Hirdetés

2012. május 28., hétfő

Hozzászólások

(#151) Hydra SR válasza Bici (#150) üzenetére


Hydra SR
(PH! addikt)

Jóvan csak mi meg a saját tapasztalataink alapján úgy látjuk, nem egészen jó irányba indultál. Nem te vagy az első, és alighanem nem is az utolsó. Néhány paraméternek túl nagy jelentőséget tulajdonítasz, ekkora különbség nincs két félprofi gép között.
Tőlem nemrég segítséget kért egy ismerős, hogy ő meg ékszereket akar fotózni valami internetes boltnak és mindenképp Canon tükörrefist szeretne mert van egy tönkrement filmes Canonja amihez már van 3 obija és szeretné használni az új gépen is. Kérdezte, hogy milyet érdemes venni. Én utánanéztem nagy lelkesen egy csomó mindennek, kipróbáltam gépeket is közben és arra kellett rájönnöm, hogy egy ilyen egyszerű feladatra alkalmas bármelyik dslr ami ma kapható a boltokban, de szó szerint. Inkább fotózni kell megtanulni mert anélkül bármivel lehet szart csinálni. Én mindenkinek azt szoktam ajánlani, hogy vegyen először egy olyan gépet amin sok dolgot lehet manuálisan állítani, tehát egy jó tanulógépet. Erre minél olcsóbb megoldást ajánlanék ami még kielégítő lehet. És ha már kívül-belül ismeri a gépet és amiatt anyázik, hogy mit nem tud a gép ami neki kéne, akkor kell váltani és eladni/elajándékozni/kidobni/félretenni emlékbe a tanulógépet. Az embernek közben az is letisztul, hogy egyáltalán mit szeret fotózni és ehhez kell igazítani a továbblépést. Lehet, hogy egyszer kipróbálsz egy DCR-250-est vagy egy fix 50-es obit meg egy kuplunggyűrűt és magával ragad a makrózás és finoman szólva lesajnálod a sorozatfelvételt és sajnálkozni fogsz, hogy miért nem olyan gépet/obit vettél ami inkább ebben jó és nem a sorozatlövésben. Ha egy olcsó gépen derül ki ugyanez akkor kevésbé fogsz bánkódni mert tudod, hogy eleve csak átmeneti gépnek vetted és úgyis váltani fogsz és még nem is buksz rajta annyit.
Még egy apróság: te a fotózással akarsz pénzt keresni? Mert ha nem akkor őszintén szólva nem tartom jó ötletnek a hitelből vásárlást...

A privát arra való, hogy olyasmit írj, ami nem tartozik másra. A szakmai kérdéseknek általában van topicja. Ha nincs, nyiss egyet.

(#152) Bici válasza Hydra SR (#151) üzenetére


Bici
(PH! kedvence)

Ok, teljesen egyetértek avval, hogy fölösleges pénzt kidobni olyan funkciókért, amikre nem is biztos, hogy szükségem van. :)
Kb. 4 hónapja nyúzok egy 350D-t tánversenyeken, egyelőre gyakorlás képpen, de kereshetnék vele pénzt is, ha nem kellene napokig rimánkodni a havernak, hogy adja kölcsön. Nem hitelből akarok venni gépet, hanem kölcsönből (családtól). :)

(#153) BEE válasza Bici (#152) üzenetére


BEE
(PH! kedvence)

No akkor visszajutottunk a dolog elejére.
Már tudjuk mire használnád, most el kéne döntened hogy
mennyit akarsz, vagy bírsz rászánni.

Ez a kettő majd eldönti hogy milyen géped lesz.

BEE

Fradi volt, Fradi lesz, amíg a földön ember lesz !

(#154) Pilács


Pilács
(senior tag)

Olympus SP-350
vs.
Fuji S5600

vagy közük sincs egymáshoz? szal érdemes e lecserélni a fuji-t erre az olympusra?
köszi!

Ajándék szesznek ne nézd a fokát!

(#155) Bici válasza BEE (#153) üzenetére


Bici
(PH! kedvence)

Inkább az fogja eldönteni, hogy milyen gépet veszek, hogy meg tudok-e tanulni egy lassabb géppel is jó képeket készíteni (normális időn belül), vagy tényleg kell az 5fps. Ha úgy alakul, hogy kell a gyorsabb gép, akkor megoldható, hogy többet költsek rá, de csak akkor akarok emiatt többet kérni kölcsön, ha biztos vagyok benne, hogy szükség is van rá, és vissza is jön az ára. Erre van még pár hónapom.
Köszi a tanácsokat!

