Hirdetés

2012. május 28., hétfő

Útvonal

Fórumok  »  Videokártyák  »  NVIDIA találgatós topik (Kepler/Maxwell) (kiemelt téma)

Hozzászólások

(#2251) janos666 válasza VinoRosso (#2250) üzenetére


janos666
(PH! addikt)
LOGOUT blog

Érdekes, amit mondasz, mert nekem épp ez az, ami nem tetszik benne, hogy olyan hatása van, mint ha minden kis élt vonalzó mellett rajzoltak volna meg, aminek egy része aztán ráadásul vibráló lukacsos, recés szarság lesz, mire a monitorra kerül, még 1920-ban is, amin már az AA sem igazán segít.
Ha ez művészet, akkor számomra valami "alternatív" (finoman szólva, = fos :DDD) irányzatba kerülhetne csak besorolásba, mondjuk akkor legyen neoszocialista-alter. ;]
Persze ez még mind ízlés kérdése volt. De azt már körbevitattuk, hogy attól vannak még itt gondok a megjelenítéssel, mint pl. a poligonlimit miatti szűkös látótávolság, ami ilyen nyílt tereken kicsit viccesen veszi már ki magát manapság, szóval csak nem áll teljes harmóniában a dolog.
És mégis csak az árnyalási effekteket nyomatják, nem azzal foglalkoznak, hogy ne legyen az egész látótér egy nagy ég, aminek olyan a színe, mint a talajnak, egy kis copy-paste módszerrel sokszorosított aljnövényzet a földön, és a horizontban hamar szürke/sárga csíkká vesző laposság.
Ha ránézek egy képre a stalkerből, én nem fákat és bokrokat látok, hanem megannyi sokszögvonalat egymásra hányva, amiket megnyúz a raszterizálás, és mellette itt-ott szintén vonalzóval rajzolt textúrák, amik beleolvadnak az összképbe (mármint úgy, hogy el is vesznek egy maszattá). 2005-ben még talán tetszett volna a COP, egész örvendetes lett volna egy quake3 átirat mellett, mert kb. egy olyasfajta irányzatnak lehetne ez a csúcsa, vagy talán még korábbinak (ez már csak fricska benne, hogy közben meg a legújabb árnyalási technikákkal nyomul).

[ Szerkesztve ]

Nekem tényleg tetszett a Mass Effect trilógia lezárása. (SPOILER: szintézis lett a befejezésem). Nem "tökéletes", de számomra nagyon is értékelhető volt.

(#2252) VinoRosso válasza janos666 (#2251) üzenetére


VinoRosso
(PH! addikt)
LOGOUT blog

lehet azért mert nem dx11-be tolod :DDD arra van a tesszalláció, hogy ne éleket láss hanem görbét. ;) [link] De a crysis vegetációs modellek sokkal szögletesebbek egyébként, egyszerűen azért mert kevesebb polygont tartalmaznak.

(#2253) zuchy válasza VinoRosso (#2250) üzenetére


zuchy
(őstag)
LOGOUT blog

Nekem pl mindkettő tettszik, de ha felcserélnénk a motorokat, pl a stalker alá egy Cryengine 2 menne, akkor ott vége is lenne a hangulatnak, az atmoszférának. Fordítva meg azért rossz, mert a Crysist a grafika miatt szeretjük, és ott nagyon sok a nagy nyílt tér, amiben nem lenne jó az X-Ray 1.6. Vagy pl a tenger megjelenítése. :)
Meg szerintem az X-Ray is elég szép, pontosan beleillik a játékba. Brutálisan jó benne a POM, amit a Cryengine2 is tud, de előbbiben sokkal több helyen alkalmazzák. Vagy pl a most megjelenő és bekerült teszeláció is nagyon sokat dob, elsősorban az emberek, katonák kinézetében. Az is jó, hogy mindig a legújabb technikát alkalmazták az X-Ray-ben.
Szépen fejlődik az engine, de a vegetációban tényleg lenne mit tanulnia a cryengine-től.

PC-STYLE.hu

(#2254) VinoRosso válasza zuchy (#2253) üzenetére


VinoRosso
(PH! addikt)
LOGOUT blog

na azért nézd majd meg a CoP páya méreteket meg a CE2-es pályákat, azán rájössz, hogy melyikben mennyi a nyílt tér. A Crysisban a tank meg az ascension pályát leszámítva nem is lehet ilyenről beszélni, mert gyakolrilag lineáris a játékmenet. De mondjuk a CS swamp, vagy a CoP-os Zaton 2x-3x olyan széles, mint a Tank. A Crysis pályái inkább hosszúak mint szélesek, és elég kanyargósak, hogy a nagy látótávolság miatt ne legyen annyira nagy a poly count. Ahol messze el lehet látni, ott legtöbbnyira az óceán van :D De mondjuk ezért is sokkal kidogozottam a Crysisban a környezet, mert ott egy helyre van koncentrálva minden, a Stalker meg azért tűnik gyérebbnek, mert van egy nagy széltében hosszában bejárható terep. Am a stalker atmoszféra meg se kottyan a CE-2nek, egyedül a dinamikus időjárás, ami bajos, de színekben, hangulatban annyira széles a repertoár, hogy gyakorlatilag nincs limitáció. Az űrjelenettől a rajzfilmig mindent meg lehet vele csinálni.

