Ne keljen nekünk 3dmar08! Hardverek mar így is elég erősek, ha crysis-t nem nézzük, akkor meg 1-2évig nem lesz szoftver a jó öreg 8800gtx alá (bár én szívesen eljátszogatnám azzal a crysis-t). Ha létezik olyan fejlesztőbrigád, ami olyan játékot készít, amihez kevés a 8800gtx, hát annak a fejéhez kell kapni és optimalizálni, de igen erősen. Lehet, hogy maradiság, de akkor meg ne keljen minden hülyeséggel lehúzniuk az embereket pl.: itt sz@rakodnak a ddr3-al mikor már ddr5-nek kéne a piacon lennie, de nem, minket le kell húzniuk azzal a szeméttel is. Meg évekre előre kiadják a terveket a procikról is, milyen ütemben fognak jönni, milyen újítások lesznek, szinte mindent tudunk évekre előre, de akkor miért is kell minden lépcsőfokot végigjárni? hát persze, hogy minket szépe lehúzzanak pénzről! Globális méretekben kéne szabotálni a ddr3-at (még akkor is, ha már olcsóbban adják, mint a ddr2-őt most) és minden ilyen átverést, hogy ráébredjenek arra, nekünk nem kell a f0s! microsoft is most szépen rá fog jönni, hogy minden szart már nem lehet az embereknek eladni, a hardware gyártókat is hasonlóan kéne ösztönözni. Szóval kicsit elkanyarodtam a lényegtől, de a 3dmark08-at is, ugyan úgy szabotálni kéne, de ez már egy másik történet, és most megyek még source-olni!
(Ami 90fps alá 7300gt-vel nem megy, de ez megint más)
Listen my son, TRUST NO ONE! You can count on no one, but YOURSELF. Improve your skills, son, harden your body, become a NUMBER ONE MAN! Do not ever let ANYONE beat you!