Hirdetés

2012. május 27., vasárnap

Hozzászólások

(#651) Intelligencs válasza DM-Fan (#650) üzenetére


Intelligencs
(senior tag)
LOGOUT blog

Hadd cáfoljalak meg most rögtön. Egyik barátom szintén velem jár, és későn ért oda az előadásra, csak az egyetemi előadó (közepes méretű) leghátsó sorában jutott neki hely. Azért bekapcsolta a diktafonját (profi Olympus diktafon), és mikor visszahallgattuk, olyan jó volt a minősége (64 kbps), hogy el sem akartam hinni! Valóban úgy volt, hogy amit ő a saját fülével sem hallott, az is szépen rajta volt a felvételen. (A tanár nem használt erősítőt.)

Én történetesen az első sorban ültem egy Telstar típusú kölcsönkért csodával, ugye mondanom sem kell, hogy az övé lényegesen jobb hangminőségben vett fel a hátsó sorból, mint a nálam lévő az elsőből...

Persze biztos nem fogja megközelíteni az iAudio minősége az Olympusét, de azért remélem a Telstarnál is jobb lesz. (Aki a Telstart tervezte egyébként, azt forró olajban kéne kisütni.)

[Szerkesztve]

No Gods or Kings. Only Men.

(#652) Intelligencs válasza Mic ACE (#647) üzenetére


Intelligencs
(senior tag)
LOGOUT blog

Aham, G3-as, 1GB-os. Csak jövő hónapban megyek újra egyetemre (szerencsére ez már csak másoddiploma, levelezőn), szóval beszámolok róla, hogy milyen lett a minősége.

Amúgy 2 nap után nagyon tetszik, eleinte kicsit furcsa volt, hogy az egyik fejhallgató zsinór hosszabb, mint a másik, de aztán rájöttem, hogy hátul, a fejem mögött kell bújtatni a jobboldali fülhallgató zsinórját, és praktikusan nyakba kell akasztani a playert. Így már egész kényelmes. Pen drive-ként is jól szuperál, bár mintha egy kicsit lassú lenne, 2.500-3.500-al tölt róla a szgép, a noname pendrive-omról meg 12.000-el. No mindegy. Pedig átállítottam Total Commanderben a kompatibilitás módot.

Ma hazamentem szüleimhez, ők is csodájára jártak, apám, aki nagy hi-fi buzi, meghallgatta, és mondta, hogy hihetetlen dinamikája van. A gyári fülessel! Azért jó vétel volt ez a szerkezet, legyen bármilyen is a diktafonja. Max. ha annyira gagyi, akkor veszek még egy diktafont is.

No Gods or Kings. Only Men.

(#653) DM-Fan válasza Intelligencs (#651) üzenetére


DM-Fan
(PH! nagyúr)
LOGOUT blog

Hát, őszintén megmondom, hogy azt nehezen hiszem el, hogy ha valamit nem hallasz, azt a diktafon tökéletesen fölveszi és ''szépen rajta lesz a felvételen''. Maximum a srác azért nem hallhatta, amit a tanár mond, mert a hátsó sorban fűzött vmi csajt és nem figyelt oda, mert a diktafon úgyis vesz. :DDD
Szal ezt nehéz elhinni, bár az Olympus képes csodákra és ha tényleg profi a diktafon - ahogy írtad, akkor lehet valami alapja, de azért ne túlozzunk. A Telszar-on meg nem csodálkozom, azt kb. arra találták ki, hogy az 5 éves kiskölyködnek odaadd, hogy játszon vele, aztán ha megunta mehet a szemétbe. (sztem kb. repi-cuccnak szánták).
De ne hasonlítsuk már az iAudio-t egy profi Olympus diktafonhoz könyörgöm, mikor annak az az elsődleges funkciója, hogy fölvegyen, ennek meg csak egy ''extra'' szolgáltatása a diktafon, amit sztem akkor is jól sikerült eltalálni.

Get Moded!