(#2255) janos666 válasza VinoRosso (#2252) üzenetére


janos666
(PH! addikt)
LOGOUT blog

Én sem vagyok benne biztos. :DDD Nem gyermek és értelmi fogyatékos embereknek találták ki a menüjét, el lehet benne tévedni, úgyhogy taníts mester! :))
Az Advanced menüben tuti mindent maxra tettem, de a standard opciók közt a legelső gördülőmenüt vaktában jobb híján a legutolsóra raktam, aminek a végén a (DX10) áll (így zárójelben).
Van ott egy vödörnyi full és coverage, meg dinamic akármi lightening cucc, ember legyen a talpán, aki objektíven eldönti ezt anélkül, hogy ismerné a konkrét játékot, mert majdnem mind jól hangzik, és többnyire nem egymás fokozásai. ;]
Az elnevezésekből csak tippelni lehet, így a legalsóra böktem, hátha legalább ennyi logika szorult beléjük, hogy a sorrend növekvő, ha már a szöveg egy elveszett ó-egyiptomi dialektus is lehetne, mert úgyis mindegy, hogy érted-e benne külön-külön a szavakat. :DDD
Viszont lelőttem a legelső két embert, aki az utamba került, és sasoltam az egyikük gázmaszkjának szűrőburkát, és olyan volt, mint a screenshotokon a tesszeláltak, nem szögletes. De csak ez volt íves, a fák attól még olyanok, mint amiket vonalzó mentén szerkesztettek fel, és szerintem az aljnövényzet is marad számos duplikált egyforma kóró, akár DX9, akár DX11 :U
Ja, SSAO-ból HDAO-t kértem, nem az nvidia féle HBAO-t, pedig ott az áll a lista legvégén, így vagy itt tévedtem, vagy borul a korábbi elméletem a növekvő sorrendről. :DDD

[ Szerkesztve ]

Nekem tényleg tetszett a Mass Effect trilógia lezárása. (SPOILER: szintézis lett a befejezésem). Nem "tökéletes", de számomra nagyon is értékelhető volt.

(#2256) VinoRosso válasza janos666 (#2255) üzenetére


VinoRosso
(PH! addikt)
LOGOUT blog

na ott a problem h dx10- Ha nem elég részletes a cucc, akkor vegyél dx11es kártyát, és told abban :D De mondom, hogy a stalkeres fák 2,5-5k poly közt vannak, míg a crysisosak cirka 2-2,5nél megállnak, igaz ott trükkösen van megoldva a dolog, mert ahol a törzset látod, a lombot meg nem, ott a törzs részletes, a lomb meg takarja a tetejét, ami kocka, illetve az alacsonyaknál meg a lomb részletes ami takarja a belsőt, és nem látszik annyira, hogy szögletes. Amiért jobb a CE2-es vegetácó az a shader, különösen a leveleknél, mert tud transzulens árnyalást, amitől átszűrődik a fény a leveleken, és olyanok mint a valóságban, látszik a fonákjukon a túloldalról rávetülő rávetülő árnyék, stb.. a nagy levelű aljnövényzet meg tele van normal meg specular mapokkal, de ez mind shader meg textúra csak, nem geometria. A crysisban sokkal spórolósabbak voltak a polygonokkal, mivel jóval több vegetációs object kellett a sűrű növényzethez, ha megnézed 2x-3x annyi növényt tartalmaz, mint egy átlagos játék, dehát ilyen a dzsungel. A duplikált aljnövényzeten meg nem tudom mit értesz, minden játékban kopizva vannak a vegetációs objektumok, és csak a referenciák vannak letárolva, főleg a crysisban, mert nem bírnád memóriával, mikor van vagy 5-10 ezer vagy még ennél is több vegetációs object a pályán. Van fából kb 3-4 kategória, meg bokrokból aljnövényzetből is ennyi, a többi x ezer mind másolat, ami kicsit el van forgatva, esetleg méretezve, azt csá. De nincs is ezel semmi gond, ezt egy áltag user nem veszi észre, lehet jó játékot csinálni így is, sőt, így kell jó játékot csinálni, hiszen az is fontos, hogy ne egye meg a gépet.

(#2257) janos666 válasza VinoRosso (#2256) üzenetére


janos666
(PH! addikt)
LOGOUT blog

A Radeon HD 5850 ezek szerint nem DX11-es? :DDD

De nem mindegy hogy osztod ki a másolatokat. Sakktáblában, aminek mindig a közepén állsz, vagy valami véletlenszerűséget imitáló minta alapján, és trükközve, hogy többet mutasson. Illetve, hogy teszik ezt még élethűbbé az árnyalással. Az Xray nyomat mindenféle divatos effektet, amit az aktuálisan legújabb DX tud, mégsem mennek vele annyira, mint a CE2 a SM3-al.
Erről megint csak a Source jut eszembe. Ott is volt egy ilyen techdemó map, ami a vegetációra nyomult, és nagyon könnyen megfektette az akkori gépem, de nem az alpha állapotú engine tehetett róla, mert későbbi géppel (XP helyett Vista, FX 5800 -rögtön töltés után leállt- illetve 6600GT -hamar fagyott- helyett 8800GTS volt a tesztvas) már eszébe sem jutott kilépni olyan hibával, hogy a vertex-ek száma túllépte a limitet. Ez messze lekörözte azt, amit a korabeli xray tudott (ami szintén szeretett fagyogatni, csak más okból, mint az 1.0 is :DDD).

