Köszönjük az irást, nagyon tetszett!
Szép lett a kicsike, remélheltőleg még sokáig használatban marad (még ha jelenleg a Fiat miatt kicsit hanyagolva is van).
Én mindig is szerettem az Opel-eket, nekem is van egy régi, de nagyon jó állapotú Astra F-em (majdnem 17 éves). Már gondolkoztam, hogy irjak róla egy bejegyzést de mindig elmaradt, mostmár lehet nem is lesz 1-2 év mulva pályáznék valami újabb autóra (anyukám pedig már nagyon feni a fogát erre
).
Azért egy pár szót az autóról ejtenék külön bejegyzés helyett, félig meddig kapcsolódik a témához.
Az Astra 2008-ban volt behozva Belgiumból, apukám egyik ismerőse hozta (megbizható, több autót is hozott nekünk és ismerősöknek) és nagyon ajánlotta, második autónak meg is lett véve egyből. Első ránézésre (és főleg a szervizkönyv szemrevételezése után) tudni lehetett, hogy nem egy leharcolt autó. Amit tudni lehetett róla, hogy egy idősebb házaspár használta majdnem végig (kb 12 év), garázsban volt tartva, rendszeresen szervizelve. Az autó végül 2010-ben került hozzám addig apukám és felesége használta (viszonylag keveset) lassan másfél éve van nálam, kb 15000 km-t mentem vele.
A kilóméteróra állásáról néhány szót... 1995 elején volt először beirva az autó, tehát lassan 17 éve használatban van, és jelenleg 98.000 km-t (!) mutat az óra. Nem elirás/csalás, szervizkönyvben vezetve volt, amig hozzánk nem került, azóta pedig tudjuk mennyit volt használva, tehát az érték valós (érződik is a motron hogy nincs szétjárva). A másik nagyon fontos dolog, az autón, hogy bár a festés helyenként kopottas, vannak rajta kissebb karcolások szép számban, de egy körömnyi rozsdát nem lehet találni rajta sehol. Ime egy kép (katt a nagyitáshoz):

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy ez a kép egy apróbb baleset(-em) után készült (2010 vége), amikor is újra volt festve az autó eleje, de a baleset előtt is hasonlóan nézett ki, leszámitva a ködlámpákat (azokat utólag szereltük bele).
Néhány adat az autóról:
Gyártva: 1994 december, Németország
Kaszni tipusa: Hatchback
Ajtók száma: 5
Motor: 1.4 L, benzines, MPI, 82 LE, 116 NM
Km: 98.000 körül
Felszereltség: 1 db légzsáktól eltekintve teljesen alap (nincs központi-zár, ABS, klima, ablakok is manuálisak)
Pozitivumok:
- A motoron érződik hogy még mindig nagyon rendben van. Jól ugrik amikor kell, 5. sebességben 100 km/h fölött is teljesen jól gyorsul. Ebben a tekintetben egy különleges autó, mert elég ritka az ezzel a motorral szerelt Astra F. Leginkább 60 lóerős 1.4 L-es vagy 75 lóerős 1.6 L-es (SPI) motorral találni hasonló autókat.
- Vezetési stilustól függően a fogyasztással nincs baj. Persze nem lehet egy újabb dizel- vagy akár benzinmotorhoz hasonlitani, de ha az ember nem tapossa ki a belét akkor viszonylag jó értékeket lehet vele elérni. (városban 8-10 L, kint 5.5-6.5 L, pedig nem szoktam kimélni).
- Alkatrészeket fillérekért lehet kapni hozzá (eddig nem sokat kellett rajta javitani a mult évi koccanáson kivül)
- Nagyon olcsón sikerült megkapni (mondjuk volt egy kis családi kedvezmény
)
Negativumok:
- Felszereltség. Itt most nem az elektromos ablakra vagy tükrökre gondolok, azok nélkül simán megvagyok. Ami nagyon hiányzik nekem az a központi zár (tudom utólag is lehet szerelni de az mégsem olyan, és sok munka van vele, de késöbb még lehet sor kerül rá), ABS, és a klima.
Összegzés képpen el kell mondjam, hogy az autót nagyon megszerettem, de felszereltsége miatt nem tudom hosszú távon elképzelni magamnak. Ezel együtt is még biztos hogy nem fogok egyelőre megválni tőle, legalább is addig nem, amig egy hasonlóan jó ár/érték arányú autót nem kapok. Ahogy már emlitettem fennebb, legjobban anyukám örülne ha meg akarnék válni az autótól (hozzá kerülne), neki már rég óta egy 97-es Dacia-ja van ami már kezd nagyon rozoga lenni. 
Mégegyszer kösz az irást, szivesen olvasnék még hasonlókat itt!
[ Szerkesztve ]