Igen , de tudása kb középkategória ez kevés ennyi pénzért.
Na majd 2010 ben biztos leszek android alapu nagy tudású készülékek.
Note 2 ?
Igen , de tudása kb középkategória ez kevés ennyi pénzért.
Na majd 2010 ben biztos leszek android alapu nagy tudású készülékek.
Note 2 ?
Na akkor néhány dolog, mert ez az elvakult SE imádat kiverte nálam a biztosítékot, pedig nekem is k750i -m van jelen pillanatban:
Az equalizer -nek semmi köze a C905 -ön lévő Java platform! A C905 egy teljesen zárt saját operációs rendszert használ, amelyhez te utólag a büdös életben soha semmit nem fogsz pluszban feltelepíteni gépi nyelvi szinten, csak Java -ban. Az ilyen kicserélem a fontokat, megvariálom az eq csúszkát, hackelést igényelnek, és ezen a pár lehetőségeden túl semmi mást nem tudsz csinálni. Légyszi moddold már meg a lejátszót hogy tudjon pl. Vorbis -t játszani. Na ugye.
Nem várhatom el hogy legyen tapasztalatod J2ME fejlesztésben, de remélem elhiszed nekem hogy nekem amikor meglett a k750i -m, ami az első java -s telefonom, első dolgaim egyike volt, és rá kellett döbbennem hogy az egész platform egy zsákutca. Iszonyatosan behatárolt tudású, feleslegesen túlvédett a hülye aláírás rendszerével (nem írhatok egy teljes jogosultságú programot a saját telefonomra.. WTF?), bődületesen lassú egy amúgy sem nagy erejű hardware -en a végett hogy interpretált nyelv. Szóval arra hogy egy-két idióta kis platform játékot megírjon rá az ember tökéletes, de hogy zenelejátszót, vagy videólejátszót ne adj Isten egy normális navigációs rendszert írjon vele az ember teljesen alkalmatlan. Vajon miért nem özönlenek az ilyen programok ezóta? Én eldöntöttem hogy klasszikus telefont már nem veszek, csak valamilyen okos telefont. Az Android a nyíltságával pont azt adja nekem amit szeretnék: azt telepítek fel rá / írok meg rá, amit csak akarok. Veszek egy ilyet és hosszú évekig megint megvan ami kiszolgál.
Kamera: az SE nagyjából a k750i/k800i era óta semmi mást nem csinál csak újra csomagol. A fényképező egy helyben topog, siralom az egész. Írom ezt úgy hogy a k750i -t mint telefont szeretem a mai napig, pedig már nagyon elavult minden tekintetben. De ennek a mobilnak a kamerája még mindig egy jó kompromisszum, amire használom arra még sok is. Sajnos az SE eltelt a sikereivel, és még azóta sem nagyon ébredtek fel az álomból. Most talán majd az Android őket is felrázza, de tartok tőle hogy megint el fognak cse**ni valamit, csak hogy hűek maradjanak magukhoz.
Hogy kicsit másik irányba is szóljak, van benne valami hogy maga a Hero -ra kapott különösen ajánlott plecsni picit sok. A hardware -es hibái tények, aki e felett nem tud szemet hunyni, annak nem való ez a telefon. Az ára sok, de lejjebb fog menni valamivel. Szoftveres hibák közel sem annyira súlyosak mint azt néhány beállítják, a soron következő frissítésekben pótolva lesz a többségük, avagy Market -ről letölthető progikkal orvosolható lesz. Kicsit elvakult vagyok az Android platform lehetőségeivel így elfogult vagyok a mobil irányába is, ez is tény.
Nem is célom objektívnek lenni, mert a telefon minden része arról szól hogy kinek milyen elvárásai vannak egy mobillal. Nekem az Android egy olyan mobilrendszert takar ami felveszi a versenyt az iPhone -nal, nyíltabb és idővel amint nem lesz újdonság, olcsóbb is lesznek az ilyen mobilok.
[ Szerkesztve ]
"-Say what? -Say what? -Fakk off!" http://goo.gl/Qr6fn

LoL középkategória...tudás nem egyenlő a csillió millió megaxpixellel meg akadozó HD (lol) felvétellel meg zsebben nem elférő 4 inch átméröjű kijelzőkkel..ja de..a naiv fogyaszók számára

