Vezettem Forma 3-as autót is, valamint Button mögött volt szerencsém Forma 1-es tandemmel is menni a Hungaroringen (azt azért már nem adták oda
).
De szemre egyikben sem ilyen a kanyarsebesség, de gyomorra és egyéb belső szervekre viszont nagyon brutális érzés volt. De ez az életben volt, nem egy szimulátorban, tehát igazából nem mérvadó.
A kanyarsebesség oké, az tiszta sor, hogy melyikben nagyobb, nem is ezt vitattam, hanem azt ahogy a videón látható módon belecsapódik egyes kanyarokba, néhol egyszerűen túl sok szemre. De ehhez jó lenne egy km/h adat a videóban, mert lehet csak a kamera a csalóka, de ezt már írtam is. 2:37-2:41-nél ha valaki úgy belekap a kormányba a valóságban, mint ő, az szerintem nem jön ki ilyen jól belőle.
Ott szerintem többnyire hagyományosan kell adagolni a féket.
Többnyire, így igaz, de szerintem bármilyen nagy sebességgel menő versenyautóban máshogy fékezel egy bizonyos sebesség felett, abból megcsúszás (jobb esetben, ami esetleg védhető), vagy gumifal (rosszabb esetben) lesz.
Például én Porsche GT-vel mentem. Nagyon észnél kellett lenni, mind a gyorsításnál, mind a fékezésnél, mivel nagyon farnehéz autó és ugye hátsó kerekes. Többi típusról nem tudok nyilatkozni, de szerintem ott sem állhatsz bele a fékbe 240-nél. 
A forma 3-as autó nagyon semleges, hasonlóan viselkedik, mint itt a videóban szereplő, viszont érzékeny a hirtelen kormánymozdulatokra, mert pici a tömege, és nincs rajta túl sok aerodinamikai elem, könnyen el tudja veszíteni a tapadást (pont mint a gokart, könnyű csúsztatni).
Ebből viszont következik az, hogy megint csak nem olyan megbocsátó, mint a fenti videó részletnél is látható.
De mielőtt bárki félreérti nem a játékot fikázom. Simán év játéka lehet, bár amilyen gyorsan születnek a jó szimulátorok, simán az 5év játéka is lehet belőle. Ezek csak az én érzéseim. 
Meg aztán szerintem még sok mindenen át fog esni a fizika kiadás előtt. 
[ Szerkesztve ]