Szevasz
Kösz a linket, végigböngésztem. Azt tudtam eddig is, hogy IR LED-ek között vannak nagyobb teljesítményüek is, de én csak a 100mA-resről hallottam. Igen ezeknél már nem véletlenül van szó hűtésről és hűtőbordáról, mert ezek már melegednek és kb. ennek megfelelő mértékben öregednek is. Ebből is látszik, hogy kis terhelésnél és 30 fok alatti hőmérsékleteknél gyakorlatilag korlátlan az élettartam, ezt főképpen a hagyományos 20mA-es LED-ekre értem. De csak ha 100000 órát nézünk, már az is szinte végtelen.
Mindenesetre érdekesek, jó tudni róluk. Az még érdekesebb, hogy némely IR LED-nél még nehány 10 óra üzem után növekszik is a fénykibocsátás, sőt 20mA-res meghajtásnál vagy 10000 óráig folyamatosan nő a kibocsájtott fénymennyiség azonos táplálás mellett.
Ha nagy fényerőt akarunk, akkor jobb, ha a hagyományos LED-ekből egy világítótestet állítunk össze, mintegy LED-reflektorként. A LED-es fénysorompókban is lehet vagy 100db egy-egy hagyományos ízzós búra felületének megfelelően elhelyezve, és igazán jó fényt produkál mind a piros, mind a fehér. Százszor jobb, mint a vérszegény sárgás fényü ízzó (pedig azelőtt még kékes búra is van).
Én az autóm müszerfalában is átcseréltem az ízzókat LED-ekre, garantált, hogy nem mennek ki és jeleznek, ha kell. Sőt a műszerfal világítást is a régi 4W-os ízzó helyett három darab 3mm-es fehér LED-re bíztam. Azon is gondolkodom, hogy a fényszórókba való rossz helyzetfényízzók foglalatába beleépítek fehérledet ellenállással. Zseblámpaízzót már csináltam ilyen összeépítéssel. Akár be is lehet önteni múgyantával és bombabiztosan nem mozdul el, mitha gyári lenne. Csak arra kell vigyázni, hogy a LED búravégét ne érje mügyanta, mert a műanyaga felületét megmarja.
Üdv:
Batman2 - Viva la W123 200D 1979













![;]](/dl/s/v1.gif)







Mivel most építünk házat(lakóházat <és nem kulák vagyok,hanem hitelre>
) ezért arra gondoltam, hogy némi időt és energiát egy igazán egyedi és szokatlan hangulatvilágításra fordítanék 
, de még mindig nem derült ki, hogy mi a gondod, mivel egymásnak kissé ellentmondó infókat adtál (egyáltalán nem világítanak vs. az egyik folyamatosan megy).. A táp állapotledje esetén még csak ki lehet találni, hogy hová van kötve, de a másik (aktív hdd led ?) merre megy tovább? Azt rá kell kötni az alaplapi hdd-led tüskére, vagy azon a kis nyákon elmegy az ide-kábel vagy 1-2 másik alkatrész felé?
#570