Nem vagyok elvakult Se imádó.Tudom,hogy a java eléggé behatárolt és "buta" Op rendszer,de nekem ami kell egy telefontól azt megadja!Innentől kezdve bármilyen fejlesztést is fognak csinálni számomra fölösleges,egyes esetekben zavaró(érintőkijelző)
C905 előtt a W910I-mről már nem mondhattam el,hogy stabil.Na arra mindegy volt milyen szoftot rakok akkor is ki-be kapcsolgatott óránként,mert én tényleg egésznap nyúzom a telefonom(h aépp nem dolgozom) sőt már legtöbbször ide is telóról írok,mert kényelmesebb ágyból fekve,mint gép előtt gőrnyedve
Azt látom,hogy a legtöbb embernek az SE most nem nyújt semmi újat,de lehet hogy nem is kéne,csak az a fránya piac diktálja,mert hidd el azért vagyunk páran akik megvagyunk elégedve SE telefonnyainkal!Persze aki az újdonságra,és az érintőkijelzőre izgul annak nem teszik...
Viva La Vivaz :)Spiro: ha ZENE kell!http://www.szerencsesnap.blogspot.com/
kezdesz akkora baromságokat mondani mint sefan barátunk
"a TouchWiz úgy szaggat, mint nagyanyám a tésztát" By: Bog
2010? Én azt mondom,még idén karácsony előtt robbanás lesz Android fronton. 
Kínai WinMo és Android alapú készülékek tesztje a logout blogomban, ha kíváncsi vagy , lesd meg. :) # Logout Díj 2010 Legjobb teszt: i-mate SPL - ismeretlen ismerős by kaller1 :) #

személyeskedés miatt figyelmeztetlek. 
[ Módosította: Bog ]
Viva La Vivaz :)Spiro: ha ZENE kell!http://www.szerencsesnap.blogspot.com/
Miért? NIncs Fm rádió, nincs nagy felbontású kamera, rossz videó, , nincs nagy kijelző.
Note 2 ?
"a java eléggé behatárolt és "buta" Op rendszer"
Újabb aranymondat 
[ Szerkesztve ]
Ingyen tarhely telefonrol, szamitogeprol! Ajandek 250 MB a 2 gigahoz, ha ezen a linken regisztralsz! http://db.tt/VLwrQAw
fm rádió: a fejlődés csúcsa!
nagy felbontású kamera: te még hiszel a mesékben? az nem fejlesztés.
rossz videó: ez megáll, ok
kis kijelző: azért a 3.2 nem kicsi. egyébként sem hiszem, hogy attól lenne fejlett egy kijelző, hogy nagy.
#309: Nem vagyok elvakult Se imádó
nekem ez a kedvenc!
egy sefan nicktől!!
[ Szerkesztve ]
"a TouchWiz úgy szaggat, mint nagyanyám a tésztát" By: Bog

Most ennek örűlhetsz,de ha értelmeznéd is amit írok,rájönnél,h.tisztában vagyok vele,h.az SE levan maradva a konkurenciákhoz képest,de miért oly nehéz elhinni,h.valaki nem vár nem akar többet egy telefontól,mint hobbi kamerát fm rádiót mp3 lejátszót és webböngészőt!Ezt mind egyben megadja nekem a C905!Ha ezt nem tudod felfogni az már nem az én hibám!
Viva La Vivaz :)Spiro: ha ZENE kell!http://www.szerencsesnap.blogspot.com/

Mennyire jók a telefonok fotózásra? Semennyire! Lehet bármilyen pixelháború vagy ilyen-olyan optika...ott fönt van egy olyan fül,hogy Fototrend, ott vannak fényképezőgépek, itt meg telefonok. Utazás, kirándulás alkalmával ha fényképezni akarok akkor azt fényképezővel teszem és nem telefonnal. Mind MMSre vanló, semmi több.
Nekem8
Nana,azért Te se ess át a ló másik oldalára,inkább nézz be a Fotók,videók...... topikba,és aztán írj hülyeséget... 
Kínai WinMo és Android alapú készülékek tesztje a logout blogomban, ha kíváncsi vagy , lesd meg. :) # Logout Díj 2010 Legjobb teszt: i-mate SPL - ismeretlen ismerős by kaller1 :) #

