Ez némileg visszaszorítja a kártyák által termelt hőt
A hőmérsékletet azt igen, de a termelt hőt (mennyiséget) azt nem hinném.
Jester

Ez némileg visszaszorítja a kártyák által termelt hőt
A hőmérsékletet azt igen, de a termelt hőt (mennyiséget) azt nem hinném.
Jester
Hiába vagyok én nv-s, ez most már nekem is szerencsétlenkedésnek tűnik. Üresjáratba nem igaz, hogy nem tudják megcsinálni az energiatakarékoskodást. Le merném fogadni, hogy feszt sem csökkent a kártya, azért fűt annyira. A hűtésről meg nem mondok semmit. Az az apró pörgettyű szétforogja az agyát hogy elég levegőt juttasson a vga-nak. Ha már úgy is duplaslotos a kártya, mért nem lehetett a végére döntve rakni egy 92mm ventit. Vagy ha már ennyire a pörgettyű a menő, abból is elfér a 90 mm. HD4870-en is nagy volt, de még picivel annál is nagyobb elfér. Úgy látszik, nv-éknél csak chipet tudnak tervezni, hűtést nem.
Jester: Visszafogja a termelt hőt, mivel ha nem fogná, a hőmérséklet se esne. pl termel 100 watt hőt, azzal a kártya mondjuk 90 fokos. Ha nem termel csak 80 wattot akkor már csak mondjuk 75 fok.(ugyanakkora ventilátorfordulat mellett értve). Ezáltal esik mind a termelt hő mennyisége, mind a hőmérséklet.
[ Szerkesztve ]
Eladó Ford sierra 2.0 Laser, érdeklődni privibe!

ugyanakkora ventilátorfordulat mellett értve
Na de az "újítás" éppen az, hogy alacsonyabb hőmérsékleten kapcsol magasabb fordulatra a ventilátor. Vagyis ugyanazt a hőmennyiséget több levegőnek adja át miáltal csökken a hőmérséklet. De a hőmennyiség az ugyanannyi marad, hacsak a másik oldalon nem csinálsz valamit (mint például az említett feszültségcsökkentés).
Jester
Azért a nyári megjelenésre nem igyon senki hideg vizet. Én szeptember környékére tippelek és ahogy a cikk végén is említve lett, ősszel már akár jöhet az újabb ati széria, ha nem is a 6000-es, de egy finomított 5000-es formájában. Nyár elején főleg a GF100 B1 gyártásával lesznek elfoglalva, ezért gondolom, hogy nyár végére/ősz elejére várhatóak az olcsóbb geforce-ok.

40 fokba jönnek a fűtőtestek, de jó lesz 
"Az éjekszen szájfáj műsorán.."

Az olcsóbb típusok se lesznek igazán olcsók, mint ahogy megszokhattuk.

amire megérkeznek fizikailag is (nem csak marketingképeken) addigra már sztem ismét hideg lesz, s már a fűtésen fogsz gondolkodni
vicces lenne fogadást rendezni, hogy vajon a leendő minithermoszokat már az új Radeon szériával lehet-e majd összevetni vagy a mostaniakkal ? 
Antec P182; ZM500-HP; ASUS M4A79TDe; AMD 965BE@3.7; Scythe Ninja2b; G.Skill 8GB@1866; ATI5850; 5.4TBHDD; MOMO; T.FlightX; G.EM500; Samsung 2443BW, PS42B450B1W; Yamaha RX-V663; Klipsch F/C/S-1

minithermosz


s az áruk mellett a "levük" is izgalmas lesz - vajon visszatér-e az NV a játék-videokártya gyártáshoz vagy miniThermoszokat fog majd forgalmazni?
Azaz kidobja a sok reklám szöveget, amit eddig a a Therimk mellé súlykol?
(lesz-e pl. 3D
)
[ Szerkesztve ]
Antec P182; ZM500-HP; ASUS M4A79TDe; AMD 965BE@3.7; Scythe Ninja2b; G.Skill 8GB@1866; ATI5850; 5.4TBHDD; MOMO; T.FlightX; G.EM500; Samsung 2443BW, PS42B450B1W; Yamaha RX-V663; Klipsch F/C/S-1
Lényegesen Olcsóbb radeon hd5870et akarok venni. Ennyire érdekel csak a csodaFERI.
eladó vga/cpu stb. -> http://tinyurl.com/cg54t9f - = Origin(Bf3/BC2/The RUN): Gabbers_Unite = -
A GF104-ben látok némi fantáziát, ha jól megcsinálják,(kis fogyasztás, értelmes hűtés stb)bár inkább 5770 áron mint 5830-on.
ugyanis a GF100 valamilyen okból kifolyólag képtelen a GDDR5 memóriákat effektív 3800 MHz fölött üzemeltetni
Eddig se értettem hogy egyesek miért dicsérik a Fermit, de eddig az a kép állt össze bennem róla hogy amit most kiadtak az egy erősen "félkész" állapot.
off

