Remélhetőleg lesz majd egynéhány olyan oldal ahol már előre átalakított csengőhangokat lehet fel és letölteni, majd ezeket a leírtak alapján a telóra feltolni.
Nem írom alá!!! :D

Remélhetőleg lesz majd egynéhány olyan oldal ahol már előre átalakított csengőhangokat lehet fel és letölteni, majd ezeket a leírtak alapján a telóra feltolni.
Nem írom alá!!! :D

Marketplace-en már van pár program, ahol egy rakás csnegőhang között lehet böngészni, és két kattintással betenni csengőhangnak, ha erre gondolsz...
Még bonyolíthatnának rajta egy kicsit.

Merem remélni, hogy a következő zune verzióban lesz olyan opció a zene telefonra másolásánál, hogy "As ringtone", ami elvégezi mindezt
(#5) kovacszolt

Fő a felhasználóbarát környezet, persze 2011-ben egy csengőhang konvertálásával fogok szarakodni.

Igen egyet tudok érteni veled. Az mindenképpen megkönnyítené a dolgokat. Ha már a koncepció része volt az egyszerűség ugyebár.
Sőt örömmel venném, ha a Zune-on még gyúrnának. Mert ez így eléggé szerencsétlenül használható. Legalábbis szerény tapasztalataim szerint.
Van ezernyi hibám, mert ember vagyok. S talán ez az egyetlen dolog mely nem az én hibám.

Nyerő rendszer lesz ez úgy látom. 
A bug addig bug amíg nem dokumentálják, onnantól feature.

Iszonyat durva, tényleg. Más röhögve romolgat pl. andoridon, de itt már...
Fog az ember egy mp3-at, ellátogat ide pl.
Megvágja úgy, hogy ~40mp-es legyen, de semmiképp ne legyen több, mint 1mb, aztán pedig Zune-al felszinkronizálja, megadva csengőhangként.
Kb. 2 perces művelet...
Értem én, hogy lehetne simán kiválasztani a telefonon, de azért nem olyan hű de rohadt bonyolult dolog.
(Az meg tényleg piros pont, hogy a cs.hang nincs benne a többi zene közt.)
"My brain hurts!"

Így van. Nagyjából én is ezt érzem. Eddig az volt a baj, hogy nincs. Most az, hogy van de kb. 1 percet dolgozni kell vele úgy!, hogy a Marketen, már van olyan program ami megcsinálja helyetted.
Plussz, hozzátenném, hogy egy, vagy két darab csengőhangot tettem fel, eddig, akármilyen készülékem volt, aki naponta váltogatja, az se normál felhasználás
-Battletag: CarajoEsp#1838 -Steam: CarajoEsp -WP7 Gamertag: CarajoEsp1-BF3: HUNGeriEnd

Mert szerintetek ennek örülni kellene? Ez a felhasználóbarát módja egy csengőhang beállításának? 2011-ben ez a normális? Egy 0-ról újraírt rendszer, ami meg akarja hódítani a mobil platformot, az ilyen korlátozásokkal hány %-ot ér majd el?
A bug addig bug amíg nem dokumentálják, onnantól feature.
Berögzült megszokásokat nehéz eldobni és újakat megtanulni. De ha az ember kellően jó hangot rak be, akkor az esetek többségében a 40 mp elég kellene hogy legyen...
Sony Xperia S | 6.0.A.3.73 | Android 2.3.7
Az apple-nél is kb. ennyi mókolás kell, h legyen saját csengőhangod. Csak ott a kiterjesztést kell átírni, nem a típust. (meg mondjuk az itunes-ban is meg lehet vágni a zenét)
"Odamentem egy párhoz...négyen voltak!"