A htc nem tudott felmutatni sokkal nagyobb tapasztalat és erőforrással maga mögött olyat mint a meizu. Ez így leírva igaz és tény. Mit kell kapkodni levegőért hogy az "iphone" koppintós arcok többet dobtak össze mint egy prémium márka? (asszem nevezhető annak a htc, ahol a belépő pda-juk (viva anno) is 70k körül mozgott tavaly) Egyébként ha nem meizu állna mögötte akkor lenne programkínálat is.
A kamerák meg jobbak annyival pár modellben hogy használható szint lehessen. Itt nem arról van szó hogy neked nekem vagy bárkinek mi a fontos, kinek mi a kompakt kategória. Ez a része rossz és kész, vannak jobbak.
Én nem azt írom nekem mi kéne hogy kéne, hanem azt hogy ez a konkrét modell drága és vannak hibái fizikailag. Az oprendszer által meg valószínű hogy sok jövőbeni vetélytárs lehagyja. Első igazán komoly android kezelőfelület, tisztelem, ahogy írtam. De ilyen alapon a fentebb említett viva volt máig az egyik ha nem a legjobb okostelefon a piacon, mivel abban is ügyesek voltak ezen a területen.
Te nem akarod megérteni hogy nekünk semmi bajunk azzal hogy neked a C910 egy tökéletes telefon. Tényleg, használd egészséggel sokáig. A gond csak ott van hogy össze akarsz hasonlítani egy szerepében korlátolt eszközt egy olyannal amelyen pont az a de pláne hogy egy olyan operációs rendszer van amelyen amit csak akarok személyre szabok magamnak.
Vannak olyanok akiket már a kamerára írt Mpixel szám nem érdekel, mert tudjuk jó ideje hogy 2-3Mpixel -nél nagyobb szenzort ekkora érzékelő méretben képtelenség gyártani jó minőségben, a gyártók költenék inkább a pénzüket a 2-3Mpixel csiszolására. Tény hogy ennek a mobilnak a jelen állapotban nagyon gáz a kamera által produkált képe, ezt aláírom, de személy szerint én amúgy sem nagyon használnám. Ha megbolondulnék fotózás iránt úgy is vennék legalább egy alap digigépet, arra meg hogy lekapjak néha egy doksit vagy egy táblát/névjegyet hogy ne kelljen irkálni, ez is elfogadható (nyílván persze kár hogy még a k750i -m szintjét szem hozza de mint írtam abban is alig használom a kamerát). FM rádió sincs, ez valakinek vagy kell, vagy nem, de ezért lehúzni a telefont szerintem badarság; ennek a mobilnak nem ez a sava-borsa. Tényleg nem játszik DivX/XviD -et de valószínűleg záros időn belül fog, másrészt átkonvertálod H.264 SP-be amit nézni akarsz, modernebb kodek, kisebb helyen elférnek legalább a filmek, egyébként is mi a ráknak nagyobb felbontásban mint a kijelző fizikai mérete? A gép akksiját is jobban eszi ha felesen nagy komplexitású videót nézel rajta felesen. A torrent -ről leszedett 1-2 CD -s ripek nem mennek rajta egy ideig még, így jártunk. Ha menne akkor meg páraknál az lenne a gond hogy miért nem visz már HD -t, mert Tegra -val meg Snapdragon lehet (majd ha lesz ilyen telefon, aminek meg majd az árán lehet lesápadni). De mi a halálnak könyörgöm? Ha megfelelő kijelző előtt vagyok, úgy is ott a laptopom vagy az asztali gépem amelyen megnézhetem teljes pompájában.
[ Szerkesztve ]
"-Say what? -Say what? -Fakk off!" http://goo.gl/Qr6fn

Utazás során telefonnal vagy fényképezőgéppel fényképezel? Az,hogy ha a haverod eltaknyol a bringával,vagy bármilyen hülye szitut lefotózol...nem kell 8MP, elég a 3 is. Azon is látod, sőt röhögni is fogsz, mert eszedbe jut a szitu.
Majd ha egy fényképezőbe kerül GSM modul, akkor lehet kamerás mobilról beszélni
Nekem8
Mindkettővel.És vannak emberek,akik mobilos képekről egyszerűen nem hiszik el,hogy azzal készültek. 
Kínai WinMo és Android alapú készülékek tesztje a logout blogomban, ha kíváncsi vagy , lesd meg. :) # Logout Díj 2010 Legjobb teszt: i-mate SPL - ismeretlen ismerős by kaller1 :) #