(#654) DM-Fan válasza Intelligencs (#652) üzenetére


DM-Fan
(PH! nagyúr)
LOGOUT blog

A 2.500-3.500 k teljesen normális, ennyit tud a player. Jó az, így is megtöltöd 5 perc alatt az egy gigát. A gyári füles meg közel olyan jó, mint a Sennheizer MX-400-as, szóval le is beszéltem magam a cseréről. Majd ha megdöglik ez.

Get Moded!

(#655) Intelligencs válasza DM-Fan (#653) üzenetére


Intelligencs
(senior tag)
LOGOUT blog

Mondjuk lehet, hogy nem összehasonlítható egy diktafon egy mp3 lejátszóval, ami mellékesen diktafon is.

Az Olympus felvételi képessége pedig nem vicc: saját fülemmel hallottam, valóban tökéletesen kijegyzetelhető az előadás a felvétel alapján. Tényleg nagyon jó minőség, nem túloztam. Meg is döbbentem.

No Gods or Kings. Only Men.

(#656) Intelligencs válasza DM-Fan (#654) üzenetére


Intelligencs
(senior tag)
LOGOUT blog

Ja, elég ez a sebesség bőven.

Azt nem tudom, hogy vajon nem fül-, hanem fejhallgatóból van-e 16 ohmos? Mert nekem alapvetően a fülhallgatóval van bajom, idegesít, hogy benne van a fülemben. Viszont tudtommal ha nagy teljesítményt igénylő fejhallgatót használok, akkor már kevés a 2x13 mW, amit a G3 le tud adni.

No Gods or Kings. Only Men.

(#657) <Adamsky> válasza Intelligencs (#646) üzenetére


<Adamsky>
(őstag)

Nehezen ment a dolog, de aztán csak rátaláltál a ''helyes útra''. Emlékszel még mikor minden igyekezetem ellenére iRiver-t akartál venni? ;)

Eladó: GlobalSat (BT-338) bluetooth GPS

(#658) Intelligencs válasza <Adamsky> (#657) üzenetére


Intelligencs
(senior tag)
LOGOUT blog

Ez így van. Nem is tudom, hogy köszönjem meg Neked, hogy rátaláltam az egyetlen és igaz megoldásra... :DDD

Egyetlen dologgal tetszik jobban az iRiver, hogy vonalbemeneten tud felvenni akár 320 kbps-ben is. Ellenben ezt valószínűleg úgy sem használnám, mert az eszközöket (pl. kazettás magnó) közvetlenül szoktam a számítógépre dugni, ha valami régi anyagot digiznem kell.

Viszont minden CD-met OGG-ba tömörítem, és mint hallottam róla, OGG lejátszás terén kívánnivalókat hagy maga után az iRiver (hangerő gondok, nem minden tömörítést tud).

Szóval jó a cucc! iRiver-t meg amúgy sem lehet kapni 1 gigásat. :) De ha lehetne, már akkor sem kéne.

No Gods or Kings. Only Men.

(#659) ponti_ak válasza Intelligencs (#656) üzenetére


ponti_ak
(PH! addikt)

Üdv mindenkinek.
Örömmel jelenthetem, hogy 3 nappal ezelőtt nálam (is) megkezdődött az új időszámítás: megvettem a G3-mast. :C :DD :C

Intelligencs: én nem félnék tőle (a 32 ohmos fülesektől).
Egy Sennheiser Px200-assal (Bővebben: link hajtom a játékost, és teljesen elégedett vagyok vele :R, szerintem bőven elég hozzá a készülllék.. :) Az igaz hogy meg lehet dögleszteni a lejátszót, ha nagyon felcsavarod a mélyeket, de ugyanez az original dugasszal is igaz.. Szerencsére amilyen sokoldalúan lehet állítani az EQ-t a cuccon, ugyanolyan finoman is.
Szóval szerintem vidd el a lejátszót egy üzletbe, és próbálgasd.. szvsz nem fogsz csalódni.
üdv: ponti_ak

(#660) Huma


Huma
(őstag)
LOGOUT blog

Nekem lenne egy kérdésem. Az 1gb-os iaudio G3 mért drágább 22.000 Ft-al mintaz 1 gb-os Telstar UFM-320?
Tud valaki valamilyen konkrétumot? Tudom hogy jobb, minőségibb az iaudio, de mégis majdnem a kétszerannyiba kerül.

