Amit írtam, hogy IRL a látszólagos távolság ugyanaz, mint ahová fókuszálsz (állandóan változóan). Stereo3D-nél folyamatosan a képernyőre kell fókuszálni.
Továbbá, IRL a fókusztávolságtól függően változó mélységélességi effektus is jelentkezik, ami segíti az agyat abban, hogy ő is oda "fókuszálon", ahová kell, és a többi ne zavarja. Ezt még lehet szimulálni a DoF effekttel, de ahhoz, hogy itt megfelelően alkalmazni lehessen, real-time követni kellene, hogy a felhasználó hová is néz.
Én már nem érzem fáradtságnak, már hozzászoktam (moziban egyébként sincs ekkora eltérés, mint monitor esetében). Csakhogy van itt egy másik dolog is. Kérdés, hogy a folyamatos máshová (képernyőre) fókuszálás, mint amilyen távolságra látványilag nézünk, hosszabb távon nem befolyásolja-e negatívan a látást azzal, hogy a normálistól eltérő, passzívabb működésre szoktatja. Szóval legalábbis nem igazán egész napos használatra való ez a dolog.
Akkor lenne a természetes működéshez közeli a stereo3D megoldás, ha egy eye-tracking vezérelt lencserendszer lenne a szemek előtt, amik a változó fókusztávolságot optikailag támogatják, miközben a képen lévő DoF effekt is ennek megfelelően változik.
[ Szerkesztve ]