Sziasztok,
Mi a helyzet navigacio fronton? Mikorra varhato az IGO Androidra ill. van e valamilyen navi cucc mar ami hasznalhato? Nem csak Mo. erdekelne, hanem egesz Eu, Gorog, Torok o.
Ezen kivul mit tudni a skype kliensrol? Ha jol tudom csak a Skype lite megy rajta, de az meg nem teljesen tud Voip szolgaltatast. Azaz ha skyperol-skypera hivsz akkor is van fizetos felulet, igaz ez?
Szamomra most ez a 2 a legfontosabb ami nem tiszta meg a teloban. A widgetes rendszer nagyon ut szvsz es a telefon resze muszakilag jelenleg mindent tud, amit az iphone nem mondhat el
De sok symbiantos cucc sem
A kamera nem erdekel, van dslr es attol rosszabb meg nem kell
Radio nem erdekes, a video kerdesrol meg annyit, hogy kb. mennyi lejatszasi idore lehet szamitani filmnezesnel? Azert a repulon ulve eleg hianypotlo meg egy ilyen kis lcd-n is a mozizas..
udv
Jellemző, jött egy jó szakmai kérdés, erre elhalkult a topik 
Egy korábbi, iPhone-os hír zárszava volt az, hogy dolgoznak az Androidos verzión is. Ennél konkrétabbat nem tudok sajnos, ha esetleg találkozott valaki valamivel, szóljon 
Egyébként van egy AndNav elnevezésű free okosság, ami képes a Google, az OpenStreetMaps meg más szolgáltatók térképeit letöltögetni, majd navigálni rajta - elvileg, mert igazából még nem próbáltam. Nekem autó híján elég a Google Maps is, meg szemezgettem a GeoBeagle-lel, hátha egyszer rászánom magam a ládavadászatra 
Sajnos normális Skype sincs még, a Lite tényleg fizetős még akkor is, ha másik Skype felhasználót hívsz. Talán majd később.
És végül a videólejátszásra se tudom a választ, Youtube-on kívül nem néztem még mást vele, az meg repülőn nem játszik elvből. De amúgy is, inkább megvárom a normális lejátszókat/kodekeket 
Break Driven Development

".Kérdem én hogyan tudnám használni ezt az érintőkijelzős biz-baszt amikor a munkám ápoló és sokszor vakon vagy 1kezem szabad csak az sms írásra,böngészére!Ráadásul szinte egésznap zsebben hordom a telefonom kiváncsi lennék hány napig bírná az érintőképernyő?!"
Egész biztosan jól tudnád használni.
Onnan tudom, mert az iPhone elsődleges hivatalos felhasználója az egészségügy. Több száz orvosi, diagnosztikai, oktató és nyilvántartó program készült már rá. A 3.0-t eleve orvosi műszerek vezérlésével és azok adatainak feldolgozásával is demózták.
Szóval az érintőképernyő egyáltalán nem akadály.
"a mobil hardverek mióta is rendelkeznek olyan erőforrással, hogy egyáltalán szóba jöhessen a Flash?" moonman


Koszi hat ez van meg egyelore..
NAvi es real skype kliens nelkul nem veszek pdaokostelocsodat egyelore. Pedig ez a widgetes okossag nagyon eltalat es van egy jo telo is alatolva. A proci, mem, egyeb vashoz nem tok hozzaszolni, ha fut rajta az ami nekem kell akkor nem is erdekel
Csak mukodjon stabilan megbizhatoan, max 2-3 kattintassal elerve a funkciokat.
Egy touch HD-n gondolkozom meg, de asszem most itt a kivaras idoszaka. Pedig most igazan ki tudnek hasznalni egy okostelot..
Vagy veszek hasznalt HD-t es majd cserelek, de akkor penz buko van. Hajjaj..
én pedig láttam vhol Nav'N'Go-s állásirdetést, ahol android fejlesztőt kerestek 

