Keresés

Hirdetés

Új hozzászólás Aktív témák

  • Sk8erPeter

    nagyúr

    válasz dqdb #20773 üzenetére

    Na, most tudtam kipróbálni végre.
    Az az érdekesség, hogy az épp általad és AtHoS által is említett 18.0.1284.2 verzióban az első feltételezés ellenére valamit mégis javítottak a 18.0.1277.0 verzióhoz képest a jelszavak kezelésében (a changelogot mondjuk nem volt kedvem átfutni), ugyanis a korábbi panaszaim ellenére itt már legalább az adott OS-hez kötődő (!) jelszavakat felajánlotta ELEVE (és a 18.0.1284.2 verzióban NEM ezt a kettőt mutatta Windows 8 alatt - amit nem is értek, hogy honnan jött PONT ez a kettő darab jelszó, amikor sok volt elmentve (erre van tipped? :F) -, hanem az összeset, amit ott elmentettem, és ugyanez igaz volt a Windows 7-es változatra, csak ott a 7-ben elmentett jelszavakat mutatta értelemszerűen (mármint a hordozhatatlanságot bizonyítva)), még mielőtt kipróbáltam volna a launcher2.exe-det.
    A lényeg tehát, hogy mindkét OS alatt az épp ott elmentett jelszavakat mutatta (portable, mi?). DE már ez is fejlődés, mert legalább mutatta (bár már eleve vicc, hogy meg lehet jeleníteni bármilyen mesterjelszó nélkül bárki számára (hacsak nem patch-eljük ugye), de ezt is már átrágtuk). Direkt készítettem screenshotot mindkét OS alatt az opera://settings/passwords oldalról (még a launcher2.exe NÉLKÜL elindítva az Operát), hogy tudjam, melyikben kábé milyen jelszavak vannak.

    A launcher2.exe-t kipróbáltam, azzal indítottam az Operát (bemásolva a launcher.exe mellé), és pontosan ugyanaz történt. Ugyanúgy az OS-hez kötődő jelszavakat mutatta, tehát igazából nem változott a dolog.
    Most ennek tulajdonképpen félreértettem a célját? Először úgy értelmeztem, az a cél, hogy valóban hordozható legyen a dolog. Vagy csak nálam nem működik úgy, ahogy "kellene", mármint ami az eredeti cél volt?

    Ha valami a kifejtésben nem volt érthető, mert bonyolultan fogalmaztam, akkor kérdezz nyugodtan.

    Szerk.:
    ja, és amúgy köszi az erőfeszítéseket! Jó, hogy valaki foglalkozik ezzel, ha már az Operánál nem teszik.
    Én meg lusta voltam egyelőre írni az Opera Desktop Team blogon, de majd megteszem, hátha a cseszegetéstől előbb-utóbb foglalkoznak a problémával.

    [ Szerkesztve ]

    Sk8erPeter

  • Sk8erPeter

    nagyúr

    válasz Sk8erPeter #20788 üzenetére

    http://my.opera.com/dqdb1/blog/2013/10/13/portable-passwords-launcher2

    "on Windows they are encrypted using the CryptProtectData Win32 API function
    [...]

    On Opera startup launcher2.exe copies Login Data database from the Portable Passwords subfolder to your profile, and encrypts all passwords to their non-portable form. After these operations it starts Opera with launcher.exe.

    On Opera exit launcher2.exe decrypts all passwords from their non-portable form to the Portable Passwords subfolder."

    Most esik le, mivel ez a helyzet, nyilván csak úgy fog mentődni a profile\data\Portable Passwords könyvtárba kilépéskor, ha most átnyergelek a másik OS-re is, és ott is megnyitom az Operát a launcher2.exe-vel. :W Előbb még ezt nem tettem meg, úgyhogy kicsit korábban írtam a hsz.-t, mint hogy gondolkoztam volna.
    Mindjárt át is megyek W7-ről 8-ra, aztán jelentkezem az eredménnyel.

