Írok egy kicsit Off-ba is. Soha nem volt gondom LG meghajtókkal. 10 éve még anno egy CD-olvasóval kezdtem, majd CD írót vásároltam, amivel a mai napig olvasni lehet a megírt lemezeket, sőt ha bedobom a házimoziba akadás nélkül viszi róla az mp3-akat. 3 darab DVD íróm van ami LG és nem válogatósak, bármilyen lemezt megírnak és a házimozim is minden gond nélkül olvassa a megírt lemezeket. Amúgy 10 év alatt jópár CD-t/DVD-t megírtam már és ha elhiszed ha nem, hibás lemezeim száma nulla,pedig mindegyiket visszaellenőrzéssel írtam meg. Jó, most kicsit füllentettem, mert az egyik barátom hozott egyszer két DVD+R-t, amiből az egyiket elrontotta, de az a lemez 50Ft-os noname kategória volt és ránézésre is hibásnak tűnt, mert teljesen foltos volt.
Hogy On is legyek a Te témádhoz:
volt egy LG 4163B meghajtóm, ami bedöglött, hozzáteszem több mint 1000 lemez megírása után, és abban az időben olvasásra is ezt használtam, szóval jól bírta. Azthiszem PPeter írta erre a meghajtóra(4163B), hogy ez egy nagyon jó író.
Na, a lényege, hogy amikor kezdett bedögleni, akkor úgy kezdett cseszekedni a lemezekkel, hogy a DVD RW-ket folyamatosan elrontotta, de úgy hogy saját maga sem tudta visszaolvasni, nemhogy más meghajtó. Ha jól emléxem akkor pont +RW lemezek voltak és TDK. Fel sem ismerte a lemezeket más meghajtó.
Amivel megtudtam javítani őket, az a Samsung SH-S162L típusú meghajtója volt.
Beolvasta, hozzáteszem elég nehezen, de sikerült neki és letöröltem, azóta is működnek a lemezek és azokat is használom jelen pillanatban is.
Az újabb változata a SH-S182M, bár nem tudom hogy ezzel sikerülne-e, mert mint írtam nekem az SH-S162L-el sikerült megjavítanom.
Próbálkozzál ezzekkel.
[Szerkesztve]
http://www.dieselblackgold.com/ - Egy kis video, mielőtt rendelnél a www.parfumcenter.hu-tól: http://www.youtube.com/watch?v=5FlTHx8TTw4