Izospórás harasztok: Sporofitonjuk sporangiumaiban haploid meiospórák keletkeznek.

(#661) ponti_ak válasza Huma (#660) üzenetére


ponti_ak
(PH! addikt)

Szia Huma.
Sokan leírták már azt, hogy mik a G3 előnyei, de most utánanéztem az általad említett Telstar típusnak, ami alapvetően a következőkben tér el tőle (és ami nálam leginkább szempont volt a választásnál):
- Cserélhető áramforrás (AA-s ceruza elem)
- Hosszú üzemidő (~50 óra, ami lehet, hogy csak 40, de szvsz így is bőven jó)
- kiforrott, megbízható készülék, jó software-ellátottsággal (rendszeres firmware-update)
- 2 év garancia (..ha mégis történne vele valami..)
- Hangminőség (NEM próbáltam a Telstart, de a G3 nagyon meggyőző volt már fél évvel ezelőtt is, amikor kinéztem magamnak).
- Design (erősen szubjektív, elismerem!)

Negatívum: DRÁGA

A felsorolt lista a legfontosabbakat tartalmazza, és nem kétlem, hogy funkcionalitását tekintve a 22k plusz tényleg soknak tűnik (talán TÉNYLEG AZ IS, mert személy szerint nekem is ez volt az abszolút plafon, amit rászántam volna, amikor még keresgéltem), de engem meggyőzött a felhasználók véleménye (is).
A G3 már több, mint egy 1 éves típus,ezalatt páran már tesztelték, a rengeteg fórumon kivesézték már az iAudio cuccokat, és (talán nem véletlenül) kapott kb 10-12 internetes díjat a G3 (Best buy, Top MP3 player, stb. by Amazon.com, stb).

MOD: bocs, ha kicsit hosszú voltam... :)


[Szerkesztve]

(#662) VVoid válasza Huma (#660) üzenetére


VVoid
(fanatikus tag)

Annyit hozzátennék ponti_ak hozzászólásához, hogy nemcsak az számít, mit tud papíron, hanem hogyan tudja. Mert ugyan lehet, hogy mindkettő le tud játszani egy adott típusú hangfájlt, de az egyik halkabban, vagy gyakran belefagy, vagy a hangminősége pocsék, vagy valami hasonló, szóval nincs becsületesen megcsinálva, gagyi. Szóval mielőtt bármit is vennél, olvass utána alaposan fórumokon, mit mondanak róla, és inkább az alapján érdemes dönteni, nem annyira aszerint, hogy papíron mit tud. Manapság rohamosan bővül a választék, gyagyibbnál gagyibb lejátszók jelennek meg a piacon, érdemes olyat választani, ami már egy ideje kapható és jók a visszajelzések. Ezért én pl. Telstar-t nem vennék, ugyan az UFM-320-asról nem olvastam, de más típusokról igen, és túl sok volt a negatív tapasztalat.

...I'm so blind...

(#663) ponti_ak válasza VVoid (#662) üzenetére


ponti_ak
(PH! addikt)

Köszi. :)

Lehet 1 kérdésem?
Az 1.30-as fw van fent az enyémen (angol). Érdemes lecserélni a magyar verziósra? (1.16-os csak!... :( )
Nem zavar, hogy a mostani az English, de ha nincs túl sok különbség (esetleges bug javítás, extra fícsör, stb) a kettő között, akkor lehet, hogy feltenném a régebbit..

(#664) Huma


Huma
(őstag)
LOGOUT blog

Köszönöm a válaszokat. Valami hasonlóra gondoltam én is.

Izospórás harasztok: Sporofitonjuk sporangiumaiban haploid meiospórák keletkeznek.

(#665) ponti_ak válasza Huma (#664) üzenetére


ponti_ak
(PH! addikt)

Hasonló mire:F gondoltál? Ezt most kicsit nem értem..

