nem baj ha volt
úgy sem lehet vele betelni 
Samsung Galaxy S2

nem baj ha volt
úgy sem lehet vele betelni 
Samsung Galaxy S2


Apró trükk: Word-ben, Windings betűtípussal, nagybetűvel írd be: NYC (New York City rövidítése)
Szerintem ha a NFS Mw-t lealázza akkor jöhet mert valjuk be az NFS ben csak ez az uccsó PS nem vált be! 
"Tanulni mindig érdemes, mert egy idő után a tanulásba fektetett munka meghozza a gyümölcsét, s mint tudjuk, a gyümölcsből PÁLINKÁT lehet főzni!"

Szerintem az nfs-sel ne is említsd együtt, mert a GRID és az nfs nem egy kategória. Sem minőségben, sem játékmenetben. Szimulátorosított irányítás, pályaversenyek ( normális, nem mint a ps-ben), stb. Plusz remélhetőleg a drift is jó, nem úgy, mint a carbonban, és a ps-ben volt. Azok borzasztóak voltak ( A legjobb: Hirdette magáról az EA, hogy drift versenyeket szponzorál és tanulmányozza a driftelést, mégis, a játékban semmi nem látszott belőle, sőt, olyan volt, mintha nem is tudnák, hogy hogyan csúszik egy kocsi).
Demo? 
"Tanulni mindig érdemes, mert egy idő után a tanulásba fektetett munka meghozza a gyümölcsét, s mint tudjuk, a gyümölcsből PÁLINKÁT lehet főzni!"

Elvilleg ezen a héten lesz.

remélem már szerdán kijön 
Samsung Galaxy S2

ezt honnan veszed?
Apró trükk: Word-ben, Windings betűtípussal, nagybetűvel írd be: NYC (New York City rövidítése)

csak tipp
de lehet hogy péntek hogy hétvégére legyen mivel szurni 
Samsung Galaxy S2
Örülnék én ha már ma kijönne! 
"Tanulni mindig érdemes, mert egy idő után a tanulásba fektetett munka meghozza a gyümölcsét, s mint tudjuk, a gyümölcsből PÁLINKÁT lehet főzni!"
demót akarok, at now 
BANZAII

ennyi erovel ma is johet 
Ne szemetelj ! / Steam..

nagyon
talán még melóba is elfelejtenék menni 
Samsung Galaxy S2

legyen úgy 
Samsung Galaxy S2
Ma végignéztem még1x a videókat
és ezek után reméllem nem lesz csalódás 
Emlékezzünk csak, hogy a NFS PS-ről is milyen szép videók voltak, aztán mi lett...
Persze az EA az más tészta.
BANZAII
ez amolyan burnout koppintás,csalodás kizárt 
[ Szerkesztve ]
http://logout.hu/blog/west/index.html 100% az ügyfél elégedettségi indexem!Midíg Új minősigi terméket adok!!Nem számítok be. Csere Nincs> ! Privátokat gyakran olvasom! A számom kérd PÜ ben.
amugy ez a 70es hsz.fake?
mert nem irt semmit a kollega rolla.kamu.... 
http://logout.hu/blog/west/index.html 100% az ügyfél elégedettségi indexem!Midíg Új minősigi terméket adok!!Nem számítok be. Csere Nincs> ! Privátokat gyakran olvasom! A számom kérd PÜ ben.

Ket tipped kozott jon a PS3 demo, valoszinuleg egyszerre fognak megjelenni a demok mindharom platformra 
[ Szerkesztve ]
"Releasing a game in 2011 without AA is completely stupid. If the techniyou're using makes it impossible to use AA then you're using the wrong techniques."

de jóó vagyok
körbe tippöltem 
Samsung Galaxy S2
végre valami komoly autós játék PC-re aminek szép a grafikája?
ezt már szeretem... konzolra ott a forza, a pgr meg a granturismo... pc-re LFS aminek bár tény, hogy jó a fizikája, de rohadtul messze áll a szép grafikától, és jó kormány nélkül nem is lehet játszani vele...
szóval nagyon várom már... egy kis driftelgetésért már a fél karomat odaadnám, mióta nincs e30... 
azért meg egyenesen ölni tudnék, ha raknának bele egy e30-ast is
ja amúgy meg a colin dirtön sokat hozott a patch optimalizálás szempontjából (legalábbis nálam)
Az is lehet hogy minden kincsem csak egy másodperc töredéke...
Colin tényleg nagyon élvezetes lett, főleg a magyar szinkron 
BANZAII
jóis meg nem is... hosszú időre nem tudott lekötni 
Az is lehet hogy minden kincsem csak egy másodperc töredéke...
Na akkor tud valaki valamit a demoról? Én átnéztem a fontosabb oldalakat de konkrét időt sehol nem irnak 
"Tanulni mindig érdemes, mert egy idő után a tanulásba fektetett munka meghozza a gyümölcsét, s mint tudjuk, a gyümölcsből PÁLINKÁT lehet főzni!"

csak annyit lehet tudni, hogy ezen a héten jön, konkrét sajnos nincs
...:''[*\www.alfaamore.hu/*]'' :...
elvileg holnap 
BANZAII

jaja, szedán jön ki, szóval holnap 
Az elmélet és a gyakorlat közt elméletileg nincs különbség! Gyakorlatilag van!

legyen úgy
Samsung Galaxy S2
most mi van? ma szerda van!