(#156) werttzui válasza Bici (#155) üzenetére


werttzui
(PH! addikt)

A kiegészítőkön és áraikon is gondolkozhatsz.Állvány vaku,makrovaku,pót akksi, memkártya,távkioldó,portrémarkolat, szűrők,stb ki kell talállnod pontosan mire is kell vagy mire kell még mert a kiegészítők is drágák ezeket is bele kell kalkulállni az árba .Buék mindenkinek (ma már nem vagyok).

CHIHUAHUA

(#157) orbano válasza Bici (#152) üzenetére


orbano
(PH! félisten)

és mi a bajod a 350d-vel, azon kívül, hogy kicsi? nem tudsz vele jó képeket készíteni? nem hinném, hogy az a pár fps különbség túlzottan hozzáadna vagy levenne az alkotói potenciádból, a pénztárcádból viszont annál inkább.
azt a 100-150-200e forint árkülönbséget inkább költsd egy tisztességes obira. hiába lesz egy úcsgyors géped, ha melé nem marad pénzed csak egy gyengébb obira. kis fénynél pedig nemigen fogsz te hatalmas záridőket használni, az IS pedig nem fog neked segíteni mondjuk egy szambánál, hacsak nem Te vagy az, aki szambázik csendélet fotózása közben :)
a 350d-hez amúgy milyen obit is használsz?

A vér nem válik VAZZE!™

(#158) Szten Márs válasza Pilács (#154) üzenetére


Szten Márs
(PH! nagyúr)
LOGOUT blog

Aligha van közük egymáshoz, a Fuji egy fényképezőgép-szerű fényképezőgép, olyanoknak akik a fotózásért szeretnek fotózni, sok manuális beállítással, stb...

Ez az Olympus egy jó kattintgatós kép, azoknak akik minnél kevesebb időbefektetéssel (és gondolkodással, munkával) akarnak kattintgatni és megörökíteni ezt azt, és villogni a 8 megapixellel - bár a CCD méretét sehol nem láttam aligha hiszem, hogy ebben a kategóriában a 8 megapixel jó előjel lenne (túl sok).

Szóval attól függ mit szeretnél.

"Tombe, tombe, tombe la pluie; En ce jour de dimanche de décembre; À l'ombre des parapluies; Les passants se pressent, pressent sans attendre"

(#159) BEE válasza Pilács (#154) üzenetére


BEE
(PH! kedvence)

Szerintem a Fuji jobb gép.

BEE

Fradi volt, Fradi lesz, amíg a földön ember lesz !

(#160) adik válasza Szten Márs (#158) üzenetére


adik
(őstag)

az Olyn is van PASM módok, és egy vakupapucs is, ttl vezérléssel, amit a Fujiból huszárvágással kihagytak - persze ebben a kategóriában szép is lenne, ha lenne!
nem tudom melyik a jobb gép, a 8 mpx tényleg nem túl jó előjel ilyen gépeknél.
Nem tudom, hogy melyiket választanám, talán megnéznék előtte több tucat képet és utánajárnék, hogy milyen feltételekkel lehet az Olyhoz akármit is beszerezni - azt tudom,h ogy a Fujihoz akármilyen kiegészítő is igen könnyedén beszerezhető, és szabványossága miatt occsó.

Ketto, csipkebokor vesszo!

(#161) Szten Márs válasza adik (#160) üzenetére


Szten Márs
(PH! nagyúr)
LOGOUT blog

Igen tudom, hogy vannak, mindenesetre azért nagyon más réteget céloz meg... aki fotózni szeret az csak csak Fujit, aki kattintgatni az meg Olympust fog választani - szerintem, de tévedhetek...

"Tombe, tombe, tombe la pluie; En ce jour de dimanche de décembre; À l'ombre des parapluies; Les passants se pressent, pressent sans attendre"

(#162) Pilács


Pilács
(senior tag)

Köszi a sok hozzá szólást :)
Nekem S5600 van, de nagyon szeretem ;) Amit sajnálok az a fényerő, de azt hiszem kis gyakorlás, na meg állvány és wuálá :)
Ami tetszett az olympusban, hogy a kijelzőn azt látod amit fox fényképezni álá manuális modban a kijelzőn látod, hogy mennyire lesz világos a kép... A Fujinál ugye skála van, ami sötétbe nem sokat segít, hogy lásd a témát, igaz sötétben olyanok is lesznek a képek :D Na meg a vaku pacsker... Amúgy nekem ultra gagyi hatása van :) és az objektív elé max celluxal lehet ilyen olyan kiegészítőt rátenni :)
Kíváncsi voltam, hogy mi a vélemény... mert az ismerősöm odáig van hogy olympus :)

Ajándék szesznek ne nézd a fokát!

