Ismét leírom, hogy a 9800 nagyon rossz példa volt, mert ugyan arra a grafikus chipre épül, mint a 8-asok, ergo elég nehéz lett volna komoly technikai áttörést elérni vele. (Lehetett volna, csak nem olyan evidens). Ezt a legtöbben előre megmondták.
Nem mondtam, hogy ne kritizáld, csak ne másról beszélj, mert azt mondod, hogy minek egy ilyen kártya. Ha neked nem kell, akkor nem veszed meg. Senki nem tart pisztolyt a fejedhez, hogy meg kell venni.
Egy 8600GT-t hasonlítasz, egy még meg nem jelent csúcskategóriás kártyához, ami előre láthatólag kb. 10-szer annyiba fog kerülni, mint az említett 86GT. Ismét leírom, hogy feltehetőleg azok, akik ilyen kártyát készülnek venni, feltehetőleg nem 1280-ba játszanak (ahogy Te írtad, van pénzük), mert feltételezem arról, aki 150+K-t ad egy VGA-ért, az nem 1024/1280-ban játszik. Szóval ismét ott vagyunk, hogy olyan emberek veszik, akiknek:
A. Van pénze rá, és van pénze monitorra is.
B. Nem kis felbontásban játszanak
C. Éppen ezért nem alternatíva nekik egy 86GT.
Ez kb. olyan, mintha azt mondanád, hogy minek ad ki a Subaru megint egy új Imprezzát, amikor a Trabant-tal is el lehet menni A-ból B-be, tehát ugyan azt tudja. Ez igaz, csak lehet, hogy akinek van pénze Imprezzát venni, az nem ugyan arra az élményre vágyik, mint aki Trabanttal utazgat. Nem pejoratív értelemben, ezek szerint neked nincs pénzed (vagy van, csak nem erre költöd) ilyen kártyára, tehát nem Te vagy a célközönség. Miért kell bejönni egy olyan Topic-ba, ahol a fő téma egy 100-200K közötti csúcskártya, és leszólni, mert "a 86GT is visz mindent"? Szerinted adott eseten egy ilyen hozzászólás kinek változtatja meg a véleményét.. Vannak, akik úgy gondolják, hogy megveszik - ők nem hiszem, hogy ettől úgy fogják gondolni, hogy jó helyette egy 86GT - és vannak akik nem fogják - ők meg feltehetőleg ezelőtt sem gondolkoztak rajta. Szóval egy új szériának igen is van létjogosúltsága. Az már más kérdés, hogy megjelenés után, az eredményeket látva kinek mi lesz a véleménye rőla. Akkor majd lehet olyan véleményt alkotni, hogy ez ugyan annyit tud, mint XY kártya, és az X ezer forinttal olcsóbb. De azt kijelenteni, hogy nincs piaca egy újabb csúcskategóriának, badarság. Ennyi erővel egy P3+9200-ason is lehet mindent csinálni, max nem olyan szép, és nem olyan gyors. De nincs mindenkinek pénze állandóan gépet venni, tehát bőven elég egy olyan gép, minek ide 2 magos proci, meg 86GT? Te azt írtad, hogy a tieden minden megy, ami egy ilyen kártyán megy, kivéve a Crysist. Én meg azt írom, hogy a fenteb leírt gépen is megy minden, kivéve 1-2 dolgot, tehát tök fölösleges volt 86GT-t venned.
Nem hiszem, hogy lenne PH!-s pályafututásom, de ha van is, annak nincs köze az említett hsz-hez, a magánéletben elért (vagy általad vélt vagy nem vélt) eredményeimnek meg végképp nincs. Úgy, ahogy Te kikérted magadnak, hogy miért ne alkothatnál véleményt, úgy én is kikérem magamnak a véleményalkotás szabadságát az olyan hsz-ekrő, melyek egy csúcskategórás VGA-t egy 86GT-hez hasonlítanak, és ez alapján kívánják a létjogosúltságát meghetározni.