Hajrá-hajrá! Így kell ezt csinálni, nem pedig úgy, mint a "nagyok". 
Vortex World Domination

Hajrá-hajrá! Így kell ezt csinálni, nem pedig úgy, mint a "nagyok". 
Vortex World Domination
megérdemlik!
ők végre valami fantáziát is mutatnak, nem csak annyit csinálnak, hogy erősebb kütyüt raknak a dobozba...
"egy felugró ablak kiírja, hogy pop-up blockert installáltam"

bizony, úgylátszik a kreativitás kifizetődő 
Who we are is but a stepping stone to what we can become
tényleg le a kalappal a Nintendo előtt,
bámulatos, amit véghezvittek, illetve amit véghezvisznek jelenleg is.
Megakadt a szemem a kedvező ár kifejezésen,
tekintettel arra, hogy a Wii drágább, mint egy xbox360 arcade,
és kb egy árban van a M$ konzolának Premium változatával,
miközben egy gamecube-tól nem túlságosan elrugaszkodott hw ketyeg benne,
legalábbis a játékok alapján ez jön le.
Maga a koncepció, hogy bevonják azokat is a játékba,
akik eddig idegenkedtek tőle, egyrészt üdvözlendő,
másrészt ehhez pont ilyen innovatív hozzáállás kellett.
Más kérdés, hogy a komolyabb játékosok meg gondban vannak
a számukra megfelelő címek rendkívül alacsony száma miatt.
[ Szeretkezve ]
a soktízmillió eladott konzol elég nagy tömeg ahhoz, hogy sokan mozduljanak a wii-s fejlesztésre (sőt, nagyon sokan most is fejlesztenek rá, persze egy kis idő még kell, hogy elkészüljenek és piacra kerüljenek a játékok)
az tény, hogy nem olcsó, de az élmény is nagyon más amit nyújt 
"egy felugró ablak kiírja, hogy pop-up blockert installáltam"

Igen, ez a kb. 20-30.000 forintos különbség a jelenlegi és egy
"ideális" ár között a magyar viszonylatokra él főként, mert
máshol ez az összeg elenyésző, ha az ember egy ilyen újdonságot
akar beszerezni. Itthon meg pont ez az a kis felár, ami miatt azért
sokan legyintenek még rá, hogy egyelőre akkor marad a ps2,
legfeljebb guggolok hármat, mikor szabzéró tanyázik.
http://www.youtube.com/watch?v=dO5em1rn5Ik
Igen, de az xbox mostani ára, több árcsökkenés eredménye, a wii pedig most is annyi, mint amikor megjelent, akkor az xbox ~2x annyiba került.
--= (Hardver)Apróim: http://pompi.hu/aprok =-.
és a DS mitől olyan keresett?
Genesis Montana - újra kétkeréken
egy baj van a 3rd party fejlesztésekkel:
hogy többségük elég következetlenül alkalmazza
a mozgásérzékelésre épülő irányítást.
Ebben a Nintendo jár élen, ami persze érthető is,
viszont nem mindenkinek elég a Zelda, a Mario meg a Metroid, stb.
Várunk. Van már cím, ami megmozgat, de még mindig azt vallom,
hogy amilyen jól kiszolgálják az alkalmi játékosokat,
annyira elhanyagolják a komolyabb gamer réteget.
fiATHaLON:
mondjuk a PS2 is kurva drága ahhoz képest, hogy 8 éves masina.
A rég beígért 99 dolláros új (végső) típusát sem igen látni Japánon kívül sehol.
Pompi:
aha, és a wii már akkor is nyereséget termelt,
a box eladásain meg szépen bukott a gyártó,
ahogy azt kell a kezdeti időszakban.
Ettől mondják a Wiire, hogy "it prints money",
mert az első másodperctől kezdve keresnek a lényegében elavult hw-en,
mégsem engedtek az árból egy szemernyit sem = igazi aranybánya 
[ Szerkesztve ]
[ Szeretkezve ]

ez bizony így van, a hc gamereknek bizony semmit nem tud mutatni a kis masina.
illetve valóban ügyes kis trükk, amit véghezvittek, de nem szabad arról sem elfeledkezni, hogy milyen pofátlanul sokat kérnek ezért a PS2 szintű hardverért. persze jól csinálják, mert veszik így is, mért adnák akkor kevesebbért, de sok hozzá nem értő a 2 nagyobb konzolhoz hasonlítja az árát és olcsónak mondja. arányaiban a PS3-ért elkérhetnének félmilliót, ha a wii-ért elkérnek 70ezret.

