nem igazán találtam a marketen ilyen nevű vagy hasonló progit.
Viszont nekem az gyanus, h amikor instalálok vmit, akkor ott figyelmeztet, h az sd kártyát fogja modosítani, de viszont, ha már felinstaláltam akkor az internal phone storage az kisebb lesz, tehát akkor mégse az sd-re tette rá?
Gyorskeresés
Legfrissebb anyagok
Szakmai témák
PROHARDVER! témák
Mobilarena témák
Általános témák
GAMEPOD.hu témák
Hozzászólások

eBeni
(kvázi-tag)
a figyelmeztetés az annyit jelent, hogy a programnak lesz olyan jogosultsága, hogy az sd kártyát módosítsa. például ha valami fényépező program lenne, akkor tudna oda menteni képeket. de nem jelenti azt, hogy a program oda települne. alapból az összes program a telefon memóriájába települ, illetve egy-két helyen megoldották trükközéssel, hogy maga a keretprogram (pl. szótárnál) a telón van, és az adatbázisok meg a kártyán, de ez is úgy működik, hogy feltelepíted külön alkalmazásként az adatbázisát, majd amikor elindítod (mivel ilyenkor külön ikonként jelenik meg a menüüben), akkor átmásolja magát a kártyára, ezután pedig le lehet szedni a telefon memóriájából, mert a keretprogram úgyis a kártyán keresi.
powered by Meizu MX

tibi666
(senior tag)
voltam ma kirándulni, vagy tíz hotspotra csatlakoztam, mindegyiken gond nélkül jött a net, csak a rohadék itthoni d-linkemmel nem megy. 
csináltam pár fotót, egész szép képeket csinál, a multitáccsos bűvészkedés meg mindenkinek tetszik.
hova mentél kirándulni, egy számítógépboltba? ennyi hotspot máshol biztos nincs 
powered by Meizu MX

tibi666
(senior tag)
voltam bevásárolni, plázában. több is volt.
kassán is voltam, először étteremben, aztán cukrászdában ültünk le, ott is próbálgattam.
ha nem is tíz, de 6-7 hotspotra biztos felmásztam.

eBeni
(kvázi-tag)
értem, köszönöm, de akkor reménytelen, h bármilyen programot a kártyára másoljak???
Igen.
Break Driven Development

eBeni
(kvázi-tag)
bakker ez komoly? 2010-ben van kb 130 mb-om minden programra!!!!! Így lehet, h az N900 lett volna a jobb választás...
Várható, h ezen változtatnak?
Teljesen komoly... A Google ígérte már, hogy csinál valami saját okos megoldást rá, de eddig nem lett belőle semmi. De később még előfordulhat...
Ha egyszer valakinek végre sikerül feltörnie a rendszert, akkor házilag meg lehet majd oldani a Milestone-on is. De ez baromi bonyolult még a hozzáértőknek is 
Az N900-zal nem feltétlen jártál volna jobban azért, ott is megvan ugyanez a probléma - csak a belső memóriában levágott partícióra telepíthetsz. Bár asszem legalább több helyet biztosítanak...
Break Driven Development

eBeni
(kvázi-tag)
hát ott legalább van 2Gb, ami azért már vmi.
Az a fura, h így saját magukkal szurnak ki, mert nem fogom tudni megvenni a marketen lévő programokat, mert nem lesz helyem (persze ezt nyilván a külföldi piacra értem)
mondjuk nem mintha nem hülye korlátozás lenne, de tulajdonképpen mit akarsz te telepíteni, mass effect 2-t?
vagy mire kell annyi hely? nekem most van vagy 30-40 progi telepítve, de még 100 mega szabad...
powered by Meizu MX

jpmontoya
(újonc)
Sziasztok,
Vettem 2 napja egy Motorola Milestone-t. Minden szuper, egy tökéletes kis telefon minden téren. Viszont az a gondom vele, hogy elég sűrűn van egy olyan hibája, hogy nem hallják telefonban amit mondok. Sokszor beszélgetés közben elkezdenek "hallózni", de van mikor felveszem a telefont, teljesen mindegy. hogy én hívok, vagy engem hívnak és hiába beszélek, nem hallanak semmit... Aztán a következő hívásnál minden oké, majd megint jelentkezik a hiba... Találkozott már valaki ilyen problémával?
Android 2.1 upgrade1 op van rajta.
Jó lenne megtudni mi lehet a hiba, mert kedden küldöm vissza, ha nem orvosolható 
Köszönöm a válaszokat...
Kellemes Húsvétot mindenkinek...

