Hirdetés

Aktív témák

  • jolti05

    őstag

    válasz csizzah #550 üzenetére

    Üdv :)

    Stereo erősíőt? :F :F Ha valamiféle arány kellene felállítanom, akkor kb 70%zene, 30% film, és ez szerintem már elég, hogy 5.1-et vásároljak. Múltkor néztem, és a sztereók rohadt drágák, nem értem miért. Mindjárt szemügyre veszek 1-2őt. Nem, nem lettem okosabb, 40-50e egy 2X60-70W-os erősítő. Ilyesmire nem költenék ennyi pénzt.

    Fogalmazzunk inkább úgy, hogy olyan 85e van az erősítőre és az 5.0-ára. A mélyet nem próbálom meg belezsúfolni, mert abból normálisat szeretnék, mivel bele vagyok buzulva. Tudom, persze, ezért szeretnék jól választani, mert nem egy nagy összeg ilyesmire, de mindenképpen nagy ugrás lehet egy Genius SW-HF5000-hez (150W) képest. Merthogy a minap megvettem a rendszert 22-ért, és vittem is vissza, szörnyű hangja volt, mély alig, még a Genius Home Theater-em is (sokkal) jobban szól nála. Ezek után döntöttem úgy, hogy úgyis melózom, nyár végén töltöm a 18-at, ráköltöm a hangcuccokra, az incoming taxes-t :) És akárhogy számolok, max 85-re jön ki. Szülő/szülők, nagyszülők meg hülyeségnek tartják a hasonló dolgok iránti vágyamat, úgyhogy magam kell meglepnem.

    Az már nekem is eszembe jutottak, hogy valamivel össze is kell őket kötni. Bár reméltem, hogy valamit kapok azért az erősítőhöz. Nem tudom, még nem volt hasonló cuccom. Adnak hozzá bármit is? Gépre kötném, a hangkártya digitális kimenetére.

    Nem is férne hova hátulra 3 hangfal :) Kettőt el tudok helyezni, a harmadikat max ráragasztanám a hátamra.
    A Sony STR-DE598 [link] elvben 6X150W, bár ha jól vágom, az RMS számít. Annyira meg tudják kutyulni az embert. Van RMS, Zenei teljesítmény, PMPO. Úgy tudom, az RMS a valós, a PMPO, amit egyszer képes leadni, aztán robban :) (lényegébe), a Zeneiről kevés az infóm, több szokott lenni az RMS-nél.

    A mélynyomók akkor rendelkeznek sajnát erősítővel, ha aktív mélynyomók. De -szerintem- passzív mélynyomót is kapni bárhol. Anno még építeni is akartam egyet, csak csődbe fulladt a terv, mert nem lett volna mihez kötni.

    ''Az erősítők számára a mély frekvenciájú hangok előállítása a leg teljesítményigényesebb feladat ezért könnyítjük meg a dolgát hogyha az 5.0 mellé beillesztünk egy subwoofert.''
    Rgo nem az erősítőt nyúzzuk, hanem csak a sub-ot? Ezexerint -ha állítható a mélyen a freki- minél lejjeb csakarod a...herz-et :) annál keményebb dolgva van a kicsikének? Ilyenkor jobban melegszik, könnyebben elhasználódik, szebben szól? :P

    Denont egyik haverom nagyon dícsérte. Mindenesetre én nem szívesen vennék olyat.

    Nem azért írtam, mert a Yamahát ajánlottad, komolyan, először rá volt kötve a a JVC szett aSony STR-DG500-ra, lehet csak a rádióadás miatt, vagy nem volt antennája, de nem volt tiszta. A Yamaha viszont jól küldte. A Yamaha RX-V459 is tetszett, csak az már drága, lehet szebben is szólt, nem próbáltam ugyanazzal a hangcuccal, mert akivel voltam, nem érdekelt a témában, és nagyon menni akart, de ha még1x odajutok, 2 órán keresztük biztosan tesztelgetni fogom a dolgokat. Max szólok az auchan-es srácoknak, hogy most vásárlás előtt vagyok, hagyjanak kibontakozni, és ne dobassanak ki :) (Ott semmit sem fogok venni, az fix. :B :P ) Szóval így maradt a kisebb Yamaha, a 361-es. Színre is pöpec, kicsit türkiszes metál kékes szürke. Magyarul fogalmam sincs, hogy milyen színű, de szép :) Viszont én lehet feketét szeretnék, ha már veszek.