a játékélmény. hiába rosszabb a grafikája mint a konkurens psp-nek, és gyengépp a hardver is.... a játékok jobbak. ennyi.
maga a hw messze nem PS2 szintű,
csak ez nem derül ki a játékok 70%-ából,
20%-uk alapján azt mondaná az ember, hogy még a PS2-nél is gyengébb,
aztán van a felhozatal 10%-a (ami szerintem max 80%-ban
használja ki a gépet), na ezek tényleg jól néznek ki (ld Super Mario Galaxy).
[ Szeretkezve ]
Hc gammerekről annyit, hogy Nintendo (mint ahogy cikk is írja) akár egy nextgen konzol mellé is pozicionálja..HC gammer, nem túrázni megy az erdőbe, vagy úszni a strandra, hanem kimozogja magát a Wii-vel...
quake III arena
kérdés mit kezd a dologgal Nintendo. Csinál-e vmi überbrutál háttérrel rendelkező hardvert a Wii2-höz, avagy elmegy mindenki Hawaii-ra, hogy börrákig süttese a hasát 
Mondjuk még vannak tartalékok az eladásokban bőven, mert pontos adatot nem találtam, de PS2-ből 60 millió felett járnak csak Eu+USA.
Mondjuk nem is kellene túl sokat hardverre költeni, elég lenne csak egy mobil platformos csúcsszámítógépre rányomni a wii matricát, meg oprendszert írni rá, és vinnék mint a cukrot. És a linuxosok is boldogok lennének, hogy kevés hekkel lehet linuxot nyomni a cuccra 
Genesis Montana - újra kétkeréken
én előbb azt szeretném látni, hogy a wiiből kihoznak valamit,
ami által számomra is értelmet nyerne.
Így viszont örültem, amikor kb fél év után egyik barátom elvitte tőlem
a nálam vendégeskedő gépét,
mert az x360 meg a PS2, PS3 mellett csak porosodott,
azt a néhány alkalmat leszámítva,
amikor átjöttek a haverok, és tényleg jókat teniszeztünk. 2 hétig.
[ Szeretkezve ]
de másodkonzolnak kicsit drága mulatság,
ha az első konzolnál többe kerül 
[ Szeretkezve ]
A hc gamernek nem számít az ár, csak a játék
(peremfeltétel anyi, hogy hc gamer ne legyen kelet-európai)
quake III arena
Itt jön be az, hogy egy dolog annyit ér, amiennyit hajlandóak érte fizetni a vásárlók. Anyu nem biztos hogy egy "szabadidőrabló, erőszakos játékos" konzolért kifizet 80k-t, még akkor sem ha bluréjj meg cell meg minden. Viszon szívesen kiad 70k-t egy olyan kedves kis cuccért, amivel akár az egész család is játszik.
Van még egy elég lehúzós tétel a Wii kapcsán, a további kontrollerek. Egy Wii remote most olyan 10-12k (10 dolcsi alatt van az előállítási költsége) a nunchuck meg 5-6k, szóval ha az alap egy mellé akarsz még három full szettet, akkor ki kell még tejelni kb 50k-t.
Resistance Is Futile. You will be assimilated!

no ezt azért így nem mondanám.
csak 3 PSP-s címet mondok:
GTA
God of War: Chains of Olympus
Crisis Core: Final Fantasy VII
ezek olyan címek, amik egyenként az egész DS kínálatot a földbe döngölik háromszor 
részben az utóbbi cím miatt (ott vannak persze még olyanok, mint Monster Hunter, Patapon) Japánban mostmár rendszeresen elveri a PSP a DS-t. nem jobbak a játékok, hanem egészen egyszerűen ugyanarról van szó, mint a PS3 vs Wii kérdésben: több rétegnek kell a DS. pont. mondhatni a DS egy modern tamagocsi, amit megvesznek a 9 éves kislányoknak is, míg a PSP sokkal inkább a hc gamerek handheld álma.
Elemzők szerint a Wii kedvező beszerzési ára mellett annak köszönheti sikerét, hogy sikerrel szólított meg olyan rétegeket, például a nőket és az idősebb generációt, akik korábban egyáltalán nem vagy csak alkalmanként játszottak videojátékokkal.
Itt a lényeg, hogy miért is sikeres a wii! 
[ Szerkesztve ]
Macbook unibody 500Gb WD , PC-szimulátorhoz , Meizu M8 , Samsung Wave , Ipad2 , HTC Sensation, Xbox360 slim, Ps2, RC Pilot

Végülis az átlagemberekhez képest a hc gémerek a "törpe minoritás".. audiofil cuccokat sem vesz mindenki, de egy kellően eredeti műszaki dizájnból mindig el lehet sokat adni.