A wm 6.5-ön konvertálás nélkül olyan hosszú számot tettem be amilyet akartam, felőlem itt berögződhettek volna. Bár a 40 másodperc érthető, hiszen nem bővíthető a memória, ahogy hallani zte-nél elég a 4 gb is. Egy offline navinál a térkép minimum 2 gb. Szóval sok a kérdőjel, ezért én jelenleg még kivárok.
[ Szerkesztve ]

Nem erről van szó hanem arról hogy mibe fájt volna nekik engedélyezni hogy csak simán felmásolod és kész vagy akár ezzel a progival feltöltöd de majdnem minden formátumot és méretet?
Ez kb olyan mintha az internetszolgáltatód kitalálná hogy ezentúl csak 3-4 kattintással tudsz a netre csatlakozni vagy akár itt a mobilarénán hogy hozzászólás írásához előbb válaszolj meg 2 kérdést vagy bármi lehetne ami plusz "munkát" ad a számodra egy olyan dologhoz aminek (főleg 2011-be) már alapnak kéne lennie.
Mindenesetre ez a rendszer ezer másik sebből vérzik egy Android felhasználó számára szóval engem biztos nem fog érinteni ez a probléma én csak azokat fogom sajnálni akik bemennek egy üzletbe látják hogy Nokia meg jól néz ki a külső megveszik és ilyen dolgokkal sz*patják majd őket. (persze meg is érdemlik)
Az Apple még ilyen marhaságokat is megcsinálhat(na) mert nekik van egy vallási szektájuk és az mindent vesz amin csak rajta van az alma logo de a microsoft szerintem pont azokat köpte szemen leginkább a WP7-el (Mangóval is még) akik hűségesen vették a windows mobile-os készülékeket...
www.nokiaprogramok.hu

van olyan offline navi is ahol pl csak magyarország térképet kell leszedned, kemény 50mb, nem kell itt gigákkal dobálózni.
[ Szerkesztve ]
A kijelzővédő fólia a telefonon olyan, mint gumival a szex. Biztonságérzetet ad, de valahogy mégsem az igazi.

Az jó csak én egy hónapba 5 napot vagyok Magyarországon. Tök jó használjak 40 másodperc csengőhangot, meg 50 mb térképet, érdekes logika, majd megpróbálok alkalmazkodni vagy veszek mást. Lehet nekem ez furcsa, hogy nagyjából tudják mi az emberek elvárása egy okostelefonnal, de a microsoft mégis a saját megoldásait akarja ráerőltetni az embere. Nem értem és igazából, nem is kapok erre válaszokat, ez van és kész.

ha nem túl nagy kérés, ötöt sorolj fel a sebekből! 
[ Szerkesztve ]
Keresem magamat! Ha valaki megtalál, kérem azonnal szóljon!

Az Apple-ös részről ez jutott eszembe. Volt egy másik is,csak azt nem találom
Légy önmagad, más már foglalt

Ok, azt aláírom, hogy lehetne ezt normálisabban is. Viszont azért aki ezért veri a tamtamot és hagy ki egy platformot...
"My brain hurts!"

Ha ilyen sokat tartózkodsz külföldön, akkor feltételezem van rendes navid. Ha meg nem tetszik a csengöhangos dolog valóban az a legjobb, ha nem veszel WP7et, esetleg iPhonet, vegyél Androidot, az való Neked.
[ Szerkesztve ]
A kijelzővédő fólia a telefonon olyan, mint gumival a szex. Biztonságérzetet ad, de valahogy mégsem az igazi.

Nem tudom ki hogy van vele, én eddig is "vágtam" a csengőhangjaimat. A számok eleje általában alkalmatlan csengőhangnak, mivel halk/mire rendesen "beindul" a szám lemegy a nap. Úgyhogy nekem ettől nem lett kellemetlenebb a custom csengőhangok használata.
Kíváncsi lennék ki milyen számokat használ csengőhangnak, hogy az első pillanattól kezdve hallja minden környezetben.
Az meg, hogy az android attól lesz jobb rendszer a wp7nél, hogy tud mass storage módot és bármit megeszik csengőhangnak...
Inkább nem is kommentálnám.
Az, hogy nincs rá egy normális rss reader senkit nem zavar, pedig vicc kategória. (nem ingyenes, fizetős sem. 3 csillagig néztem.) A kis túlzással használhatatlan billentyűzete szintén senkitse.
Záróvonal mellett csak az egy nyomvonalon haladó járműveket szabad megelőzni. pl: bicikli, motorkerékpár, úthenger.
Én csak az iphone-nál kezdtem el vágni, ott az elején 30 mp volt, de igazából nem is kell sztem több...nem azért van, h erről szóljon a zene, hanem, h felvegyem. 

