Hát ezt így (kívülről) utólag olvasva... jó hülyén hangzik, inkább mintha vmi csúcshifi kritérium akarna lenni... pedig csak az ''éhes disznó makkal álmodik'' esete: Jobb híján egy 10 éves Queen felvételt hallgattam előtte kazettáról, és ott vettem észre, hogy azok a számok kötik le jobban a figyelmem, ott jön át vmi, ahol hangszínváltozásokat, árnyalásokat (énekes) jól lehet követni... és valójában azt akartam volna hangsúlyozni (de nem ez lett), hogy a MAKRO dinamikánál az érzelmek közvetítésében a MIKRO dinamika, mikroeffektusok sokkal fontosabbak!
Hallottam dynaudio 42-est (hangdoboz
) - gyenge forrásról iszonyatosan nagyot szólni (az a kis szar), és teljesen hidegen tudott hagyni <-> HB1 (preludium), ami sokkal kisebb borítékot nyújt át, 1.-re simán érdektelen... és közben sok érzelmet közvetít (állítják rengetegen - magam sajnos nem tap., mert nagyon rövid benyomásom volt csak róla kb 3 perc: ''érdektelen''.)
Bazz... kezd előjönni... Simán tudtam úgy ülni a T. előtt, -miközben ő csinálta a különböző kunsztokat- hogy én meg csak néztem, tök hideg fejjel: ''és akkor most mi van''? Hideg szívvel. Láttam kívülről (felülről) a szituációt, mint egy skizofrén egyed. Valóban! (Csak már rég volt!) Pedig nagy kunsztokat tudott!
(EZÉRT keltem ki, mert nem ÚGY rossz, gyenge a T, ahogy azt az előzőek alapján egy gyanútlan olvasó elképzelné... Nem ''hibás''.) És talán éppen rockon tudta elkapni az embert rendesen.
Vmiket még akartam... csak már elfogyott a glükóz az agyamból.
A 3D-ről. Talán csak annyit, hogy az valóban, egy új dimenziót nyit meg. Négyzetre emeli az élvezetet... És mostmár kezdem érteni, hogy egy rossz házimozi akár 100 hangszóróból a nyomába sem érhet soha egy jó sztereónak.
Lemérik, hány kiló egy hattyú...