Éppen olvasok egy érdekes könyvet az antigravitációról... képtelen vagyok lerakni.
A múlt héten vettem részt egy termékpozícionálás tréningen. Az előadó többször is felhozta a Wii-t, mint iskolapéldát. olyan réteget kell megcélozni, aki még érintetlen, és nem is tudja hogy mennyire vágyik a termékünkre. Itt a bizonyíték, hogy van ilyen réteg, és van olyan termék ami önmaga iránt teremti meg a vágyat.
NEM az erős hardver kell a népnek. JÁTÉK kell neki
"You are here for a good time... not a long time" /Colin McRae/
pont ezért nem értem a hőbölgést, hogy micsoda gyenge, sokkal kevesebbet tud mint a ps3
lehet csak én vagyok begyöpösödött, de egy jó kis Crash Bandicoot közben eszembe nem jut, hogy milyen szar a grafikája, meg milyen gyengék az effektek, pedig az csak PS1-es játék...
szerintem a wii-vel egyetlen gond van, hogy viszonylag kevés rá a komoly játék, de ez rövid időn belüle tuti változik
azt is el tudom képzelni, hogy a nagy cégeknek eleinte nem esett le, hogy ez mekkora piac, és kissé lassan reagáltak, így várni kell míg beindul a dömping
bár az is tény, hogyha kiadják X játékot ps3-ra meg wii-re, és az utóbbi a gyengébb hw miatt kevésbé lesz szép, akkor az lehet visszatartó erő
mondjuk engem akkor sem érdekel, wii-t akarok 
"egy felugró ablak kiírja, hogy pop-up blockert installáltam"
Persze hogy Wiit akarsz. Aki nem 33 év alatti játékfüggő ffi, az mind Wii-t akar. Ezt kicsit megváltoztatja a BD ügyi helyzet, ami miatt sokan megveszik a PS3-at, de ők is Wii-re vágynak.
Mondom mindezt úgy, hogy egyik konzolra sem vagyok különösebben kiváncsi. Amíg a kontrollerre írják a játékokat, nem is leszek. Ótósjátékok közül mind 12 egy tucat. Lehet benne akármilyen effekt, engem ez már rég nem hoz tűzbe - előbb-utóbb mindenki rájön hogy a játékban nem ez számít. Nem véletlenül a legelterjedtebb elektronikus játék a Tetris.
"You are here for a good time... not a long time" /Colin McRae/
hát, játékfüggő nem vagyok, de (még) 33 alatti, meg ffi igen 
igazából egyetlen gondot látok a wii-ben: annyira nagy durranás a kontroller, hogy ott is erőltetik, ahol nem kéne
nézegettem a játékkínálatot pár hónapja, és azt látom hogy pl. minden autós játék a wiimote-tal megy, amit a legjobb esetben is éppen csak használhatóra tudnak összehozni
igaz, hogy pont az a lényege a wii-nek, hogy az ember rángatja a "távnyomót", de azért lehetne normális irányítás is hozzá
mondjuk ha lesz kormány (bár biztos van most is), akkor ez csak nem lesz gond
"egy felugró ablak kiírja, hogy pop-up blockert installáltam"

Én is csak gratulálni tudok a Nintendonak. Igen, jól látják a dolgot : a hardver nem minden. S ezt az eladások is alátámasztják.
Amúgy, ha valaki megfigyeli a Nintendo egész "életében" erre alapozott. Soha nem a brutál hardverrel taroltak, mégis taroltak. Itt a Wii, aztán a DS. De az első Gameboy is sokkal gyengébb volt a konkurens Gamegear-nél, ami ugye már akkor szines kijelzős volt. A gameboy meg monokróm. De pont ezért (is) vagy 3* annyi ideig bírta ua. elemekkel. S ráadásul nagyság rendekkel több játék is készült rá. Hogy a Wii miért mostoha gyereke a fejlesztőknek? Talán mert a legfiatalabb konzol jelenleg. Szerintem változni fog ez is. Remélem is.
Én is Wii akarok, de sajna a mo.-i viszonylatban ez is meggondolandó. De akkor is a legesélyesebb nálam.

nekem mindkét konzol van, és a 3 cim nem elég a ds palettájának leverésére, megunod, aztán annyi.
psp jó filmnézésre...
Látom te nagyon nem birod a Wii-t...