Pantal
Azokat soha se tudom megszokni. Van 3-5 csengőhang, amit használok. Külön ébresztőnek, külön a csoportoknak (pl. munkatársak, család, barátok, stb)
Ezért is nem vettem eddig wp7-s mobilt, de most se örülhetek annyira, mert az optimus 7-re még mindig nem elérhető a mango, nem tom mit kell ennyit töketlenkedni vele... 
[ Szerkesztve ]
"Odamentem egy párhoz...négyen voltak!"

Ha már itt tartunk én kb az alap csengöhangot használom mindig.
A kijelzővédő fólia a telefonon olyan, mint gumival a szex. Biztonságérzetet ad, de valahogy mégsem az igazi.

így van! Én is mindig vágom. Ja és szinte évekig egy csengő hangom van....
akinek meg nem tetszik menjen máshova....
Keresem magamat! Ha valaki megtalál, kérem azonnal szóljon!

A 40 sec-es hossz bőven elég. Én legalábbis szerintem még annyit sem szoktam várni, hogy felvegyék a telefont. -> Nem kezdődik az elejétől -> Még csak azon sem kell ügyeskedni, hogy amikor újrakezdi, ne legyen egy "törés" benne.
Záróvonal mellett csak az egy nyomvonalon haladó járműveket szabad megelőzni. pl: bicikli, motorkerékpár, úthenger.

"kábelhuzogatós" módszer?
Keresem magamat! Ha valaki megtalál, kérem azonnal szóljon!

Úgy érzed ezek olyan dolgok amit az android oldott meg tökéletesen? Nem bántás csak nem értem ezek a korlátozások mire jók, ha te tudod írd meg.
[ Szerkesztve ]
Párszor megpróbáltam, nem jött be. Valaki viszont írta a topikjában, h egy-két mango-s optimus elszállt egy hibával, ezért egyelőre ms visszatartja. (Már tesztelik a megoldást, uh max 1-2 hét)
Persze lehet, h csak nem voltam elég akkurátus eme hihetetlenül profi módszer kivitelezésében. 
[ Szerkesztve ]
"Odamentem egy párhoz...négyen voltak!"

pedig sokat dob a rendszeren.
Nekem 1 óra alatt sikerült a kábellel összehoznom... türelmetlen voltam na...
De mondjuk omnia 7 -em van. De ha tényleg balhés a frissítés tényleg várj inkább!
Keresem magamat! Ha valaki megtalál, kérem azonnal szóljon!

Nekem volt Desire, Desire HD, HD2, Galay S és Galaxy S II. Sajnos ezeknél elegem lett a ROM pakolgatásból, mert sose tudott rendesen menni. Hol a memória fogyott el, hol egy alkalmazás fogyasztotta az akksit.
2 hete vettem egy Omnia 7-et. Jelenleg Mango fut rajta. Minden tökéletesen működik. Azt az 1-2 apró kellemetlenséget, ami nekem hiányzik, azt tudom mellőzni. Cserébe kapok egy gyors, stabil rendszert, jó hanggal (telefonálásnál).
A csengőhang valóban lehetne a zune-ban megvágni, de létezik online mp3 vágó szoftver, vagy az általam is használt Goldwave.
1 óra alatt jópár cs. hangot meg lehet vágni és át lehet tölteni.
Sok emberből én a lenéző szöveget hallom. Ugyanúgy, mint amikor pl. Az Androidos fan a másik op. rendszert szidja. Ugyanez vica-versa.
Press PLAY on tape. - privátra ILLIK válaszolni - Megbízhatóságom: http://phmegbizhatosag.atw.hu/phtabla.php?nev=hazse
Tudom, azért vettem most, eddig nagyon tetszett, de inkább másik telót vettem...
(pár hónapja).
Egy óra??? Atyaég...
Megpróbáltam párszor, aztán hagytam a fenébe... Amúgy rögtön le kell lőni a netet v kicsit várni vele?
"Odamentem egy párhoz...négyen voltak!"

