Hirdetés

2012. május 29., kedd

Hozzászólások

(#151) Peat;) válasza Morden24 (#149) üzenetére


Peat;)
(PH! addikt)

"(mert azért a Kinect túlmutat a Wii-n, ahogyan a Move is)..."

Ez jelenleg hatalmas butaság és hülye kijelentés volt. Egy eszköz önmagában még csak egy eszköz és semmi több. Ebben az esetben a játékok a döntőek és a wiinél azért kijöttek sorban azok a címek amik a megcélzott rétegeknek tökéletes minőséget raktak le. Legalább egy év, ha nem több míg kiderül, hogy túlmutatnak-e az újabb wii copyk az eredeti koncepción. Legjobb példa erre maga a ps3, most egy remek konzol szerintem. De első éveiben finoman szólva sem mondtam volna rá ezt a jelzőt. Pedig azóta is változatlan a technikai tudása. Illetve butították. Hehe. A ps2 is sikeresebb volt mint az erősebb xbox1 és gamecube, finoman szólva. Ennyit a papírról.

Microsoftnál én ezért tartom hatalmas hibának, hogy teljesen új, magas minőségű címeket nem jelentettek be nagy számban erre a megoldásra. Nagyon wiis fellingje van az embernek az egésszel.

A move az más, ott inkább azt érzem, mint ha maga a gyártó sem hinne benne és bár van pár játék ami érdekes, de mégsem elég.

Ekkora lemaradásban a nintendohoz képest én nagyon erős nyitócímeket vártam volna, de valahogy nem látom azt a nagy tűzijátékot.

[ Szerkesztve ]

(#152) Gebriel válasza Peat;) (#151) üzenetére


Gebriel
(PH! kedvence)

Ekkora lemaradásban a nintendohoz képest én nagyon erős nyitócímeket vártam volna, de valahogy nem látom azt a nagy tűzijátékot.

Nagyot lehet esni magasról, lehet az'é :DDD

[ Szerkesztve ]

(#153) Morden24 válasza Peat;) (#151) üzenetére


Morden24
(PH! félisten)
LOGOUT blog

Ez jelenleg hatalmas butaság és hülye kijelentés volt. Egy eszköz önmagában még csak egy eszköz és semmi több.

Nem buta, még csak nem is hülyeség, csak én legalább képes vagyok az anyanyelvemen fogalmazni. A "túlmutat" azt jelenti ebben a szövegkörnyezetben, hogy a technikai paraméterek és lehetőségek, valamint kapcsolódó szolgáltatások alapján bizony magasabb szinten áll mindkét eszköz, mint a Wii. Ez tény, abból is a könnyen felfogható fajta.

Az, hogy ezek az ütőkártyák hogyan lesznek kijátszva, már más kérdés, de egyrészt én próbálok nem mindenhez balkán fikatorpedó módjára hozzáálni, másrészt előbb lett pedzegetve, hogy egy Wii alsóhangon 52 + 19 ezer lokál fabatka a Kinect 42 ezréhez képest. Én ezt sokmindennek nevezném, de "jobban megéri"-nek meg "szinte ugyanannyiba kerül"-nek nem.

Egyébként szerintem az Eden, a Fable 3 a Star Wars cucc már élből elég erős felhozatal. Persze, lehetne 10-el több is. Majd lesz. Senki nem vitatkozik azon, hogy a Natal meg az Arc szereplése a játékokon fog múlni, de ettől még a technikai része a dolognak állva hagyja a Wii-t, ez nem kérdés (főleg Kinect oldalról).

[ Szerkesztve ]

Sectumsempra - For Enemies

(#154) PHM válasza Morden24 (#153) üzenetére


PHM
(őstag)

"egy Wii alsóhangon 52 + 19 ezer lokál fabatka a Kinect 42 ezréhez képest."
Azért a Kinect árához tessék szépen hozzáadni a konzolét is.
Vagy a Kinect-tel lehet önmagában is játszani?
Merthogy nem csak a már meglévő Xbox tulajokról van szó,
hanem azokról is, akik most készülnek konzolt vásárolni.
Náluk kicsit más a leányzó fekvése.
A többivel egyetértek, de szerintem térjünk vissza a témára úgy fél év múlva.
Addigra talán körvonalazódik a helyzet.

Ma olyan bizonytalan vagyok... Vagy mégsem?