Szóval, lassan nem árt befejeznünk ezt az atom-offolást, a végszóm, hogy a Source és Xray, amik kb. egy időben alakultak ki, elég hasonló technológiai szinten voltak az első debütjátékuk idején, de akkoriban szerintem fölényesen győzött a Source, illetve bár magához képest elég sokat tupírozták az Xray-t, az alapkoncepció adta tulajdonságokat még ma is élesen hordozza, így árnyalási technológiák terén már egyértelműen lekörözte a Source-ot, illetve most, hogy a mai hardware-ekre méretezik a modellek és textúrák részletességét, illetve az árnyalás minőségét, már a komplett látvány terén is túltesz rajta sok szempontból, de szerintem alapvetően még mindig inkább egy Source-al érdemes összevetni, mintsem egy Cryengine-el, vagy akár Unreal 3.5-el, amik már egy generációval későbbi koncepciót valósítanak meg, és ha nem is objektíven, de legalább is pillanatnyilag a szubjektív elvárásaink (már úgy a többség azok közül, aki sok játékba belepislog csak a graf miatt is, ha végig nem is játssza) szempontjából jobbnak tűnnek, mint a friss eljárásokkal művészi szintre felpolírozott, de előző generációs alapelveken nyugvó xray.
Az már csak szubjektív, hogy szerintem a HL2-nek is kibaszott nagy a hangulata. Én már a legelső pályán (a pályaudvaron) 10-20 percet eltétlenkedtem, hallgatva a propagandadumát, nézelődve a fél-zombi ebereket, aztán erre még rádobott, mikor kiléptél az állomásajtón, és láttad, hogy az egész város hasonlóan fest, és egész a játék végéig megmaradt ez az alaphangulat, amit aztán sok mással megfűszereztek még az egyes akció, vagy épp dumálgatós jelenetek.
A stalker pedig kidob téged a nagy semmibe, aztán fuss az orrod után, küzdj az életedért, keress küldetést, ha akarsz valamit, avagy állj be melózni valakihez, de még nem is úgy, mint valami GTA-ban a nagymenőkhöz, csak pitizgess, miközben az egész környék egy nyomornegyed státuszba illő züllött kísértettanya, amit egyszerűen csak kiürítve kéne hagyni, nem visszamászni a sugárzás ellenére bajt keresni. Semmi igazi kihívás, árnyként hajszolva a nemlétező megbecsülést. -> szóval igazi, hamisítatlan szocialista tábor :DDD ;] :P

Nekem tényleg tetszett a Mass Effect trilógia lezárása. (SPOILER: szintézis lett a befejezésem). Nem "tökéletes", de számomra nagyon is értékelhető volt.

(#2258) CSiMi_


CSiMi_
(tag)

Szevasztok!!!! Látom Beszállnék én is ebbe a topicon belüli témába.
Az én álláspontom: Jó a Crysis grafkója, de nem a tuti, csak az összképe ad egy első ránézésre szép képet, de ha elveszel a részletekben akkor eléggé kaka, főleg a fizikája egy hányadék. és túl rövid 4 azaz négy óra gameplay volt... Tiszta szégyen.
Stalker: Első ránézésre csúnya, néhol viszont szépek az efehtek, JÓ A FIZIKA ami nagyon sokat dob a játékélményen! Viszont a legtöbbet látott dolgok a legcsúnyábbak... a fegyó, és a célkereszt, amit MINDEN gaméban ki szoktam kapcsolni, ahol ki lehet. De ha elmerülsz a stalkerban VAN HANGULATA!!! ami manapság nagyon ritka, főleg EA gamesnél nincs ilyen...

EP45 DS3, E8400 E0 (3,78 GHz), OCZ reaper 4GB kit (5-5-5-12 (1120 MHz)), Zotac GTX 260, OCZ 500W-táp Razer DeathAdder v2 (3500dpi), Logitech G35, LG flatron 22' 1080p .

(#2259) cszn


cszn
(őstag)

Már mióta nincs semmi érdekes kamuduma. Mi van leépítették az Nvidia marketing részlegét? :DDD (Biztos valami nagyobbra készülnek)

(#2260) janos666 válasza cszn (#2259) üzenetére


janos666
(PH! addikt)
LOGOUT blog

Vagy csak összeültek megint brainstorming-olni, mint a régi szép időkben. ;]

Nekem tényleg tetszett a Mass Effect trilógia lezárása. (SPOILER: szintézis lett a befejezésem). Nem "tökéletes", de számomra nagyon is értékelhető volt.

