Hirdetés

2012. május 30., szerda

Hozzászólások

(#1) Mura


Mura
(újonc)

A cikkel sajnos maximálisan egyet kell, hogy értsek. Nekem négy gyermekem van, még senki nem érte el az iskolás kort - de sajnos látom azt, hogy mivel kell majd megküzdeniük.

Annak idején - hajj, de régnek tűnik már - az a nagy szerencsém volt, hogy egy akkor még ritka nyelvi tagozatos osztályba kerültem. A válogatott tanulóknak és tanároknak köszönhetően az osztályban "égő" volt nem tanulni, a jó tanulók "húzták" egymást felfele, a megyében kevés olyan osztály volt, ami felvehette volna a versenyt, az országban is néhány. Ez pedig nem annak volt köszönhető, hogy valami kivételes csodagyerekek jártak volna oda, hanem annak, hogy a jó (nem szuper, de jó) "anyaghoz" jó pedagógusok nyúltak, és kész.

Ugyanezt éltem meg különórán is, ahol nyelvet tanultam. Az átlagnál kicsit jobb csoport (akinek a szülei nagy nyomatékot adtak a tanulásnak, és nem jártak be tanárt verni az iskolába...) és rendkívül lelkes és felkészült nyelvtanár segítségével mindenki elérte középiskola végére a felsőfokot.

Egyszóval én is rettegek, hogy mi lesz, ha a gyerekeim olyan osztályba kerülnek, ahol kényszerűen "integrálják" őket olyanokkal, akik megkeserítik a pedagógusok és a diáktársak életét. Nem kell a cukormáz, nem kell a habfelhő, erről van szó. A feleségemmel együtt minden időnket azzal igyakszünk tölteni, hogy a gyerekekkel foglalkozzunk, hogy értelmes, okos, becsületes emberek legyenek belőlük, akik tisztességesen meg tudnak élni. Mit fogunk tudni ebből megtartani, miután bekerültek az iskolába, és olyan példákkal találkoznak, ahol se a becsület, se a munka, se a tanulás nem érték?

Félreértés ne essék, nekem nem elsősorban az integrált gyerekekkel van a gondom, hanem a szüleikkel, illetve azzal az értékrenddel, amit sokszor képviselnek. Nem az a bajom, ha egy jóravaló szülőpárt megver a sors azzal, hogy a gyerek (mondjuk orvosi műhiba miatt) oxigénhiánnyal születik és ezáltal nehezebben tanul. A gondom azzal van, amikor alkoholista anyuka még dohányzik is a terhesség alatt, többszörösen hátrányos gyermekét pedig (aki viselkedészavaros, tanulási zavaros és még hozzá neveletlen is) berakják a lányaim vagy fiaim mellé a padba. Erre varrjon valaki gombot...

Overclocking és vízhűtés csak volt - most már csak a család és stock cooler :)))

(#2) Bocha válasza Mura (#1) üzenetére


Bocha
(HÁZIGAZDA)
LOGOUT blog

Nagyon korrekt a hozzászólásod, egyet is értek Veled, felhívnám azonban a tisztelt fórumtársak figyelmét, hogy nem szeretném, ha a topic a szociális problémákon keresztül faji és etnikai problémák taglalásába menne át, azt ugyanis a Prohardver lapcsalád Fórumszabályzata tiltja, csak úgy, mint a politizálást, mely bár kis részben benne van az írásban, nem arra van kihegyezve: a problémakört ugyanis más országok példáin át, szociológiai szempontból is meg lehet közelíteni.

Kérem, hogy ezt mindenki tartsa szem előtt! Előre is köszönöm!

[ Szerkesztve ]

Szenzor minden csütörtökön 15 és 16 óra között a Gazdasági Rádión (Budapest: 105,9 MHz)

(#3) Noddy válasza Mura (#1) üzenetére


Noddy
(senior tag)

Nekem egy ismerősöm tanárnő egy olyan iskolában ahol egy osztályban csak 6-an járnak és mégis három félét kell oktatnia, egy gyereknek összeadást, egynek szorzást, a többinek a normál ötödikes tananyagot. Nem irigylem.

Én elsősorban szülői hibát látok. A gyerekek szeretet hiányosak, nem foglalkozik velük senki iskolán kívül, nem tudják ezért megtanulni az emberi "normákat", már ha van még ilyen. Abban az iskolában csak egy igazán beteg gyerek van, ő autista, de nem vele van a legtöbb probléma.

[ Szerkesztve ]

Jesus my savior, not my religion. - Jéghegy nem talál ibolyát.

(#4) partymaci válasza Mura (#1) üzenetére


partymaci
(fanatikus tag)
LOGOUT blog

Egyetertek és jogos a félelem, sajnos be kell latni, hogy a mai oktatás már olyan szinten le van korlátozva, hogy szinte a gyerek tanítja a tanárt és leginkább móresre. Ez megtalálható manapság bármelyik "normális" iskolában. Erre jó alternatíva lehet az otthonoktatás (feltéve ha lelkiismeretesen és okosan teszi a szülő). Sajnos en is félek attól, hogy a más "rossz " gyereke nevelje az én gyerekem.

Ha nincs elég bajod, vegyél számítógépet!

(#5) tildy


tildy
(PH! félisten)
LOGOUT blog

Ez ahhoz vezet majd, hogy akik okosabbak lennének elhülyülnek, mert nem foglalkozik velük senkii. Áldom az eget, hogy anno "szegregáltan" tanultunk matekot és magyart. Egyes- kettesek egy csoportban, 3asok külön csoportban, négyes ötösök megint egy csoportban. És persze küzdött is a gyerek, minnél jobb csoportba kerüljön....

"Tartsd magad távol azoktól, akik le akarják törni az ambíciódat! A "kis" emberek mindig ezt teszik, de a nagyok éreztetik veled, hogy te is naggyá válhatsz" - Mark Twain

(#6) FPéter


FPéter
(fanatikus tag)
LOGOUT blog

Igazából ez nem új dolog. Én a 90-es években voltam elsős, és már nálunk is voltak olyan emberek, akiknek segítségre lett volna szüksége. Az osztály átlagosabbik és értelmesebbik fele már rég tudott olvasni és számolni, de a gyengébb képességűek miatt még hónapokig a legelemibb dolgokon szüttyögtünk. És persze mindenki kapta a lebaszást, ha nem figyelt százezredszer is ugyanarra a példára. Így maradnak a rosszul teljesítő gyerekek a saját szintjükön (mert igazából az ismétlés sem ért sokat), és ugyanakkor így veszik el a tehetségesek kedvét az egésztől.

