Na ma reggel majdnem meghaltam. Megszoktam, hogy a robogós olyan, mint ha ott sem lenne, de azért halálfélelmem még sosem volt. Na ma ezen is túlestem.
Egy gázszállító pótkocsis dögöt megelőztem, mivel a 2*2 sávos úton a külső sávban éppen elindult, amikor én lendületből simán elmentem mellette. Ez őt annyira feldühítette, hogy amikor utólért (a külső sáv jobb oldali nyomvályújában mentem), rámhúzta a kormányt. A vontató hátsó kereke a kormányomtól kb 5 cm-re pörgött 50-es tempónál. Ekkor már a padkát súrolta az első kerekem, tehát nem tudtam jobban lehúzódni. a belső sáv üres volt, hiszen csak ketten jöttünk át az említett lámpán.
Meg kellett állnom majdnem teljesen, hogy elhúzzon mellettem. Beálltam mögé, majd sűrű káromkodások közepette néztem, ahogy elmegy jobbra. Visszanézett, én meg kétszeresen megmutattam neki a középső ujjamat, miközben hosszan tartó és fájdalmas gennyes hererákot kívántam neki.
Szerencsére a kocsi ajtaján szerepelt a Mobil Sped felirat. Amint beértem a melóba, felhívtam ezt a céget, és elmondtam, hogy a kedves kollégájuk majdnem megölt - nem rajta múlt, hogy nem sikerült. Ráadásul ok nélkül. A cég ügyvezetőjét pedig megkértem a fenti jókívánságom átadására. Talán a bajszos középkorú sofőr édesanyjának foglalkozását is felemlegettem, de az vesse rám az első követ, aki abban a lelkiállapotban nem ezt tette volna.
"You are here for a good time... not a long time" /Colin McRae/







Remélem vmi következménye lesz a kecseg sofőrre nézve.
(Én még csak kocsival találkoztam brutál kamionossal, bár ő ''csak'' megelőzött, de tette ezt olyan szűken, hogyha nem fékezek be, betol az árokba: állatok tudnak lenni.



Van stílusa. Mondjuk alkatrész fronton gondolom bünteti a júzert rendesen.
Így már megvan. Szigorúan magánvélemény: nekem nem igazán jön be... persze ha másnak tetszik, akkor hajrá.
Köszi. Persze hogy nem tőled kérdeztem, csak valamiért félrenyomtam...
Idáig terhelve nem pörgött 6000rpm fölé, most 10000rpm-nél van a vége.(gari miatt) Most még nem fogom gyílkolni, de az engedélyezett sebességet, no meg a Simson végsebességét lazán túlszárnyalta.




, ha akarom egykeréken, 60fölé megy az órája, de a 60at még dobnak föl is tartja, viszont akkor bekapja a 6litert is.