(#155) jer1cho válasza PHM (#154) üzenetére


jer1cho
(PH! nagyúr)
LOGOUT blog

Ha visszaolvasol, az okfejtés egyértelműen az volt, hogy még egy Box mellé is inkább Wii-t kellene venni, mint ezt.

Az meg megint más kérdés, hogy azért a Box használható "normál" módon is, addig a Wii kizárólag egyféle járékmetodikát követ...

(#156) Vladi


Vladi
(PH! kedvence)
LOGOUT blog

Valaki árulja már el, mire jó? Mert néztem egy videót, de az alapján... :U
Jó hát japán kislányok simogathatnak tigrist. Fasza. Vegyenek neki macskát.
Következő: futhatok versenyt a nappaliban az asszonnyal. Állat. Talán menjenek ki a sportapájára.

Szerintem a videó játékoknak olyasminek kellene lennie, ami a való életben nem lehet triviálisan megvalósítani. Nem helyettesíteni az igazit a virtuálissal, hanem kiegészíteni. :U

(#157) PHM válasza jer1cho (#155) üzenetére


PHM
(őstag)

Tiszta sor, ebben igazad van.
Viszont a Wii is használható "normál" módon.
Csupán egy Gamecube joy és Gamecube játékok kellenek hozzá.
Van pár olyan cím, amit vétek lenne kihagyni.
Nálam ez egy érv lenne a Wii megvétele mellett, ha a jelenlegi
kínálatban több, az ízlésemnek megfelelő játék lenne.
(A Gamecube ugyanis kimaradt az életemből.)

Ma olyan bizonytalan vagyok... Vagy mégsem?

(#158) Gebriel válasza Vladi (#156) üzenetére


Gebriel
(PH! kedvence)

Valaki árulja már el, mire jó?
Szerinted?

(#159) jer1cho válasza Vladi (#156) üzenetére


jer1cho
(PH! nagyúr)
LOGOUT blog

Tehát akkor a Fifa, az NBA, a Tony Hawk és az összes többi játék eleve egy baromság? :F

(#160) Vladi válasza jer1cho (#159) üzenetére


Vladi
(PH! kedvence)
LOGOUT blog

Mert mennyi az esélyed az nba-ben játszani? :D

(#161) heihachi válasza Vladi (#160) üzenetére


heihachi
(PH! addikt)

Miért, mennyi az esélyed tigrist simogatni? (A kezed megtartása mellett :D )

"Lehet a Shift 2 már realisztikusabb mint a valóság" by NOD

(#162) Peat;) válasza jer1cho (#159) üzenetére


Peat;)
(PH! addikt)

Az említett sorozatokban igen messze kerülünk a realitástól, legalább annyira mint egy sci-fiben. Vagy te minden sportágban olyan dolgokat tudnál kint művelni a pályán, mint a joy gombokkal? :) Gondolom erre gondolt, ami az egyikkel elérhető a képernyőn az az új forradalmi irányítással: NEM, a videok alapján. Magyarul igen le lesz korlátozva a játékok összetettsége.

A fentieknek a wiit azért írtam mint választási lehetőség az x360 tulajoknak, mivel a wii már bizonyított. Van egy játékkínálata és már valószínű mindenki (aki akarta) kipróbálta itt ott. Egy gyakorlatban bizonyított termék számomra sokkalta nagyobb értékkel bír. Ezért kell várni és várni az új megoldásokkal, hiszen a kinectnél a komplikáltabb megoldásokat el lehet felejteni. Valószínű ezért sem lesz rá Fifa, NBA, Tony Hawk, vagy ha lesz akkor olyan mértékű lebutítással, hogy sokakban megkérdőjeleződik az, hogy joyal lehet mégis nagyobb élmény lenne a komplexebb lehetőségek által. Sokszor írtam már: visszacsatolás. Rezgés, fizikai kiterjedés, gombok és azok kombinációja. Aki azt mondja ezek hiánya kiküszöbölhető az valamit vagy nagyon tud erről a kinectről és lehet, hogy a Nasa is licenszelni fogja. El kell fogadni, az eddig látottak alapján a Natal fejlesztése totálisan a wii-s játékszínvonalat célozta meg, de lehet hogy még annál is egyszerűbben. A wii megoldása legalább él és egy könnyen hordozható party konzol. Nyitottabb lenne a következő generációval a hardcore játékosok irányába a nintendo az jó lenne(kézikonzol alapján azok lesznek), csak az a baj hogy jelenleg úgy néz ki ők sem hozzák ki hamar az új generációt, mert mindenki láthatja a gép és soft eladásokat. Ennyiből én örülnék ha Kinect/Move sikeres lenne, akkor talán hamar jönne az új wii.