Én ha tehetném akkor nem gépet fejleszteném (pedig kell mert dög lassú
) hanem vennék egy LCD tévét egy Wii-t és egy tucat játékot hozzá. Aztán ha kijátszottam mindegyiket akkor cserélem további újabb játékokra, de ha valami a kedvencem lett akkor azt megtartom
Nekem azért tetszett meg a Wii mert nem csak a 15-25 éves korig fogja meg az embereket hanem a már járni tudó (höhö) kisgyerektől kezdve a nyugdijas napjait töltö nagymama és nagypapákat is meg tudta fogni azzal hogy arra késztet hogy mozogj és hogy valami értelmeset is csinálj ne csak mennyé' oszt löjjé'.

Kezd iPon szint lenni...

Ööö gamecube-nál pont hogy erősebb hardwaret hozott össze nintendo a ps2 ellenében, csak tanult belőle hogy az nem elég. De ettől még lehetett volna erősebb wii.
Aki wii tulaj az annyira nem látja rózsásan a helyzetet egyébként. Mo-n legtöbben warezolnak így nehéz a játékcsere, kevés is a jó játék (ez mindegyik konzolra igaz, nálam) és a fejlesztők nagyon negatívan állnak a géphez. Itt arra gondolok hogy a resident evil umbrella úgy néz ki wiin mintha egy korai x360 játékot lánánk, míg pl. a godfather pont úgy mint a ps2-őn. Elég nagy difi.
És sok exkluzív wii-s címnél is lecseszik a külalakot a fejlesztők, a party játékoknál éppúgy mint az egyszemélyeseknél. Ezzel az a gond hogy nagyobb tv-n már zavaróvá válik a grafika. Ismétlem, nem elsődlegesen a gép hibája, hanem a fejlesztőké! Családi játéknak és partizni jó a wii, egyszemélyesnek nem az igazi mert itt már befigyel igényként a megjelenés minősége is. Jó ideje csak én ahsználgatom, én most túl is adok rajta és xboxra váltok, aztán ha kiábrándultam x360-ból hogy ott meg csak a gta4 a jó, akkor meg jöhet vissza a wii
addigra lesznek jó játékok rajta.
de a legjobb egy wii2 lenne majd ami a wii1 játékokat is elviszi, és hardwaresen is fejlett.

Lcd tv-n a játékok többsége csúnya, partizós játékoknál persze ez nem gond, a többinél az. Egy idő után meg általában az játszik vele többnyire aki vásárolta a gépet. A játékokat Mo-n cserélni csak nyögvenyelősen lehet, nagyon nehéz. De első napokban és összejövetelekkor felejthetetlen élményt nyújt az tuti.

Hááát....Irtam a Gamecube-ot is? ...Ja, nem.
Ok, helyesbitek: Majdnem mindig csak a játék élményre gyúrnak, nem a hardverre. ( Peat: Akkor így jó lesz a megfogalmazás?
)
Biztos igazad van ajátékokkal kapcsolatban, erre nem tudok mit irni. De szerintem ez még nem lejátszott meccs. S mint legfiatalabb a mezőnyben, szerintem még korán sem kell leírni. A PS3 biztos szebb, meg gyorsabb, stb. de drága is ahhoz, hogy az ember néha odaüljön. XBox meg m$, szóval már ezért sem kellene. Mondjuk hozta is a tőlük megszokott "minőség"-et a 30%-os hibaszázalékkal.
Aztán mentegetőzhettek, meg milliárdokat költhettek a szervízelésre.

