Sziasztok! (Mert, hogy Nekem van is ilyen)
Nos, én három napja gyűröm a készüléket a Speedshop-nál történt beszerzést követően. Fehér kiadás (most csak ez volt). Mit mondjak? Tényleg nagyon jónak látszik a dolog egyelőre. Meg kell jegyeznem, hogy soha nem volt Iphone-om, így ezzel nem tudom összehasonlítani. Láttam már annak a kezelőfelületét is, de az alapján nem tudnám a kettőt összehasonlítani. Néhány szóban az eddig tapasztalat érdekességeket, nevezzük hibának:
1. Érdekes módon egy Nokia telefonnal simán megtalálják egymást a Bluetooth-on keresztül és párosodnak. Viszont, ha mondjuk egy névjegykártyát szeretne az ember átküldeni ugyanezen a kapcsolaton keresztül, akkor egyáltalán nem látja a Nokia a Hero-t és fordítva sem. Ezt nem tudom miért van így, de 3 Nokia telefonról tesztelve is ugyanez történik. Párosodnak, de többet nem látják egymást. Furcsa. Így aztán felejtős volt az ilyen módon történő kapcsolati lista szinkronizáció.
2. Érdekes jelenség volt szintén, hogy minden létező LAN hálózatot gyönyörűen látott a készülék, kivétel persze az otthoni saját hálózatomat. Tekintettel arra, hogy mostanában egyébként is rám jár a techrúd, arra gondoltam, hogy ez már így is marad. Szerencsére ki tudtam javítani a hibát. Ez egyébként másnál bizonyosan nem fog jelentkezni, csak én vagyok ennyire szerencsétlen. Egyszerűen csak arról volt szó, hogy az otthoni hálózatom elnevezéséhez a router nem európai karaktereket is hozzákapcsolt véletlenül (D-Link) és ezeket a Hero Wi-fi-je nem tudta értelmezni, így nem is látta. Jegyzem meg, minden más készülék számára látható volt. (Windows) Egyszerűen átneveztem és műxik. Oda kell figyelni a hálózat nevére, nehogy valamilyen értelmezhetetlen karakter legyen benne, akár csak egy hibából kifolyólag is. Velem megtörtént....
3. A tegnapi napon egy olyan jelenséget tapasztaltam, hogy a készülék hívás során nem csöngött ki. Anyám két alkalommal is hívott állítólag, de a készüléken ennek nyoma sem volt. Elsőre legyintettem egyet és azt mondtam „na persze”. Később azonban, hogy a skype egyenlegemet életben tartsam megcsörgettem a rendszeren keresztül saját magamat és a monitor hangszóróiból egyértelműen hallani lehetet, hogy a hívás eljut a készülékhez, viszont az akár aktív képernyő állapot mellett is, ennek semmilyen tanújelét nem adta. Gyakorlatilag a szoftver nem mutatott érdeklődést szegény anyám és a skype iránt sem. Kikapcs-bekapcs és azóta minden rendben van. Őszintén szólva ettől azért nem ijedtem meg, de azért érdemes megfigyelni, hátha másnál is jelentkezik ez a gond.
Nagyjából ennyi volt a kezdésnél jelentkező probléma.
Ja, és ha venne valaki egy ilyet, ne felejtse el az akksit körülvevő fóliát leszedni bekapcsolás előtt. Az akksi alapban benne van a készülékházban, de ez védi. Ok ok, hogy gondolnom kellet volna rá, de eszembe sem jutott. Így simán a frászt kapja a naív ember a bekapcsoláskor, amikor nem történik semmi...