"Tanulni mindig érdemes, mert egy idő után a tanulásba fektetett munka meghozza a gyümölcsét, s mint tudjuk, a gyümölcsből PÁLINKÁT lehet főzni!"
Konkrét dátumot sehol sem láttam, csak annyi van mindenhol leírva, hogy ezen a héten jön. Vasárnapig még van idő...
csutkaa elsőnek tippelt szerdára ,aztán péntekre, ezután rocket kolléga mondta ,hogy a két tipp között jön ki a PS3-as és valószínűleg a PC-s is (azaz csütörtök...) 
BANZAII

simán körbe lőttem 
Samsung Galaxy S2
kint vna már? 
mod:
mármint a demo 
[ Szerkesztve ]
Az is lehet hogy minden kincsem csak egy másodperc töredéke...
jaja,már mindjárt vége a hétnek...mi lesz mar 
http://logout.hu/blog/west/index.html 100% az ügyfél elégedettségi indexem!Midíg Új minősigi terméket adok!!Nem számítok be. Csere Nincs> ! Privátokat gyakran olvasom! A számom kérd PÜ ben.
számomra véget ért... 
érettségivel végeztem egy kis időre, a következő már csak 26-án lesz
szal most egész jövő hét vasárnapig pihenés.. 
[ Szerkesztve ]
Az is lehet hogy minden kincsem csak egy másodperc töredéke...

a ********************************************************************************************************************************
kezd a t*k*m telelenni ezzel a konzolokat részesítsük előnybe dologból 
Az is lehet hogy minden kincsem csak egy másodperc töredéke...
nekem tavaj ugyanez volt.ezert vettem xbox ot sli helyett 
http://logout.hu/blog/west/index.html 100% az ügyfél elégedettségi indexem!Midíg Új minősigi terméket adok!!Nem számítok be. Csere Nincs> ! Privátokat gyakran olvasom! A számom kérd PÜ ben.
oké nekem is van keretem xbox360ra mindenféle gond nélkül, meg ps3ra is... de inkább autómra költeném a pénzt... 
Az is lehet hogy minden kincsem csak egy másodperc töredéke...
hát igen,de gondoltam még 1 vga helyett veszek 1 boxot inkabb 
http://logout.hu/blog/west/index.html 100% az ügyfél elégedettségi indexem!Midíg Új minősigi terméket adok!!Nem számítok be. Csere Nincs> ! Privátokat gyakran olvasom! A számom kérd PÜ ben.
nah elmennek ezek a jó édes ......... -ba 
BANZAII

hy
most akkor mivan nem is lesz pc-re demo??

lesz, de megint a konzolokra adták ki előbb 
Az is lehet hogy minden kincsem csak egy másodperc töredéke...

óóó hogy az a
már nagyon kezd elegem lenni a konzolból 
pc-re holnap vagy csak jövő héten
nemtudni mire jön ki pc-re
és már én is unom a konzolokat mint mondtam... lehet most már tényleg megelégelem és veszek egy xbox360at 
Az is lehet hogy minden kincsem csak egy másodperc töredéke...

Eltoltak a PC demo megjeleneset.
"Releasing a game in 2011 without AA is completely stupid. If the techniyou're using makes it impossible to use AA then you're using the wrong techniques."

Youtube-os videók. Elképesztőek az új, demoból való videók. Minden tökéletes (számomra
). A hangok fantasztikusak, a hangulat nagyon jó, a törés bámulatos. Nagyon jól néz ki az összetört kocsi. A grafika meg olyan, hogy csak rá kell nézni, mindent elárul. 
[ Szerkesztve ]

Akkor most mikor jön? 
Az elmélet és a gyakorlat közt elméletileg nincs különbség! Gyakorlatilag van!

Ma már biztos nem. Az a probléma, hogy a pc-s verzióban találtak egy bugot, amit ki kell javítaniuk. Gamekapocs

Sztem csak mondvacsinált kifogás. 
Az elmélet és a gyakorlat közt elméletileg nincs különbség! Gyakorlatilag van!