jpmontoya
(újonc)
Sziasztok,
Lenne még 1 kérdésem!!! Majdnem elfelejtettem. Ezelőtt egy Omnia2-esem volt. Outlookban ott van mind a 800 telefonszámom, de bevallom szenvedek a telefonkönyvvel. Megoldottam már, telefonon van mind, de az ékezetes karakterek helyett kis kockák vannak kérdőjellel a közepén. Egyenként átírni, 2 nap. Laptopon Moto Phone Portálon megoldanám, de valami iszonyat lassú. A vcf file-t már szerkesztettem editorban, de kiirta utána, hoy nem támogatott file 
Esetleg valakinek van egy használható VCF editora? Találtam neten párat, de az mind demo és 5-10 név után nem csinál semmit...
vagy ti hogy oldottátok meg a névjegyzéket? Gondolom le lett írva már itt 100x, de 1000 hsz-t végigolvasni kemény dió lenne...
Köszönöm a segítségeket...
szinkronizáld az outlook-ot a gmail online címlistájával a gépedről, és akkor egyből felkerülnek a telefonra a cuccok. vagy outlookból exportáld csv-be, és azt importáld a gmail-ben.
powered by Meizu MX

jpmontoya
(újonc)
huh, most megfogtál... Outlook 2007et használok, ott nem tudok cvs-be exportálni
csak vcf-be, de az karakterproblémákat okoz, nem támogatja az ékezeteket...
akkor - már elnézést az érintettektől - de az outlook 2007 egy rakás szar 
nem tudod beállítani, hogy egyből szinkronizáljon gmail fiókkal? szerk.: de igen, itt is van: [link]
[ Szerkesztve ]
powered by Meizu MX

jpmontoya
(újonc)
megcsináltam, de csak névtelen ismerősök vannak most a telefonomban
Mindenki (Unknown)
érdekes, ezt már más is mondta. esetleg nézd meg, hogy gmailben mit tudsz állítani rajtuk. név, csoport, stb...
meg amikor oda importálod, akkor van két lehetőség, az egiyk az, hogy google csv-t importálsz, a másik hogy outlook-ot, lehet hogy ez a baj.
powered by Meizu MX

jpmontoya
(újonc)
weben gmailben nem találtam amit emlitettél, h milyen csv-t akarok importálni...
Mind1, megoldom, átírom gmail-ben a neveket ékezetesre 
bocs, az importálásnál valóban nincs ilyen lehetőség, csak az exportálásnál... érdekes viszont, hogy ilyen furán kezeli a csv-t 
powered by Meizu MX

psn
(tag)
Sziasztok!
Az hogy lehet, hogy a teló ismeretlennek jelzi a saját imei számát?
Ha meg lekérem *#06#-tal, akkor nem ír ki semmit! 
Attól, hogy sok ember mond hülyeséget, attól az még hülyeség marad! --------
Van benne SIM-kártya, és fel van lépve a GSM hálózatra?
Break Driven Development

psn
(tag)
igen és igen 
Attól, hogy sok ember mond hülyeséget, attól az még hülyeség marad! --------

psn
(tag)
egy restart segített neki!
mindenesetre érdekes volt, vagy inkább meglepő!
Attól, hogy sok ember mond hülyeséget, attól az még hülyeség marad! --------

eBeni
(kvázi-tag)
nekem is néha csinál ilyet, de még elég keveset beszéltem vele, ugyh nem tudom mennyire gyakori.
Ha vki találkozott ilyennel írja le plz
[ Szerkesztve ]

tibi666
(senior tag)
amúgy ez a 2.1, amit mi használunk végleges, ez jön majd az ota frissítésekkel is?

