Én nem szeretnék névtáblákat nyomtatni mindenkinek, nem lenne jó, ha a gyártóknak úgy jönne le, mintha ez az egész egy olvasói borozás lenne. Beszélek ma róla Boggal, mert azért nem is vetem el teljesen az ötletet, az már eleve erős szempont, hogy ti örülnétek nekil
A szolgáltató hozzon mobilnetet dolog azért nem jó, mert közel sem biztos, hogy mindenkinek ugyanolyan jó a térerő ebben a helyiségben, kár versenyeztetni (plusz a szolgáltatók csak látogatóként lesznek kint). Nyilván igyekszünk megoldani a dolgot, ha elég izmos az ottani net, akkor azt is meg tudjuk osztani a mobilnet mellett, ami remélhetőleg elég lesz. Persze azt szeretnénk, hogy alapvetően csak azok netezzenek, akiknek kell, tehát az újságíróknak és azoknak, akik blogolnak/postolnak.
Szenzor minden csütörtökön 15 és 16 óra között a Gazdasági Rádión (Budapest: 105,9 MHz)