(#7) Gergő_


Gergő_
(őstag)
LOGOUT blog

Anno volt olyan osztálytársam aki 6. osztályban sem tudott rendesen olvasni, és a családja nagyban le is szarta(nem cigány volt, de bizonyos szinten elmaradott hátterű). A trend most olyan, hogy az ilyenek 10 év múlva már egyetemet végeznek, természetesen a büfé szakokra gondolok.

"...valami soktízezer pénz van ebben, az eladónak egy kartonnal (asszem 6 darab) el kell adnia belőle ahhoz, h az ő saját üveg lekvárja ingyen legyen neki."

(#8) Myers


Myers
(senior tag)

Csak pár mondatot olvastam el az írásból.

Érdekes, de valahogy úgy láttam kb 20 évvel ezelőtt, hogy akkor nem volt szükség ilyen integrált okosságokra. Nem hiszem, hogy butább lett az átlag gyerek.

Mi változott azóta? Beköszöntött a nagy szabadság: a gyereknek ma már mindent lehet. Vannak osztályok, ahol a gyerek kineveti a tanárt, sőt meg is verheti, vagy bejön a szülő tanárt verni. Ahol ilyen gyerek van, ott képtelenség tanítani, mert a tanárokban óriási a stressz. Ezen kívül megjelent a mobil és a laptop, meg az mp3 lejátszó. Órán lehet ezekkel szórakozni. A tanár kezében semmilyen eszköz sincs a szép szón kívül.

A megoldás:
meg kéne nyirbálni ezeket a szabadságjogokat. Aki nem ért a szép szóból, arra nyomást kell gyakorolni. Az ilyen bajos gyereket meg kéne pofozni, aztán tanulna rendesen. A verekedő szülőt, meg 1 évre becsukni.
Nem az IQ-val van itt a baj, hanem a mértéktelen szabadsággal. Rengeteg a lusta gyerek, köztük sok jó képességű is van. És mindez azért, mert senki nem követeli meg tőlük, hogy tanuljanak.

Pl a kínai iskolákban azért van rend, mert a tanárt tisztelik és a tanár megköveteli a rendet, és ehhez meg is vannak az eszközei. Fura módon a gyereknek sem azon jár az esze, hogy linkeskedjen. Én még nem hallottam olyat, hogy kínában tanárt vernek, mert az a szülő megnézhetné magát. Elbeszélgetnének vele a rendőrségen. Márpedig ott szó szerint ezerszer több iskola van.

http://www.muszaj.hu/

(#9) Dany007 válasza tildy (#5) üzenetére


Dany007
(PH! addikt)
LOGOUT blog

Ez szerintem is jó ötlet.
Bár nálunk anno (5 évvel utánad) már az ment, hogy sokan, akik a határon voltak, inkább 'lejjebb' akartak kerülni, mert ott 'könnyebb' a tanulás, kisebb a követelmény.
A versenyszellemet nehéz úgy megteremteni, hogy a padtárstól matekórán fele annyit várnak el...

(#10) Bocha válasza Myers (#8) üzenetére


Bocha
(HÁZIGAZDA)
LOGOUT blog

Inkább a cikket olvastad volna el a sületlenségek írása helyett. Eleve minek szólsz hozzá valamihez, amit el sem olvastál.

A gyerek nyilván nem magától hülye, a pofozkodás pedig a legnagyobb baromság, amit egy tanár csinálhatna egy gyerekkel, mert az a gyerek, akit vernek, szintén verni fog valakit, nyilván a nála kisebbet. Gratulálok, hogy ennyire elgondolkoztál a témán, plusz ahhoz is, hogy az MP3 lejátszóban látod a figyelem elveszésének okát, nyilván 20 éve még nem volt olyan dolog, ami elvonhatta volna a gyerek figyelmét, a Rubik kocka sem létezett és az amőbázás is ismeretlen dolog volt a kisdiákoknak.

Abban egyet tudok érteni veled, hogy túl nagy a szabadság, de ácsi, ez alapvetően a felnőttek tulajdonsága és egyben az ő hibájuk az, hogy a gyerekek is ilyenek, azok nem magától hiszi azt, hogy mindent szabad nekik az iskolában, hanem azért, mert otthon nincsenek ésszerű korlátok és mindent megtehetnek. Elképesztően leegyszerűsítve látod a dolgokat, most körülbelül ugyanaz az érzés fogott el, mint akkor, amikor eldöntöttem, hogy ez a cikket megírom. Nyilván azt hiszed, hogy a gyerekek maguktól hülyék, agresszívek és fegyelmezetlenek — szerintem a buta felnőttek miatt azok, ************

[ Módosította: Racecam ]

Szenzor minden csütörtökön 15 és 16 óra között a Gazdasági Rádión (Budapest: 105,9 MHz)

(#11) angyalpc2


angyalpc2
(kvázi-tag)
LOGOUT blog

Hehe pont most írtam "fikázó" cikket a társadalom elhülyítéséről....

Egyértelmű, hogy szegregálni kell, ennyi a szezont a fazonnal ne mossuk össze.
kevés az a gyerek aki egy számára erősebb csoportban jobban fog teljesíteni...azt válogatni kell mert kudarc érheti és semmi értelme a dolognak viszont a gyengébb lehúzza az okost és legtöbbször mindig ez érvényesül:

Építeni mindig nehezebb, mint rombolni. :K

Eladó Neckpon SWH100 vezetéknélküli fülhallgató Koreából http://href.hu/x/gcny

(#12) RiScero


RiScero
(újonc)

Nagyon örülök, hogy Bocha már pedzegette a pedzegetnivalót. De én még tovább mennék: Állejtően szűklátókörűek vagytok, ha valóban azt gondoljátok, kizárólag a gyerekek hibája, hogy a tanórák működésképtelenek. Hát, egy nagy sz*rt! Ez túlnyomórészt a tanítók/tanárok felelőssége. Egy valóban jó oktató, aki érdekes órákat tud tartani, képes felkelteni és fenntartani a diákok érdeklődését, az abszolút az elfogadható tartományba képes fékezni az atrocitások mértékét. A gond az, hogy jelenlegi oktatói garnitúra nagy része, olyan műveletlen, gyakorlatiatlan, jellem-gyenge és szociálisan kényelmetlen helyzetben lévő egyénekből áll, akik nem tudják, vagy nem akarják behúzni - a már említett - "féket".

