)
Médiában volt szerencsém kipróbálni a YP-K5 beépített hangszoróval rendelkező mp3 lejátszót.
Ami tetszett az a külseje, a kezelhetősége, a képek színei.
Ami csalódás volt egy picit az a hangszorója. Az én Motorola L7 szólt úgy mint ez a samu 2 hangszoróval együttvéve. 
Iriver & Iaudio ------trancetream.fm----- /www.tiesto.hu/ ---www.ferrycorsten.com---

atenza
(senior tag)
Ha valaki kipróbálta már az YP-U2-t légyszives ossza meg a tapasztalatát, kinéztem magamnak, de nemtom h. ezt válasszam-e...

kalcy
(újonc)
Csatlakozom az előttem szólóhoz 
Én is szívesen vennék bármilyen infót a Samsung U2 család tagjairól, mivel a gyártó meg a forgalmazók sem túl közlékenyek... (tapasztalatok, műszaki adatok ilyesmi)
Előre is köszi!

<Mateus>
(kvázi-tag)
cső!
nekem egy olyan kérdésem lenne h most karácsonyra szeretnék magamnak egy jo kis mp3 lejátszot!! és ebbe kérem a tanácsotokat h milyet vegyek??? kb 30k tudok rááldozni!
irány a nagy mp3-as topik. dőlj hátra, szánj rá egy kis időt, és megleled a válaszokat.

diablo1984
(PH! addikt)
Lenne nekem egy Samsung YP-U1-es mp3 lejátszóm, éshát firmware frissítés közben úgy gondolta, hogy kifagy.... és azóta nem csinál semmit, nem tudom rá új firmware-t feltenni, mert mindig azt írja ki, hogy nincs recovery módba....pedig nyomom a play gonbot, dehát hiába! Ha valaki járt már így plííííízzz írja már meg, hogy mi lehet rá a megoldás! 
SonyEricsson Xperia X8 - I'm lovin' it!

stuffxy
(újonc)
Hello !
Meg tudna nekem valaki mondani a Samsung YP-U2ZB hez, melyik a legujabb firmwire vagy adni egy linket ahonnan letolthetnem? Elore is kosz !!!

stuffxy
(újonc)
Hello !
Ma vettem egy ilyen lejatszot (YP-U2ZB 1Gb),es elso benyomasom rolla, hogy nagyon jo kis player. Szvsz jo hangzasa van es ami meglepett, hogy a fulhalgato is eleg szepen megy, nem egy cx300, de ahoz kepest, hogy gyari fules eleg jo, (a fulhalgato nem nyakba akaszthatos valtozat mint pl. a C1 es valtozathoz jaro). Kiprobaltam egy Sennheiser cx300 as fulhalgatoval is, es nagyon ott van a hangzasa.
Fontosabb dolgok: jol olvashato 4 soros kijelzo, eleg egyszeruen kezelheto menu ami tartalmazza: Beallitasok, Zene, Jatek lista, Navigalas menuket, a fobb dolgok a Beallitasoknal talalhato, ahol beallithato a nyelv, az alaphangero, a hangzasok, az equalizer es innen torolhetok a dolgok a lejatszorol, konyvtarkezeles , 9 soros equalizer, DNSe es 3D hangzas, diktafon funkcio, konnyen kezelheto gombok, usb 2.0, FM radio a lejatszotol fuggoen, ezt egy R betuvel jelolik: YP-U2(nincs benne FM radio) / YP-U2R(FM radios), Reset gomb a gyari alapbeallitasok visszaalitasara.
Elso negativ tapasztalatom, hogy hiaba allitom at a totalcommanderben a kompatibilis mod hasznalatat, nem masolja at a gep 1500 kb/s-nal gyorsabban a lejatszora a zeneket ( ezzel kapcsolatban ha valakinek van valami otlete, hogy miert nem megy akkor legyszi szoljon !) A hasznalt Totalcomander verzioja a 6.55 public beat 3. Mas eszrevetelem nincs. Szvsz eleg jo kis lejatszo, bovebben csak a hosszabb hanszalat utan tudok irni rolla.
Ha van valami kerdesed vagy erdekel meg valami, akkor szivesen valaszolok ha tudok.
[Szerkesztve]
[Szerkesztve]
[Szerkesztve]
usb 2.0 ide vagy oda, ez ennyit tud. az U1 csak 1100 kb/s-kel másolt.

Rickeffe
(kvázi-tag)
Megkövetem magam. Tényleg van benne EQ, csak felhergelt mert csak bödönhangot tudtam kicsalni belőle.
Ezek szerint 7F-es mer csak DNe vagy DNSe vagy mittommámiaz van benne, azzal is csak bödönhang, persze origin fülessel. Ahhoz meg má ne vegyek új fülest! 
A többi ízlés dolga, de a hangja nekem tobábbra se tetszik... 
[Szerkesztve]
Rickeffe

stuffxy
(újonc)
Ertem es kosz. Akkor azt mondod , hogy az U2 es U1 is csak ennyivel tud masolni?
[Szerkesztve]