Nem gyenge az aláírásod, negyedszerre sikerült kiolvasnom rendesen :).
A Terminátor 2-ben volt a T1000-es mimetikus polialoidból, elsőre az ugrott be róla.. :D

(#666) VVoid válasza ponti_ak (#663) üzenetére


VVoid
(fanatikus tag)

Erre sajnos nem tudok válaszolni. Nem találtam infót róla, mi javult az 1.16-os óta. Ha nem zavar, hogy angol, inkább hagyd meg, talán majd lesz újabb magyar.

...I'm so blind...

(#667) ponti_ak válasza VVoid (#666) üzenetére


ponti_ak
(PH! addikt)

Thx.

(#668) vili13 válasza VVoid (#666) üzenetére


vili13
(őstag)

Azért az 1.16 óta elég sok javítás történt. Még az 1.20 is újraindul egyes ogg fájlok lejátszásakor, aminél meg nem, ott levágja az utolsó 2-3 másodpercet. Más, kisebb hibákat is javítottak azóta, ezért szvsz igen rossz ötlet a fw downgrade.

A legújabb, koreai 1.40beta1-ről viszont ezt (is) írják: ''Multi national language menu addition''. Talán lesz már benne magyar is... :)

(#669) ponti_ak válasza vili13 (#668) üzenetére


ponti_ak
(PH! addikt)

Köszkösz. :)
Akkor marad az 1.30, és már csak várni kell 1 picit, remélem.. :U

(Bár ogg file-om (még) nincs, de hétvégén grabbelek pár CD-t az új Jet-softwerrel, kíváncsi leszek az eredményre...)

(#670) vili13 válasza ponti_ak (#669) üzenetére


vili13
(őstag)

Grabbelésre inkább az EAC javasolható! Biztonságosabb, mint bármi más, és kezelni tudja az összes külső tömörítőt (lame, oggenc2, stb).

(#671) ponti_ak válasza vili13 (#670) üzenetére


ponti_ak
(PH! addikt)

Jó 5let, köf!
Én is azt használom egyébként, lame-mel párosítva mp3-ba kódoláshoz.

Jól gondolom hogy már meglévő jó minőségű (vbr 196) mp3-mat nem érdemes ogg-ba átalakítani? Van ilyen progi egyáltalán?
Az általad említett oggenc2 freeware? Van nála jobb?
Kicsit sokat kérdeztem egyszerre? :D

MOD: kicsit off ez már, talán jobb lenne az ogg-os topikban folytatni, ha nem bánod.. :F

[Szerkesztve]

(#672) vili13 válasza ponti_ak (#671) üzenetére


vili13
(őstag)

Meglévő mp3-at ogg-ba csak akkor érdemes konvertálni, ha nem zavar a további minőségromlás, és nagyon kell a felszabadult hely. Pl. 96k körül még utcára hallgatható maradhat, és 2x annyi fér a lejátszóra. De nem biztos, hogy tényleg megéri.
Konvertálni több progi is tud, nekem a dbPowerAmp vált be a legjobban.

Oggenc teljesen free: Bővebben: link. Parancssoros ogg tömörítőből ez a legjobb. Ha ablakosat akarsz, akkor meg OggdropXPd ugyanonnan, csak az nem jó az EAC-hoz, hacsak nem akarod kézzel beledobálni a leszedett wav-okat.

(Én lusta vagyok ogg topicot keresni, de szedd elő, ha gondolod...)

(#673) Intelligencs válasza Huma (#660) üzenetére


Intelligencs
(senior tag)
LOGOUT blog

Olcsó húsnak híg a leve, ez különösen igaz a Telstarra. Nálam is volt egy kölcsönben pár napig, és utána fórumokon is olvasgattam róla, hogy valóban annyira szar-e, mint amilyennek tapasztaltam. Hát igen.

Kérdésed így kb. úgy hangzik, miben különbözik a BMW a Zaporozsectől. Nem a BMW az Opeltől, hanem a BMW a Zaporozsectől. Mert a két lejátszó az ég és a föld. iAudio bizony erősen a felsőkategória közelében van, Telstar viszont annyira gyenge, hogy szóróajándékként kéne adni a BigMac menü mellé.