Egyébként nem új keletű ez a fajta integráció, én cirka 15 éve kezdtem meg az általános iskolai tanulmányaimat, és akkor sem volt se iq-teszt, se semmi. Akármilyen debilt felvettek bárhová. Pontosítanék: Budapestről beszélek. Az, hogy Taktaharkányban mi, hogy működött, azt nem tudom. De most legalább hivatalosan is kimondták. "Hurrá!"

Szó volt a fogyatékosokról, szó volt az átlag képességűekről, a tanárokról, a világon mindenről szó volt, de mi a helyzet zseniügyben? Az átlagos képességekkel rendelkező megkapja az átlagos-szintű képzést, a sötétvagyokmintazéjszaka kategóriába sorolt kisemlős is megkapja a maga 6000-féle korrepetálását, csak épp' a zsenik fejét pottyantják le jó messziről. Engem ez zavar a leginkább.

(#13) Szeg007 válasza RiScero (#12) üzenetére


Szeg007
(újonc)

Én gondolkoztam ezen a témán, és mindig arra a következtetésre jutok hogy a szociálisan hátrányos helyzetü gyerekek tömegével(és itt nem falvakrol beszélünk hanem városkorol ahol az ilyen gyerekek létszáma a 6-8 év és alatti korosztályba eléri a 70%-ott ) akik ellepik az általános képzést nyujto oktatási intézményeket az utobbi évtizedekben olyan problémát jelent amit ezek az intézmények képtelenek megoldani hiszen az ott dolgozo tanári gárda nem arra lett felkészitve hogy ilyen gyerekeket kezeljen akik közül sokan kiskoru bönözöknek is tekinthetök. Mégis mit kezdjen egy tanitoképzöt frissen végzett huszonvalahány éves tanárnö az olyan esetekkel ahol a kisdiákok osztálytársaikat orális szexre kényszeritik és megalázzák? Tudom ez egy extrém példa, de ma magyarországon ez megtörténehet és egyre többször meg is történik általános iskolákba. Azok a gyerekek akik ehhez hasonlott követnek el már szinte menthetetlenek, viszont az eljövendö generáciokon még lehetne változtatni és itt csakis drasztikus lépéseket tudok elképzelni, mert extrém helyzetek extrém megoldásokat igényelnek. Mégpedig aki gyereket válla azt egy erre hivatott szerv ellenörzi a szülö képes e megfelelö körülményeket teremteni a gyermek számára. Ellenörzi hogy a szülök milyen elöélettel rendelkeznek, hogy egy többszörösen büntetett visszaesö bünözönek ne lehessen joga a gyermeket felnevelni. Ahol ezek a feltételek nem teljesülnek ott a gyereket még csecsemö korába el kell venni és speciális nevelö központokba küldeni ami természetesen nem egy szép dolog, de jobb mintha a gyerek olyan környezetbe szocializálodik ahol egy teljesen deformált értékrendet kap a szüleitöl és igy a büdös életbe nem tud majd beilleszkedni a többségi társadalomba annak értékrendjét semmibe fogja venni. Mindenesetre ha vezetöink idöben nem tesznek semmit akkor lehet hogy több ilyen bentlakásos nevelöközpontra lesz szüség mint általános iskolára...

(#14) talmida


talmida
(senior tag)
LOGOUT blog

:(

Szerintem pénzhiány, vagyis spórolás miatt döntöttek így. :(((

Student of the Word.

(#15) Crystalheart válasza talmida (#14) üzenetére


Crystalheart
(őstag)
LOGOUT blog

Ömm... itt lassan minden (hülye) döntést amiatt hoznak... :D

Édesanyám eladó frivolitás (hajócsipke) ékszerei:                                           http://angelietatting.meska.hu                                                                      http://www.facebook.com/angelie.tatting

(#16) rudi válasza talmida (#14) üzenetére


rudi
(HÁZIGAZDA)
LOGOUT blog

És emellett ott a pénzszag is a levegőben - szokás szerint. Ha tovább ölik az állami oktatás szinvonalát, akkor reális igény alakul ki a drágább (magán, alapítványi stb.), kvázi elit oktatás iránt. És azzal kezdődik majd meg az igazi szegregáció gazdag és szegény között.

Szerintem az oktatáson spórolás az egyik legrosszabb befektetés, amit egy állam megtehet. Persze, amíg az lesz a "boldogulási modell" hogy a tudásomat külföldre viszem...

Resistance Is Futile. You will be assimilated!

(#17) Gergő_ válasza talmida (#14) üzenetére


Gergő_
(őstag)
LOGOUT blog

Ott van mellette a tudatos népbutítás is. :(((

"...valami soktízezer pénz van ebben, az eladónak egy kartonnal (asszem 6 darab) el kell adnia belőle ahhoz, h az ő saját üveg lekvárja ingyen legyen neki."

(#18) Crystalheart válasza rudi (#16) üzenetére


Crystalheart
(őstag)
LOGOUT blog

Bizony. Eddig legalább szellemi tőkénk volt, ha már anyagi nem is... Még mindig van, de sikeresen pazaroljuk.

Édesanyám eladó frivolitás (hajócsipke) ékszerei:                                           http://angelietatting.meska.hu                                                                      http://www.facebook.com/angelie.tatting

(#19) cucka


cucka
(PH! addikt)
LOGOUT blog

A pénzhiány és a "leszarom attitűd" mellett szerintem a problémához hozzá tartozik a társadalom álszentsége is. Senki nem meri kimondani, hogy igen, vannak buta gyerekek és okos gyerekek. Sőt, a buta gyerekek száma nagyobb, mint az okos gyerekeké. Mint ha azt hazudnánk magunknak, hogy minden gyermek különleges, ezért mindegyiknek egyforma elbírálásban kell részesülnie, pedig ez nem így van. Szerintem a szegregáció ebben az esetben jobb lehetőség, mint az összes gyereket egy színvonalon kezelni. A buta gyerekeknek így adhatunk egy kis sikerélményt, mert nem kell versengenie az okosokkal, az okos gyerekek pedig fejlődhetnek, nem húzzák vissza őket a többiek.