(#163) yolti


yolti
(újonc)

Sziasztok ! Az a helyzet, hogy én 3 éve egy Fuji S3000 tulaj vagyok. Mostanában azonban szeretném újabbra/jobbra cserélni a gépet, és ki is néztem az S6500fd-t. Csilli-villi, szép, kényelmes(kipróbáltam), és elég sok jót olvastam róla, de nemrég elkezdett foglalkoztatni a ''nagytestvér'', az S9600. Nem nagyon tudom, hogy mitévő legyek, hogy melyiket érdemes bevállalni. A költségvetésbe még pont beleférne a 9600(memókártyával, aksi+töltővel) is, de ha meg nem tud annyival többet, akkor nem feltétlen költeném el a pénzemet. Elég rendesen utánaolvasgattam a dolgoknak és szinte mindenhol ár/érték arányban a 6500 jött ki győztesnek, de a 9600 mégiscsak egy picit nagyobb érzékelővel, nagyobb felbontással, kihajtható LCD-vel, vakupapuccsal rendelkezik. Szóval megéri ? Vagy maradjak a 6500-nél ? Vagy esetleg várjak még 2-3 hónapot, hátha lentebb csúszik valamelyik ára? (Jön mostanában valami nagyágyú?)

Kössz a segítséget, és boldog új évet mindenkinek !

(#164) Tonyk válasza yolti (#163) üzenetére


Tonyk
(őstag)
LOGOUT blog

6500-ban 1/1.7 -es érzékelőre 6.2 mpixel
9600-ban 1/1.6 -os érzékelőre 9 mpix

Annyival nem nagyobb amennyivel több pixelt zsúfoltak rá.

Hacsak a vakupapucs ill. a több kezelőgomb miatt nem éri meg... (spec nekem a kihajtható LCD, mint hobbifotósnak túl sokat nem kínál)

Én maradtam a 6500-nál, eddig bőven elég!

Nincs tökéletes ember. Például belőlem is hiányzik a hiba!

(#165) adik válasza Tonyk (#164) üzenetére


adik
(őstag)

nálam a vakupapucs hiánya önmagában kiüti a gépet a sorból.

Ketto, csipkebokor vesszo!

(#166) Hydra SR válasza Tonyk (#164) üzenetére


Hydra SR
(PH! addikt)

Nem rossz az a kihatjható LCD mikor mondjuk a közönség soraiból akarsz valami rendezvényt fotózni és a fejed fölé tartva is látod, hogy mi lesz a képen, vagy mikor makrózol valamit a földön és nem tudod olyan szögben tartani a gépet, hogy beleláss a keresőbe.
Egyébként a 6500FD-ről többektől is azt hallottam, hogy nem igazán teljesítette a várt dolgokat. Nem lett különösen rossz csak annyira nem is jó. A Fuji eddig arról volt híres a bridge kategóriában, hogy árához képest meglepően sokoldalú és jó minőségű. A 6500FD meg már inkább csak átlagos lett.

[Szerkesztve]

A privát arra való, hogy olyasmit írj, ami nem tartozik másra. A szakmai kérdéseknek általában van topicja. Ha nincs, nyiss egyet.

(#167) Dtomi


Dtomi
(őstag)

[link] 13.3megapixeles középkategóriás DSLR 1300dolcsiért?? kicsit esős váltás lenne. főleg a 20D-30D váltás után. Jön a 13 a 16 és a 21 megapixeles korszak. :Y

"Megvan a saját véleményem - kemény vélemény -, de nem mindig értek vele egyet."

(#168) Tonyk válasza adik (#165) üzenetére


Tonyk
(őstag)
LOGOUT blog

ez te vagy én meg egy másik

Nincs tökéletes ember. Például belőlem is hiányzik a hiba!

(#169) Tonyk válasza Hydra SR (#166) üzenetére


Tonyk
(őstag)
LOGOUT blog

Az én igényeimhez de legfőképpen a fotózási tudásomhoz bőven elég a 6500. Akartam egy komolyabb, de nem anyagilag tönkrevágós gépet, ezt sikerült is elérenem. Nézegettem a D50-et, de egy jobb obi megint >70E ... :( nem az én pénztácámhoz mérték. Vagiznom sem kell már a haverok előtt, kinőttem ebből a korból, meg inkább kell most pelusra mint obira a zsé.
Nem akarok 3 obival, álvánnyal, 1m*1m-es málhazsákkal kúszni mászni a sárban, nem akarok poszter csinálni a képekből. Családi fotózáshoz szerintem még mindig ideális választás lehet.

Nincs tökéletes ember. Például belőlem is hiányzik a hiba!