A mostani x-ek már nem 30%-os hibaaránnyal mennek, de lényegtelen, van igazság benne, eltervezett kacatot dobtak ki anno. Ma ha jól tudom 10% alá mentek. Ez is a vicces kategória, de elmegy, mivel a 3 ledre 3 év garanciát vállal a microsoft az 1 év sima garancia mellett. A nintendonál (és ps3-nál is asszem) 1 év a garancia.
Az árhoz kiegészítés: ahhoz hogy a wii partizó képességeit igazán kihasználja valaki többet kell rákölteni mint egy ps3-ra.
Egy mote 11k körül van a nunchuk meg 4-5 ha jól tudom. Tehát minden további fő bevonása 15k huf kb. A gép olyan 55-60k körül mozog. Kell hozzá pénztárca. 
nagyon magyar szemmel nézitek a wii árát.
itt íreknél mindenkinek wiije van. Összegyűlik a banda megy a sör kaja wii. Röhögés örjöngés mindez 0forintért kb. A jo keresetek ellenére is emberek 70%ának nincs még LCDje pedig nem lenne nagy megerőltetés megvenni. Namost sima tv-n az x ps3 is egykutya kb. De nagyátlagban azt látom embereknek halvány gőze sincs arról mi az igazán jo és komoly grafika, de valahogy nem is törődnek vele.
Wii itt nyerte meg a konzol háborut, hogy nem a szűk hardcore player rétegre ment rá.

látom szó szerint vetted, hogy ez a 3 játék leveri a DS egész játékkínálatát
ezt inkább jelképesen írtam, hogy ilyen vagy hasonlóan nagyszabású cím egy sincs DS-re, van rá inkább sok-sok agyatlan, aranyos játék, ezek nekem nagyon nem jönnek be.
jó, GoW-ot végigviszed kétszer és mondjuk azt, hogy megunod. GTA-ban megcsinálsz minden küldetést, és minden mellékküldetést (ez asszem nem kevés idő) és lehet, hogy egy darabig megunod. Crisis Core-t teljesen kijátszani nagyon-nagyon sok idő és akkor még ott a hard mód, szóval ezt is elég nehéz megunni. A Patapon is szinte a végtelenségig játszható, a Monster Hunter-t pedig több száz óra alatt sem lehet megunni, annyi küldetés és kaland van benne. és van még jónéhány ilyen játék PSP-re. filmnézésre is jó, persze, volt amikor sorozatokat néztem rajta, volt olyan időszak is, amikor mp3 lejátszóként használtam vagy web-ezésre, egyikre sem rossz. viszont elsődlegesen játékra van kitalálva.
Igazából nem is a Wii nyert, hanem a Nintendo. Azzal, hogy mára DS-nél felismerte, hogy nem a véges, és nem is olyan nagy "konzolbuzi" társaságot kell megnyerni, hanem a sokkal nagyobb, átlagemberek csoportját kell rávenni, hogy konzolt vegyen. Az átlagembermeg sokkal-sokkal másabb megközelítést igényel mint a gémer. Neki intuitív vezérlés (DS érintőképernyője és Wii remote), valamint ötletes játékok kellenek, nem pedig fotórealisztikus látvány és egy kaptafára készített játékok. Korábban valaki említett három PSP-s címet, mind klasszikus "konzolbuzi" témában. No, ezekből sokkal kevesebbet lehet eladni mint a "kisgyerek játszik vele" nintendogsból vagy a "mindenki játszik vele" brain academy sorozatokból 
A Wiivel kapcsolatban meg pontosan a csoport a lényeg, de ezt még valahogy idehaza nem fogták fel az emberkék, mert nálunk csak a fiútestvér játszik ilyen digitálisakat. Végülis a Wii nem a PS3 meg az Xbox, hanem a csocsó, darts, biliárd és hasonló dolgok ellenfele 
[ Szerkesztve ]
Resistance Is Futile. You will be assimilated!

Csak digitális formában. 

Az hiszem az átlagos, elfogadott hibástermék arány 4-5%.
Akkor a m$ megközelitette. Márcsak a duplája. 

hát remélem azért belátható időn belül lemegy a WII ára olyan 40k-ra. mert jó volna egy, de ennyit nem adok érte.

a játékok ára lehetne némileg emberibb, 12-14k nem éppen a magyar pénztárcára van méretezve.. gondolom fájna nekik is, ha 5 rugóért fogyna, mint a barom.

Ekkora bevétellel szerintem ki fognak rukkolni egy erősebb megoldással is, és annak nagyon jó reklám lesz a Wii.
de mindegy, van különbség az átlag fészbuk user meg a terrorista között... az utóbbival lehet tárgyalni... (C) bambano
Aláírás 
Lenovo Thinkpad + Samsung 830 SSD

Nekem is van Wii-m de tavaly kapcsoltam be utoljára. a Kezdetleges láz hó volt de azóta teljesen kialudt, legalább is számomra.
Pedig azóta jelentek már meg elég jó játékok rá 