félkész sztem is
de hogy a kisebb verziók miért nem jutottak el még a félkészig sem, ezt végképp nem értem 
ennyire muszáj volt "sorosan" fejleszteni?
Antec P182; ZM500-HP; ASUS M4A79TDe; AMD 965BE@3.7; Scythe Ninja2b; G.Skill 8GB@1866; ATI5850; 5.4TBHDD; MOMO; T.FlightX; G.EM500; Samsung 2443BW, PS42B450B1W; Yamaha RX-V663; Klipsch F/C/S-1
Nincs más választásuk.
I am a digital guy in an analog world *** Civ2 Ultimate Collection eladó! ***

:: Sokkal érdekesebb versenyző lehet a GF104 jelzésű lapka, ami valószínűleg 256 CUDA magot tartalmaz
Abból a Patibolo-ból mégiscsak lesz valami 
Azok akik feladnák alapvető szabadságukat egy ideiglenes biztonságért, nem érdemelnek sem szabadságot, sem biztonságot - Benjamin Franklin
Ilyen kaliberű "hibák" tucatjával maradnak a mai termékekben. Ettől még kész van a kártya, csak van mit javítani rajta.
Translator: Persze már fel is hívtak, hogy rossz április elsejei poént választottam. 
Gabrika: Ezek párhuzamos fejlesztések. Az ütemterv van így kialakítva.
[ Szerkesztve ]
A semmi az nem nincs, hanem van. Ha a semmi van, akkor nincs semmi, de ha nincs semmi, akkor valami van, de az nem semmi.
Kb akkor melegedni is fog rendesen, továbbá nagyobb lesz a hangja,nagyszerű
,pedig elgondolkoztam valamelyik megvételén a közlejövőben,de inkább maradok az ATi megoldásainál...
[ Szerkesztve ]
https://picasaweb.google.com/114984803793463156112/Hifi#
Nem értek hozzá, nem tudom egy ilyen hibát meddig tart kijavítani, de elég komoly problémának tűnik az a 3.8GHz, mert ha jól tudom a GDDR5 már lassan 7GHz-nél tart.
A félkész-t idézőjelbe írtam. 
Azért ezeket a hőfokokat olvasgatni elég érdekes, a kis 4830-ason ha minre veszem a venti fordulatát (kb 960RPM) akkor megy fel 80fokra, de akkor is csak stress teszttel.
off
"...információk szerint a termékeken használt hűtés 90 °C elérésekor kapcsol egyel magasabb fázisba, ám az új BIOS esetében ez az érték 80 °C lesz. Ez némileg visszaszorítja a kártyák hőmérsékletét, de a zajszint sajnos emelkedni fog."
Es hova emelkedik, mar igy is kemenyen porszivo a hangja... 
alba gu brath

Nevetséges ez az új kártya "100°C" üresben?? Lassan 150°C-nél fogunk járni,de legalább lemondom a gázt és rákötöm a vga-t a központi fűtésre.
[ Szerkesztve ]

Kiváncsi leszek a forgalombakerülés után a fórumokra...Szerintem lesz bajuk... 
http://phmegbizhatosag.atw.hu

A 256 Cuda core vs. 5770 ???
Hát már nem azért, de az 5770-re az én GTS250-em portyázik* / * unreal engine alatt!
Ez most hogy kell érteni? Ránézésre minimum GTX285 lehetne az az új chip, overclockal jóval fölötte. ~Ez kell nekem (*2), és olcsón megúszom a 3d sorroundot
.
[ Szerkesztve ]
120 fps or GTFO :D