(#170) BEE válasza Tonyk (#169) üzenetére


BEE
(PH! kedvence)

Teljesn igazad van, erre készült ez a gép.
Csak az előzetesek alapján egy piactaroló masinát vártunk.

BEE

Fradi volt, Fradi lesz, amíg a földön ember lesz !

(#171) BEE válasza yolti (#163) üzenetére


BEE
(PH! kedvence)

Ha csak családi fotózáshoz meg nyaralásokhoz kell,
akkor bőven elég a 6500-as.
Ha viszont a fotózást hobbyként gondolod, akkor 9600.

BEE

Fradi volt, Fradi lesz, amíg a földön ember lesz !

(#172) adik válasza Dtomi (#167) üzenetére


adik
(őstag)

átmentem ezzel a trendekbe: [link]

Ketto, csipkebokor vesszo!

(#173) Hydra SR válasza BEE (#170) üzenetére


Hydra SR
(PH! addikt)

Én is egyetértek, a tesztek és tapasztalatok alapján nem lett rossz a 6500 csak mindenki azt várta, hogy a Fuji újra csodát tesz. Most nem tett.

A privát arra való, hogy olyasmit írj, ami nem tartozik másra. A szakmai kérdéseknek általában van topicja. Ha nincs, nyiss egyet.

(#174) Bici válasza orbano (#157) üzenetére


Bici
(PH! kedvence)

Tulajdonképpen a 350D-vel a fogása/mérete a bajom. A gyorsabb sorozat is hiányzik, de arra csak ritkán van szükség. Amúgy meg egy SIGMA ??-70mm obi van rajta, nem tudom, hogy pontosan milyen típus. Van hozzá egy másik Canon obi is ami stabilizátoros, de azt csak egyszer-kétszer kaptam kölcsön.
Ezen kívül nekem nincs is szükségem másra, legalábbis nem érzem még hiányát semminek. Ja, de: egy portrémarkolat kellene rá a fogás miatt, bár nem tudom, hogy avval milyen lenne, de ennél biztos jobb.
Vaku egyelőre nem létkérdés, másik obi se kell, távkioldó, meg ilyen szöszök meg pláne nem kellenek.
Az IS azért kell(ene), mert sokat kell rohangálni a parkett körül. nem mintha futva akarnék fényképezni, de nincs idő és hely az állvány jobbra-ballra hurcolására.

(#175) orbano válasza Bici (#174) üzenetére


orbano
(PH! félisten)

A képstabival azért vigyázz, mert amit nyersz a stabilizált képpel, annyit veszítesz a fényerőn is. A Sigma 17-70 pedig egy elég jó obi, 90e forint körül juthatsz hozzá. Esetleg megpróbálkozhatsz mellé egy fix canon 50mm-es obival is, vagy az f1.8-cal (20-30e ft), vagy az f1.4-gyel (90-100e). Ezeknek elég sok hasznát tudod venni gyenge fényviszonyok mellett ráadásul árukhoz képest nagyon szép éles képeket tudnak készíteni. Persze a fix gyújtótáv korlátozhat a komponálásban. De hát... valamit valamiért :)

A vér nem válik VAZZE!™

(#176) Dare2Live válasza Hydra SR (#173) üzenetére


Dare2Live
(PH! nagyúr)
LOGOUT blog

fuji direkt lehúzta a 6500öt. uaz a CCD van benne mint az F30ban és hasonlítsd csak össze a dpreviewes képeket.... Az okokat nemnehéz kitalálni..... :(


Ettől függetlenül persze még mindig az egyik legjobb midle bridge.

Szerintem.... The things we make ... make us.  -~- ..And on the 7th day, GOD went windsurfing... Evina foglalkozás egészségügy www.evinakft.hu

(#177) Dare2Live válasza orbano (#175) üzenetére


Dare2Live
(PH! nagyúr)
LOGOUT blog

ebben az esetben vegyen k10d-t ott alapból van stabi és nagyon jó fix 2.8as 24-70es sigma ami szerintem egész jó lehet táncfotózásra. (17-24re ugysincs szüksége a fix 2.8ra és egyébb+okra viszont nagyon)

[Szerkesztve]

Szerintem.... The things we make ... make us.  -~- ..And on the 7th day, GOD went windsurfing... Evina foglalkozás egészségügy www.evinakft.hu

(#178) Dare2Live válasza Bici (#174) üzenetére


Dare2Live
(PH! nagyúr)
LOGOUT blog

Ha dolgozol vele sokat fogod állítólag a 350/400D nagyon rossz.

Első körben én ajánlanék neked egy 30D+sigma 24-70 2.8at vagy egy k10d+sigma 24-70 2.8at.
egyik még iso1600on is okés másikban meg van stabi. Aztán ha nekiáltál vele pénztkeresni ugyis rájösz, hogy egy portréobira vagy egy vakura/álványra van e szükséged és amire legjobban azt veszel.