Ma jol megnyomkodtam egy ilyet a speedshopba. Kezelhetoseg, Widgets-ek nagyon jok, tenyleg konnyu raerezni, DE! Az anyaga alsokategorias muanyag! es ahogy a tesztben is irjak hajlamos picit a "megrogyni" es mintha egy hangyanyi hangja is lett volna, bar ezt nem mondom tutira. A kamera ill a kekfog nalam a vicc kategoria, ugyanugy, mint az ara.
Ha lemegy 90-100-ra akkor batran ajanlom barkinek akinek a kamera nem fontos.
Jo kis telefon, par kisebb-nagyobb hibaval, de az tenyleg elmondhato, h ez lesz a jovo.
Csak az ara zuhanjon gyorsan.
Nem zárom ki, hogy van benne némi sznobság, de én szeretem inkább azt hinni, hogy a tartalék képzése az valahol biztonságot ad. Igaz ez egy autó motorjára, de a számítógépem, vagy éppen a PDA-m processzorára is. Nincs kétkedés bennem az iránt, hogy ti akadástól mentesnek találtátok az összes előre telepített szoftver futását az adott hardveren. Ám mi arra a garancia, hogy ha majd lesz rá 3rd party navigáció, valami pofás automata hangrögzítés, találkozóktól, csatlakoztatott hardverektől vagy időtől függő profilozó program és esetleg egy külsős, atomra sikerült feladatkezelő alkalmazás, ami mind egyszerre futnának, nem lesz kevés a hardver? Nem is beszélve a már általam korábban említett Android frissítésre, ami könnyen zabálhat önmagában is több erőforrást (ahogy a szifonnál is láttuk, és ezt nem negatívumként írom, mert jött vele nagyobb tudás is).
Maradva az autós példánál: Szinte mindig elég egy 110 lóerős 1.6 benzines kompakt, ám ha 150 lovas dízel középkategóriában ülsz helyette, azon alkalmasint az életed múlhat. Lehet, hogy soha nem használod ki, ám ha sokat vezetsz, előbb-utóbb biztosan jól jön a tartalék.
(#162) Bocha írta:
"Ebben igazad van, de a piac (sajnos) nem így működik: kiszórják a régi hardvert is, mert arra egyszerűbb nekik optimalizálni, meg mert olcsóbb. Ez a cucc azért kerül 150.000-be (tegyük hozzá: Magyarországon, válság idején), mert ez az első kvázi szolgáltatófüggetlen Androidos cucc, itt a szoftvert fizeted meg. Meg még van pár dolog, amiért ennyibe kerül, hogy úgy mondjam, a HTC nem rajong Magyarországért, nem könnyű egy ilyen cuccot ide behozni, meg kell fizetni, sajnos."
A piac már jó ideje a számháborúról, és az erre épülő marketingről is szól (sőt). Gondolom nem kell bemutatnom a nagyobb GHz, megapixel vagy éppen a több (rengeteg) pengés borotva "erejét". Okostelefonoknál sokan megnézik a hardvert vásárlási döntés előtt, és az előbbiek alapján racionálisan.
Az meg vásárlóként engem egyáltalán nem izgat, miért 150e itthon a Hero, ennyiért dugja fel magának a HTC. Inkább veszek egy erős vasat WinMo-val, aztán pontosan olyanra buherálom, amilyenre éppen kedvem tartja. Tudom, hogy ez az átlagembernek nem alternatíva... Persze benne van a pakliban, hogy az Xperia X3 vasa égető vágyat ébreszt majd bennem, és addigra talán szoftveres ellátottság terén is dereng majd némi fény az androidos alagút végén. Talán most először kivárok pár hónapot a vásárlással, és megnézem, mi lesz a snapdragonos WinMo 6.5 (ohh, bocsánat, Windows Phone
) HTC-k, az OMAP3440-es WM6.5 Samsungok és az erősebb androidos gépek küzdelméből. 
"Egyébként olyan érdekes, hogy ez a hardverkérdés csak ezeknél a készülékeknél jellemző, a Symbianra senki nem hurrogott, amikor éveken át ugyanazt az elavult CPU-t használta a Nokia."
Engem soha nem érdekelt a Symbian, főleg mert mióta okostelefont használok, nem veszek Nokiát (eleinte dacból a sok szívás miatt, most már egyszerűen az én kategóriáimban előadott versenyképtelen ajánlatok miatt). Ettől függetlenül én olvastam fikázásokat Nokia készülékek CPU sebességét illetően, különösen az N96 témájában. Nekem még az iPhone első procija is harmatosnak tűnt/tűnik... 
Filtörd teknúz sztrím: http://twitter.com/erdoke
Én ugye csak olvastam, nem próbáltam, de hardver téren még tudnék rajta javítani.
+szerintem ezen a szoftveren is tudnak még pofozni. S60 V5 is rengeteget gyorsult mióta kijött.
nyílt szoftver rulez!
[ Szerkesztve ]
Nah, gyorsan beleolvastam pár hsz-be. Úgy látom azon kevesek közé fogok tartozni, akiknek nagyon nem tetszik ez a teló. A külső szerintem ocsmány, nem is tudom, mikor láttam utoljára ilyen csúnya telót. Nem tudom mi váltja ki belőlem ezt az undort, mivel a G1 az tetszik. De itt nem áll össze a kép.
Bevallom, még nem volt alkalmam kézbe venni újabb érintős telókat, se Symbianost, se Androidost, se Winest, és iPhone-t sem (egy win 6-os smartphone-om van, az a legfejlettebb ilyen szempontból). De mind közül az 'agyonhájpolt" iPhone a legszimpatikusabb. Ha ennyi pénzt ki tudnék dobni telefonra, akkor őt választanám. Letisztult szép dizájn, és így látatlanban mindennel meg lennék elégedve (na jó, a bluetooth herélés nem tetszene).