A készülékről röviden a következőket: Nagyon jó. Igazán látványos felület és nagyon jól használható virtuális billentyűzet. De komolyan. Sokkal jobban használható, mint mondjuk egy hagyományos fizikai qwerty billentyűzet. Ott állandóan mellé ütöttem és rohadt lassú is. Ha az ember panoráma helyzetbe fordítja a készüléket, akkor egész egyszerűen támadhatatlan. Talán egyetlen gond van csupán, mégpedig az, hogy a készüléket az egyik kézzel mindenképpen tartani kell és csak a másikkal lehet ténylegesen gépelni. Én még nem tudtam kivitelezni a két kezes elérést. Lehet, hogy valakinek sikerül. Milyen pech, hogy éppen a hüvelyk ujjunk a legvastagabb! :-)
Nagyon szépen kezeli a magyar ékezeteket és bármilyen más karaktert. Logikusan elérhetők az egyes karakterek folymatos lenyomva tartásásra megjelenő kis oldal irányú listában. Tényleg gyors és hatékony megoldás. Nagyon ritka a félreütés és gyors az érzékelése is. Nincsenek kimaradó karakterek. Nagyon hasznos tulajdonsága, hogy az egyes karakter leütéseknél kicsit vibrál egyet a készülék. Így egészen magabiztosan kezeli az ember.
Tényleg teljesen szabadon manipulálható a kezelőfelület. Egyszerűen ki-be dobálhatók az ikonok akár widgetek, akár programindító ikonok, akár gyorstárcsázási gyorsbillentyűk, akár beállítási ikonok tekintetében. Nagyon hamar megy a dolog, gyakorlatilag leírás nélkül elboldogul az ember elsőre. Nem nagyon tudom, hogy ezen még mit lehetne finomítani, pedig elég szőrszálhasogató típus vagyok.
A készülék Nekem gyorsnak tűnik. Sok helyen írtak belassulásokról, ami valóban ott van, de engem speciál kicsit sem zavar. Tényleg nem zavaró. Tegnap feltettem egy Task Manager programot, hogy lássam mi az ábra a megnyitott programok esetében. Nos, a legtöbb alapban telepített program a futás közbeni vissza billentyű megnyomásával be is fejezi pályafutását, így nem terheli a rendszert. Azaz például egy Google Maps használatot követően visszatérva a főképernyőre a program le is áll. Nem maradnak futó alkalmazások nyitva. Viszont például egy általam installált note program már nem így viselkedett. Ehhez mindenképpen kell egy task manager program, hogy ki lehessen iktatni. Egy egy program indítása akár 80%-ban is terheli a CPU kapacitást. A futás közben ez már nem tapasztalható. Ennek szerintem a TouchFLO lehet az oka, ami nagyon magas grafikai terhelést jelent. A programok futása már sokkal simább. Összességében nincs gond a rendszerrel, bár kétségtelen, hogy néha érzékelni lehet a határokat, de egyáltalán nem zavaró.
A Wifi rendben van, érzékeny és gyors. A párosítás nagyon egyszerűen megy és az asztalra helyezett ikonnal egy pillanat alatt ki-be kapcsolható. Ugyanígy rendben van a Bluetooth rádió is. A párosítás minden eszközzel (kivéve Nokia telefonok) rendben ment. A headset tökéletesen működik (Sonyericsson) és azonnal megtalálják egymást. Az átvitel minősége megfelelő.
Tekinettel arra, hogy van otthoni Wifi hálózatom, ezért otthon minden esetben ezt használom. Otthonról kilépve ezt kilövöm és mehet a GSM adatkapcsolat, ami 2G hálózat mellett is kényelmesen kiszolgálja a gadgetek-et. 3G-nél én mindig tapasztalok egy jelentős beszélgetési minőségromlást, készüléktől függetlenül Ezt a rendszert nem erre találták ki. Azaz, ha az ember éppen nem pornót akar letölteni az utcán sétálva, akkor igenis a 2G hálózatot kell használni és megszűnik minden gyenge vételből és egybekből eredő gond a készüléken. Ezt már sokszor, minden készülékemen tapasztaltam, hálózati sajátosság.
A GPS vevő pontosnak látszik a Google Maps szintjén. Kipróbáltam egy kis sétálgatással és egészen kis utca esetében is rendben voltak a sarkok, illetve többé kevésbé a menetirány is. Jegyzem meg, a Goggle Maps nagyon gyorsan feláll a jelenlegi helyzetünkre vonatkozó adatokkal és térképszelvénnyel együtt.
