Most látom, hogy mi is kaptunk az újságból.
Teljesen jó kis gép, bár 250k-ért némileg túlárazott. Ugyanez a felszereltség ugyanezen a vázon más felirattal simán eladható, de ez így is simán ér 200k-t. A Genesis egyébként egyáltalán nem gáz márka, sőt. Ők is ugyanazokból a katalógusokból rendelik a vázaikat, mint a legtöbb itthon is elérhető "nagyobb" márka. A fejcsőben a csapágyaknál extra erősítések vannak, a nagyobb teherbírás érdekében, vagyis sokkal később fog kinyúlni a fejcső, mint a hagyományos kialakítású vázakon. 6061-es aluból készült, nyilván nincs vészes súlyban. Nincsenek a kategóriában felesleges átlapolások, a bovdenek a felsőcső tetején kúsznak, ami szintén nyerő. Az alsócső nem lapított a terhelés irányában, ami ma trendi, és valóban hasznos a középrészt érő erőhatások szempontjából. A négyszögprofilú támvillák, és az egyenes, s-bend nélküli láncvillák miatt biztos kellően merev a segge, plusz egész formásra sikeredett a hátsó papucs is. Két kulacstartó mehet rá, és később tárcsafék is akár.
A felszereltsége kiemelkedően jó a kategóriájában, remek Shimano motyók mindenfelé. Shadow XT hátsóváltó, XT elsőváltó (ritka dolog ugye a "nagyobb" márkák körében, hogy azonos kategóriájú a két váltó), integrált Shimano hajtómű, innen LX-nek tűnik, de a szín évjárattól is függ. A kerekek Deore aggyal szereltnek tűnnek, 2 mm-es acél küllőkkel fekete színben, dupla falú felni, köszörült fékfelülettel.
A fékek is igen jó darabok, simán verik jó bovdenezéssel az alsó-középkategóriás tárcsafékeket. A teleszkóp ezért az árért szintén jó választás a gépbe, persze így képről, és az olvasható infók alapján, de persze ki kellene próbálni.
Saját márkájú kiegészítők, ahogy a többi gyártó termékénél, pofás daraboknak látszanak.
Egy szó, mint száz, 150k-ért kifejezetten jó választás lehet. Ha vkit nagyon zavar a váz márkája, megtehet, hogy az egész motyót átépíti egy használt, jó állapotú Kona vázra, még mindig csak 190k-nál jár, és van egy újonnan közel 400k-ba kerülő, akár versenyzésre is alkalmas CC bringája.
[ Szerkesztve ]
''És nagy kópék vagyunk. Igyunk barátaim, yo-hoo!'' - Jack Sparrow