Szerintem.... The things we make ... make us.  -~- ..And on the 7th day, GOD went windsurfing... Evina foglalkozás egészségügy www.evinakft.hu

(#179) adik válasza Dare2Live (#178) üzenetére


adik
(őstag)

én fix, 50/1.8, vagy 50/1.4 obival mennék neki*. a váz lényegében tök mindegy, ami kényelmes. egy d70s nem lehet szerintem rosz vétel most, ha az neked kényelmes. sztm a táncosok mozgásának sebessége miatt élről kell olyan záridőket használni, aminél a képstabi nem oszt, nem szoroz. az ugyanis a gép/optika/fotós rezgését eliminálja, nem pedig a tárgyét.
aztán lehet, hogy másik, öncélú fotós feladathoz (mint egyébként szinte mindenhez) meg jól jönne a képstabi, én csak azt mondom, hogy specifikusan, ennél a feladatnál lehet, hogy nincs akkora jelentősége.
* illetve még van a Canonnak egy-két marha nagy fényerejű, 80mm (mármint 120ekv) obija, a kérdés, hogy azokkal mész-e valamire. nagyobb látószögben sajnos nincs nagy fényerejű fix obija, csak zoom, a több gyártónak meg pláne.

Ketto, csipkebokor vesszo!

(#180) BEE válasza adik (#179) üzenetére


BEE
(PH! kedvence)

Attól tartok, hogy az 50mm kevés lehet egy táncversenyen.
Egyáltalán nem garantált, hogy mindig elég közel tud menni a témához.
Főleg ha a nézőpontot is variálni akarja.

Szerintem jobb választás egy zúm, aminek 90-100mm körül van a vége.

BEE

Fradi volt, Fradi lesz, amíg a földön ember lesz !

(#181) Bici


Bici
(PH! kedvence)

Köszi szépen az utóbbi tanácsokat!! :)
Valószínűleg fix 50-es lesz belőle (egyelőre), mert nagyon kell a fény, és az 50mm pont elég, mert közelebb nem nagyon tudok menni a párhoz, ha pedig messzebb vagyok tőlük, az azt jelenti, hogy simán belóghat a képbe más pár is. Mindenképpen nekem kell szaladgálnom, ezt nem tudom megkerülni.
Gondolkodom egyépként Pentaxon a beépített stabi miatt, de még tényleg nem tudom, mi legyen. Még adok a vásárlásnak egy kis időt, mert ki akarok próbálni több gépet.

Köszi mégegyszer, BUÉK! :)

(#182) Hydra SR válasza Bici (#181) üzenetére


Hydra SR
(PH! addikt)

BEE épp azt mondta, hogy az 50mm kevés lesz, nem sok:) Ha nem tudsz elég közel menni akkor kell a zoom, vagy eleve hosszabb fix obi. Tánc fotózásához én is zoom obit javasolnék, ott nem tudsz mindent előre elrendezni, alkalmazkodni kell a helyzethez. Az obi fényerejének szerintem kicsit túl nagy jelentőséget tulajdonítasz, ISO400-on már mesterséges megvilágítás mellett és akár a beépített vakuval is lehet dolgozni, de akár meg lehet próbálni az ISO800-at is. 1/50-es vagy kisebb záridővel és vakuval már kicsi az esély a bemozdulásra, kb ennyit lehet kihozni ISO400-on egy ~F3-as fényerejű obival gyér fényviszonyok mellett beépített vakuval 3-4 méterről. Ha meg más pár is belelóg az szerintem nem olyan gáz, a digitális képet könnyű vágni. Persze nyilván jobb, ha nincs rá szükség.

A privát arra való, hogy olyasmit írj, ami nem tartozik másra. A szakmai kérdéseknek általában van topicja. Ha nincs, nyiss egyet.

(#183) BEE válasza Bici (#181) üzenetére


BEE
(PH! kedvence)

Ha egy 1,8-as fix 50mm-essel elég közel mész hogy a pár kitöltse a képet,
lehet hogy még mélységélességi problémád is lesz.
De ezt mindenképp próbáld ki előtte, mert ugye az 50 az 80mm Canonnál,
és a táncoló pár sem az orrod előtt ugrál ha jól beleférnek a képbe,
tehát lehet hogy azért nem is vészes már a mélységélesség csökkenése.

BEE

Fradi volt, Fradi lesz, amíg a földön ember lesz !