    "That is relatively clear: Chromium uses the wrong API function to encrypt passwords. If you reinstall your Windows, all passwords are lost. [...]"
    Kis kötekedés: ha bejelentkezett Google-fiókkal szinkronizálja a jelszavait is (ld. chrome://settings/syncSetup), akkor elvileg nem. :P

    [ Szerkesztve ]

    Sk8erPeter

  • Sk8erPeter

    nagyúr

    válasz dqdb #20773 üzenetére

    Hohóóó, nagyon fasza, működik! :K Köszi, dqdb!
    Így már valóban hordozhatóak a jelszavak.
    Most tesztelgettem. Eredetileg Windows 8 alatt telepítettem az Operát. De végül is mindegy.
    Windows 7 alatt indítottam el először a launcher2.exe-t (itt volt jóval kevesebb jelszó, mint Windows 8 alatt), aztán újraindítottam, elindítottam a Windows 8-at (dual boot módban van fent, de tök mindegy), ekkor ott is elindítottam a launcher2.exe-t, így most már az eddig Windows 8 alatt tárolt jelszavakhoz hozzácsapódtak a Windows 7 alatt tárolt jelszavak is. Aztán visszamentem Windows 7-re, hogy minden rendben van-e továbbra is, és már Windows 7 alatt is láttam a Windows 8 alatt elmentett jelszavakat. :)

    Szóval pont azt csinálja, amit kell neki. :) Az összes shortcutot meg is változtattam a launcher.exe-ről launcher2.exe-re. :K

    Sk8erPeter

  • dqdb

    Topikgazda

    Ma újabb developer build jött, és ezzel együtt az a kellemetlen meglepetés, hogy még a stabil O18-ban sem lesz bekapcsolva a Quick Access Bar :U Mivel ez lett volna az O18 egyetlen nagyobb újítása, így kijelenthető, hogy megy a helyben topogás ...

    "Which means that Opera 18 will be moved to Next without the QAB feature. "
    "Correct."

    [link]

    Sk8erPeter: ahogyan közben már rájöttél: ha több Windows alatt állítottál be jelszavakat, akkor több Windows kell ezek dekódolásához.

    Hümm, ez elgondolkodtatott, ezek szerint megoldható lenne akár, hogy lokálisan "szinkronizálva" legyenek a Login Data információi a Chrome és Opera között folyamatosan, mármint azzal a kikötéssel, hogy a két böngésző mondjuk nem fut egyszerre (hogy ne ugyanoda akarjanak írni, és a fájl ne legyen zárolva a másik elől)?
    Simán, elég egy olyan egyszerű program, ami a logins tábla sorait összefésüli (bár a Linux és Windows közötti átmenet, valamint a launcher2.exe jelszómódosítása kicsit elbonyolítja a helyzetet). Amúgy a launcher2.exe funkcionalitása megvalósítható* Chrome-hoz és Chromiumhoz is, csak az Opera-specifikus kódot kell lecserélni (profil megkeresése, Opera futtatása) kell lecserélni, a fő logika, azaz a jelszavakkal babrálás maradhat változatlanul.

    Kis kötekedés: ha bejelentkezett Google-fiókkal szinkronizálja a jelszavait is.
    Valószínűleg ez az oka, hogy nem nyúlnak hozzá a mostani megoldáshoz. A felhasználók többsége nem találkozik a hibával, mert vagy szinkronizálja a jelszavakat, vagy nem is tudja, hogy a profilja túlélheti az újratelepítést, így nem fektetnek bele több energiát.

    * mielőtt még megkérdeznéd: ha készül egyszer ilyesmi, akkor nem én leszek az, aki megírja :P

    tAm6DAHNIbRMzSEARWxtZW50ZW0gdmFka5RydIJ6bmkuDQoNClOBc4Ek

  • Sk8erPeter

    nagyúr

    válasz Sk8erPeter #20791 üzenetére

    A launcher2.exe nincs felkészítve nem várt crash-ekre. :P Konkrétabban: előbb sajnos előfordult egy olyan eset, amikor arra kényszerültem, hogy erőszakosan kapcsoljam ki a gépet, a bekapcsológomb hosszan való nyomvatartásával, miközben az Opera is meg volt nyitva; legközelebbi indítási kísérletre a launcher2.exe egyáltalán nem töltötte be az Operát (többszöri kísérletre sem, bevallom, eközben nem néztem a processek között, mi történik, épp nem volt időm ilyenekre), csak a sima launcher.exe indította el. Gondoltam szólok, hátha van ötleted ilyen esetre is. :)

    [ Szerkesztve ]

    Sk8erPeter

  • dqdb

    Topikgazda

    válasz Sk8erPeter #20811 üzenetére

    A launcher2.exe nincs felkészítve nem várt crash-ekre.
    De, pont az, hogy fel volt készítve arra, hogy elszáll az opera.exe, de arra nem, hogy az egész gépet kikapcsolod közben :DDD Ha fut az Opera, akkor létrehoz egy lockfile nevű állományt a profilba, ami kilépéskor törlődik. Ezt a CreateFile API hívás FILE_FLAG_DELETE_ON_CLOSE paraméterével érik el, aminek hatására akkor is törlődik a fájl, ha a létrehozó folyamat elszáll vagy kilövi valaki, csak akkor nem, ha az egész Windows megáll valamiért :D Javítva, tölthető.