jpmontoya
(újonc)
Sziasztok.
Hogy lehet megoldani, hogy a laptopommal a Milestonon keresztül netezzek?
valahogy nem tudom megoldani 
Tudtok segíteni? Mint modem használnám, mint régen a Nokiámat, de azt a hozzá kapott programmal simán meg tudtam oldani...
Köszönöm!
Rootold, aztán tedd fel a Wireless Tether for Android programot, ami Bluetooth PAN-on vagy Wifin keresztül meg tudja osztani a mobilneted.
Break Driven Development
én még nem tapasztaltam ilyen hibát egyáltalán.
powered by Meizu MX

jpmontoya
(újonc)
Húha, rootoljam? nem tudom hogy kell 

jpmontoya
(újonc)
Akkor most kihagyom ha rootolni kell, mert lehet kedden visszaviszem a boltba, mert sokszor néma a mikorfonom és nem hallják amit mondok.
Megtaláltam különben a rootolást...

sippet
(senior tag)
sziasztok! látom, hogy többen is az elmúlt napokban vették a készüléküket. megkérdezném, hogy ti hol vettétek és mennyiért? melyik az a bolt, ahol viszonylag olcsóért (gyári garancia nem feltétlenül kell) lehetne hozzájutni egy európai 3g-s készülékhez, és milyen buktatókra kell figyelni vásárláskor? köszi a válaszokat előre is.

tibi666
(senior tag)
usb-s modemként nem lehet használni? 
Mondd meg Te, én már eladtam. A Motorolás PC cuccal lehet hogy lehet valamit csinálni, de nem teszem rá a fejem.
Hú, rootolás nélkül az azilink nevű cuccal USB-n keresztül biztosan meg lehet oldani, most jutott eszembe, hogy a Legendem kapcsán keresgéltem, és azt a programot találtam. De kicsit jobban utána kell keresni.
[ Szerkesztve ]
Break Driven Development

eami
(fanatikus tag)
Elvileg gmailbe lehet importálni outlook contact listát. Onnan pedig automatikusan szinkronizálni tudod a telóra 

tibi666
(senior tag)
még lusta voltam feltenni a cd-n kapott programot. 

tibi666
(senior tag)
sms írás közben karakterszámlálót hogy lehet elővarázsolni?
nem tudom, hogy mikor vált át a második, harmadik láncolt üzenetre.
.vcf -ben is lehet importalni gmailba, nalam nem voltak karakterproblemak (mondjuk nemet ekezetes atment: ä, magyar hosszu ekezetet nemprobaltam)
masik megoldas: van egy ilyen app:Google Apps Sync for Outlook - Download, sign in, and import
Commodore Amiga 500 - es a kepzeleteinek tobbe semmi nem szab hatart!
de tudod, mert mikor kozelitesz az elso sms vegehez visszaszamol 10-rol, megjelenik egy ilyen: 10/1
Commodore Amiga 500 - es a kepzeleteinek tobbe semmi nem szab hatart!

tabela
(újonc)
Üdvözlet mindenkinek! Új Milestone tulaj vagyok. (Akit érdekel: 109K Superphone Ferenc körút. Nem logós)
A "Mute of death problem" másoknak is gondja
[link]
Magam még nem találkoztam vele.
Más kérdés: (ha még nem volt...) vezetékes headsettel fel tudom venni a hívást, de letenni nem lehet, mert a mute funkciót tudom csak ki-be kapcsolni a felvevő-gombbal hívás közben. Ez mitől van? Van valakinek ötlete, hogy lehet letenni egy hívást anélkül, h a telefont elő kellene venni a zsebből/tokból?
[ Szerkesztve ]

tabela
(újonc)
Hogyan lehet egy névjegyet sms-ben elküldeni?
Magyarításról esetleg tudtok valamit? Eddig semmit nem találtam. A Morelocales2 nem csinál semmit, annyit sem, mint a Hero-n. Dupla ékezetekre nincs esély? (ű ő)
[ Szerkesztve ]