[ Szerkesztve ]

(#163) Peat;) válasza heihachi (#161) üzenetére


Peat;)
(PH! addikt)

Mármint gép tigrist :P

Inkább egy élő kutya vagy macska mint gépen egy tigris szvsz.

Inkább egy élő átlag nő mint gépen nézni a legújabb modelleket szvsz.

:)

(#164) Razuel válasza Peat;) (#162) üzenetére


Razuel
(fanatikus tag)

Szerintem te még a MS-nál is jobban tudod, hogy mit fognak csinálni a kinectel, nem? :U

(#165) Gebriel válasza Peat;) (#162) üzenetére


Gebriel
(PH! kedvence)

Ne feled a kinectnek hang vezérlése is lesz, így azért számos megoldás elérhető vele.
A rezgés hiányát meg hidd el pótolni tudja, hogy ott ugrálsz a tv előtt. :K

(#166) Peat;) válasza Razuel (#164) üzenetére


Peat;)
(PH! addikt)

Nem tudom kivel végeztette el a készülék tulajdonságait személtető prezentációkat a Microsoft, ha külsős céggel és velem szemben ők nem nézték meg ezen anyagokat, akkor igen a válasz. :)

Gebriel: a komplexitás feltételezett hiánya az egyjátékosokat zárja ki. Szerintem a hangvezérlés egyedül a gép előtt igen érdekes, úgy gondolom sokan, köztük én is, fura érzésekkel áll hozzá. Ezért is gondolom azt, hogy a Kinect baráti társaságoknak készül és nem egyéni játékosoknak. Amit én zokon veszek. :) A konzoljáték nekem máig azt jelenti hogy én kockulok és kész. Kb két havonta egy játékot kivégzek és elvagyok vele, az én fajtámra csesznek kitalálni valami újszerű megoldást. :( Nektek tetszik és bejön így látatlanba is (mivel ezek szerint az eddigi prezentációk még nem az igaziak) ez szép és jó és valószínűleg ti vagytok többen, így én nem is vitatkozom inkább. Nekem valószínű ha újszerű irányítás kell akkor inkább a sony megoldása lenne jobb, vagy az új wii féle. De a joy kora lejárt, már túlzottan pontatlan eszköz a mai játékokhoz, az autós játékokat leszámítva. Csak az autós játékok a mai játékok töredékét teszi ki, változnak a trendek.

[ Szerkesztve ]

(#167) Dr. Akula


Dr. Akula
(PH! addikt)

59 990 Ft-ért, de a Kinecttel csomagban is megvehetjük 89 990 Ft-ért.
Még mindig ilyen brutál ára van egy pár éve elavult cuccnak? Ez kemény.

Samsung Galaxy S2 - ThinkPad X220 - Core i7-3770, Corsair Dominator GT 16 GB / 2133 MHz / 9-11-10-27 2T, ASUS Sabertooth Z77, Radeon 7970 CF, Intel X-25M G2 160 GB, X-Fi Titanium HD

(#168) Gebriel válasza Peat;) (#166) üzenetére


Gebriel
(PH! kedvence)

Biztos vagyok benne, hogy lesznek olyan játékok amiket singel-re lesznek kitalálva.
Forradalmi áttörés ez a kinect a játékiparban és örülök, hogy része lehetek majd.
Mert, én megvárom azt az 1-2 évet míg kiforrja magát. Mert véleményem szerint az 1-2 év arról szól majd, mint ami a Wii-nél. Buta grafikai játékok, amivel el lehet hülyéskedni, de ennyi.