(#2261) gainwardgs


gainwardgs
(őstag)

Én meg azt mondom h vegyen mindenki ami neki inkább megfelel.
Sztem itt is van márkahűség.
És mivel nekem nvidia vált be mdig most is azt fogok venni. Ha anno 2000-ben a jol bevált matrox kártyámat nem nv-re cserélem (kb hasra ütöttem fogalmam se volt h ki áll jobban meg ienek) hanem atira, akkor lehet most is ati lenne a gépben. 4850 cs cserekártya most mivel 8800gt-m meghalt.
És 260-ra fogom cserélni holott 5770-et is vehetnék.
Nemtom miért Nv-t sokkal stabilabbnak érzem vmiért.
Meg ienektől kiakadok h 1 húzott 4850 az kb = egy 216 Sps oc-s gtx260-al. :(((
Nem akarok itt flamet inditani cs egyszerűen anyi h mdki vállasza azt ami neki bevált adidas v nike, ferrari v aston martin, ati v nvidia.
Azt azért elmdom h a régi agp-s matroxomnak olyan képminősége volt ami mellett az ati is meg az Nv is elbújhat. :R :R
Meg a fermi teljesítsen ugy kb mint 1 mostani 260 dx11-be annyi nekem bőven elég.
Minden gyártónak van szar meg jó termékcsaládja ennyi. Már ideje volt h ati feljöjjön.
dx11 meg még odébb van.
még 1 évig jó leszz a 260 nagyon remélem. :R
Meg azért remélem odabax majd a Fermi csak azért is végül is ez 1 fermi topik :C :R

[ Szerkesztve ]

Intel Core i5 2500K@4.5Ghz (Corsair H70+Coolink Swif2 120P), Gigabyte P67A-UD4-B3, Corsair Vengeance 4Gb 1600Mhz, OCZ Agility 3, Corsair TX650 V2, Palit Gtx 680 Jetstream, Corsair 600T Special Edition White

(#2262) antikomcsi válasza Abu85 (#2228) üzenetére


antikomcsi
(PH! kedvence)

És ezzel a 3-al vége is a listának. ;]

Én még megvárom a márciust (állítólag akkor kijön a fermi, bár az évszám még nem konkretizált :DDD ) , mert egy autós, meg egy stratégiai játék nem hoz lázba. A stalkerről, meg hiába zengenek ódákat, számomra egy fos.

Viszont a Crysis 2 -re már én is kiváncsi vagyok az új köntösben.

AvP-ből láttam képeket, és csak remélem, hogy nem az új játékból származnak, mert akkor elég szánalmasak. Úgyhogy gyakorlatilag Crysis 2-n, és BF - BC2-n kívűl nincs is más értelmes játék az én ízlésemnek.

Nehéz elhinni, hogy aki szereti a jó fps játékokat, az ugyan olyan lelkesen autóversenyzik, vagy játszik stratégiát. A nagy dömping ellenére, amit még mindíg nem látok, lesz 2-3 játszható cím a játékosok érdeklődési körén belűl, és ennyi.

A legnagyobb gond, hogy én is olyan hülye vagyok, aki képes lesz megvenni a dx11-es vasat, ha kijön a Crysis 2. :B

[ Szerkesztve ]

(#2263) Abu85 válasza antikomcsi (#2262) üzenetére


Abu85
(HÁZIGAZDA)
LOGOUT blog

Én mindenevő vagyok. Ha jó a játék, akkor jöhet akármilyen stílus. :)) Ha szar a játék, akkor nyilván én is leszarom. Bár mondjuk a stratégia az annyira nem kedvelt nálam, de meg kell hagyni, hogy a BattleForge nagyon jó lett. Pont az építgetős és a gyűjtögetős rész hiányzik a játékmenetből, amit amúgy sem szívlelek ... Non-stop akció az egész. :D
Amúgy úgy néz ki, hogy a BattleField 1943 is DX11-es lesz a Bad Company 2 mellett. Gondolom a kis Radeonok érkezésére tartogatja az AMD.
A Crysis 2-ről még nem sokat tudni, de GDC-n esélyes, hogy a Crytek és az AMD tart valami bemutatót.

A semmi az nem nincs, hanem van. Ha a semmi van, akkor nincs semmi, de ha nincs semmi, akkor valami van, de az nem semmi.

(#2264) Bici válasza antikomcsi (#2262) üzenetére


Bici
(PH! kedvence)

Ízlés dolga. Én pl Warcraft 1,2,3 mániás vagyok, én kormánnyal a kezemben alszom. :D
Az FPS-ek közül inkább az UT sorozat tetszik, mert pörgős. Persze az egyéb stílusú játékok is bejönnek, pl. Prince Of Persia, Dungeon Siege, és még a Braid is.
Viszont, a lopakodós, lesből támadós FPS-eken elalszom.
Nyilván, jobb, ha több műfajból van 1-1 dx11 játék az elején, minthogy egy stílus kedvelői kapnának 6-7 dx11 játékot, a többiek meg semmit.

[ Szerkesztve ]

(#2265) Keldor papa válasza antikomcsi (#2262) üzenetére


Keldor papa
(PH! félisten)
LOGOUT blog

FPS+TPS+Autós mást nem játszom.:) Régen szerettem az RTS-t is, még amikor volt Age of Empires 1-2-3, Warcraft 3, Red Alert 2... a mai EA futószalagféle tucat RTS-ektől hányok.

Mondjuk a TPS is csak néhány játék, pl Prince of Persia 1-2-3, Max Payne 1-2, Assassin's Creed 1-2.