Nekem ilyen van :
http://www.engadgetmobile.com/2009/03/02/yuhuas-xphone-sdk-runs-android-doesnt-look-like-poo/
Specifications listed for the Xphone-SDK include:
* Processor -- Marvell PXA-310 624Mhz
* Memory -- 128MB SDRAM; 256MB internal ROM
* Flash -- MicroSD card slot for up to 16GB external
* Cellular -- 900/1800/1900MHz GPRS/EDGE
* Display -- 3-inch TFT WQVGA (240 x 400)
* WiFi -- 802.11b/g/n
* Bluetooth -- Bluetooth 2.1
* Camera -- 3Mpix camera (no flash)
* Video playback -- H.264, streaming, 3GPP, MPEG4, Codec 3GP
* Audio playback -- G-streamer based engine supports major codec media files, including MP3, AAC, AAC+, WMA, MPEG4, WAV, MIDI
* Image support -- JPG, BMP, PNG, GIF
* Web and messaging -- HTTP, WAP Push, xHTML, SMS, MMS
* Other features -- Data kits for USB/JTAG connectivity
* Battery -- 1000mAh
* Operating system -- Android (Linux/Java)
Nagyon tetszik és meg vagyok vele elégedve, az HTC szerintem nem a jövő 1xű mókusvakítás az egész ...
[ Szerkesztve ]
Android vagy WP7 ez itt kérdés ? ;)
1. honnan van ilyened?
2. ha jól nézem, akkor itt leginkább a proci erősebb, viszont nincs 3G. Akkor már inkább a Hős.
Veletech2012 - a magyar szakmai expo - www.veletech.hu

A neten rendeltem 250$ -volt, nagyon megérte az árát, 3G valóban nincs, de nem is kell ilyen mobilnet árak mellett, itt vásárhelyen 5 lépésenként találok olyan wifi adót ami nincs wpa-val védve 
Ez a cucc 380$ szerintem ez is megéri az árát (Kínai cuccok kizárólag angol vagy kínai szofttal):
The DSTL1 is based on Marvell's PXA-310, a pin-compatible, video-enhanced version of the PXA-320 that shipped in 2007. The ARM11-based "Monahans" SoC runs the Intel-designed XScale architecture, and is clocked to 624MHz. The DSTL1 has 128MB SDRAM and 4GB flash internal, plus a 256MB flash card, expandable to 8GB.
Other specifications listed for the DSTL1 inlude:
* Applications processor -- Marvell PXA-310 (624MHz)
* Baseband processors -- 2 x NXP 5209
* Memory -- 128MB SDRAM
* Flash -- 4GB internal; 256MB flash card; expandable up to 8GB
* Cellular -- 900/1800/1900MHz GPRS/EDGE (dual SIMs)
* Display -- 3-inch TFT WQVGA (240 x 400) from Sharp
* WiFi -- 802.11 b/g
* USB -- Mini-USB
* Bluetooth -- Bluetooth 2.0 with EDR, SPP, A2DP, AVRCP, OPP, HFP
* Camera -- 5Mpix auto focus with Flash Sharp brand camera
* Web and messaging -- HTTP, WAP 2.0, MMS, email
* Other features -- accelerometers, FM radio; support for business card readers; anti-theft support
* Multimedia support -- MP3, WAV, MIDI, AMR, 3GP, MPEG4, AVI (DIVX); JPG/GIF/BMP/PNG
* Video recording -- QVGA video recording and decoding at 30fps; video chat
* Document support -- Word, Excel, PowerPoint, PDF
* Battery -- 1200 mAh; 240 minutes talk time; 150 hours standby
* Accessories -- Extra battery, USB cable, earphone, AC adapter
* Weight -- 4.8 oz (135gr)
* Dimensions -- 4.4 x 2.1 x 0.6 inches (112 x 54 x 16mm)
* Operating system -- Android (Linux/Java)
Android vagy WP7 ez itt kérdés ? ;)

Szerintem új idők következek, a kínai gyártók piszkosul feljöttek!
http://www.yuhuatel.com/english/index.php
Ez a gyártó harmad áron készít nokia/htc minőségű cuccokat, 1 hátránya van hogy csak angol nyelvű szoft van hozzá a kínain kívül, persze ha akad 1 élelmes európai forgalmazó akkor az EU/koreai gyártók alaposan felköthetik a gatyát.
Érdemes erre vetni 1 pillantást:
http://www.yuhuatel.com/english/x2.php
[ Szerkesztve ]
Android vagy WP7 ez itt kérdés ? ;)
Fejezd be a kinai dolgok reklámozást , azok csak másolni és hamisítani tudnak...
Akkor inkább tényleg a HERO.
Note 2 ?
persze, van akinek egy 3310 is elég. mégsem jön ide agyatlanul fikázni a Herot, csak mert neki nincs ezen dolgokra szüksége. maradj a "java oprendszernél" és kerüld a topikot.
[ Szerkesztve ]
"a TouchWiz úgy szaggat, mint nagyanyám a tésztát" By: Bog