(#169) Def26 válasza Dr. Akula (#167) üzenetére


Def26
(PH! kedvence)

Ja, képzeld a cigi ára is csak emelkedik. :U

[ Szerkesztve ]

Origin:attila4go

(#170) Peat;) válasza Gebriel (#168) üzenetére


Peat;)
(PH! addikt)

Ehhez már közelít az álláspontom, én is ebben reménykedem, 1 év alatt felfogják hogy akinek x360-a van az igenis elvárja a hardcore játékokat, kinectel együtt is. Aztán majd megizzasztják a technológiát, én is csak remélni tudom, hogy az eddig látottak csak az út eleje. Rezgő kesztyűt meg majd csak csinálnak :DDD

(#171) Teasüti válasza Morden24 (#52) üzenetére


Teasüti
(őstag)

Na várjunk. Ez most megfogott.
Ha lesz magyar live, akkor végre működni fog a magyar accountom, amire beregiztem a Dirt 2-met?? (nagy botrány volt ebből annó, h nem működnek a lokalizált accountok, így magam is USA oldalról regiztem be mégegyszer utána, csak akkor már b.szhattam a Dirt 2 kuponomat...)

Eladó Samsung Monte S5620, egy 25€-t érő max cover Invisible Shield fóliával!

(#172) jer1cho válasza Peat;) (#162) üzenetére


jer1cho
(PH! nagyúr)
LOGOUT blog

Egyfolytában egy dologról vitatkozol, ami még meg sem jelent...

Pontatlan lesz, mert...
Gyenge lesz, mert...
Nem leszenek jó játékok, mert...
Olyan lesz, hogy...
Nem lesz...

Honnan fenébeől veszed ezeket a baromságokat? Vagy Te már poróbáltad, kb. 20 órányi játékidőt eltöltöttél vele, hogy azt modhasd, hogy így vagy úgy sikerült?

Van egy véleményed (elgondolásod), hogy milyen lesz. Elmondtad. De nem tudom miért akarsz meggyőzni mindenkit, hogy szar lesz, amikor fingod nincs, hogy milyen lesz.

Honnan veszed ezket a találgatásokat? Valahol olvasod, vagy csak úgy jön? :W

(#174) Ripper03 válasza Tutykos90 (#173) üzenetére


Ripper03
(PH! kedvence)
LOGOUT blog

Nyilván ők is úgy tervezték a videót, hogy arany burokba családos jómókás dolog, de nem hiszem mindig ott lesz ennyi ember,hogy játszanak meg egész család ilyen ráérős lenni, de jó móka egyedül is lehet nyomni én nem hiszem befizetek rá:)

Idegesítenek azok az emberek, akik nem adják a nevüket ahhoz, amit mondanak. (ismeretlen)

(#176) Ripper03 válasza Tutykos90 (#175) üzenetére


Ripper03
(PH! kedvence)
LOGOUT blog

Úgy tudom szerény tudásom szerint, hogy 49 pontot érzékel a testeden testeteken és így valahogy.Kérdezz okosabbat:)

Idegesítenek azok az emberek, akik nem adják a nevüket ahhoz, amit mondanak. (ismeretlen)

(#178) Ripper03 válasza Tutykos90 (#177) üzenetére


Ripper03
(PH! kedvence)
LOGOUT blog

Azt már nem tudom:)

Idegesítenek azok az emberek, akik nem adják a nevüket ahhoz, amit mondanak. (ismeretlen)

(#180) Sonja


Sonja
(PH! addikt)

Előrendelési árak már vannak Move-ra is.

PlayStation Move Motion kontroller - 11500HUF
PlayStation Move navigációs kontroller - 8990HUF
PlayStation Move kiegészítőcsomag - 16990HUF

Xbox 360 Slim Arcade(!) Kinect csomag - 89990HUF

Az "elite" slim ettől drágább lesz, szóval egy 100-as tuti. Egyik se lesz itt olcsó.

[ Szerkesztve ]

Jobban vonz a sötét, mint egy félig szétrohadt világ!

(#181) Ripper03 válasza Tutykos90 (#179) üzenetére


Ripper03
(PH! kedvence)
LOGOUT blog

Oké!
Egyelőre még csak az xboxal vagyok így, de nagyon kezdek bele lendülni :C

Idegesítenek azok az emberek, akik nem adják a nevüket ahhoz, amit mondanak. (ismeretlen)

(#183) Fortissimus válasza Sonja (#180) üzenetére


Fortissimus
(őstag)

annyira nem is veszes

''He who controls the spice, controls the universe''.........¡ buenas nochesssssss! Kényes bugyli,komisz kinyírt levágják Boci baja az is itt lett elvág… GIGGITY!

Copyright © 2000-2012 PROHARDVER Informatikai Kft.