[ Szerkesztve ]

(#2266) Zsozsooooo


Zsozsooooo
(tag)

Aki tud várni az szerintem várjon, most vettem egy 5970-n kártyát és hát az elavult GTX295 után nagy csalódás. Valószínű a driverek javítani fognak még a teljesítményen viszont ami jelenleg van az nagyon gyenge ! Crysisel játszom, elméletileg jobbnak kéne lennie mint a 295-nek, viszont érezhetően gyengébb szinte minden téren villódzó texturák, FPS ingadozás (100-ról 20-ra), zajos ventilátor, asztalon nem válaszol a driver 2mp múlva helyreál, stb nem azt mondom, hogy NVIDIA-val nem voltak gondjaim 5 év alatt de mindezek melett is jobban húz a szívem az NVIDIA felé ! Remélem a pletykaszintű negatív hírek mellett az NVIDIA készül valami nagyra és visszaveszi az uralmat a felső kategóriában.

(#2267) Abu85 válasza Zsozsooooo (#2266) üzenetére


Abu85
(HÁZIGAZDA)
LOGOUT blog

Telepítsd újra a Windowst és minden megjavul. A kártya is hozza majd a sebességet. A Driver Cleaner nem jó, csak az újratelepítés segít.

[ Szerkesztve ]

A semmi az nem nincs, hanem van. Ha a semmi van, akkor nincs semmi, de ha nincs semmi, akkor valami van, de az nem semmi.

(#2268) Zsozsooooo válasza Abu85 (#2267) üzenetére


Zsozsooooo
(tag)

Újratettem az egész rencert 2x is.

(#2269) Abu85 válasza Zsozsooooo (#2268) üzenetére


Abu85
(HÁZIGAZDA)
LOGOUT blog

Akkor rossz a kártya. Nem szabad hibákat csinálnia. Mindenhol gyorsabbnak kell lennie a GTX 295-nél.

A semmi az nem nincs, hanem van. Ha a semmi van, akkor nincs semmi, de ha nincs semmi, akkor valami van, de az nem semmi.

(#2270) Ribi válasza Zsozsooooo (#2268) üzenetére


Ribi
(PH! kedvence)

Esetleg ne Krízissel teszteld :N

(#2271) kpal válasza Abu85 (#2267) üzenetére


kpal
(PH! kedvence)

sajnos lassan elhulnak az uj ati kártyák amint látom hiába volt a gyors megjelenés :( sokan csalótak benne de lehet fordul a kocka az Nv javára :)

[ Szerkesztve ]

(#2272) Abu85 válasza kpal (#2271) üzenetére


Abu85
(HÁZIGAZDA)
LOGOUT blog

Én tökéletesen meg vagyok vele elégedve. Vártam a Fermire, de nem jött novemberben, szóval bevásároltam. Ha nagy dolog lenne a Fermi, akkor már láttuk volna mire képes.

[ Szerkesztve ]

A semmi az nem nincs, hanem van. Ha a semmi van, akkor nincs semmi, de ha nincs semmi, akkor valami van, de az nem semmi.

(#2273) kpal válasza Abu85 (#2272) üzenetére


kpal
(PH! kedvence)

én az 5870,5970-re utaltam sokan nincsenek vele megelégedve bányák a régit hogy váltotak de hát ez van sok embernek 100-150k semmi manapság. ( na mindegy ez off lett volna de részemröl ennyi)

[ Szerkesztve ]

(#2275) TTomax válasza Abu85 (#2272) üzenetére


TTomax
(PH! kedvence)

Mint ahogy láttuk a G80-nál... sehogy :DDD erre alapozni..hát kb mint csirkebeleket meg varázsgömböt bogarászni...nem tul szakmai...azt meg hogy te 3850Cf-röl váltottál 5850-re és meg vagy elégedve azt szerintem nem is kérdéses... ha mondjuk egy GTX285-röl,vagy akár egy GTX260/HD4870-röl tennéd akkor nem biztos hogy annyira tetszene...

"Túl lazára vetted a figurát, húzok rád egy strigulát" BF3 clan---http://phd-clan.webnode.hu/

(#2276) Abu85 válasza TTomax (#2275) üzenetére


Abu85
(HÁZIGAZDA)
LOGOUT blog

Azokról a kártyákról valszeg nem váltottam volna. Bár ez nem biztos. :))
Szerintem túlzott elvárásokat támasztanak az emberek a Fermivel szemben. Azt várják, hogy csípőből elintézi a HD 5870-et. Nem tudom, hogy ez miért van, de nem biztos, hogy célszerű ezt várni, főleg nem az eddig nyilvánosságra hozott adatok alapján. :U Ha nem veri meg a Fermi a Cypress-t, akkor azok akik ezt várták csalódásként fogják majd fel a terméket, közben meg sose mondta az Nv, hogy gyorsabb lesz.

[ Szerkesztve ]

A semmi az nem nincs, hanem van. Ha a semmi van, akkor nincs semmi, de ha nincs semmi, akkor valami van, de az nem semmi.

(#2277) Ribi válasza TTomax (#2275) üzenetére


Ribi
(PH! kedvence)

Én még jó kis GTS320-ról váltottam 4850-re és nem sok gondom volt. Volt ami nem lett sokkal gyorsabb, de pl a Crysis sokkal gyorsabb lett. Szóval nem kell annyira nyalogatni az Nvidia talpát. Probléma az esetek nagy részében a szék és a billentyűzet között van.