psn
(tag)
Hali!
A csengőhangokkal kapcsolatban lenne nekem is egy kérdésem.
Hogy lehet egyedi csengőhangokat hozzárendelni a kontaktokhoz? (A normálisakat - pl a zenék közül)
Mert ha egyedit akarok hozzárendelni, akkor csak a midiket ajánlja fel, ha meg a zenelejátszóból adom hozzá, akkor az lesz az általános...
Más:
A csengetés hangerőt külön lehet állítani?
Volt h levettem a hangerőt filmnél (a gombokkal), és mivel nem hangosítottam vissza, halkan csörgött - és nem hallottam...
Attól, hogy sok ember mond hülyeséget, attól az még hülyeség marad! --------
ez a mute of death egy Droid-os hiba, meg amúgy is elég régi az a fórumszál, szerintem nem kéne azonos legyen azzal, amit itt tapasztalt valaki.
headsetnél talán a gomb hosszan nyomvatartása tudja letenni? nem próbáltam még soha, amikor headsetről vagyok, akkor általában a másik fél teszi le (vagy ő is leteszi), így nem okozott még problémát. illetve nem próbáltam még nagyon sokat.
kontakt küldésre nem találtam most használható infót. emailben megy mondjuk. illetve android 1.5-ig volt olyan program a marketen, amivel lehet küldeni, de az nem működik Milestone-on.
magyarítás nem nagyon van hozzá. az sem garancia ilyesmire, ha itthon forgalmazzák, mivel eddig az androidos elefonok többségében nincs magyar nyelv. mondjuk a billentyűzet más tészta, mivel a rendszer maga unicode, így bármilyen karaktert meg kell tudjon jeleníteni. csak az a kérdés, hogy van-e ilyen karakter a billentyűzeten (ezt nem tudom hogyan lehet megoldani, de szerintem valahogy fel lehet varázsolni a htc sense billentyűzetét, abban mintha lenne).
psn: ha egy csengőhangot már beraktál alapértelmezettnek, akkor a kontaktra kattintva az options alatti listából ki tudod választani azt is, nem cska a midiket. nem tudom, hogy ez csak az aktuálisan élő csnegőhanggal megy-e, vagy megjegyzi őket visszamenőleg is. de gondolom valamilyen könyvtárba kell bemásolni őket, hogy működjenek.
a hangerők esetében hat féle hangerőt kezel a rendszer. ezek közt nincs külön videó sajna, de mondjuk ha kiteszel valami hangerő widgetet, akkor látod, hogy éppen hogy áll.
powered by Meizu MX

psn
(tag)
Úgy néz ki, amit a playerben kiválasztottál már egyszer, azt megjegyzi, mint ringtone...
Köszi
Attól, hogy sok ember mond hülyeséget, attól az még hülyeség marad! --------

RatSon
(fanatikus tag)
sziasztok,
milestone-ra érdekelne hogy hol tudok utánanézni főzött romoknak, moddoknak? HTC-s világból jövök, ot az xda-developers volt a nagy kozpont, motorolaval kapcsolatban van ilyen?
milyen romok, tweakek a legpopulárisabbak mostanaban?
pár nap mulva kapok egy ilyen készüléket fejlesztéshez aztán szeretnék kicsit jobban képbe kerülni, előre is köszi.
Asus P755D-E, i5-760@4000 || MSI Wind U100 2gb || Nexus One, HTC Hero, W910i
a motorola bootloadere nem enged feltenni főzött romokat. bár a modmymotor.com oldalon voltak kisebb módosítások, de ott is inkább csak annyi, hogy lecseréltek pár alkalmazást, vagy kiszedték, ami nem kell.
powered by Meizu MX
A unicode támogatás egy dolog, megfelelő betűtípusra is szükség van egyébként.
Break Driven Development

RatSon
(fanatikus tag)
ezt custom recoverykkel megoldották htc-s készülékeken. itt nem tudták?
Asus P755D-E, i5-760@4000 || MSI Wind U100 2gb || Nexus One, HTC Hero, W910i
Nem.
Custom recovery sincs, mert annak is ellenőrzi az aláírását a bootloader. A HTC-féle SPL-t meg fel tudták törni, így jöhettek a főzött ROM-ok igazán.
Break Driven Development













