Hirdetés

2012. május 28., hétfő

Útvonal

Fórumok  »  Fáradt gőz  »  Mercedes fórum

Hozzászólások

(#7701) Batman2


Batman2
(őstag)

No ismét futómű, illetve kormány mozgató rudazat elemeinek a cseréje van küszöbön !

A két első keréknél a kormány mozgató rudazat két alsó gömcsuklója még ugyan egyben van, de már erősen repedezett a gumiharangja, a bal oldalon pedig a kormány mozgató karhoz közvetlen csatlakozó gömbcsukló porvédője már rég ki van szakadva és meg is van benne kissé rohadva a gömb fej, szerencsémre eddig még nem esett szét, de ez lehet csak a w123-as futómű konstrukciójának köszönhető ! :U :R

A kátyukon, úthibákon áthaladva erős kotyogó hangot is hallat ezen az oladalon a futómű, feltételezem, hogy ennek, illetve még a két repedezett porvédőjű csuklónak a cseréjével megoldódik ez a probléma !

A másik észrevételem, hogy menet közben, egyenesen haladva időnként, illetve mikor jobbra fordítom a kormányt a fék pofák enyhén beleérhetnek a féktárcsába, mert halk visító hangot hallatnak !
Ez mondjuk lehet akár a gömbcsukló lötyögésétől is, azt úgy is cseréltetem, de azon gondolkodom még, hogy adódhat a kerékcsapágyak kopottsága és a kerék ezáltal való kóválygása miatt is, sőt, talán inkább ettől, mert a kormánnyal a kerék és a fék szerkezet is együtt fordul, de a kerék csapágya miatti kóválygását szerintem a fék szerkezet nem követi, így a tárcsa is kóvályog a kerékkel együtt, aminek az eredmények a surlódás és a visító hang ! :U

Mintha mondták volna már azt átviszgáláskor, hogy "lóg" kissé a csapágy. :U

Vélemények ? :U :F

Üdv.

[ Szerkesztve ]

Batman2 - Viva la W123 200D 1979

(#7702) Batman2


Batman2
(őstag)


Itt egy sematikus ábra a kormány rudazatról !

Az 1-essel jelölt, illetve a 2-es és 3-assal jelölt alkatrészeket kell cserélnem, van e valami specifikus nevük ?? :F

Csak annyit leltem alkatrész listában a Unixnál, hogy "kormány gömb fej", ezen belül van a belső, gondolom, ez lenne az 1-es és van a külső, gondolom, ez lenne a 2-es és 3-as, mivel jobb és bal oldalra ugyanazt az alkatrészt mondja !? :U

A belsőnek a menetes szárát megmértem, az 16-os menet és szerintem jobbos.
A kulsőt nem néztem, abból balosat találtam a katalógusban, gondolom, hogy az passzol a jobbos belsőhöz. :U

Üdv.

Batman2 - Viva la W123 200D 1979

(#7703) sasa83 válasza Batman2 (#7701) üzenetére


sasa83
(újonc)

Szia!
Én is futóművet csináltam nemrég a gépen!!
Ha kotyogó hangot hallasz azt nem a kormányösszekötő gömbfej csinálja! Az csak csattog ha szeded a kormányt!! Nekem jobb oldalt a trapézgömbfej (talpas) lógott mint az állat!! Az ad olyan hangot! Nem igazán szokták elvállalni mert préselve van a csonkállványba!! Én is alig kaptam hozzá szerszámot kölcsön! Félelmetes kicserélni!! Baloldalt meg a fölső lengőkart cseréltem mert ott meg az zuhogott! Még a gyári volt benne! Nézd meg ezeket biztos hogy ezek közül adja valamelyik a kotyogó hangot!! Az alsót úgy tudod megnézni hogy felemeled az alsó lengőkarnál az autót egy kicsit hogy a kerék a levegőbe legyen, alá pájszerolsz a keréknek és megmozgatod le föl! Érezni fogod hogy lóg-e meg ha aknából csinálod akkor látod is hogy lóg-e! Meg kell emelni mindenféle képen mert amúgy az autó súlya miatt nem tudod megnézni! A kerékcsapágyon lehet húzni!! Ha búg akkor csere! Ha nálad is ezekkel lesz a gond akkor cseréld ki mind a négy kormányösszekötő gömbfejet is ha mondod hogy lassan végük, mert ott is állítja a futóművet és nehogy az az egy amit benne hagysz fél év múlva elkezdjen lógni. mert akkor csere után ismét futómű állítás! Az enyém is 16-osal van szerelve ha a belső jobbos akkor a külső bal menetes!! Nézd meg jól!!