(#184) Dare2Live válasza adik (#179) üzenetére


Dare2Live
(PH! nagyúr)
LOGOUT blog

Ő mondta kényelmetlen neki a 350D, nekem kicsi a kezem és semmi bajom vele. :)
Képstabi müködésével kösz tisztába vagyok. ésha rohangál össze vissza fényképezés közben ahogy mondja akkor szerintem a stabi majd nélkülözhetetlen dolog.

Ezt a táncos melót meg nehéz elképzelni, Bici meg már csinálta ha használta eddig a zoomot akkor olyat vesz ha nem hanem elég neki a fix 50/70 kell a fényerő akkor meg fixet, eltudja ezt dönteni.

[Szerkesztve]

Szerintem.... The things we make ... make us.  -~- ..And on the 7th day, GOD went windsurfing... Evina foglalkozás egészségügy www.evinakft.hu

(#185) vicces


vicces
(PH! addikt)

nme tom mennyire emélkeztek rá, de sokat vaciláltam.
végül vettem egy dsc-h5-öt.
tetszik, tetszik, csak a nagy kijelző miatt ugraburgál az akkuk feszültsége.
néha lemegy negyedre, aztán után még képes visszakúszni telit mutatni..:(
igy is azért birja. mondjuk kapásból 3 garnitura akkum van hozzá:D
egyébként nagyon tetszik.
de majd irok még róla ha valakit érdekel.:)
üdv!

(#186) Bici


Bici
(PH! kedvence)

Dare2Live, HydraSR, BEE:

Ma reggel volt szerencsém egy gyakorló párt fényképezni gyakorlásból egy Samsung géppel. Asszem GX-1L, vagy GX-1S... Ez is nagyon pici gép, de kényelmesebb, mint a 350D. A kezelése megszokást igényel a Canon után, de nem mondhatnám, hogy rossz. :) Elég pozitív volt a benyomásom róla, csak amikor megnéztem a gépen a képeket, akkor picit csalódtam, hogy picit homályosabbak a képei (lágyabbak), mint a Canon-nál ezt megszoktam. De ez nem baj, mert rájöttem, hogy 3-4 MegaPixel-nél nem is kell nekem nagyobb felbontás, mert úgysem poszter méretű képeket fogok készíteni, legalábbis ahhoz még sokat kell tanulnom, hogy olyan jól sikerüljenek a képeim. :U
A sorozatról is le fogok mondani, mert azt mondta a srác, akit fényképeztem, hogy elmagyarázza azokat a pózokat, és figurákat, amik látványosak, és tudni fogom, hogy mikor következnek, vagy következhetnek. Így tényleg nem is kell a sorozat.
A samsung gépen egy kit obi volt, aminek a vége éppenhogy elég volt, úgyhogy a fix 50-es obi nagyon határeset lenne, bár tény, hogy csak ritkán kell hosszabb gyújtótávolság.
A stabilizátor sem jönne rosszul, de a mai nap azzal a tanulsággal záródott, hogy ez sem létszükséglet, mert anélkül is tudok éles képet csinálni. Bár volt egy-kettő, ami bemuzdult.

Azt hiszem, nem bírok annyit várni, amennyit elterveztem... :DDD
Mit javasoltok, milyen gépet vegyek, amihez sz*ré'-hugyé' tudok venni használtan jó minőségű obit? Még nem volt időm körülnézni az aprók között, hogy mihez mennyiért lehet lencsét venni de amúgy sem vágom, hogy melyik géphez milyen régebbi obi passzol. Az autofókusz feltétlenül szükséges. A stabilizátor csak extra. A lényeg, hogy minél jobb ár/érték arányú gépet tudjak összerakni a legalsó árkategóriában nyilván használt cuccokból. (Sajnos mégsem tudok annyi pénzt kölcsönkérni, hogy egy drágább gépet is ki tudjak fizetni, ahogy azt korábban írtam, de nem gáz, még nem kell nekem olyan jó gép)

Köszi a segítséget!

ui.: Bocs a regényért. :U

ui.2: Azért (is) voltak szerintem lágyabbak a képek a samón, mert a kit obi lágyabb képet adott. A nagyobb látószöggel készített képek élesebbek valamivel.

[Szerkesztve]

(#187) x64


x64
(fanatikus tag)

Sziasztok!


Következő hibát vettem észre az idén novemberben vásárolt Canon A610-esemen:


[link]

A kép oldalirányú ellenfényben készült, egy ''piszkosfehér'' falfelületről, a fal és a mennyezet találkozási pontján. A ''műtermék'' az áttetsző folt a kép legfelső részén.

Van valakinek ötlete, hogy mi lehet ez? :F

Visszanézve a képeimet, már az elsőkön is látszik, nagyon halványan. Helye, mérete és denzitása ugyanolyan maradt. Vakuzás esetén és bizonyos fényviszonyokban nem észrevehető. Az optikán - kívül - nem látszódik semmilyen szennyeződés.

