Most lehúnyod szemed, veszel egy mély lélegzetet, majd ahogy a levegőt kifújod lassan higanyszerűen elfolyik, vagy többszázezer polinomos 3D (vertex shader-es, 24x FSAA) modellé esik szét körülötted a külvilág. Lazits! Lassú levegővételeiddel egyre mélyebbre és mélyebbre kerülsz a hardver és az őt kiszolgáló beágyazott szoftver világában... Lassan megérkezel a virtuális laborodba, ahol steril környezetben már csak a Thinkpad létezik. Ekkor a külvilág zajai már nem zökkentenek ki, csak befelé és a célodra figyelsz...
Óvatosan közelítesz és képzeleteddel felméred a csatlakozási lehetőségeket.
Vizualizálod ''áldozatod'' belső kapcsolási rajzát, gyenge pontokat kerseve.
A lényeges elemek ekkor már fényes pontokként rajzolódnak ki előtted.
Beméred - gondolatban leolvasod - a deszkán található kristály alaprezgését,
majd agyadat szinkronba hozod. Most gerincvelődre koncentrálsz, ahol érzed hogy az eddig méltatlanul elhanyagolt alsó szakasz szinte pezseg az energiától. A szintedre érve felidézed magadban az IBM gyári szervízcsatlakozóit. A noti deszkáján található mérőpontokat már érezni fogod! Ekkor öszpontosítasz, majd egyetlen mozdulatra nyúlványokat bocsájtasz ki a védekezésre képtelen Thinkpad felé. A Te felkészültségi szinteden a müanyag burkolat már nem akadály. Érezd, amint nyúlványaid közeledtére gép háza előbb áttetszővé, majd átlátszóvá válik és érintésedre képlékeny masszaként utat nyit a fémesen rideg áramkörök felé.
Ekkor végy egy mély lélegzetet és készülj fel két merőben eltérő világ találkozására és az elkerülhetetlen adatcserére. Most a kibervilág határán vagy! Lassan oldj fel minden feszültséget és izomösszehúzódást, amely a kívánt fúziót akadályozná. Mondd meg agyadnak, hogy ő ezt akarja, s ez jó! Várakozz így egy darabig, míg az elmét felkészül a ''first contact''-re. Lassan de biztos mozdulattal közelítsd nyulványod a GND pont felé. Mikor e vonalat idegrendszereddel összeköttetésbe hozod, fémes hidegség és a mindent betöltő üresség árasztja el elméd, de törekedj a kapcsolat stabilitásának megőrzésére. Ha kezdetben más potenciálon lettél volna mint a Laptop, akkor ez most kiegyenlítődik. A csatlakozási ponton kis villanást láthatsz, esetleg statikus sercegést hallasz, ám tudnod kell, ez számodra és a gép számára is veszélytelen. Most lassan közelíts a CLK mérőpont felé. Emlékeztesd elméd, hogy működési hullámai már szinkronban vannak a deszka órajelével. Törekedj a felharmonikusok szűrésére! Ennek érdekében vizualizálj - elméleti - nulla ohmosra csiszolt érintkezési felületet, ahol az órajel szimuszhullámai törés és csillapítás nélkül terjedhetnek az alaplapi kristálytól idegrendszered fogadó nyúlványain keresztül az asztráltestedbe. Hozd létre a kapcsolatot: MOST! Rövid ütésszerű, érdes érintési érzet után zümmögő hangot fogsz hallani, mely a szférák zenéjét idézi. (Ha emlékszel rá, hogy az milyen, akkor mégiscsak van lélekvándorlás... vagy végighallgattad egyhuzamban Jean Michel Jarre összes CD-jét egy 1994 előtt gyártott Discman-en...) Most vizualizáld magad elé a többi mérőpontot és sorra csatlakozz a panelre. Szédítő mátrix-szerű adatfolyam tölti be látótered. Ezt Te akarod és ez így van jól! Most, ha már kellően felkészültél gondolatban kettéválsz. Alsó énedre a kapcsolat fenntartását hagyod feladatul, még felső éned és látómeződ a TFT-re ''mered''.