Egy jó overclockos középkategóriás SLI, szerintem nem gyengén jobb lesz mint a GTX480, akár 1.3, másfélszer is, de minimum framebe főleg.
[ Szerkesztve ]
120 fps or GTFO :D
Csak 80 fokon kapcsol maxra.? Ha nekem lenne ilyenem, nálam már 60 fokon maxon dübörögne a ventije. 
Nagyon erőltetik ezt a fermit, de ha ma adták volna ki, akkor is le lenne maradva a konkurenciához képest.
"...Fortune favours the bold..." Virgil: The Aeneid
Amit meg a gázon spórolsz, mehet a villanyba. Gondolkodj ![;]](/dl/s/v1.gif)
eladó vga/cpu stb. -> http://tinyurl.com/cg54t9f - = Origin(Bf3/BC2/The RUN): Gabbers_Unite = -
a 3870 érdekes módon tudja az alacsonyabb energiaszintet két monitor mellett is. szóval, melyik kártyák NEM tudják pontosan még a Fermin kívül az alacsonyabb energiaszintet ilyen módon? csak azért, mert ez a "kártyák nagyrésze" nekem itt hatalmas kamunak tűnik. (avagy: citation needed!).
szóval a 64shaderes legkisebb fermi befogja a 240et. ez jól hangzik. nyár esélyes is. ideje lenne már egy 8800gt teljesítményű kártya a legalsó szegmensbe. mert ez elvileg a GT310 utódja lesz. illetve a száma alapján annak kéne lennie.
GT104nek még nem volt tape outja, tehát sietniük kell. ügyesen nyesegetve ebből még valami nagyon jó is kisülhet.
az új bios meg... lehet ki lett adva a parancs, hogy a tesztkarik nem lehetnek hangosabbak az FX szériánál, de a retail modellekből dustbuster2 lesz (ha 78.5% fölé megy a vezérlés). vagy mégse annyira bírják a 105fokot, mint azt előzőleg bőszen hirdették. ha meg 80fokon felkapcsol, akkor az ég óvja a dualmonitorosokat a Fermis setuptól.
elnézést a szkeptikus hangnemért, de ez a cikk nagyon marketingszagú és a nehezen ellenőrizhető állítások nagyon zavarnak.
[ Szerkesztve ]
The first rule of tautology club is the first rule of tautology club.
A HD 4000 és a HD 5000 több versenyzője sem tudja a legkisebb energiagazdálkodási profilt két monitorral. Ez általános jelenség. A HD 3870-nek puszi a hasára, de a HD 5850 nekem már 400-on megy két monitorral. 
Nem tudjuk, hogy nem volt a GF104-nek tape outja. Annyit tudunk, hogy a GF108-nak volt, de ez nem zárja ki, hogy a GF104-nek nem volt.
NEm tudni, miért most jön az új BIOS. Lehet, hogy utólag problémásnak ítélték a hőtermelést. Változtattak ennyi. A szilíciumostya biztos bírja a hőt.
[ Szerkesztve ]
A semmi az nem nincs, hanem van. Ha a semmi van, akkor nincs semmi, de ha nincs semmi, akkor valami van, de az nem semmi.

Természetesen a GF104 és a GF108 kódnéven emlegetett termékekből hiányzik a dupla pontosság
Ezt, hogy tiltják le szoftveresen? 
Vak tyúk is talál taknyot... XDD A programozás azért jó mert a legegyszerűbb dolgot is meg lehet oldani mesterien.

Jó lenne ha a fermiről, már nem jövő időben beszélhetnénk, hanem jelen időben 
Abu85: Mikorra várható a nagy GTX 470-480 teszt itt a PH-n 
[ Szerkesztve ]
COD4 :<<A.S.E>> Hardcore Feje'r megye (Tilos GL,MD,LS,KEMP!!!)| ip: 87.229.77.165:28974 Web: http://aseteam.info Minden játékost szeretettel várunk, a szerverünkön. BF3: odorgg
ok, köszi az infokat. 
a két monitoros setupok egyébként tudom, hogy ritkák (nem véletlenül csak egy helyen tűnt fel a tesztelőknek), de ettől fügetlenül öröm és bódottá' a használatuk. azért puszi nem, de örülve van neki
104ről pedig közben pár helyen már csiripelik a madarak, hogy szintén megvolt a tapeout pár hónapja.
The first rule of tautology club is the first rule of tautology club.

Abu, szerinted mennyire igaz a Fuados pletyka, miszerint az ATI és partnerei ugrásra készen várják a Fermi valós piaci bevezetését, hogy 1-2 héttel rá árcsökkentést csináljanak? 
Close the World ..... Open the Next!

"csodaFERI"? 
Ne politizáljunk, kérem. 
"Amikor kicsi voltam, anyám mindig azt mondta, hogy egyszer börtönben fogom végezni. Nem azért, mert bűnöző alkat vagyok, hanem mert egyszerűen hülye..."