(#20) Kalandor


Kalandor
(HÁZIGAZDA)
LOGOUT blog

Nem lehetne úgy megoldani, hogy a hagyományos iskola egyik termében van a szegregált osztály, küön tanár, külön tanterv, fejlesztik őket?
DE együtt vannak a szünetekben és a készségfejlesztő órákon is, mint pl. rajz, testnevelés, ének, együtt vannak az ünnepségek, meg minden más is. Együtt is esznek.

Így mindkét csoport megszokja a másik jelenlétét, tanulhatnak egymástól, toleránsabbak lehetnek, megismerhetik egymást, de a költségek nem sokkal magasabbak, csak egy-két tanárt kell külön fizetni és egy plusz termet fűteni. Viszont a lemaradókat fejleszthetik, a jobbak pedig tanulhatnak rendesen.

Tudtommal egyébként tőlünk keletebbre így csinálják.

Az E-ink kijelző az egyik legnagyobb dolog, ami a könyvnyomtatás feltalálása óta a könyvekkel történt.

(#21) Bocha válasza Kalandor (#20) üzenetére


Bocha
(HÁZIGAZDA)
LOGOUT blog

Ez is egy működő dolog lehetne. Nyugatra (pl. Svédországban) egyébként úgy történik az integrált oktatás, hogy az értelmi fogyatékosok/stb. is ott ülnek a többiekkel egy osztályban, de mindegyik mellett ül egy gyógypedagógus, aki segít nekik a haladásban, tanulásban.

Szenzor minden csütörtökön 15 és 16 óra között a Gazdasági Rádión (Budapest: 105,9 MHz)

(#22) tildy válasza Kalandor (#20) üzenetére


tildy
(PH! félisten)
LOGOUT blog

Ilyet csináltak nálunk is. Már ezelőtt 20 éve is. Mint ahogyna korábban írtam matekon , magyaron külön voltunk (meg talán fizikán meg kémián is) a többin együtt.

[ Szerkesztve ]

"Tartsd magad távol azoktól, akik le akarják törni az ambíciódat! A "kis" emberek mindig ezt teszik, de a nagyok éreztetik veled, hogy te is naggyá válhatsz" - Mark Twain

(#23) Rive válasza Kalandor (#20) üzenetére


Rive
(PH! addikt)
LOGOUT blog

Nem lehet. Nem működik. Osztályok között még válogatás nélkül is kilakulnak ellentétek, nemhogy még akkor 'gyogyósok' meg 'nyápic gizdák'...

Az integrált oktatás működőképes, bevált gyakorlat máshol. Ha valaki hibát keres a hazai oktatásban, akkor ne az integráltsága körül tegye.

Az, hogy az amúgy is eléggé lezüllött, kiégett, alulfizetett pedagógusi kar nulla motiváltsággal áll neki a pénzhiány miatt túlduzzasztott osztályoknak mindenféle oktatást képes teljesen tönkretenni. Pláne képzett segédszemélyzet nélkül. Pláne ha a szülők egy része - NEM a cigányokra gondolok, annál jóval nagyobb arányról van szó - köp az egész nevelés témakörre/be, ráadásul az eszköztelen tanárokat b@sztatja mindenért. Ezt lehet hibáztatni.

néhány évtizeddel ezelőtt még meglehetősen egyszerű volt a képlet: a 85-ös IQ-szint alatti tanulók speciális intézményekbe (fejlesztőiskolákba) kerültek, ahol megfelelő szakemberek, gyógypedagógusok foglalkoztak velük, így az alapvető tudás elsajátítása mellett nagyobb eséllyel sikerült beilleszkedniük a társadalomba...
Nomost ez szép de a dolog nem igy működött. És nem 'párak megitélése szerint', hanem a gyakorlat szerint.

Hét-nyolc éves gyerekekről beszélünk, az osztálylétszám elvileg huszonegy fő, de a tanítónő idén még csak tizenkilenc gyerekkel találkozott, kettő ugyanis eddig még nem jött iskolába
És akkor ki engedte azt a kettőt a képességeinek nem megfelelő osztályba, bocs? A máshol jól működő rendszer hibája-e akkor a dolog, ha a besorolás minden előzetes felmérés alapján történik? Buktatni ugyan csak a szülő beleegyezésével lehet, de iskolába felvenni túlkorosat - no, az másik pálya.

Ui.: Nyugatra (pl. Svédországban) egyébként úgy történik az integrált oktatás, hogy az értelmi fogyatékosok/stb. is ott ülnek a többiekkel egy osztályban, de mindegyik mellett ül egy gyógypedagógus, aki segít nekik a haladásban, tanulásban.
Nem minden órán, de szükszég szerint, igen.

[ Szerkesztve ]

Szerviz és javítgatás nálam, mert válság van /// Nekünk nem Mohács, de Hofi kell! /// Szíriusziak menjetek haza!!!

(#24) tildy válasza Rive (#23) üzenetére


tildy
(PH! félisten)
LOGOUT blog

Hát nálunk nem volt ilyen kialakult ellentét.
Igaz évfolyamonként 2 osztály volt.

A gyakorlat azt igazolta, hogy igenis voltak, akik erősebb csoportba kerültek, és bár hármas tanulók voltak sokáig, végl gimibe mentek és leérettségiztek.
Arról nem is beszélve, hogy a 4-5-ös csoportba járók majdnem mindegyikének lett később diploma.

"Tartsd magad távol azoktól, akik le akarják törni az ambíciódat! A "kis" emberek mindig ezt teszik, de a nagyok éreztetik veled, hogy te is naggyá válhatsz" - Mark Twain

(#25) Kalandor válasza Rive (#23) üzenetére


Kalandor
(HÁZIGAZDA)
LOGOUT blog

Szidhatod a tanárokat, attól nem lesznek mások, nem lesznek motiváltabbak, megfizetettebbek. Viszont az átlag diákot ebben a hülye hibrid magyar rendszerben (átveszünk magasröptű dolgokat, de a rögvalóság itt más) lehúzzák a gyengék. Az biztosan mindenkinek jó lesz :F

Nincs pénz a normális tanárokra sem, nemhogy a speciális fejlesztőkre. De a lényeg hogy ratifikáltuk a salamancai egyezményt az integrált oktatásról. Papíron minden szép.