Ekkor felső tudatod nyom a laptopon egy ''Ctrl+Alt+Del''-t, és villámgyorsan ráterhel a noti sarkában található ''F1''-billentyűre. Az áldozat ''mit sem sejtve'' újra indul. Alsó tudatod látómezeje ezt úgy érzékeli, hogy a korábbi színkavalkád elől egy sötét alagútba bukik a ''virtuális kamera''. Sötétség és csönd vesz körül, majd újra meghallod az órajel zengését, a REBOOT (itt: újjászületés) diadalát a digitális halál felett. Apró zavaró fényfoszlányok csapdosnak körülötted, majd lassan elenyésznek. A távolból nagy fényerejű ezüstös gömb közelít, mely lassan betölti teljes látómeződ. Mintha a fényereje is növekedne, ahogy közelít. Néhány órajelnyi időre rossz érzésed támad, hogy a gömb elnyelhet. Ez teljesen normális reakció ilyenkor, legközelebb már tapasztaltabb leszel és mosolyogni fogsz jelenlegi kétségeiden. Ahogy az entitás a ''közeledbe ér'', meglepődve tapasztalod, hogy a gömbhéj egy finoman rezonáló határfelület, mely mögött a korábban látott adatfolyam látható, csak belülről. Eltűnődnél még ezen, de a gömb egyre lassuló tágulása által egy zizzenet kiséretében a határfelületen belül találod magad. Most lazíts, tisztitsd meg elméd minden kétségtől mely a hatékony kommunikációt akadályozná a hardver börtönébe zárt emberi tudásmorzsával. Felső tudatod látómezeje előtt felbukkan a BIOS-jelszó után erősen érdeklődő beviteli password prompt. Ekkor az egyszerűség kedvéért begépelsz 5 db 1-est. Alsó éneden (tudatodon) végígfut egy enyhe remegés, mikor szervízpontokon néhány órajel késedelemmel megérkezik, amit korábban gépeltél. Szinte skizoid érzés fog el, hogy önmagaddal - egy alaplap áramköreit segítségül véve - ''beszélgetsz''. Szerencsére nincs időd az ilyen, mégoly nagy elméket is őrületbe kergető töprengésre, mert a security chip felől megszakítási kérelem érkezik, melyet rutinosan elfogsz, hisz felkészülési meditációid alkalmával tökéletesre csiszoltad eme elmetechnikát. A lényeges vektorok a csatlakozás óta, - de reboot után mindenképp - már interfészed neuronjainak belépési pontjaira mutatnak. A BIOS miután felfedezte a turpisságot, kétségbeesetten szeretné visszaszerezni a vas felett az uralmat, ezért kivételt generál majd a RESET-vonal ''magasba rántásával'' próbál huszáros mattot adni neked. Ezt azonnal blokkolod, majd egy ''zöld védernyő''-technikával lokalizálod a BIOS-t és figyelmed a Security Chip-re, pontosabban annak tartalmára fókuszálod. Érzed, ahogy a tokozás szétreped és feltárul előtted a chip tartalma. Lelki szemeiddel kifürkészed a chip kapcsolási rajzát, szétkapod a nápolyi-szerűen egymásra fényképezett rétegeket és tesztsorozatot küldesz az életedet megkeserítő gonosz kis alkatrész bemeneteire. Mesteredtől tudod, mekkora puffer leledzik ezekbe' a kis dögökbe'. Túlcsordulásig nyomatod véletlenszerű adattal és megváltozott tudatod a tehetlen szilíciumot hibázásra készteti. A cucc köhög, rázkódik de a végén csak kiköpi a korábban ''gyomra mélyére nyelt'' BIOS-jelszót. Ekkor ''hátramenetbe kapcsolsz'' és kihátrálsz a szétrippelt áramkör belsejéből. A megszerzett jelszót jól becsomagolva, többször átviteli időzítésekkel, visszhangozva a felső tudatodhoz juttatod. Éned nyugtázza a vételt majd alsó énedet megkéri, hogy bontsa a kapcsolatot a hardverrel, mert annak fenntartása során asztráltested túl sok energiát veszít. Felső éned csak most érzékeli, hogy a Thinkpad végig akksiról működött! Ettől kezdve az események felgyorsulnak, hisz potenciálodat vesztve lassan szédülni kezdesz és émelyítő forgás veszi kezdetét. Érzékelőid éles, húzó fájdalom kíséretében szakadnak el a ''deszkától'' (A francba! - gondolod ekkor - még el se búcsúzhattam tisztességesen egy nagy POWER OFF-fal!). Énjeid újra egyesülnek, idegrendszered a virtuális végződése a bemérőtűkkel lassan elfonnyad és semmivé foszlik. Újra önmagad vagy! Jól és teljesen egészségesen érzed magad: tán jobban, mint korábban. Könnyű fáradtságot érzel, melyet jóleső érzés söpör el: megspóroltál magadnak egy alaplap cserét. Most lassan elhagyod virtuális laborod, beszállsz a liftbe és elindulsz fel, a fény és a felső tudatosság felé. Mikor háromig számolok, kinyitod szemed. Éber leszel és a megszerzett tudást éber tudatállapotodban is fel fogod tudni idézni! Ezt Te akarod és ez így van jól! Hát akkor egy, ... kettő, ... három. Nos? Minden O.K.?!
- Aha!
- Te nézz csak ide, héé! mi az a kis fémes-zöld csillogás a tekintetedben? ÁÁÁ!!!
Na elengedtem egy kicsit az agyam, remélem nem baj.
Üdv, Kopasz
-
Ebben a blogban csak betépett felhasználók kommentezhetnek.
![;]](/dl/s/v1.gif)
Ez egy kissé felháborító !
)
parafenomén a TCPA ellen 
) 