W123 240D 1978

(#7704) Batman2 válasza sasa83 (#7703) üzenetére


Batman2
(őstag)

Szevasz

Köszi az infókat, megnézem ! :K

Csak emelve jönnek ki a lötyögős, kikopásból eredő hibák, az biztos, análkül aknából néztem a múltkor, akkor semmi sem mozgott, lötyögött, de mindenképpen megemelem.

A trapéz gömbfej, az az a gömbcsukló, ami gyak. magánál az első tengelynél van ?? :F

A motor mögötti váz falhoz rögzülő két stabilizátor gömb csukló (asszem 3 csavarral rögzül), vagy micsoda az 2 éve volt cserélve újra, az eredeti már teljesen rossz volt.
remélem, nem azokkal van most is baj, mert azok darabja 9x ezer forint volt ! :(

Üdv.

Batman2 - Viva la W123 200D 1979

(#7705) sasa83 válasza Batman2 (#7704) üzenetére


sasa83
(újonc)

Szia!
A trapéz gömbfejfez van fogatva az alsó lengőkar a keréknél!
A trapéz gömbfej van belepréselve a csonkállványba! Nem lehet akármilyen préssel kiszedni a helyéről!! Le kell venni a féknyerget, féktárcsát, fékporvédőlemezt!! Szét kell ütni a fölső lengőkarnál, az alsónál is és akkor jön ki a csonkállvány! Ha így alánézel a kerék belsejénél nézed az alsó lengőkart és a végén látsz egy nagy anyát,alatta a lengőkar és alatta van a trapéz gömbfej!! Megfogod ismerni mert van rajta porvédő gumi!! Na azt kell onnan kinyomatni!
Én ahol voltam mindenki elmenekült előle!! Akkor nehezen végül kaptam hozzá célszerszámot és megcsináltam magam!! Így is hogy hozzá való prést kaptam alig jött ki, de a végén megadta magát!! És ha emeled akkor a lengőkarnál emeld mert ha a kaszninál emeled csak befeszül a futómű!! Amit te mondasz az a gömbfej kitámasztó bak! Az van a kasznihoz fogatva 3-csavarral! Azzal nem lesz gondod,még bírnia kéne!! Azt én is kb. 2-éve cseréltem!! Nekem az bírja most nemvolt azzal gond nekem! Nem olcsó mulatság a munkadíja arra készülj fel, ha ezzel lesz neked is gondod!! Én megtudtam oldani végül saját kezűleg!! Meg ha veszel alkatrész csak jó minőségűt vegyél mert a csere nagyon drága!!

W123 240D 1978

(#7706) Batman2 válasza sasa83 (#7705) üzenetére


Batman2
(őstag)

Szevasz

No, ezt hozzák az alkatrész katalógusok trapézgömbfejként:

Ez rögzül a motor mögötti vázrészen, a tűzfal alján 3 csavarral.
A régieknek kiszerelt állapotban lógott a tengelye, az újak viszont kézzel alig voltak mozgathatóak, olyan szorosak voltak.

Ezt meg vezető gömbfejként, ami a kerék tengelyének a tövében van asszem:

Én ennek a kopottságára gondolnék, kerék kóválygás esetében, illetve a kerékcsapágyra, mivel 60-tól kezdve van morajlása a bal első keréknek.

Üdv.

[ Szerkesztve ]

Batman2 - Viva la W123 200D 1979

(#7707) t.zsolti válasza Batman2 (#7706) üzenetére


t.zsolti
(kvázi-tag)

az alsó a talpas, cseréltem már eggyet itthon, nem egyszerű, az 5 tonnás emelővel préseltem be, recsegett minden ,
kifelé kiütöttem egy darab vassal ( persze a csonkálvány ki volt szerelve )

MB 123 3.0d

(#7708) Batman2 válasza t.zsolti (#7707) üzenetére


Batman2
(őstag)

Szevasz

Az alsón, vagyis a vezető gömbfejen ül az első kerék, akkor ezzel lenne a baj ?? :F

Üdv.

