Próbálom röviden összefoglalni a váltás okát, mert ez minden egyébtől függetlenül, mint összehasonlítás is érdekes lehet, nem csak hármunknak.
Először is: nincsen váltás, párhuzamosság van. Az S9e-t a férjemnek vettem meg, amikor azt tapasztaltam, hogy ennek az eszköznek mégis csak van értelme.
Amikor először olvastam a netbook kifejezést, azt mondtam, ez egy faszság - az én számomra, nem kereskedelmileg -, aztán rájöttem, hogy nem is akkora, milyen jó lenne, ha a váratlan többórás várakozásaim idején lenne nálam valami, ami nem nagyobb, mint egy könyv, de lehet rajta... pont azokat a dolgokat csinálni, mint egy netbookon és lőn.
Csakhogy, mivel nekem tulajdonképpen nem "szükségem" van rá, hanem azért ez egy luxuskiadás, és előre azt sem tudtam, hogy jó lesz-e valamire, szerettem volna olcsón megúszni.
Van jó hordozható gépem, így ebből nem is kéne erős, viszont legyen olcsó, hiszen nem dolgozni fogok rajta elsősorban - arra ott a másik - és mindenképpen legyen pici, mert bár ridikült nem hordok, de minden táskám megtelik egyébként is: gyerekholmival, bevásárlással, stb..
Újat szerettem volna, mert úgy vagyok vele, mint Saint_, és hagyományos HDD-t, mert video tutorialokat, filmeket is hurcolok magammal, ssd-re nem fértem volna el.
Max. 80e és minél több garancia. Ezek voltak az elsődleges szempontjaim. Akkor ennek a Toshiba felelt meg. Utána nem kis szerencsével alighasználtam hozzájutottam egy S9e-hez is - nem magamnak.
A Toshibán az első perctől látszott, hogy játék. Ezt le is írtam akkor is (nem igen pisiltem tőle sehova, bár az elmúlt hetekben tényleg fel voltam fázva, ellenben most is szerretem a kis dögöt) és így is van (márhogy a T. komolyan vehetetlen), ugyanakkor a méretbeli igényeimnek ő felelt meg a legjobban és ebben a dologban azt hiszem, ez az elsődleges most nekem.
Komoly előnye, hogy akárhogy hajtogatod, teszed le, tartod, stabil. Tehát akármilyen lukban, busz hátsó ülésén középen, stb. összekucorodva ülsz le, egyensúlyozhatsz vele a térdeden, nem fog leesni, se felbillenni.
Cserébe - megintcsak szigorúan nekem - gépelnem nem sikerült rajta.
Jelen pillanatban éppen garanciális javítás alatt áll a kezdeti speaker-probléma miatt. Ez megintcsak olyasmi, amiről akartam írni: 06. 24-én vették be (HRP) és előzetesen 07. 07-re vállalták. Ha a vásárlás helyén - Saturn - adja le az ember, akkor az plusz 2 hét: egy hétig állomásozik valamilyen központban, onnan megy a szakszervizekbe, és így tovább. Ezzel lehet kalkulálni.
Akinek HRP-be kell mennie, az előbb telefonáljon, mert gyártónként máshol vannak a szerviz egységek, a fő telephelytől pár utcányival pl. arrébb küldték az msi-seket. Jobb előre érdeklődni.
Nade, Toshiba kontra S9e, ha már.
Lenovo ugyanazokkal a paraméterekkel gyorsabb.
A driverellátottság jobb.
A szoftveres támogatás - utilityk, energiagazdálkodás - szintén jobb.
Kényelmesen lehet rajta gépelni. :-)
A ház, és különösen a kijelző hátlapja egyértelműen merevebb és strapabíróbb.
HDD bővítés is támogatott, nem csak a memóriáé. (Mondjuk a 80 GB esetén szinte kell is - de ez megint a saját spéci igényem.)
Alap 3 cellás akksival az üzemideje rövidebb, de nem számottevően.
Az én feketémen látszanak az ujjlenyomatok (ezt miattatok írom, engem nem zavar, de állandó téma).
T. kijelzője pár milliméterrel nagyobb.
Összességében legalább akkora különbség van a két gépecske közt, mint egy T61 és egy A300 között, a lenovo-n látszik a gondosság és az igényesség. A Toshiba-n meg a tapasztalat amögött, hogy ez az eszköz amúgy tényleg oda lett baszva.
Mindennek ellenére, ha a Toshiba hazajön a szervizből, az marad nálam. De ez már csak női szeszély, 2,53 cm és 20 dkg miatt.
ps.: a nevem teljesen publikusan szerepel az adatlapomon, remélem, nem kellett sokáig nyomoznod utána, hogy beleszőhesd a hozzászólásodba. :-)
[ Szerkesztve ]