A levelezési funkciókról: Van egy telepített Gmail kliens, amit van szerencsém a gyakorlatban is tesztelni, tekintettel arra, hogy egyébként is csak ezen keresztül tudtam megoldani a címlista szinkronizációt. Nincs exchange szerver elérésem, így ez látszott a legegyszerűbb megoldásnak. Nem tudom ki mennyire ismeri a rendszert, de simán leszívta a hotmailes fiókomról az összes levelet és címet. Csak pislogtam és egyszerre nagyon boldog is voltam, mert Live mailt használtam eddig, így az asztali PC címlistám és az online hotmailes listám szinkronban volt, ahogy a levelezés is. Szóval készült egy gmail fiók, ahova minden mailemet átirányítottam, átszivattyúztam a hotmail-es cuccokat és hajrá.
A rendszer a Gmail kliensen keresztül tökéletesen szinkronizál és sikít ha új üzenet jön. Azaz ez a része rendben van az Androidnak. Gondolom az exchange megoldás is hasonlóan működne hibátlanul. Figyelni kell rá, hogy a telefonban külön menü vonatkozik a levelezés szinkronizációs beállításaira. Amíg ez nem megfelelően kalibrált, kézzel kell a frissítést elvégeznünk. Természetesen van POP3 is, de mára az már egy kicsit idejétmúltnak tűnik... Én egy saját domain kiterjesztést használok fix mail címnek, így nem jelent gondot egy rendszerről átlépni egy másikra. Soha sem adnám meg a gmailes fiókom nevét senkinek. Így tényleg nem gond az átállás. Gmailről, ahogy hotmailről is lehet levelet küldeni egy beállított és elfogadtatott mail cím megjelölésével. Sőt, a gmail esetében az én domainemhez tartozó szolgáltatói SMTP útat használja, ami így már egészen profi bemyomást kelt. (ezt csak úgy érdekességként írtam le, bocs)
A Market ikonon keresztül jutunk el az Android kiegészítők és alkalmazások tárházába. Beleszédül az ember a választékba. Én balga azt hittem, hogy itt sem lesz több, mint a www.andriod.com cím alatt, de tévedtem. Iszonyat mennyiségű jó és persze teljesen használhatatalan megoldás is listázódik. Rövid leírás és számtalan vélemyény segít a tájékozódásban. Fizetős alkalmazásra nem leltem, de gondolom az is van. Nekem minden ingyenesnek látszik. Egy gombnyomás és installálódik a szoftver. Aztán hajrá. Ennél egyszerűbben ezt bizonyosan nem lehet megoldani. Mindenképpen érdemes elolvasni a hozzászólásokat az adott tárgyban, mert sok felesleges installációtól menti meg az embert. Szóval a Market rendben van, de csak a készüléken keresztül látszik az elképesztő kínálat.
Skype nincs, csak olyan átverős fajta. Live Mail kliens nincs csak szintén valamilyen hibás MSN próbálkozás. Gondolom ezekre még várni kell.
Egyenlőre ennyi, ha kérdés van itt vagyok.
Ja, még annyit, hogy nettó 120e a készülék, ami nem kevés. Volt már pár telefonom, de eddig elsőre ez tetszik a legjobban. Tényleg nem tudok olyan igazán belekötösdi dolgot mondani, ehhez persze az idő is kevés volt eddig. Merem mindenkinek ajánlani, bár jobb lenne, ha mondjuk 99e + áfa lenne az ára.
Jaj, még annyi, hogy a készülék kialakítása nekem első osztályú. A teflon bevonat nagy találmány. Ehhez képest az Iphone kívülről elég viccesnek látszik és megkockáztatom, hogy jellegtelennek is. Tetszetős darab a Hero és nem ormótlan mint mondjuk néhány tepsi Samasung, vagy éppen más HTC készülékek.
[ Szerkesztve ]