Batman2 - Viva la W123 200D 1979

(#7709) sasa83 válasza Batman2 (#7706) üzenetére


sasa83
(újonc)

Szia!
Igen az alsó képről beszélünk! Nekem az lógott az egyik oldal, a másik oldalt pedig a fölső lengőkart cseréltem! Szerintem neked is azzal lesz a gond!

W123 240D 1978

(#7710) sasa83 válasza t.zsolti (#7707) üzenetére


sasa83
(újonc)

Szia!
Én is megpróbáltam először kiütni de meg se nyikkant!! Utána a préssel tudtam kinyomatni, de úgy hogy csővel tekertem a kulcsot ami a présen volt!!

W123 240D 1978

(#7711) Batman2 válasza sasa83 (#7709) üzenetére


Batman2
(őstag)

Szevasz

Jövőhéten megyek valszeg a szerelőhöz, cseréltetem a többi gömbcsuklót, és egyúttal átnézetem a futóművet, hogy akkor mitől van a koytogás !
Én ennek magam nem merek nekifogni, sem eszközöm, helyem, sem tudásom nincs elég hozzá.

Az úttartása sem tökéletes, kanyarokban olyan mintha kicsit lötyögne, kóvályogna, ha csak kicsit tekerem a kormányt, alig fordul, ha meg jobban ráhúzom, akkor meg hírtelen sokat mozdul és vissza kell venni ! :(
Csak ha nagyon óvatosan, de határozottan indítva, folyamatosan tekerem a kormányt, akkor követi rendesen az ívet.

Mikor bukkanókon megyek át, pl egy mélyebb, vagy kiálló úthiba, vagy egy fekvőrendőr, utána mindíg olyan a futómű, mintha lötyögne a kerék, elvesztené a kapcsolatot a vázzal és akkor érne vissza a vázba, mikor megint "földet ér", átment a buckán, bár nem kellene, hogy el emelkedjen a kerék, de lehet mégis megteszi.
Ha nincs hiba, folyamatosan az úton van, vagy csak kisebb a hiba, az kasznit nem mozdítja, csak a kerék ugrál, akkor nincs ilyen jelenség, csak a kotyogás.

A lengéscsillapítok is eszembe jutottak már, hogy lehet, hogy gyenge és túlságosan hagyja ugrálni a kereket, de lehet, hogy más a hiba, esetleg a talpas.
Remélem, nem a váz a ludas, mert pont annál a kerknél van a torony javítva, csak kérdés hogy hogyan !! :U
A kormányzában pedig gondolom lehet ludas a gömbcsukló, ha meg van kopva, mert sok kicsi lötyögés nagy holtjátékot hoz össze ! :(

Tegnpa mosattam az járgány alvázát, így jól láthatóvá vált minden hiba és előtünt a torony javítása is, nem nézki túl bíztatóan ! :U

Üdv.

[ Szerkesztve ]

Batman2 - Viva la W123 200D 1979

(#7712) Batman2


Batman2
(őstag)

Tegnap voltam boltban, megrendeltem 1 belső és kettő kölső körmány gömbfejet, egyik Ruville, másik pedig Meyle márkában lett.
Remélem, mindkettő eltart legalább vagy 5-6 évig.

Üdv.

Batman2 - Viva la W123 200D 1979

(#7713) t.zsolti válasza sasa83 (#7710) üzenetére


t.zsolti
(kvázi-tag)

nekem nincs tekerős kinyomóm, kivettem a állványcsonkot és egy farönkön kiütöttem a talpast ( persze előszőr kipróbáltam egy bontottal ami be volt heggesztve de az is kijött, ha nehezen is)
befelé meg, présálványt csináltam meg egy vastagfalú csövet kerítettem és megfelelő alaúvá tétel után ment a préselés

MB 123 3.0d

(#7714) t.zsolti válasza Batman2 (#7708) üzenetére


t.zsolti
(kvázi-tag)

nekem a segédkormánymű lógott, meg cseréltem a kormányösszekötőt és megszünt a jobbra húzás

MB 123 3.0d

(#7715) Batman2


Batman2
(őstag)

Kikötöttem a csapot és a fűtőkört, megelégeltem az állandó vízfolyást ! :(
Még nem tudom, mit találok ki a csapra.
Több, mint egy liter vizet kellett pótolnom, vagy 20-25 km városi cirkálás után, a hűtése alapjáraton már nem volt megfelelő, rögtön elkezdett felkúszni a mutató, mihelyst nem pörgött a motor. :(

Üdv.