    AtHoS: frissítettem a Speed Dial patchet, most már be lehet vele állítani fix indexképeket.

    tAm6DAHNIbRMzSEARWxtZW50ZW0gdmFka5RydIJ6bmkuDQoNClOBc4Ek

  • Sk8erPeter

    nagyúr

    válasz dqdb #20819 üzenetére

    "induláskor megnézem, hogy fut-e az adott telepítésből launcher.exe vagy opera.exe. Ha igen, akkor itt befejezi futását a launcher"
    Mármint nem a launcher2.exe? :P

    Amúgy köszi, kicseréltem. :) Ezek szerint ez már akár a Windows-crash-re is fel van készítve, ha jól értem (most nem tudtam megnézni a kódot, de köszi az energia-befektetést! :K).
    Most azért nem kapcsolom ki vadul a főkapcsolóval,hogy leteszteljem. :DDD De ha majd előfordul ilyesmi, akkor kiderül, bár ezek szerint ez megoldva.

    A 19-es verziójú Operánál én egyetlen újdonságot (??) látok, hogy most már kiírja az Opera-menüben a Downloads és History menüpontok fölött, hogy "Signed in as ...@gmail.com", szóval elméletileg be vagyok jelentkezve, de természetesen ez valójában nem működik, mert ugyanúgy kiírja, hogy "Connection to the synchronization server is temporarily unavailable. Will try again soon.", és azóta még többször cseszeget ezzel a hibaüzenettel, csak nem értem, minek. :DDD Legalábbis én úgy emlékszem, a 18.x verzióknál még ezt sem írta ki ott a menüben - persze simán lehet, hogy csak nem vettem észre. De persze ettől még nem történt érdemben semmi, igazából nem is értem, most minek kellett major verziót ugrani. Úgy néz ki, ráálltak tényleg a Chrome/Chromium verziószámozására, hogy picit inkább marketingszagúak legyenek a számozások (az átlagfelhasználó azt gondolja, minél nagyobb a verziószám, annál jobban bizonyíték erejű, hogy itt aztán hú de nagy iramban történik bizony a fejlesztés), bár a Chrome/Chromium-változatok között lehet, hogy még így is több érdemi változás történik. :DDD Igaz, csomószor ott is inkább vicces az egész, mert a security és bugfixek, meg minimális újítások kétlem, hogy indokolnának major verzióváltást.

    [ Szerkesztve ]

    Sk8erPeter

  • dqdb

    Topikgazda

    válasz Ittnemaz #23310 üzenetére

    Ugyanezen a névjegy oldalon lejjebb megtalálod a profilod mappáját, azt kell lementeni, majd később visszamásolni. Fontos: a jelszavaid nagy valószínűséggel el fognak szállni újratelepítéskor, hála az Chrome/Chromium/Opera megvalósításának Windowson.

    Megoldás lehet ez, amihez itt van friss letöltési cím, de kizárólag saját felelősségre. A régi Windowson utoljára a launcher2.exe-vel indítod el az Operát, hogy legyen egy titkosítatlan mentésed, majd az új Windowson azzal indítod el először, hogy legyen titkosított változat, ezután törlöd a launcher2.exe-t, átnevezed a profilod mappájában található Login Data.backup fájlt Login Data-ra és a Login Data.backup-journal nevűt Login Data-journal-ra. Minden fontosabb lépés előtt legyen biztonsági mentésed.

    [ Szerkesztve ]

    tAm6DAHNIbRMzSEARWxtZW50ZW0gdmFka5RydIJ6bmkuDQoNClOBc4Ek

  • AtHoS

    nagyúr

    válasz Mtbsrác #25133 üzenetére

    Tegnap szórakoztunk szembeszomszédnál, mert épp költözködne x86 alól x64 OS-re és az Opera-ba mentett jelszavait másolgatta kifelé. Kipróbáltuk volna a dqdb által korábban közzétett launcher2 megoldást, de a launcher2 lekresselt induláskor hibaüzenettel, így az meghiúsult, de O33 dev volt telepítve neki és egy gyors fiók létrehozással szépen fel is pakolta a jelszavakat is, amit külön ki kellett jelölni, mivel alap állapotban nincs bekapcsolva.