na én erre vágytam.. eddig az összes telefonom szanaszét modoltam... na ezt nem és nem is akarom, mellette van android is, de egyre többet használom a WP7-et...
Pollen:
nekem úgy sikerült, hogy amikor neki állt keresni rögtön kihúztam az a kábelt, majd a zune egy kicsit gondolkozott és kihozta, hogy új frissítés elérhető. Vissza a kábel és OK gomb. Én ott csesztem el hogy ki be húzogattam.... és nem vártam, ahogy kell a visszadugással.
[ Szerkesztve ]
Keresem magamat! Ha valaki megtalál, kérem azonnal szóljon!

Nekem Beta Mango volt előtte fenn, így simán ráment az official Mango.
A kijelzővédő fólia a telefonon olyan, mint gumival a szex. Biztonságérzetet ad, de valahogy mégsem az igazi.

Pont annyi értelme van a korlátozásnak, mint annak, hogy Te ezen fenn akadsz.
sry, tudtam volna még szerkeszteni az előzőt
[ Szerkesztve ]
A kijelzővédő fólia a telefonon olyan, mint gumival a szex. Biztonságérzetet ad, de valahogy mégsem az igazi.

én csak örülök h a rendszer ellenségei ilyen pitiáner dolgokba tudnak belekötni, ezzel megveregetve saját vállukat h mégse olyan szedet vedett laghalmaz a saját kis rendszerük ![;]](/dl/s/v1.gif)
az alkalmazásnak a vezérlőgombjai is beköltöznek az állapotsáv alá, hogy könnyen tudjuk lelőni Zámbó Jimmy-t, ha felcsendül. (Bár ez ma már szükségtelen…) by:Bog

Tehát ezen nem is akarnak változtatni?

Ez a megállapításod oda-vissza igaz, azért ez a csengőhang elég magas labda volt. Nekem például soha nem volt androidom, de nem váltok wp7-re, mert nem nyújtja azt amit a korábbi verziók, gondoltam ti gyakorlati wp7 használók látjátok mi az irány.

Éljen a default HTC csengőhang
Igazából meg se néztem a telómon, hogy milyen csengőhangok vannak. Pont leszarom. Rezgőn van a nap nagy részében.
Én speciel nevetségesnek tartom ha izomból elkezd ordítani valamilyen csudás sláger a telefonból. Persze mindezt max hangerőn agyontorzítva. Fantasztikus élmény lehet ha az egész busz téged bámul ![;]](/dl/s/v1.gif)
HTC Trophy, HTC Hero
(#39) kovacszolt válasza Valentino K. (#38) üzenetére

Pedig egy jó csengőhang vonzza a csajokat, főleg a buszon, de ha te mást szeretsz, nem akarsz egy party arc lenni, végülis...
Ha kell áttudok küldeni egy hello moto számot, pont bele fér a 40 másodpercbe. 
[ Szerkesztve ]

Nem hiszem, hogy szükség lenne rá, több ember mondja azt itt a fórumon is, hogy elég a 40mp hosszúság, mint az, akinek ez nem elég.
(#39) kovacszolt:
Feleség, élettárs, barátnő, nem lehet neki esetleg?
[ Szerkesztve ]
A kijelzővédő fólia a telefonon olyan, mint gumival a szex. Biztonságérzetet ad, de valahogy mégsem az igazi.