(a készülék amúgy garis, de mivel kifutott modell, így vagy javítják vagy cserélik - utóbbit nem szeretném...)

Köszi! :R


[Szerkesztve]

(#188) Slampa


Slampa
(lelkes újonc)

Hi All!

Gépvásárlás elött állok, és a véleményeket szeretném kérni a következőkről:

Pana Fz 7
Kodak P 850
Kodak P 712
Fuji F 6500

Elsősorban gyakorlásra kellene.
Előre is kösz: Sla. :R

''Meine Ehre heist Treue''

(#189) Dare2Live válasza Slampa (#188) üzenetére


Dare2Live
(PH! nagyúr)
LOGOUT blog

canon is3at is írd fel a listádra! :)

Egyébként nagyon egykategóriák ennek ez az előnye annak meg az. Én legjobb vételnek a a p850et mondanám a 72.000fts árcimkéje miatt. ha viszont lényegesen több pénzt szánsz rá akkor keress használtan 130.000Ft környékén egy Fz30at vagy ha nemkell ultrazoom 170ért egy sony R1et.

Szerintem.... The things we make ... make us.  -~- ..And on the 7th day, GOD went windsurfing... Evina foglalkozás egészségügy www.evinakft.hu

(#190) orbano válasza x64 (#187) üzenetére


orbano
(PH! félisten)

Por, vagy egyéb paca a lencsén? Persze nem kívül, hanem valamelyik belső tagon... :F

A vér nem válik VAZZE!™

(#191) perempe válasza Slampa (#188) üzenetére


perempe
(őstag)

Használt 300D, vagy hasonló digitális belépő SLR szóba se jön?

Az S6500fd-t ajánlanám, ha erről a listáról kell...

* George Benson : White Rabbit *

(#192) Flow


Flow
(HÁZIGAZDA)
LOGOUT blog

Sziasztok. Fényképezőgép vásárlása a tervem. Érdekel a dolog, szeretném belevetni magam, édesapám is fotózott régen, most csak egy jó masina kéne neki... (amit néha kölcsönkap tőlem :) ). Mindenképpen hosszútávra, ha már pénzt áldozok rá. Teljesen amatőr vagyok, de mindenképpen szeretném kitanulni a csinját-binját. Amire kell: makro, tájkép, barátnő, természet, esetleg nyaralás alkalmával beltéri fotózás.

Azt hiszem NIKONT szeretnék, de győzzetek meg, miért vegyek mást. :P

A következők tetszettek meg:

Nikon D70 kit AF-S DX 18-70mm ~180
Nikon D50 Twin Lens Kit (18-55, 55-200) ~210
Nikon D50 (18-55) ~160
Olympus E500 Twin Lens (2 zoom lens 14 to 45 and 40 to 150 (equivalent to 28 to 90 and 80 to 300 on a 35mm camera) ~ 210
Sony Digital SLR a100 (18-70) ~ 210

Ami fontos még: nem szeretném, ha mindig kiszolgálna, szeretnék vele szenvedni, mindent beállítani, próbálgatni, tanulni. És nem tudok a jövőben esetleg lencsét venni hozzá, tehát most ''beruházok'' ennyi pénzt és kész.

Hozzáértő válaszokat előre is nagyon köszönöm! Tisztelettel : Flow

Rationally I have no hope, irrationally I believe in miracles.

(#193) svili válasza Slampa (#188) üzenetére


svili
(tag)

Én a Fuji-t ajánlanám jó szívvel!
De abban igaza van Dare2 Live-nek, hogy ha nem kell az ultrazoom, és van rá kereted, akkor a Sony R1 a legjobb választás ebből a ''merítésből''..

''A konyak a szocializmusban a nép itala, amit választott képviselői útján fogyaszt!''

(#194) svili válasza Flow (#192) üzenetére


svili
(tag)

Ha még kapsz Nikon D50-est akkor mindenképpen azt javaslom, főleg ha az említett ''Twin Lens Kit (18-55, 55-200) ~210'' konfigurációt sikerül megvenned. (Én úgy tudom, a D50 már kifutó típus.. :U )
Van egy ismerősöm, aki nagy megelégedéssel használja a D50-est, innen ismerem a típust, magam is ''megtapizhattam'', azaz kipróbálhattam pár ''lövés'' erejéig.. :DD
Esetleg nézzed meg a D40-est is, ez egy olcsó, belépőszintű modellje a Nikonnak, de elég jó tesztet olvastam róla a pixinfo.hu oldalon, a www.dpreviw.com-on pedig igen sok tesztképét megnézheted - sztem kitűnő képek készíthetők a D40-essel is. Egy ''gond'' van vele, hogy nem a gépvázban van az autofókusz motorja, tehát az objektívválaszték eléggé behatárolt.