Nos ez a gf108 - szerintem - jó lesz fizikára....
Jut eszembe: most akkor fiziksz 2.0 van, vagy ez kimaradt? Ugyan zárt rendszer, de ha így hagyják, akkor tényleg felkötik magukat... És a fermiből "ácsolja" magának a fát a tisztelt gyártó...
[ Szerkesztve ]
wd40, mint portalanító eszköz...!!!!!? ¤ BattleTag: Deckwood#2527
A kereskedők azt várják, hogy pár órán belül kiárusítják az első szállítmányt, utána májusig semmi. Mi értelme van így az árcsökkentésnek? Fuad-ot azért fizetik, hogy mindenféle alap nélkül pletykáljon. 
mpierre: A PhysX SDK-t fejlesztik, de a CUDA-ból még mindig a régi verziót használja.
[ Szerkesztve ]
A semmi az nem nincs, hanem van. Ha a semmi van, akkor nincs semmi, de ha nincs semmi, akkor valami van, de az nem semmi.
Van erről valahol lista? 2 monitor megy a kártyára, ugyhogy szempont lenne ez is a későbbi cserénél.
\\\\\\\\\\\\\\\\ ALLEZ AMÉLIE!!! - www.ameliemauresmo.hu //////////////// Videókazetták digitalizálása Xvid és DVD-Video formátumba olcsón, jó minőségben! Ha érdekel dobj privit!
A GF108 miért váltja le a GT240-et?Nem is olyan régen dobták piacra, ok nem lett vmi csoda, de azért NV-hez képest nem rossz. Egy 5750 szintű vga szvsz fontosabb lenne, a GF104 legalább jó helyre jön 
[ Szerkesztve ]
"Hello" I am "Ready 2 go" to be "Big in Japan" and to spend "The Night out"
Király. Nekem tetszik hogy kaja melegítésért nem kell kimenni a konyhába. 
Olyan kevés vagy, hogy téged még bruttósítani sem érdemes.
(#39) TheChos3nOne válasza 7Heads Drago (#38) üzenetére
Mostantól nem Green , hanem Cooking Edition GTX-ek fognak jönni. Főzés és game 2 in 1 
"Hello" I am "Ready 2 go" to be "Big in Japan" and to spend "The Night out"

hot edition 
Az idő nem magnószalag, amit oda-vissza lehet tekerni. (...) Az idő itt van. Használd ki.

Itt egy újabb hang teszt. 
[link]
Aki utoljára hagyja el az országot, az kapcsolja le a villanyt. A tudás bűn, de nyugodj meg te ártatlan vagy. Egyszer azt hittem, hogy tévedtem, de tévedtem.

Még hogy vízhűtés ennek..... hát kifő a víz a rendszerből!!! 
Akkor csak párásítónak hívnák. 
[ Szerkesztve ]
Aki utoljára hagyja el az országot, az kapcsolja le a villanyt. A tudás bűn, de nyugodj meg te ártatlan vagy. Egyszer azt hittem, hogy tévedtem, de tévedtem.

Magyarán kő felesleges gf108-at venni, elég a gt 240 is?
wd40, mint portalanító eszköz...!!!!!? ¤ BattleTag: Deckwood#2527

szeretek HAWX-al játszani legfeljebb kikapcsolom a hangot a játékban ,és kb az egész szobában meglesz az élmény

Az idő nem magnószalag, amit oda-vissza lehet tekerni. (...) Az idő itt van. Használd ki.

Az a kép amit kitaláltak Grill force az találó volt meg hogy thermi
Sztem a kissebb szériában se lessz sokkal hidegebb a thermi.

[ Szerkesztve ]
(#46) 7Heads Drago válasza TheChos3nOne (#39) üzenetére
Az extrák között meg a libamáj viszi majd a prímet? 
Nem lesz hosszú életű az egész.
Májusban az Amd az árcsökkentéssel megadja neki a kegyelem döfést.
Pedig én is reménykedtem egy életképes konstrukcióban az NV részéről. Ez még szerintem nem az.
Gondoljátok el mikor a husiba beleég az Nvidia logó. McDonald’s-ban lesz külön Nvidia menü. ![;]](/dl/s/v1.gif)
poli27: A vékonyabb húsokhoz még talán pont elég lesz a hőfok.(kisebb szériák) 
[ Szerkesztve ]
Olyan kevés vagy, hogy téged még bruttósítani sem érdemes.

Szerintem télire veszek két Fermi kártyát vizes blokkal aminek a radiátorát a szomszédba telepítem (csak 1 kis luk a falon) és beindítom a saját mini távhő szolgáltatásomat... A szomszéd nyugdíjas néni így nekem fizet a fűtésért amíg én játszok.
ez lenne az igazi "kellemest a hasznossal" ![;]](/dl/s/v1.gif)
A cél szentesíti az eszközt, de csak úgy, ha elérik.
Remélem sikerül orvosolni a problémákat, sok sikert kívánok nekik!
Aki nem issza el, annak van!

Miközben itt sokan temetik a FERMI-t, aközben az Nvidia nagyot kaszál majd vele a professzionális kártyák piacán, ahol még haszon is van rajta. Sajnos PC-s, játékos körökben tényleg nem szólt akkorát, mint amit vártam én is.
[ Szerkesztve ]
[L:http://hardverapro.hu/apro/asus_maximus_formula_x38_q9550_4gb_ddr2_800_kingma/hsz_1-200.html]Nézz csak ide![/L]