[Szerkesztve]

No Gods or Kings. Only Men.

(#674) Intelligencs válasza ponti_ak (#671) üzenetére


Intelligencs
(senior tag)
LOGOUT blog

Bár már régen frissítették, én a CD EX-et használom. Szerintem nagyon jó kis grabelő cucc.

Bővebben: link

No Gods or Kings. Only Men.

(#675) ponti_ak válasza Intelligencs (#673) üzenetére


ponti_ak
(PH! addikt)

:DDD LoooL!
(Amúgy kb ezt próbáltam levezetni én is, csak 1 kicsit finomabban, flame nélkül.)

Ja, és köszönöm az ogg-os tanácsot, mindenképpen kipróbálom ezt is.
Üdv: ponti_ak :)

(#676) vili13 válasza Intelligencs (#674) üzenetére


vili13
(őstag)

Igen régen frissítették, 2 éves a legújabb. EAC-ból viszont 1 hónapos...

(#677) ponti_ak válasza vili13 (#672) üzenetére


ponti_ak
(PH! addikt)

Meni thenksz ismét, kiprószálom eztet is.
(Eékként itten van a link az oog-hoz, Bővebben: link, bár több kérdésem jelenleg nincsen.. :) )

Az mp3-->ogg dolgot meg letesztelem, mert most kb 100 mega 1 album (+-15Mb), mert okosan 196-os vbr-be nyomtam egy rahedli anyagot.. :D
Meglátom, mennyire lesz tele a lejátszó, egyelőre még van rajta némi space...


MOD: béna vagyok, már egy linket se tudok beszúrni rendesen.. :U

[Szerkesztve]

(#678) Huma válasza ponti_ak (#665) üzenetére


Huma
(őstag)
LOGOUT blog

Úgy értettem, hogy én is hasonló okokra gondoltam az árkülönbözetet illetően.

ui: Az aláírásom a növénytan tankönyvből van. Ilyen marhaságokat kellett megtanulni vizsgára.

Izospórás harasztok: Sporofitonjuk sporangiumaiban haploid meiospórák keletkeznek.

(#679) ponti_ak válasza Huma (#678) üzenetére


ponti_ak
(PH! addikt)

Ok, így már értem. :)
ui: Sejtettem, hogy valami hasonló témájú könyvből való az idézet.

(#680) Aerodyn


Aerodyn
(újonc)

Hi mindenki!

Olvasgattam az iAudio G2-esről és az a kérdésem lenne, hogy ez tényleg csak ezekben különbözik a G3-astól:

-Usb 1.1, 2.0 helyett
-nincsen benne rádió
-nem mp3-ba rögzítt a diktafon

Azért érdekelne mert ebben a lejátszóban gondolkodok, mivel a G3-asra nincsen keretem, és a feljebb említett opciók engem nem vágnak földhöz.:)

(#681) ponti_ak válasza Aerodyn (#680) üzenetére


ponti_ak
(PH! addikt)

Nagyjából igen.

Viszont tudok egy fél éves eladó G3-mast (még 1,5 év gari van), amit szerintem az új G2 árában megkapnál, ha ügyes vagy.. talán még nem vitték el... Bővebben: link ;)

(#682) vili13 válasza Aerodyn (#680) üzenetére


vili13
(őstag)

Színben is különböznek. Sajnos a G2 szebb. :((

(#683) ponti_ak válasza vili13 (#682) üzenetére


ponti_ak
(PH! addikt)

Ez azért erősen szubjektív szvsz... nekem pl a G3 jön be jobban... :)

(#684) vili13 válasza ponti_ak (#683) üzenetére


vili13
(őstag)

Szerintem továbbra is jobb a G2 színe, de a rádiónak akkor is örülök, ha csak 1x használom havonta... Biztos cserélhető lenne a tokozás, csak sajnos túl sok van még a garanciából! :DDD

(#685) Mic ACE válasza DM-Fan (#650) üzenetére


Mic ACE
(fanatikus tag)

Természetesen a normális beszédet egy egyetem amfiteátrumában, mikrofonos kihangosítás nélküli előadó esetére értettem, nem a nyílt utcán, vagy zajos környezetben. De mivel egyetemi előadás felvételéről volt szó, szerintem ki lehetett következtetni. Ha meg nem, hát akkor most már világos mire értettem.