''A konyak a szocializmusban a nép itala, amit választott képviselői útján fogyaszt!''

(#195) Flow válasza svili (#194) üzenetére


Flow
(HÁZIGAZDA)
LOGOUT blog

Hát pont ez az. Nem igazán van/lesz pénzem objektívekre... Szerinted sokat cserélgetném az objektíveket ilyen amatőr szinten is? NEkem is a d50es felé húz a szívem, de ennyi pénzért az eszem a felelős. :) Köszönöm a válaszod! (az, hogy nema gépházban vana motor, jelent valami hátrányt az objektívvásárláson kívül?)

Rationally I have no hope, irrationally I believe in miracles.

(#196) orbano válasza Flow (#192) üzenetére


orbano
(PH! félisten)

én mindenképpen ''Nikon D70 kit AF-S DX 18-70mm ~180''

A 18-70-nel jól elleszel. Később pedig úgyis rá fogsz jönni (ha már érteni fogol rendesen a fotózáshoz), hogy szükséged lesz 1-2 plusz objektívre. Ha pedig mégsem, akkor jól jártál :)

Én azért megnézném a helyedben a Canon kínálatát is, mondjuk egy 350d erejéig...

A gép pedig ki fog szolgálni, az a dolga: fénytmér, expozíciót állít, vakut szinkronizál, fókuszál. Persze, csak, ha kéred :) Egyetlen SLR gépet sem találsz, amin ne lenne manuális expozíciós beállítás...

A vér nem válik VAZZE!™

(#197) domedee válasza Flow (#192) üzenetére


domedee
(senior tag)
LOGOUT blog

Én ajánlanám még az Olympus E500-at. Tudásban kb amúgy mindegyik ugyanott van, de ennél van rendes ccd-tisztítás. A keresője viszont kisebb, az tény. Nekem a nagytesó van az E330. (ha nem jött volna rá össze a pénz, akkor valószínűleg az E500 marad). Kitobijai a legjobbak közt vannak, főleg a 40-150(80-300).

''és van a végén a városok anyja: Budapest. Csakhogy ez nem olyan anya, aki szoptatja a gyerekeit, ellenkezőleg őt szoptatják a gyerekek, s maradnak mellette örökké satnyák, kicsinyek, vérszegények.'' - Mikszáth Kálmán

(#198) Flow válasza orbano (#196) üzenetére


Flow
(HÁZIGAZDA)
LOGOUT blog

Ránézek a Canonra is... miért ajánlanád? Úgy gondolod, hogy egy kezdőnek érdemesebb lenne komolyabb gépet venni kisebb flexibilitással? (a lencsékre gondolok)
Ez a nikon D70 lényegesebben kevesebbért van, mint a d70s. Gondolom nem véletlenül...
Amugy ha mégis a d70et választanám, mennyi pluszt jelentene egy masik lencse nagyobb látószöggel?

Rationally I have no hope, irrationally I believe in miracles.

(#199) orbano válasza Flow (#198) üzenetére


orbano
(PH! félisten)

Nem értem ezt a felxibilitás dolgot. Ha arra gondolsz, a 18-55-ös obival teljesen jól elleszel, túlzottan nem fog vissza majd a 70mm-hez képest szerintem. Ennél sokkal többet jelent, hogy egy valamivel normálisabb, bejáratottabb vázat kapsz, jobb képminőséggel. Azért a 200-as kezdő iso nekem baromi unszimpatikus pl a d50 és társaiban... Persze egy d70 azért nem rossz, szimpik nekem a nikonok, csak feltűnt, hogy nagyon ''lfordultál'' a canontól, mint lehetőségtől :)
a 350d pedig egy eléggé kipróbált és népszerű konstrukció, amiben egy kezdő szerintem nem fog csalódni. ráadásul a későbbi (majd meglátod, hogy elkerülhetetlen) obivásárláskor is jól fog jönni, hogy sokkal nagyob a választék, főleg használt obik terén.

na mind1 ez csak egy vélemény :)

A vér nem válik VAZZE!™

(#200) svili válasza Flow (#195) üzenetére


svili
(tag)

''(az, hogy nem a gépházban van a motor, jelent valami hátrányt az objektívvásárláson kívül?)''

Egyéb ''hátrányt'' nem jelent... :U

''A konyak a szocializmusban a nép itala, amit választott képviselői útján fogyaszt!''

Copyright © 2000-2012 PROHARDVER Informatikai Kft.