Köszönöm az informáciot.
Viva La Vivaz :)Spiro: ha ZENE kell!http://www.szerencsesnap.blogspot.com/

nahát, a topik eleje akár vmelyik iphone topik is lehetett volna annyi a fika
a vége meg kabaré 
nekem alapvetően nagyon szimpatikus az android - ha leszámítom a folyamatos nagy testvér parámat. nagyon jó h itt csináltak rá vmilyen PCs szinkronizálást, és nem élet-halál ura a G account már.
ami nem tetszik a készüléknél, az az ára. semmi gond nincs ezzel a hw-el, ha egy jó oprendszer alatt használható marad, viszont nem lenne szabad annyiért adni mint a mai high-tech vasakat, mert nem az. és akkor még azt nem vettem hozzá, h nincs benne szinte semmi memória, tehát +20e-et még nyugodtan hozzá lehet adni a végösszeghez. alapból is nagyon drága, de így meg végképp az. igaz h a kínaiak sokat dolgozhattak az oprendszeren, de ne felejtsük el h rengeteg munkát szoktak ölni a wm használhatóvá varázslásába is, csak itt ráadásul még az OS is ingyen van
persze, ha megveszik ennyiért, akkor miért ne, de én ettől függetlenül egy kicsit rablásnak érzem.
egyébként gondolom a htc is azért helyezi át a hangsúlyt szép lassan az androidra, mert itt jóval nagyobb profitot lehet realizálni (ingyen os + gyengébb vas).
a gyenge vas védelmében: az iphone 2g és 3g még ennél is jóval gyengébb hw-el rendelkeznek (400MHz+128MB), és nézzétek meg h még ma sincs nagyon szégyenkeznivalójuk sebesség terén. egy átgondolt rendszer és jól megírt sw csodákra képes 
iphone-omat ráfizetéssel C905-re cserélném!
sorry... 

én csak azt nem vágom,h nem úgy szólt a fáma,h kínaiknál tiltott a wlan? ezekben meg mindben ott figyel 
az alkalmazásnak a vezérlőgombjai is beköltöznek az állapotsáv alá, hogy könnyen tudjuk lelőni Zámbó Jimmy-t, ha felcsendül. (Bár ez ma már szükségtelen…) by:Bog
Nagyon tetszik kívülről a hős, a belsővel is könnyen megbarátkoznék, de ami a legfájóbb, az a BT korlátoltsága.
"A Bluetooth problémás, mivel nem teszi lehetővé fájlok küldését"
Ezt eddig egy telefonnál sem tudtam megbocsájtani. Relatíve sok adatot - nem, nem zenét - küldök fogadok BT-on. Munkámból kifolyólag sok kontaktot, jegyzetet így mozgatok, a fotókról nem is beszélve.
Kár érte.
A kamera gyengesége nem egy jópont, de nem is kell érte elkaszálni a telefont.
mrlujoak
Xperia™ ray 4.0.3 és Xperia™ X10 mini

Ha jók az értesüléseim a store-ba vagy ingyen vagy filléres tételként tejestértékűvé válik a BT! 
[ Szerkesztve ]
Volt: Nokia E-71, iPhone 3GS 16GB, ZTE Blade, S.E X10 mini pro. Most: S.E Spiro.
Értem én, hogy villanymotor, de mi hajtja?! 
Ez így dícséretes, de nem tudom, mennyire könnyen lehet a plusz progival a BT adatküldést-fogadást megvalósítani. (nem feltétlen a fizikai, mind inkább a felhasználóbaráti oldaláról nézve)
Ilyen kiegészítő, tudásnövelő progijaim nekem is százával vannak - persze Java-s - de még mindig a legkézenfekvőbb, legstabilabb, ha a telefon szoftvere alapból teljeskörűen tartalmazza és elérhetővé teszi azt az adott funkciót.
mrlujoak
Xperia™ ray 4.0.3 és Xperia™ X10 mini

Nem nekem való telefon az biztos, nem tetszik az alján a törés, a kamerát bár bele sem rakták volna, a BT meg hogy nincs benne alapból hááát.. egy ilyen apróságot nem szabadna így hanyagolni. Hihetetlen hogy még mindig nincs egy olyan Androidos mobil hogy tetszedjen, talán majd a SE, de ott a mérettel lesznek bajok
Van olyan aki azt hiszi, hogy az ő saját látásának, gondolkodásának a korlátai, egyben a világmindenség korlátai is
Ez 70 ropi, ha hivatalosan kéne behozni, akkor plusz szállítás plusz vám plusz áfa és máris 100 felett járunk, 3G meg nincs. Gari sincs.
Android cucc 3G nélkül az olyan, mint a kávé completta nélkül.
A "mostani mobilnet árak" pedig ööö... 2-3 ropiért kapsz 1 gigát, ami egy telefonra bőven elég... aki pedig kidobál 70-100 ropit egy telefonra, az szerintem ne sírjon.
Veletech2012 - a magyar szakmai expo - www.veletech.hu