Abu én még emlékszem olyan hírekre is, hogy az NV totál kivonul a játék iparból, bár lehet akkor be voltam rugva ;]

[ Szerkesztve ]

(#2278) kpal válasza Abu85 (#2276) üzenetére


kpal
(PH! kedvence)

ha csalódás lesz a fremi akkor meg minek venni hibátol hemzsegő atit :DDD .

(#2279) Abu85 válasza Ribi (#2277) üzenetére


Abu85
(HÁZIGAZDA)
LOGOUT blog

Erről manapság sokat nyilatkoznak ... más elképzeléseik vannak a jövőről az biztos. Nem szeretnék a nyílt szabványokat erősíteni, és a PhysX-be invesztálnak. Ebben látják a fejlődést. Az nyilván igaz, hogy az NV jövője valóban ebben van, mert a Radeon egy DX11-re tervezett célhardver, ilyet az NV nehezen tud kreálni, amellett, hogy megtartja a professzionális és a HPC piacon az erős pozícióját.

kpal: Milyen hibákról írnak a tesztek?

[ Szerkesztve ]

A semmi az nem nincs, hanem van. Ha a semmi van, akkor nincs semmi, de ha nincs semmi, akkor valami van, de az nem semmi.

(#2280) theniel


theniel
(fanatikus tag)

Nekem a 295 gtx-el az volt a problémám, hogy pl a GTA 4-nél magonként látta a memoriát és bizony nem lehetett játszani a játákot a legnagyobb részletességben, mert kiírta, hogy kevés a video kártya memoria. Tehát hiába volt benne 1792 MB abból csak a fele volt amit a játék látott. Szóval ott kellene valamit újítani.
Egyébként mikor várható új felsőkategóriás nvidia?
Én csak attól tartok, hogy megvárták míg kijön az ATI 5970. Most megnézik mit tud. Összehasonlítják azzal, amit a fiókban őrizgetnek, és ha erősebb, mint az ATI akkor visszavesznek belőle, addig szedegetik le róla az új dolgokat amíg az ati szintjére nem ér és akkor visszaraknak valamit és örülnek egyet, hogy megint nem kell fejleszteni mert maradt még a fiókban a tavalyiból, amit nem kellett felhasználni.

(#2281) Abu85 válasza theniel (#2280) üzenetére


Abu85
(HÁZIGAZDA)
LOGOUT blog

Ez igazából nem probléma. A CF és SLI rendszerek így működnek. Mindegyik GPU-nak saját memóriája van. Ez ilyen. :)
A Fermi-t reálisan áprilisra lehet várni. Már a Fudzilla is Q1 végét mond, ők Fermi ügyben brutálisan optimisták szoktak lenni.
Azt tudvalevő, hogy a Fermi képességeiből számos dolgot lekapcsolnak. Ezt az architektúrát nem grafikai feldolgozásra tervezték, így olyan funkciók vannak benne mint az ECC, ami felesleges az asztali piacon. Esetleg még kikapcsolhatják a dupla pontosságot, és a másodlagos gyorsítótár valszeg csak olvasható lesz a clusterek számára. Utóbbi persze maradhat írható is, de a félkoherenciát nem hiszem, hogy lehet kezelni. Ha szabad így fogalmazni a cGPU-t GPU szintre butítják, de ez nem probléma, mert például az ECC haszontalan funkció otthoni felhasználásra.

[ Szerkesztve ]

A semmi az nem nincs, hanem van. Ha a semmi van, akkor nincs semmi, de ha nincs semmi, akkor valami van, de az nem semmi.

(#2282) Keldor papa válasza Abu85 (#2281) üzenetére


Keldor papa
(PH! félisten)
LOGOUT blog

Röviden mi az az ECC meg dupla pontosság? Utóbbit sejtem mondjuk...
Google semmi használhatót nem vágott hozzám.:(

[ Szerkesztve ]

(#2283) rocket válasza Abu85 (#2276) üzenetére


rocket
(PH! kedvence)

"Szerintem túlzott elvárásokat támasztanak az emberek a Fermivel szemben."

R600-tol is azt varta a tobbseg, hogy majd elintezi megjeleneskor a G80-at, aztan nem igy lett.
A ket szappanopera kozott egyre tobb a hasonlosag ahogy telnek a napok.

[ Szerkesztve ]

"Releasing a game in 2011 without AA is completely stupid. If the techniyou're using makes it impossible to use AA then you're using the wrong techniques."

(#2284) kpal válasza Abu85 (#2279) üzenetére


kpal
(PH! kedvence)

itt a PH-n már van náhány rossz tapasztalat de lehet ez szaporodnifog.

(#2285) theniel válasza Abu85 (#2281) üzenetére


theniel
(fanatikus tag)

Ez az ECC olyan, mint a memorianal amikor tobbszor ellenőriz?
Hát, az április az még messze van. Nem értem miért kell a tavasz meg nyár idejére tenni az új kártyákat, amikor az embernek már mennie kell a földekre. Az ilyen kukoricamorzsolós időkre kéne azt időzíteni, mikor nem baj, ha fűt az a fenevad kártya.
A GTA 4-nél egyébként tényleg kevés volt a 295GTX 1792/2 MB os mérete és a elég sok dolog hiányzott már a képről, amikor teljes részletességre állítottam.

(#2286) kpal válasza theniel (#2285) üzenetére


kpal
(PH! kedvence)

a GTA 4 az vicc kategória ahogy megy .