Batman2 - Viva la W123 200D 1979

(#7716) Batman2


Batman2
(őstag)

Üdv. mindenkinek !

Mi a neve az első futómű, felső lengőkar, vagy micsoda, másnéven "kutyacsont" nevű alkatrész belső végénél levő gumi szilentnek ?? :F

A Unix katalógusban olyat találtam, hogy "Gumicsapágy keresztlengőkarhoz", így nézki:

A vázat a kerék mellett megemelve a futóművet jobban szemügyrevéve észrevettem, hogy furcsán áll a kutyacsont belső vége (enyhén ferdén) és a gumi mindkét végén ki van belőle nyomódva ráadásul ferdén, szóval bizonyára elmállott belül és összekocog a lengőkar feje és a rögzítő tengely, ezért kotyoghat a futómű ! :(

Üdv.

Batman2 - Viva la W123 200D 1979

(#7717) whisky75


whisky75
(tag)

van e valakinek fogalma róla hogy miért nem tudom lekapcsolni a fűtést a 124 es 200D mercimbe? másik probléma hogy a klíma nem működik, és a biztik rendben vannak.
ui: Csak egy biztosítéktáblát találtam. :W

(#7718) WunderKinder válasza whisky75 (#7717) üzenetére


WunderKinder
(lelkes újonc)

Elszállt a fűtéspanel vagy rossz a fűtéscsap. A fűtéspanelnél lehet testprobléma is, ellenőrizd a csatlakozót a hátulján. A fűtéscsapnál meg tudod mérni a csatlakozónál hogy működik-e a vezérlés.
Milyen évjárat és milyen klíma?

[ Szerkesztve ]

(#7719) whisky75 válasza WunderKinder (#7718) üzenetére


whisky75
(tag)

1995-ös kiadás manuális kétoldalas tekerőgombos klíma van benne. :R

(#7720) whisky75


whisky75
(tag)

Itt a kép róla, szerintem gyönyörű.
[L:/dl/upc/2012-05/32505_2012-05-17_19_47_19.jpg](IMG:/dl/upc/2012-05/32505_2012-05-17_19_47_19.thumb.jpg)(/IMG)[/L]

(#7721) whisky75


whisky75
(tag)

és még egy róla.

(#7722) WunderKinder válasza whisky75 (#7719) üzenetére


WunderKinder
(lelkes újonc)

Akkor a fűtéspanelt nézd meg a műszerfalban megy-e a világítása. Ha nem megy akkor lehet testhibás, a panelen a bemenő csatlakozónál elengednek a forrasztások. De ha megszorul a keringető szivattyú az is meg tudja ölni a panelt. Első körben méregess a fűtéscsapnál, ha változik ahogy átkapcsolod a fűtést, akkor átereszt a csap. Szét lehet szedni, de ha a tömítés ment szét akkor kompletten csere. A klímát passzolom, bár a kompresszornál van egy forgásérzékelő az szeret vicceskedni (bekapcsolod és 5 másodperc múlva kikapcsol a klíma).

(#7723) whisky75 válasza WunderKinder (#7722) üzenetére


whisky75
(tag)

nem megy a világítása, és a klímáé sem.

(#7724) whisky75


whisky75
(tag)

merre találom a fűtéscsapot?
:F

(#7725) WunderKinder válasza whisky75 (#7724) üzenetére


WunderKinder
(lelkes újonc)

A fűtéscsap az akkumlátor elött van, elméletileg így néz ki. A két kisebb henger elött levő hármas csati ellendarabján kell mérned, ha jól emlékszek a középsőhöz képest a két szélsőt.