Erről a "dehátezműködiksvájcban" c. nyakatekert nyugatmajmolásról mindig ez a kép jut eszembe :(

Igen, Svácjban működik, itthon meg nem. És lehet hogy itthon is működni fog, de ahhoz kell még 50 év.

[ Szerkesztve ]

Az E-ink kijelző az egyik legnagyobb dolog, ami a könyvnyomtatás feltalálása óta a könyvekkel történt.

(#26) Bocha válasza Rive (#23) üzenetére


Bocha
(HÁZIGAZDA)
LOGOUT blog

Nomost ez szép de a dolog nem igy működött. És nem 'párak megítélése szerint', hanem a gyakorlat szerint.
Akkor hogy működött?

És akkor ki engedte azt a kettőt a képességeinek nem megfelelő osztályba, bocs?
Mivel a szülő dönti el, hogy a gyerekét hova viszi, nyilván a szülő. Mit nem értettél ezen?

A máshol jól működő rendszer hibája-e akkor a dolog, ha a besorolás minden előzetes felmérés alapján történik?
Ezt nem teljesen értem. A probléma ugyebár az, hogy egy 60-as IQ-val rendelkező gyerek is járhat rendes általános iskolába, ha az anyja, apja úgy akarja. Itt pedig nem az alulfizetett, motiválatlan pedagógusoknál kéne, hogy kikössünk, mert a tanító akkor is tanító marad, ha jól meg van fizetve, de mindez mit sem érne, mert a 60-as IQ-hoz gyógypedagógus kell.

Buktatni ugyan csak a szülő beleegyezésével lehet, de iskolába felvenni túlkorosat - no, az másik pálya.
Milyen pálya? Írhatnál valami konkrétumot is ahelyett, hogy mindenre csak azt mondod, hogy hülyeség — nem mintha az írásban szó lett volna a túlkoros gyerekekről, nem is értem, hogy ez hogy jön ide.

Ui.: Nyugatra (pl. Svédországban) egyébként úgy történik az integrált oktatás, hogy az értelmi fogyatékosok/stb. is ott ülnek a többiekkel egy osztályban, de mindegyik mellett ül egy gyógypedagógus, aki segít nekik a haladásban, tanulásban.
Nyilván nem minden órán és nem feltétlenül minden gyerek mellett, de azért köszi a megerősítést.

Szenzor minden csütörtökön 15 és 16 óra között a Gazdasági Rádión (Budapest: 105,9 MHz)

(#27) Dany007 válasza Rive (#23) üzenetére


Dany007
(PH! addikt)
LOGOUT blog

Mért érzem úgy, hogy mindkettőtöknek igaza van? .s
Vagy ennyire jól érveltek, vagy mindkettőtök mondanivalójában van valami!

(#28) Dany007 válasza tildy (#24) üzenetére


Dany007
(PH! addikt)
LOGOUT blog

De Tídi. Amiről te beszélsz, az másfajta elkülönítés.
Nálatok nem betegek / depilek / egyéb agyilag gyengébb emberek voltak elkülönítve.
Hanem voltak az erős matekosok, meg a gyengébb matekosok. A gyengébb se volt értelmi sérült, csak nem ment neki annyira a matek, mint a haladó osztálynak.
Nálunk is volt ilyen. végig állt isk.ben meg szki-ban is.
Ugyan így angolból is volt haladó és kezdő csoport.

(#29) Rive válasza Bocha (#26) üzenetére


Rive
(PH! addikt)
LOGOUT blog

Akkor hogy működött?
Ahogy céloztál rá 'párak véleménye szerint'. Bocs, de ettől a célozgatástól kinyilik a bicska a zsebemben. A vonatkozó szakirodalom már a rendszerváltástól kezdve hangos az un. kisegitő osztályok' meg hasonlók körüli anomáliákkal. Miszerint ezek nem a csökkent képességű, hanem a tanároknak nem tetsző gyerekek gyűjtőhelyéül szolgálnak, ráadásul a fejlesztésre szánt extra pénzt az iskola tipikusan átcsoportositja a 'rendes' osztályok fejlesztésére. Plusz ezek az osztályok nem a magasan képzett szakemberekről hiresültek el, hanem a tanári selejtről. Mindenből a legrosszabbat, magyarán, gyogyósoknak jó lesz az! A rendszerben hallgatólagos partner volt a megyei szint is a 'Képességvizsgáló Bizottságokkal', tanfelügyelőkkel, hasonlókkal egyetemben.

Vonatkozó szakirodalom van szekérderék.

Paralel történet amúgy az állami gondozás, ha érdekel.

Mivel a szülő dönti el, hogy a gyerekét hova viszi, nyilván a szülő. Mit nem értettél ezen?
Valahogy úgy jött le, hogy néhányan akkor kerültek be az osztályba.

Bár meg kell mondanom, év elején az ötven százalékos arány egy efféle kérdésre meglehetősen átlagos. Ovodáktól fölfele mindenhol rákérdezhetsz, az első egy-két hónap minden év elején a gyerekek ujraszocializálásáról szól.

Szerviz és javítgatás nálam, mert válság van /// Nekünk nem Mohács, de Hofi kell! /// Szíriusziak menjetek haza!!!

(#30) Bocha válasza Rive (#29) üzenetére


Bocha
(HÁZIGAZDA)
LOGOUT blog

Nekem meg a Te spekulációidtól nyílik ki a bicska a zsebemben. Eleve baromság, hogy a "tanároknak nem tetsző" gyerekek kerülnek oda, a tanárnak nyilván a figyelemzavaros/stb. gyerekek "nem tetszenek", nekik meg nyilván nem árt, ha több idő és figyelem jut rájuk egy kis létszámú fejlesztőosztályban. Egyébként több tanítót is ismerek, akik kis létszámú fejlesztőosztályban tanítottak/tanítanak, olyan mesze vannak a tanári selejt kategóriától, mint a te hozzászólásod az alázatot is tanúsító stílustól, úgyhogy megint levonhatjuk a tanulságot, hogy általánosítani lehet, de az a finomságot mindenképp megköveteli. Köszi.

Szenzor minden csütörtökön 15 és 16 óra között a Gazdasági Rádión (Budapest: 105,9 MHz)

(#31) Rive válasza Bocha (#30) üzenetére


Rive
(PH! addikt)
LOGOUT blog

GoTo szakirodalom, köszi.