(#2287) TESCO-Zsömle válasza Keldor papa (#2248) üzenetére


TESCO-Zsömle
(PH! nagyúr)
LOGOUT blog

Vajon Dec. 6-án jön a FERMIkulás??

Aquatuning.de-ről rendelés hamarosan! Akit érdekel -> PÜ nekem! (Elhalasztva 1 hónappal!) 06.10-ig.

(#2288) Bici válasza TESCO-Zsömle (#2287) üzenetére


Bici
(PH! kedvence)

Áprilisban meg a kulás fermi... :DDD

[ Szerkesztve ]

(#2289) theniel válasza kpal (#2286) üzenetére


theniel
(fanatikus tag)

Nekem futott minden maxon 50 fps körül és nem volt gond, élvezhető volt, csak az bosszantott, hogy a memória igénynél kiírta, hogy nincs elég memoria a kártyámon, és hát igaza volt, mert hiába volt 1792 MB mert annak csak a felét látta.
És azt vettem észre, hogyha a háztetőkön vagyok távcsöves puskával, akkor messziről már nem látom az embereket a kocsikban csak az üres kocsit. Meg én 1680*1050 en játszottam és talán 1920*1080 ban már szebb lett volna a kép, vagy még jobb felbontáson. Szóval jó lett volna, ha csinálnak élsimítást a játékhoz mert így alacsony felbontásnál pl 1680*1050 en kicsit zavaró a kép.

(#2290) Abu85 válasza Keldor papa (#2282) üzenetére


Abu85
(HÁZIGAZDA)
LOGOUT blog

A dupla pontosság az kokrétan sokkal pontosabb feldolgozást jelent. A professzionális piacon elvétve foglalkoznak vele, de a HPC rendszereknél alapparaméter, hogy gyors legyen a rendszer dupla pontosság mellett.
Az ECC az az Error-Correcting Code. Kijavítja azokat az adatokat, amiket a rendszer hibásan tárolt el. Ez is alapkövetelmény a tudományos számításokhoz. Asztalnál lényegtelen. Nem fogod észrevenni vagy felróni, hogy a képkocka egyik pixelje világos kék helyett egy csöppnyit világosabb lett. :) A komoly tudományos számítások alatt (legyen az űrkutatás, orvostudomány), a rossz eredmény hatalmas probléma. A Fermiben az ECC a memórián és a gyorsítótárakon működik. Nyilván az ellenőrzés és a javítás teljesítménybe kerül, így érdemes azokra a piacokra kikapcsolni az ECC-t, amik nem látják a funkció előnyeit. Persze ettől a tranzisztorok szintjén foglalja a helyet a rendszer, de legalább nem lassít.

theniel: Hát ha nincs kész, akkor nem tudja az NV most előhúzni. Az A2-ről azt mondták, hogy a lapka jól működik, de 500 MHz-cel alálőtte a shader órajele, és nem is lehetne jó hatásfokkal gyártani. Most az A3-on a gyártásra kell koncentrálni és meg kell szerezni a hiányzó teljesítményt.
A GTA4 még 1 GB-os kártyán sem makulátlan. 2 GB-os az ideális. Az az intelligens motor, ami hajtja, egy híg fos. :(

kpal: Én a fórumon már minden kártyáról olvastam rossz tapasztalatot. :) Szerencsére mindegyik rossz tapasztalatra jut egy tucat jó is. :)

rocket: Igen, de az R600-ról elég kevés infó is volt. Konkrétan az architektúra működése a megjelenésig talány volt, míg a Fermi felépítésének nagy része világos. Ennek tudatában nem érdemes túlzottan sokat várni. A legtöbben azt várják, hogy a Cypress meg lesz alázva, ha ezt nem teljesíti a Fermi, akkor csalódásként lesz elkönyvelve. Ettől még lehet jó ár/teljesítmény vagy ár/érték aránya, de félő, hogy a túlzott elvárások erre rányomják a bélyeget.

[ Szerkesztve ]

A semmi az nem nincs, hanem van. Ha a semmi van, akkor nincs semmi, de ha nincs semmi, akkor valami van, de az nem semmi.

(#2291) theniel válasza Bici (#2288) üzenetére


theniel
(fanatikus tag)

Egyenlőre egy valamirevaló játék sincs a láthatáron ami miatt érdemes lenne kulás fermire fenni a kést. De ha megjönnek a bugosdx11- esek márciusban akkor az andaxinos üveg is kiürül majd.

(#2292) rumkola válasza theniel (#2291) üzenetére


rumkola
(PH! kedvence)

jujj de nagy komment :C :C :R

(#2277) Ribi - azok nem hírek voltak, hanem jóslatok :K

[ Szerkesztve ]

http://youtu.be/uu2IBhf9F4k

(#2293) rumkola válasza Abu85 (#2230) üzenetére


rumkola
(PH! kedvence)

"Az AMD felügyeli az összes DX11-es játék fejlesztését."
megvette a játékfejlesztőket!! FÚJ-FÚJ! ugyan azt csinálja mint az NV eddig, fúj-fúj!!!
:DDD :DDD

http://youtu.be/uu2IBhf9F4k

(#2294) Abu85 válasza rumkola (#2293) üzenetére


Abu85
(HÁZIGAZDA)
LOGOUT blog

Lehet fejleszteni a piac érdekének szem előtt tartásával is. Az AMD-nek mi előnye lenne abból, hogy kizárják az NVIDIA-t egyes effektekből? Csak a piacot rombolnák vele, azt a piacot, amiből meg akarnak élni. :) Nem az a baj, ha valaki fizet a fejlesztőknek, hogy alkalmazzanak effekteket, az a baj, ha azért fizet, hogy zárják ki a konkurenst a fejlesztésből, vagy egyes effekteket tiltsanak a konkurens kártyákon. Ezek lerombolják a piac értékét.