A középkonzolból vedd ki a fűtéspanelt és nézd meg a csatlakozásait. De először mérd ki a fűtéscsapnál, ahhoz nem kell bontani semmit. Ha kell majd leírom, hogy kell kivenni a fűtéspanelt. De látom te is kecskeméti vagy, ha gondolod alkalomadtán meg is mutatom.

[ Szerkesztve ]

(#7726) whisky75 válasza WunderKinder (#7725) üzenetére


whisky75
(tag)

ok, nagyon szépen köszönöm
Jó éjt mindenkinek. :C

(#7727) Batman2 válasza whisky75 (#7720) üzenetére


Batman2
(őstag)

Nagyon szép az biztos !! :K

Batman2 - Viva la W123 200D 1979

(#7728) Batman2 válasza Batman2 (#7716) üzenetére


Batman2
(őstag)

Elhoztam ma a cuccot, de sajna ez biztosan nem a "kutyacsontba" való, hanem sokkal inkább a hátsó stabilizátor rúd két vázhoz való rögzítési pontjához.

Üdv.

Batman2 - Viva la W123 200D 1979

(#7729) bp123


bp123
(újonc)

Üdv. mindenkinek.
Kellene egy kis segítség.
123d 300 hoz kellene 2db hátsó lengőkar.
Megvétel vagy csere érdekel.
Tudok adni karosszéria elemeket,komplett ajtók motor háztetőt
mindenféle 123-as alkatrészt.

SÜRGŐS, megállt a gép kéne mennem

Tel.20-334-01-25

Köszi a segítséget.

[ Szerkesztve ]

(#7730) E260


E260
(újonc)

Sziasztok!Van egy 1992-es 124-es 260E benzines Mercim.Egy ideje ingadozik az alapjárat,néha le is fullad és ha gázt adok neki nehezen pörög ki.Mi lehet a baj?Meg a bal első elektromos ablak nem megy fel fel teljesen,marad egy centis rés.Hogy lehet levenni a kárpitot,hogy megnézzem?Köszi.

(#7731) rambo4ésfél válasza E260 (#7730) üzenetére


rambo4ésfél
(senior tag)

Az elektromos ablaknál az a probléma ami ilyenkor szokott lenni van benne egy fogasléc és néhány fog lereszelődött, a kárpitot a kilincsnél tudod bontani illetve a zárnál a zárnál a fekete műanyagot egy csavar fogja a kilincsnél pedig szintén a fekete műanyagot kell "lepattintani" nagyon nehezen szokott jönni de az csak pattintós az alatt pedig már látod asszem 13-as anya lecsavar a kilincstől megy egy rúd a zárhoz ezt a rudat is csak kipattintod majd a fekete műanyag másik felét előre tolod a tükör felék és kijött a helyéről ha ezekkel megvagy akkor a kárpitot "egyszerűen leemeled" az ajtóról kb 1-2cm felfele emeled majd magad fele de vigyázz mert a kis fülek könnyen letörnek összerakásnál pedig hiányozni fognak és lötyögni fog a kárpit.

(#7732) E260 válasza rambo4ésfél (#7731) üzenetére


E260
(újonc)

Köszi!És a másik problémára is tudsz megoldást?

(#7733) rambo4ésfél válasza E260 (#7732) üzenetére


rambo4ésfél
(senior tag)

arra nem tudok válaszolni nekem diesel van, de ha tippelni kellene én megnézném hogy minden rendben van e a gyújtással (gyertyák+kábelek) üzemanyag rendszerbe nincs e dugulás vagy levegő ilyesmiket néznék, de mondom ezek csak tippek esetleg vannak ilyen üzemanyagrendszer tisztító csodafolyadékok kezdésnek mondjuk az ajánlott mennyiség duplájával úgy hogy a tankba ne legyen sok üzemanyag vagy 5-10L, de a legjobb ha keresel valakit aki tényleg ért hozzá mielőtt neki kezdesz kókizni

(#7734) E260 válasza rambo4ésfél (#7733) üzenetére


E260
(újonc)

Adalékot már tettem bele,de semmi.Marad a szerelő.Köszi.

Útvonal

Fórumok  »  Fáradt gőz  »  Mercedes fórum
Copyright © 2000-2012 PROHARDVER Informatikai Kft.