"De minek az a párt, ami övön alul árt, meg a nagy vörös állami szuszpenzor!''

(#686) ponti_ak válasza Aerodyn (#680) üzenetére


ponti_ak
(PH! addikt)

Hello,
az elöbb irtam az Mp3 topikba, és olyan ismerős volt a neved.. most már tudom miért.. :)

Nah, szóval itt is csak azt mondanám: G3. Ha nincs rá kereted, esetleg érdemes várni, szvsz biztos lesz valami karácsonyi akció az Infopatikánál.. bár épp most (BNV alatt) csökkent az ára, de nincs kizárva, hogy még 1-2 ezret engednek belőle... (az 1 gigás G3 ára amúgy az Amazonon pl. már csak 150$, és ha kettőt veszel, még olcsóbb.. tudom, nem mérvadó, de ez elég régi típus, és még picit lehet hogy olcsóbb lesz.. csak nehogy lemaradj róla.. ;))

Használtan biztos nem kellene? Én lehet h inkább azt venném G2 helyett... de Te tudod, nézd meg az EZAV-ot is, annak idején én is gondolkodtam, hogy olyat vegyek-e..

Sok sikert a választásban,
üdv: ponti_ak

(#687) ponti_ak


ponti_ak
(PH! addikt)

Hello iAudio tulajok, némi info iAudio lejátszókhoz:
Az iAudiophile szerint a Cowon előállt a legújabb G3, és iAudio 5 firmware-ekkel.
Bővebben: link

A G3-mas 1.40-es fw-e leginkább csak különböző bug-fixeket tartalmaz, a legfontosabb viszont szerintem a ''Multi national language menu addition'' ... remélem nemsokára magyarítják is.. :C

Az 5-ös is fejlődött, jelenleg a legújabb verzió az 1.30-as.

FONTOS: hivatalos iAudio és Cowon oldalakon nem láttam kirakva a legújabb verziókat, ezért személy szerint (még) NEM AJÁNLOM upgrade-elni a korábbi verziókat!

[Szerkesztve]

(#688) vili13 válasza ponti_ak (#687) üzenetére


vili13
(őstag)

Egyelőre a hivatalos koreai oldalon van fenn az összes új fw: Bővebben: link

(#689) Aerodyn


Aerodyn
(újonc)

Most már biztos iAudio-t veszek, hallgattam G3-ast és 4-est, és meggyőztek.
És küldtem 1 mail-t az mp3centernek, hogy az EZAV belsö akkujára érvényes e a 2 év gari, erre a válasz kb. annyi volt, hogy mondjuk ha 3 hónapon bellül már csak 1 órát viszi a playert akkor az nem hiba, az hiba ha egyáltalán fel sem töltödik az.
A G3 egyenlőre nekem drága, mivel mindenképen 1 gigás kéne, az pedig cirka 10k-val drágább. A G2 szinte mindent tud ami nekem fontos, rádiót nem hallgatok, ezért is mp3 lejátszót veszek nem 200 ft-ért zsebrádiót a kinaiban. Az, hogy nem mp3-ba rögzítt az nem tetszik, de ez van, és szvsz 10ezret ez nem ér meg. Az USB 1.1 meg nekem untig elég ugysem cserélgetem naponta többször a zenéimet. Márcsak a fülessel vagyok meglőve, hogy miet vegyek, de ugy néz ki 1 Sony MDR-EX51LP lesz. Úgyhogy nemsokára én is büszke!? iAudio tulaj leszek!:DD

(#690) ponti_ak válasza Aerodyn (#689) üzenetére


ponti_ak
(PH! addikt)

Pff, ez igaz? Nagyon gáz, ha tényleg így van EZAV-éknál, ill. az mp3center háza táján.. :F

Egyébként szvsz jó döntöttél, bár én a helyedben lehet, hogy kivárnék még 1 picit, hátha még lejjebb megy az ára... jönnek az új modellek (pl az U3), és - hacsak nem fut ki a G3 -, akkor karácsonyig szvsz 40-ig is lemehet ....talán.. :U

Jó az a rádió, kell bele, (persze TE tudod, én nem akarlak nagyon :D rábeszélni...) bár igaz, hogy a felvétel funciót én sem nagyon használtam eddig...