A szakirodalmat pont olyanok irták, akiknek a fentebb emlitett anomáliáktól kinyilt a zsebében a bicska. Tanárok. Elhivatott tanárok. Olyan tanárok, akik nem voltak hajlandóak részt venni a jól bejáratott összekacsintós sz@rban. Olyan tanárok, akik tanitottak, jártak külföldön, tapasztalatokat gyűjtöttek, tettek valamit a szakmájuk fejlődéséért, tisztulásáérrt.

Őket gyalázod, ha a szakirodalom hitelességét firtatod, nem engem.

Szerviz és javítgatás nálam, mert válság van /// Nekünk nem Mohács, de Hofi kell! /// Szíriusziak menjetek haza!!!

(#32) Napfénysüti válasza rudi (#16) üzenetére


Napfénysüti
(PH! kedvence)
LOGOUT blog

Az ilyen magán meg alapítványi iskolák nem minden esetben képviselnek magasabb színvonalat, sőt... Anno nekem is volt olyan osztálytársam aki a mi osztályunkból kibukott és elment fizetős magánsuliba mert ott nem vágják meg. Mondjuk ez már középiskolában történt.

New World. New Thinking. Més que un club! The Power of Dreams! Hattrick csapat: Újbudai revans (578818)

(#33) Kalandor válasza Rive (#29) üzenetére


Kalandor
(HÁZIGAZDA)
LOGOUT blog

Nem gondolhatod komolyan, hogy nem tetszett egy diák a tanárnak és egyből a kisegítőben találta magát. Persze biztosan volt ilyen, sőt kétfejű ember is él a Földön, de nem tipikus. A kisegítő iskolai, tkp. külön intézményes szegregációt én sem pártolom, de intézményen belül muszáj néha.

A szakirodalom ebben a kérdésben engem személy szerint hidegen hagy, mindaddig amíg az ország gazdasági helyzete ilyen. Persze mindenki tuggya hogy töppézt az oktatásnak, az egészségügynek, a tanároknak, a zembereknek, de nincs. Járni jár, csak jutni nem jut.
Én értem, hogy jót akarnak azok a fantasztikus, külföldet megjárt szupertanárok, de jobban tennék ha leköltöznének a budai hegyekből és megismernék a hazai valóságot is.

És igen, aláírom, hogy a tökéletesen kidolgozott, magas szakmai szintű integrált oktatás jó dolog, hogy működik Skandináviában, Svájcban* és minden nálunknál szerencsésebb gazdasági helyzetben levő országban. De egy ilyen középszegény országban csonkán megvalósuló, forráshiányos integrált oktatás esetén az átlagos gyerekeket vetjük vissza vele. A pokolba vezető út is jó szándékkal van kikövezve.

Btw, akkor már a büntethetőségben is akkor kövessük Svájcot, legyen 10 év az alsó korhatár.

[ Szerkesztve ]

Az E-ink kijelző az egyik legnagyobb dolog, ami a könyvnyomtatás feltalálása óta a könyvekkel történt.

(#34) rudi válasza Napfénysüti (#32) üzenetére


rudi
(HÁZIGAZDA)
LOGOUT blog

Noigen, ez meg a másik oldala az éremnek.

Resistance Is Futile. You will be assimilated!

(#35) Crystalheart válasza Rive (#29) üzenetére


Crystalheart
(őstag)
LOGOUT blog

Nézd, rangsorolni kell a problémákat. A nagyobbik az, hogy a többiek közül kitűnő jó tanulók csak ritkán jutnak olyan többletfigyelemhez és a nekik való gyorsabb tempóhoz, amilyen kellene. Elveszik a tehetség, motiválatlanná válik, és jó esetben csak valami agyafúrt, önző cégvezető lesz belőle, akinek a saját tehetségéből mindössze 20% is elég a jó élethez. (És az átlagos tanulóknak sem kedvez éppen, ha a nekik egy órás anyagon egy hétig kell szüttyögni.)

A rosszabb tanulók sem jutnak jobb esélyekhez. Az osztályban kiközösítik őket, de ami a gyakoribb, hogy klikkesednek és durván terrorizálják a többieket. Középiskolába kerülve szinte biztos, hogy a területi gyűjtősuliba kerülnek, ahol hozzájuk vágnak egy látszatérettségit vagy szakmunkási oklevelet - de mivel az általános iskolában már elszúrták őket, a középiskolában a tanárok nem tudják befogni őket, a papírjuknak nincs sok értéke, tudásuk semmi. (Mennek görbe falakat húzni.)

Lehet, hogy az - általános iskolai - integrált oktatásban van a jövő, de nem így kell hozzákezdeni. Mindegy, már beállt ez a negatív helyzet, ezzel kell valamit kezdeni.
(Azt aláírom, hogy nagyon sok a tehetségtelen, gyerekekhez nem értő tanár és tanító.)

Középiskolai szinten viszont egyértelműen hátráltató tényező a különböző képességűek egy csoportban kezelése. Általános iskolában még a készségfejlesztésre és a tanulás tanítására kellene helyezni a hangsúlyt - már ezzel is problémák vannak -, itt még elképzelhető, hogy egy tanár/tanító egy órán belül, vagy egy kötetlenebb tannapon belül két-háromfelé figyeljen. Középiskolában nem lehet, sőt, a mostaninál sokkal keményebbre kellene venni a tempót, és jobban el kellene különíteni a fiatalokat, hiszen az igazi tanításnak itt kellene folynia.

[ Szerkesztve ]

Édesanyám eladó frivolitás (hajócsipke) ékszerei:                                           http://angelietatting.meska.hu                                                                      http://www.facebook.com/angelie.tatting

(#36) Rive válasza Kalandor (#33) üzenetére


Rive
(PH! addikt)
LOGOUT blog

Komolyan gondolom, de ha a szakirodalom, ahol felmérték ezeket a dolgokat téged nem érdekel, akkor tkp. miről kellene vitáznunk? Arról, hogy kivülállók mit gondolnak a dolog gyakorlatáról? Volt, aki belsős volt, odament, megnézte, publikálta.

Szerviz és javítgatás nálam, mert válság van /// Nekünk nem Mohács, de Hofi kell! /// Szíriusziak menjetek haza!!!