A semmi az nem nincs, hanem van. Ha a semmi van, akkor nincs semmi, de ha nincs semmi, akkor valami van, de az nem semmi.

(#2295) Bici válasza theniel (#2291) üzenetére


Bici
(PH! kedvence)

Ne szívd mellre, csak szóvicc volt. Én is Fermit veszek majd, feltéve, hogy softmoddolható lesz quadro-ra értelmes hatásfokkal.
A játékokban nyújtott teljesítmény nálam nem olyan fontos, a linux driver minősége viszont annál inkább. :)

[ Szerkesztve ]

(#2296) kpal válasza Abu85 (#2290) üzenetére


kpal
(PH! kedvence)

én is sokat olvasok forumot és ebben is van valami "Szerencsére mindegyik rossz tapasztalatra jut egy tucat jó is" :) és a játékrol anyit hogy a crysis-rol monták nincs jol megcsinálva a GTA 4 az szerintem is fosul van csinálva a crysis-hoz képest.

(#2297) biggamer


biggamer
(PH! kedvence)

TSMC: a 40 nm-es termelés csak jövőre nőhet ? [link]

[ Szerkesztve ]

Ha az életben minden fontos dolgot szemmel el lehetne intézni, akkor az utcákon csak halottak, és terhes nők lennének.

(#2298) HSM válasza Abu85 (#2290) üzenetére


HSM
(PH! addikt)

"A GTA4 még 1 GB-os kártyán sem makulátlan. 2 GB-os az ideális. Az az intelligens motor, ami hajtja, egy híg fos. :("

Kár, hogy neked sem esett le, hogy csak a textúrákat kell mediumra tenni, és már faxa az egész, és a minőség sok játék HIGH TEXTURE opcióját odakeni, alaposan....

A mai napig nincs mégegy játék, amiben ilyen komoly fizikát, ilyen komoly játékteret, és ilyen igényes, gyönyörű környezett tudtak volna prezentálni.... Az, hogy pár bug is maradt benne, megesik, de korántsincs benne annyi, mint egyesek állítják.... Ha ez neked nem komoly, akkor mi? :D (Ha meg egy ilyen híg fosból tudtak ilyen gyönyörű játékot csinálni, akkor meg mégnagyobb respect a fejlesztőknek... :U )

Fullos Intel I7 félkonfig eladó!!! EVGA X58 3X SLI + tuningbarát Intel I7 920 + 3*2GB OCZ Platinum 1600@CL7 + Thermolab BARAM hűtő + venti ****************Link a hirdetéseimhez: http://href.hu/x/9ghe**************

(#2299) TESCO-Zsömle válasza kpal (#2296) üzenetére


TESCO-Zsömle
(PH! nagyúr)
LOGOUT blog

A Crysis nagyon jól van optimalizálva, csak amikor kijött, akkor a nép nehezen nyelte le, hogy az aktuális csúcskártya nem hoz 40FPS-t mindent maxra tolva. Én anno 8600GT-n vittem végig, szóval ennek tükrében mondja valaki, hogy szarol skálázódik...

Jó játék, csak megelőzte a korát. Gondolj bele. 2 éves és még mindíg nincs kint játék, ami megfogná grafikában.

GTA4 viszont tényleg borzalom. Az a memóriafigyelő gát meg egyenesen közröhely...

HSM: GTA4-ben nem egy nagy durranás a fizika. Talán a korábbi verziókhoz képest igen, de amúgy nem. Amitől olyan nagyon jónak látszik, az az eufória de az "csak" egy animációs bővítmény a testek élethűbb mozgására.

[ Szerkesztve ]

Aquatuning.de-ről rendelés hamarosan! Akit érdekel -> PÜ nekem! (Elhalasztva 1 hónappal!) 06.10-ig.

(#2300) gbors válasza TESCO-Zsömle (#2299) üzenetére


gbors
(PH! addikt)
LOGOUT blog

Crysis-szel az a fő gond, hogy kissé ész nélkül vannak összerakva a pályák, és a LOD management helyenként mintha hiányozna. Very High beállításban van olyan hely, ahol több, mint 3M poligon van egy képen, ill. sokszor előfordul, hogy amikor egy távoli nagy objektum beúszik a képbe (pl. az Island pályán a hegy), akkor többszázezerrel megnő a rajzolt poligonszám.

viszont tény, hogy brilliánsan néz ki :K

Louie: Goddamn it. You shot me in the exact same f****ng place as last time! Ghost Dog: I'm sorry. I mean you no disrespect. I'm your retainer. I don't want to put too many holes in you.

Útvonal

Fórumok  »  Videokártyák  »  NVIDIA találgatós topik (Kepler/Maxwell) (kiemelt téma)
Copyright © 2000-2012 PROHARDVER Informatikai Kft.