(ha majd megveszed, tényleg büszke tulaj leszel, nem kell a kérdőjel.. :) )


[Szerkesztve]

(#691) johnathan


johnathan
(újonc)

Szaisztok!
A segítségetek kéne! Milyen bukkanói lehetnek használt mp3 lejátszó megvásárlásának? Hálás lennék, ha minél többet tudnátok mondani.

(#692) ponti_ak válasza johnathan (#691) üzenetére


ponti_ak
(PH! addikt)

Hi.
Szvsz röviden:
a garancia érvényesítése (főleg az akksis típusoknál fontos!), ha gáz van.

Gari nélkül meg imho NE végy semmit, legalábbis 5k-nál ne drágábbat.. (az még nem nagy bukta, ha bexarik a cucc.. :DDD)

(#693) johnathan


johnathan
(újonc)

Hali!
Köszi, van rá gari, elég sokáig.

Most veszem észre, hogy nem is ebben a topicba akartam feltenni ezt a kérdést, úgyhogy most felteszem az ''mp3-at, de melyiket''-ben is.

(#694) Llew


Llew
(tag)

Az volna a kérdésem a nagyérdeműhöz, hogy a winyós lejátszók mennyire bírják a háttértárként való használatot? Van egy M3-asom és az elmúlt hetekben elég sok adatot hordozok rajta, és előfordul, hogy alkalmanként 1-1,5 órát van usb-re kötve, amikor is pörög a vinyó. Szerintetek ezt mennyire bírja, meg az állandó le fel másolgatást?

Az emberiség olyan, mint a krumpli: a java a föld alatt van.

(#695) VVoid válasza Llew (#694) üzenetére


VVoid
(fanatikus tag)

Az 1,8''-as vinyók elvileg hordozásra vannak kitalálva, szóval nagyon kéne bírják. Nekem X5-öm van, használom rendesen nap mint nap, egyelőre semmi baj.

...I'm so blind...

(#696) Harlequin


Harlequin
(lelkes újonc)

Tegnap vettem egy G2-öt (512-es elé, mert messzebere már kocsival járok), leírnám az elő benyomásaimat:

Külsőre nagyon megnyerő, a színe annyiban volt lényeg, hogy azért ne valami bugyirózsaszín legyen. Tehát kibontás, nézegetés...
A készülék nagyon optimális méretű, nem túl kicsi, nem vastag, pont lehet zsebben is hurcolni. (Nem úgy mint a samsung négyzet alapú hasábjait). A füllhallgatóról ordítot, hhogy made in dobd el, még a boltban kértem egy sennheisert hozzá 3ezerért (ami szintén nem nagy szám, de lényegesen jobb).
Kaptam egy magyar nyelvű manualt is hozzá, ami erősen vicc kategória, félbe hajtott összetűzetlen A4es lapok (a semminnél jobb). Amúgy se szoktam elolvasgatni, most sem volt ez másképp, mindenre rájöttem magamtól. A készülés kezelése pofonegyszerű, 1perc alatt megfejtettem, melyik gomb mit produkál. Nosza rakjunk rá zenét.
Az install után beizzítottam a progit, aminek a kezelése, olyan egyszerű, hogy kár is részletezni.
Összegzés: ennyiért, ennél jobbat nem hiszem, hogy lehet kapni. Az én igényeimet ez a készülék bőven kielégíti, rengeteg dolgot lehet állítani rajta, még bekapcsoló animáció is cserélhető, és az előre beállított EQ-t is át lehet állítgatni.
A hangzása nagyon szép, de nem túl hangos, valószínűleg a fülhallgató miatt, arra viszont elég, hogy az utca zaját teljesen kizárja, a metró viszont behallatszik.
Ajánlom mindenkinek!