(#37) Bocha válasza Rive (#31) üzenetére


Bocha
(HÁZIGAZDA)
LOGOUT blog

Nem gyalázok itt senkit, ne használj már ekkora szavakat, egyrészt mert sértő rám nézve, másrészt én is megtehetném: ennyi erővel a szakirodalom meg azokat a tanítókat "gyalázza", akiknek bár nem volt lehetőségük külföldön tapasztalatot gyűjteni, elhivatott és példásan jó pedagógusok, akik úgy gondolják, hogy a becsületes, tisztességes munkájuk is előrébb viszi a világot, nem csak a szakirodalom gyártása. Nyilván vannak olyan incidensek, amikről Te (pontosabban a szakirodalom) beszélsz, de az általánosítás azért problémás, mert sérti azokat a tisztességes, becsületes tanítókat, akik normálisan végzik a munkájukat. Arról pedig, hogy az általad és általam említett emberek milyen arányban fordulnak elő az oktatásban, nyilván se Te, se én, se a szakirodalom nem tud pontos adatot, fejezzük tehát be egymás marcangolását és maradjunk annyiban, hogy vannak jó és rossz tanítók is: előbbiek miatt akár működhetnének is a kis létszámú fejlesztőosztályok, utóbbiak miatt nyilván nem.

Remélem, hogy egyet értesz velem.

Szenzor minden csütörtökön 15 és 16 óra között a Gazdasági Rádión (Budapest: 105,9 MHz)

(#38) Bocha válasza Rive (#36) üzenetére


Bocha
(HÁZIGAZDA)
LOGOUT blog

A szakirodalom egyébként azért is problémás, mert a szakemberek ugyan a szakterületükön jók, viszont nem biztos, hogy teljes képet tudnak adni a dolgokról. Láttam én szuper és objektív szakirodalmat is mindenféle témában, de láttam olyat is, melyet egy szűk látókörű, befordult szakértő írt és emiatt nyilván nem vonatkoztatható le az egész szférára, melyben mozgott, legfeljebb a saját környezetére és a saját tapasztalataira. A szakirodalmakat írók nyilván nagyobb látókörrel rendelkeznek, mint én, de valótlan lenne azt állítani, hogy minden egyes tanító munkáját látták — teljes igazságot tartalmazó véleményt ilyen formán nem lehet adni, legfeljebb általánosítani, de kivételek ilyenkor bőven akadhatnak.

Szenzor minden csütörtökön 15 és 16 óra között a Gazdasági Rádión (Budapest: 105,9 MHz)

(#39) Rive válasza Bocha (#37) üzenetére


Rive
(PH! addikt)
LOGOUT blog

Azt mondod, voltak/vannak normális pedagógusok. Ja, szerintem is. Pont az ő példájuk igazolja, hogy a fenti adatok nem valami hasznos, szükéges rendszert takartak. Hogy meg lehet csinálni másképpen is. És ez már hazai tapasztalat, nem külföldi példa.

A szakirodalom gyalázásába nem megyek bele, bocs. Nem légből kapott állitások vannak ott, egy-két iskola tapasztalatai alapján felállitva. A rendszert pedig nem menti, hogy néhányan emberek tudnak benne maradni.

Szerviz és javítgatás nálam, mert válság van /// Nekünk nem Mohács, de Hofi kell! /// Szíriusziak menjetek haza!!!

(#40) Kalandor válasza Rive (#36) üzenetére


Kalandor
(HÁZIGAZDA)
LOGOUT blog

Azért nem érdekel a szakirodalom, mert azokra külföldi példákat 1:1-ben másolós, fellengzős álmokra nincs pénz. S ha jól megcsinálni nincs pénz, akkor legalább csináljuk meg rosszul, ugye? :( - papíron és a nemzetközi konferenciákon jól mutat.

Le kell KÖLTÖZNI Tarnabodra a szupertanároknak és kitalálni a(z olcsó) magyar utat. Na ilyet még nem láttam. TE tudsz ilyenről? Mert ugyan előszeretettel dörgölöd a képünkbe a SZAKIRODALMAT, de konkrétumot eddig nem láttunk tőled.

[ Szerkesztve ]

Az E-ink kijelző az egyik legnagyobb dolog, ami a könyvnyomtatás feltalálása óta a könyvekkel történt.

(#41) Rive válasza Kalandor (#40) üzenetére


Rive
(PH! addikt)
LOGOUT blog

Sólyom most mondott épp egy beszédet. Óvatosan fogalmazni azt nem tanult meg, szóval a fele érthető igy is, úgy is, de magyar példákat azért még ő is tudott.

Ui.: konkrétumokra az előző hozzászólás elejében hivatkoztam - aztán kiszedtem őket, csak az utalás maradt. A kapcsolatos szokásos flamewar megelőzéseképp. Aki akar, utánanéz.

Szerviz és javítgatás nálam, mert válság van /// Nekünk nem Mohács, de Hofi kell! /// Szíriusziak menjetek haza!!!

(#42) Bocha válasza Rive (#39) üzenetére


Bocha
(HÁZIGAZDA)
LOGOUT blog

Ha a te szótáradban az a "gyalázás", hogy valamit nem érzek egyetemes érvényűnek és mindenre igaznak, akkor javaslom, hogy olvass némi szakirodalmat az empátiáról is.

A szakirodalomnak szívesen utánanéznék, de nyilván megkönnyítenéd a dolgom, ha megmutatnád, hogy te miről beszélsz. Egy vitában amúgy sem rossz, hogy ha már egyszer tényekre hivatkozol, akkor azokat ténylegesen is alátámasztod — a flamewar pont akkor lesz, ha ezt semelyik fél nem teszi meg. Én személyes tapasztalatokról beszélek, úgyhogy sajnos nem tudom megtenni, te viszont igazán megtehetnéd.

[ Szerkesztve ]

Szenzor minden csütörtökön 15 és 16 óra között a Gazdasági Rádión (Budapest: 105,9 MHz)

(#43) Kalandor válasza Rive (#41) üzenetére


Kalandor
(HÁZIGAZDA)
LOGOUT blog

Mutass rá, kérlek.

Az E-ink kijelző az egyik legnagyobb dolog, ami a könyvnyomtatás feltalálása óta a könyvekkel történt.