Én egyszerűbb megoldás választottam a Mango-ra való frissítésre. Van itt egy kínai óra, ami másodpercenként elég erőssen kattog. Az első kattogásra kattintok a frissítésre és a 3-iknál meg kihúzom a net kábelt. Megvárom, míg talál frissítést. (általában 30mp vagy több). Visszadugom a net kábelt és frissítek. Eddig 5/5 alkalommal sikerült.
Press PLAY on tape. - privátra ILLIK válaszolni - Megbízhatóságom: http://phmegbizhatosag.atw.hu/phtabla.php?nev=hazse

Nekem spec. 30 mp. után a hangposta indul el. Teljesen felesleges egy 3-4 perces dallam. Ha egyedi, akkor másnak, hogy ugyanolyan legyen és az veled egy helyiségben legyen kicsi az esélye.
Press PLAY on tape. - privátra ILLIK válaszolni - Megbízhatóságom: http://phmegbizhatosag.atw.hu/phtabla.php?nev=hazse

hát ez jó, kínai óra 
Keresem magamat! Ha valaki megtalál, kérem azonnal szóljon!

Fórumozás alapján elég szűk réteg emlegeti fel ezt a dolgot. Akinek nagy igénye van egyéni csengőhangra, megoldja így. Ha valaki nem megelégedett a WP7-el, szerintem nem emiatt az. Sőt annyira nem is hallom, hogy szidnák és ezt mindenféle hátsószándék nélkül mondom. Legalábbis én úgy vettem észre.
"My brain hurts!"

Egyetértek.
Csoport csengőhang kiválasztás kártyán lévő bármilyen zeneszám közül. Mit ezt agyon bonyolítani 
Ez nagyon gáz.

akár elhiszed, akár nem, ilyen szintű "szopatások" kellenek ahhoz, hogy a rendszer kellően zárt, stabil és biztonságos maradjon.
az új Zune-ba nyilván fognak tenni csengőhang-készítőt, de a követelményeken nem fognak engedni.
az meg külön poén, hogy minden ilyen korlátozásnál azzal az szarrá fragmentálódott Androiddal példálozik mindenki, ami lassan ki nem látszik a nagy nyíltság okán rázúdult szemétből.
[ Szerkesztve ]
Sent from my Windows Phone

Itt mindenki műszaki zseni és elfogadhatónak tartja 2011-ben ezeket a korlátokat, de gondoljatok bele a feleségetek vagy a szüleitek helyzetébe. Mit tudnának EGYEDÜL tenni.
Lehet, hogy nektek ez nem okoz problémát, de az 5.-es lányomnak aki az osztálytársaival együtt havonta cseréli az épp aktuális slágerre a csengőhangot ez probléma.
Ezért biztos nem mangós telefont kap majd, ha megérdemli hanem valami mást.
A régi ütött kopott nokiája érdekes módon nem állít elé ilyen korlátokat

"az meg külön poén, hogy minden ilyen korlátozásnál azzal az szarrá fragmentálódott Androiddal példálozik mindenki, ami lassan ki nem látszik a nagy nyíltság okán rázúdult szemétből."
Ezzel együtt sokkal használhatóbb, emberibb. Nekem nincs gondom vele.
Szerintem ezeknek a korlátozásoknak semmi értelme. Valóban a legtöbb csengőhang simán belefér 40 másodpercbe, de a készülékek mai teljesítménye mellett nem mindegy, hogy milyen hosszú? A Zune (meg az iTunes is) szerintem egy hatalmas szivatás, legyen persze szoftver a szinkronizáláshoz, de legyen Mass Storage mód is.

Most nem kötekedésnek szánom, de akkor egy olyan felhasználónak miért kell "okostelefon"?
Szerintem egy 5.-es lánynak nem feltétlenül egy pont Mangos telefon kell, no offense!
[ Szerkesztve ]
"My brain hurts!"