    O32 beta-t feldobtuk és oda meg leszedte a szinkronizált adatokat, bár a gyorshívót azt át kellett húzgálni, mert külön "mappába" szedte le a cuccot hozzá

    Szerk.

    Egyéb iránt ez a kódolás nélküli tárolás nekem új, szóval nem csak amiatt nem fogom használni a jelszó szinkront, mert nem is tárolok Opera-ban jelszavakat, hanem azért sem fog eszembe jutni használni, mert így ebben a formában több problémát jelent, mint ami hasznot hoz :W

    [ Szerkesztve ]

    read-only mode on the forum

  • dqdb

    Topikgazda

    válasz dejvid8 #25139 üzenetére

    opera://flags/#submodule-native-theme-alt
    Kizárólag Opera 33-ban létező flag, és ott is csak opt-in, szóval még legalább 5-6 hét mire átmegy a véglegesbe.

    Tamy: az új Opera be tudja importálni az összes adatát a régiből, de ehhez az kell, hogy telepítve legyen a régi, különben nem jön rá, hogy importálnia kellene. Utólag is tudsz kézzel importálni a beállítások alatt, ha ott megjelenik a listában az Opera 12.x, akkor nyert ügyed van.

    A jelszavak átvitelére viszont még nem találtam megoldást. Visszaolvastam itt, a lastpass-t holnap megnézem, de azt mindenki az újból kimentésre írja, nem tudom a régiből át tudnám-e vinni őket az újba? Az újat Linuxon használnám főként, bár azért jó lenne Win7 alatt is működésre bírni, miután szinkronizálni nem lehet. Megoldható valamiképp a wand.dat fájl beimportálása az új Operába?
    A LastPass is csak az oda felvitt jelszavakkal boldogul, a wand.dat-ban lévőkkel nem kezd semmit sem. Vagy ezzel a programmal kinyered a régi jelszavaidat, és felviszed az újba, de én inkább az előző bekezdésben említett régi Opera telepítése-importálás párost ajánlom.

    A jelszavakat tartalmazó Login Data fájlt Linuxok között tudod hordozni, de Linux és Windows vagy két Windows telepítés között nem egy idióta Chromium antifeature miatt (és Windows újratelepítéskor is elvesznek). Azt nem árt tudnod, hogy Linuxon a jelszavakat bármiféle titkosítás nélkül tárolják, és nincsen lehetőség mesterjelszóra sem. Windows alatt legalább titkosítva, de ennek csak hátránya van a választott megoldás miatt. Most lusta vagyok visszakeresni korábbi hozzászólásaimra, a launcher2 a kulcsszó a topikban a probléma hátterének leírására és egy workaroundra.

    Opera 32-től lesz jelszószinkronizálás, ha a kényelem érdekében hajlandó vagy feláldozni a biztonságból. Bár még így is biztonságosabbnak tartom nagyságrendekkel, mint a LastPasst.

    tAm6DAHNIbRMzSEARWxtZW50ZW0gdmFka5RydIJ6bmkuDQoNClOBc4Ek

  • brd

    nagyúr

    Kedves dqdb, az általad kreált Portable Passwords programmal kapcsolatban lehet kérdezni? Ha igen, hogyan lehet azt elérni, hogy ha átadatnék user-agent-et (vagy messzebbről nézve: bármilyen, szóközt tartalmazó paramétert) a programoddal az Operának, akkor azt helyesen adja tovább a launcher.exe-nek? Ha így hívom meg az Operát, akkor jól működik:
    launcher.exe -user-agent="Mozilla/5.0 (Windows NT 6.1; WOW64; rv:52.0) Gecko/20100101 Firefox/52.0"
    Ha viszont a te programoddal:
    launcher2.exe -user-agent="Mozilla/5.0 (Windows NT 6.1; WOW64; rv:52.0) Gecko/20100101 Firefox/52.0"
    Akkor az Opera a User-Agent-ben a szóközöket a paraméterek elválasztásának értelmezi, tehát megnyitna egy http://%28windows/, http://nt/ stb. URL-eket. Próbáltam belenézni, de annyira nem értek C-ül, hogy meg is oldjam.

    The only real valuable thing is intuition.

  • brd

    nagyúr

    válasz dqdb #27741 üzenetére

    Ugyan nem dupla idézőjellel, de így megy, köszi':
    launcher2.exe "" -user-agent="Mozilla/5.0 (Windows NT 6.1; WOW64; rv:52.0) Gecko/20100101 Firefox/52.0"

    The only real valuable thing is intuition.

Új hozzászólás Aktív témák