döbbenet h mit tudtok ezen a sz@ros BT-s file transzferen görcsölni. mintha ez lenne mindennek az alfája és omegája. egyszer majd gyártok nektek egy dobozt, ami nem tud majd mást mint bt-n fájlokat küldözgetni, de aki nem veszi meg azt kegyetlenül megbüntetem ![;]](/dl/s/v1.gif)
(ja és ugye mindezt az internet korában... hát irigylem a problémáitokat
)
[ Szerkesztve ]

Tetszik ez a telefon és az Android ezzel a Sense UI-val, de még várni kell vele egy kicsit, hogy a Market is nagyobb legyen, és a készülék ára is csökkenjen
.
Egyetlen egyet hiányolok a tesztből: egy videót a kezelésről
. Olyan jó lett volna látni is azt, amiről ennyire jó a véleményetek.
PS3 ID: BaliJack; Optimus 7
az legalább akkora döbbenet, hogy nem lehet felfogni hogy valakinek ez fontos. túl van lihegve ez igaz de a leugatás is sok már...
"a TouchWiz úgy szaggat, mint nagyanyám a tésztát" By: Bog

pedig nem is annak szántam (legalábbis remélem másnak azért ez lejött) 
[ Szerkesztve ]
"döbbenet h mit tudtok ezen a sz@ros BT-s file transzferen görcsölni. mintha ez lenne mindennek az alfája és omegája. egyszer majd gyártok nektek egy dobozt, ami nem tud majd mást mint bt-n fájlokat küldözgetni, de aki nem veszi meg azt kegyetlenül megbüntetem "
Szerintem én beleírtam, hogy nekem miért fájó pont egy ilyen BT korlát.
Munkámból adódóan sok terméket kell fotózni, azokat a lehető leggyorsabban kell mozgatni, sem lehetőség, sem mód nincs azokat számítógépen netán e-mailben átmozgatni.
Adott egy fotós telefon - már a VGA is elég, hisz a termékeink relatíve nagyok, és egy szaniter vagy fűtéstechnikai terméket könnyű fotózni és felismerni... - amivel ellövöm a képet, azt a megfelelő BT képes kolléga-telefonra, vevőére, vagy beszállítóéra, sofőrére átküldeni.
Egy Apple iPhone-os nagykeressel futottunk két kört, mert ugye neki nem volt elérhető a BT. Sebaj - ilyen esetben MMS a másodlagos protokoll - gondoltunk egyet, aztán jött a felismerés, neki még nem tud MMS-t a gépe. Ez van. Mehettünk a adatkábelt vadászni, áttölteni a telefonról a képet, majd e-mailben átdobni a telefonjára.
Na nálunk ezért jó...
...és nekem ezért kizáró ok pl a BT korlát.
Szerintem így már érthető, hogy valakinek bizony ez, vagy az fontos.
mrlujoak
Xperia™ ray 4.0.3 és Xperia™ X10 mini

persze, nyilván ez teljesen érthető igény a te esetedben. de nincs mese, a dobozt neked is meg kell venned ha elkészül!
iphone-hoz is jó lesz 
Mééé ? Nekem van 3 Sony Ericssonom, mindháromban kamera, és teljesértékű BT. Doboz nemkell. 
Így is megőrülök 3 telefonnal. A céges folyamatosan cseng, BT headset a fejemhez nőtt.
...és még egy doboz? akkor már inkább ház. Vagy doboz?! 
mrlujoak
Xperia™ ray 4.0.3 és Xperia™ X10 mini

láttad, már ott a svájci oldal, nem csodálkoznék ha hamarosan még több olyan oldal lenne hasonló árral..
szerintem ezt az ár/érték kérdést hasonló képpen gondoljuk
esküszöm, ha sokat pöcsölnek a gyártók, jövőre még a végén szifonnál kötök ki, mert hihetetlen ez a dilettanizmus ami megy...

ezt a fajta megnyilvánulást nem szeretném itt látni a jövőben 
[ Módosította: Bog ]
Hát nekem a dizájn miatt egyáltalán nem tetszik a telefon :S Nálam esélytelen
Nőben már csalódtam, Blizzardban soha! Link szuperjátékhoz: http://href.hu/x/e7d7 /*Aki másnak vermet ás, az a Stack Pointer.*/ ____________________ Loading... ██████████████] 99%