(#697) ponti_ak válasza Harlequin (#696) üzenetére


ponti_ak
(PH! addikt)

:R Kösz.

A leírás nem egy esztétikai csúcs, de teljeskörű... mondjuk én is csak azt a 3 shortcut-ot lestem ki belőle, amiről tudtam, hogy van, csak azt nem, hogy mikor/hol/mivel.. :)

Azért annyira nem halk az.. 30 fölött nekem már sok (BBE és Mach3Bass, plusz Rock EQ-val..), persze van amelyik file-om halkabb picit..

A logót én pl. kapásból felülírtam egy üres file-lal, idegesített a demózása... (persze előtte backup..)

Ja, és örülök, hogy bejött. :C

ui: milyen az USB 1.1? Tűrhető?

[Valaki írta az mp3topikban, hogy a G3 is lassú... nna mondom ezt nem hiszem, direkt néztem tegnap a TotalComanderben, 7000-9000 kbit/sec között nyomta át a cuccot (140 mega fölment rá 20 sec alatt.. :D)]

(#698) bandita73


bandita73
(újonc)

Helló!

Én most akarok venni egy mp3 lejáccót, nem nagyon értek hozzá, még sose volt. Viszont gagyit nem akarok, hogy aztán 1-2 év után lehessen eldobni, úgyhogy inkább adok érte többet, mint kevesebbet:D
Először az Mpio One-t nézegettem, aztán rájöttem, hogy pl a videolejáccás tök felesleges benne, meg aztán az 1 gigás 51rugó, nekem meg a felső plafon eredetileg 40 volt. Viszont nekem 1 gigás kell, rádióval, és ennyiért ilyet nem lehet kapni, ezért kinéztem az iAudio 4et, az iAudio úgy tűnik szintén jó márka. az ugye 44be kerül. Viszont csak 8-10 órát bír, ha meg beruházok egy-két AAA akksira meg töltőre, akkor már ott vagyok, hogy veszek egy picivel drágábbat, de jobbat, amihez nem AAA akksi kell. Így jutottam el az 1gigás U2-ig, amihez ugyebár még elem se kell, és bármikor lehet tölteni, ráadásul az nagyjából elég is neki, ha csrélem a zenéket, mert akkor is töltődik. Viszont a joystickjától félek, mert van egy sonyericssonom, ami szintén joystickos, és már alig viszi a cuccot a joy, pedig még nincs egy éves a teló. Igaz hogy az iAudionál fém joy van, de sose lehet tudni. Ezért kérdezem az U2 tulajdonosokat, hogy mi a tapasztalatuk ebben a témában? Főleg mert én zsebbe hordanám, és félek hogy egy idő után elsz*ródna a joy. Esetleg tudnátok valami más lejáccót ajánlani? Előre is köszi. Ja, és bocs a hosszú bevezetőért, csak azt akartam, hogy tudjátok a hátterét:)

üdv:C:C

Joe a folyó felé ment.

(#699) bandita73


bandita73
(újonc)

Ja, és még annyit, hogy olvastam a fórumot, és láttam, hogy a G3 nagyon fut:R
A mérete nem túl nagy annak? Nem dudorítja ki a zsebet nagyon?:D
Mert amúgy a gép az tetszik meg minden, csak a mérete aggaszt egy kicsit.

Joe a folyó felé ment.

(#700) ponti_ak válasza bandita73 (#699) üzenetére


ponti_ak
(PH! addikt)

Nem dudorít, nem nagy, pontjó, klafa :D
Menj el az ExtrémDigitalba vagy Infopatikába fogdosd meg, és meglátod.

A joy szvsz nem döglődős, külföldi fórumokon is olvastam, hogy a legtöbb user már pár éve nyúzza, és nincs vele gáz. Ha meg lenne, visszavizsed, kicserélik.

Ha a 2év letelik, akkor meg nemtom. Ez nem foglalkoztat jelenleg, ráérek majd akkor parázni rajta, szeritem emiatt neked se fájjon a fejed.

Copyright © 2000-2012 PROHARDVER Informatikai Kft.