(#44) Kovva


Kovva
(újonc)

Nem kellene altalanositani!!! A en fiam is SNI- s, gyengenlato gyermek- ugyanis a latas, hallas stb. karosodasban szenvedo gyermekek is ide tartoznak. Most jar 2. oszalyba integracio kereteben, un. normal iskolaba. Az osztalyba o az egyik legjobb tanulo, a latasserulese ellenere klasszisokkal jobban olvas, szamol mint nemely "normalis" osztalytarsa.
A felesegem ovono és fejlesztopedagogus egy "normalis" oviban ahol mukodik az integracio, harom sni- s gyermek jar a csoportjaba. A csoport eletet, az altalatok normalisnak nevezett gyermekek fejlodeset- iskolara felkesziteset egyaltaln nem akadalyozza ill. gatolja az sni-s gyermekek jelenlete, a serult gyermekekben kialakul ill. rogzul az, hogy nem kevesebb "ep" tarsanal, nem serult gyermekekben kialakul a tolarencia, az elogadas, a segitsegnyujtas...stb., amit otthon a szulok olyan ugyesen, elszantan probalnak kinevelni beloluk, lehet ha ezek a gyermekek felnonek, epp az integracio miatt nem irkalnak ekkora marhasagokat forumokba, nem lesznek ilyen eloiteletesek mint ti. :(

(#45) Bocha válasza Kovva (#44) üzenetére


Bocha
(HÁZIGAZDA)
LOGOUT blog

Kérlek ne vedd ezt személyes támadásnak, nagyon óvatosan próbáltam fogalmazni, az pedig nyilvánvaló, hogy nem szabad általánosítani — pont erről vitázunk már pár hozzászólás óta. Viszont az is belátható, hogy míg három gyengén látó gyermek valószínűleg nem akadályozza a többiek tanulását, öt debil már jó eséllyel akadályozná. Minden szabályrendszernek vannak károsultjai, a rendszerek megalkotásakor azt kell mérlegelni, hogy hogy van a lehető legkevesebb. A Te estedben a kérdés pedig inkább az, hogy a gyengén látó gyermeked miért van egy kategóriába sorolva azokkal a halmozottan hátrányos helyzetű, szociálisan és érzelmileg is fejletlen gyerekekkel, akik már tényleg hátráltatnák társaikat a tanulásban, ők maguk pedig nem tudnának lépést tartani a rendes tempóban oktatott tananyaggal. Azt pedig beláthatjuk, hogy valószínűleg sokkal több ilyen gyermek van, mint olyan, aki bár gyengén lát, normális, szerető, gondoskodó családban nő fel.

Szenzor minden csütörtökön 15 és 16 óra között a Gazdasági Rádión (Budapest: 105,9 MHz)

(#46) Kalandor válasza Kovva (#44) üzenetére


Kalandor
(HÁZIGAZDA)
LOGOUT blog

Az integrált óvodákkal szerintem eddig nem volt senkinek sem baja, ott van még idő mindenre (az én párom is egyébként óvónő ;)).

Az iskola más, az babra megy, abból fog megélni a gyerek. És nem a látás vagy hallássérült gyerekekkel szokott a "gond" lenni, hanem az értelmi fogyatékosokkal illetve azokkal, akik szocializációja rendkívül elmaradott. Gyermeked egyik kategóriába sem tartozik, mondhatni nem róla van most szó.
(Egyébként ügyeltem/tünk rá, hogy ne normális, hanem átlagos gyereket írjak/junk mindenhol.)

Az E-ink kijelző az egyik legnagyobb dolog, ami a könyvnyomtatás feltalálása óta a könyvekkel történt.

(#47) Rive válasza Bocha (#42) üzenetére


Rive
(PH! addikt)
LOGOUT blog

A szakirodalomnak szívesen utánanéznék...
Nosza. Ha csak rákeresel a felmerült fogalmakra, már rengeteg statisztikára és forrásmunkára találsz hivatkozást. Országos szintűekre - másképpen fogalmazva meglehetősen általános érvényűekre. A forrásmunkákat könnyű azonositani, a folyóiratok pedig elérhetőek a nagyobb közkönyvtárakban - ne feledjük, a hetvenesektől idáig tartó folyamatról van szó. A konkrét tapasztalataidat nem vonom kétségbe, de ne gondold általánosnak őket. Nem tartom jó ötletnek idehozni az adatokat. Magad szabtál meg bizonyos óvatos játékszabályokat a topik menetének. Az adatok elég világosan beszélnek és a jelen körülmények között meglehetősen garantálnák, hogy ez a topik ne maradjon meg a keretek között.

Kalandor, ennél azért picit többet vártam tőled. A mai beszédről van szó.

Szerviz és javítgatás nálam, mert válság van /// Nekünk nem Mohács, de Hofi kell! /// Szíriusziak menjetek haza!!!

(#48) Bocha válasza Rive (#47) üzenetére


Bocha
(HÁZIGAZDA)
LOGOUT blog

Rendben. Akkor a továbbiakban csak annyit kérnék, hogy lásd be, hogy bár a szakirodalomban szereplő források és statisztikák relatív általános érvényűnek tekinthető, műfajukból adódóan ennek ellenére sem száz százalékosan általános érvényűek.

Szenzor minden csütörtökön 15 és 16 óra között a Gazdasági Rádión (Budapest: 105,9 MHz)

(#49) Rive válasza Bocha (#48) üzenetére


Rive
(PH! addikt)
LOGOUT blog

Az én olvasatomban a statisztika két dolgot mutat. Egyrészt a (sajnos ritka :( ) eltérések bizonyitják, hogy lehet ezt máshogyan csinálni, másrészt a vastag átlag bizonyitja, hogy az adott rendszerben a többség nem jól csinálja, tehát a rendszert meg kell változtatni.
Nem igazán értem, mit akarsz.

Szerviz és javítgatás nálam, mert válság van /// Nekünk nem Mohács, de Hofi kell! /// Szíriusziak menjetek haza!!!

(#50) Bocha válasza Rive (#49) üzenetére


Bocha
(HÁZIGAZDA)
LOGOUT blog

Némi alázatot akartam azokkal szemben, akik jól csinálják: az utolsó hozzászólásodban meg is kaptam, úgyhogy köszönöm, ennyi lett volna. :)

Szenzor minden csütörtökön 15 és 16 óra között a Gazdasági Rádión (Budapest: 105,9 MHz)

Copyright © 2000-2012 PROHARDVER Informatikai Kft.