    Koda? Erre rákeresek. Még azt a -talán- Heco-t nézném meg, de majd ha megyek Auchan-be, akkor megnézem már milyen márkájó, mert nagyon durván szólt, szépek voltak a magasak, és talán még mélynyomó nélkül ki is húznám vele egy darabig, mert azok is jól voltak.

    Te sem tudhatsz minden, :) de még így is sokkal jobban kened a témát :P Ha nem kell nekem a HDMI, akkor no problem :U

    ''de az erősítő ha jól emlékszem képes alacsony impedanciájú meghajtásra is ugy hogy rá lehet kötni'' Mármint melyik erősítő? Mert a Yamaha elvileg 8ohmos, tehát 4-es hangfalat nem illik rákötni.
    A másik meg az, hogy kaptam egy linket általad, és ott 4ohm volt ah...nem emléxem már mire, rákerestem google-lel, és máshol meg 8ohmot írt. Ezért kérdeztem, hogy hogyisvanez? :F

    És akkor mi ez a kötögetés? Ha 8 ohmos az erősítő, akkor is rá tudok kötni egy 4 ohmos 5.1-es hangfalszettet? (Úgy tudom, nem, vagyis igen, csak elcsesződik a végfok)

    Szerintem meg ha a szomszédom lennél, együtt hallgatnánk valami dübörgős muzsikát egy üveg wisky társaságában :DDD
    Felettünk nem magyarok laknak, de két öreg, plusz egy középkorú egyén, alattunk meg egy öreg nő, aki már a 120W-ot sem csípi.

    Auchan-ban minden erősítőhöz csak 2.0át kötnek, márha kötnek. Nem nagyon van rá lehetőség, hogy 5.0-át hallj.
    Az a hangfalpár meg nem tudom mi volt, de érdekel. Lehet ma megint lenézek oda. És akkor még fix, hogy később írok, ha nem, akkor holnap ismét ilyentájt.

    Meggyőztél. :) Nagyjából így képzeltem el az ''életrajzodat'' :) Egyébként köszi.
    Tényleg nem azért írtam, nem vagyok bunkó meg semmi, csak szerettem volna tudni, hogy nem egy 13 éves kissrác ad tanácsokat. Biztosan megérted, hiszen nem 2e forintról van szó. :) Szóval...nem írom, hogy így minden más, mert kb stimmel a kép :)
    Én is bízom benne, hogy sikerül jól választanom. Nagyon nem vagyok pénzelve, tehát nó zsebpénz, nem is megy jól, anyámmal élek, szóval...egy ilyen hangfalrendszer, meg az erősítő nem illik...''ide'', de b@sszameg, egyszer vagyok 18, imádom a hangerőt, és a tiszta, ütős mélyet, a filmeket és a zenét, veszek valamit! Abban is biztos vagyok, hogy nem 2 hónapig lesz meg, mivel a Genius DHT510-esem 2-3 éves, és még mindig nagyon tetszik hangzásra (azt leszámítva, hogy valami meghalt a mélyben, de majd szerviz lesz).

    De jó neked, hogy még 1kor is fenn lehetsz :) Én meg 7re megyek melózni... :o
    Jamm elég hosszú lett, de nekem ez egyáltalán nem gond, inkább örülök neki. Nem tudom, hogy választ kaptam-e minden feltett kérdésemre, de most nincs kedvem visszaolvasgatni. Meg ma meló közben felmerültek bennem dolgok, természetesen már nem emléxem rájuk :B
    Most meg ha tudok, irány Auchan! :))

    Köszi szépen mindent, remélem folytatjuk a ''beszélgetést''.

    UI: Még annyit, hogy a Yamaha azért is volt meggyőzőbb, mert a Sonynál egyszerűen nem igazodtam el, nem találtam hol lehet ráadni a mélyet. Úgyhogy passz, a Yamaha 5X100/105W a Sony meg elvileg -ha még kapni vhol, mert egy régebbi model, akkor- 6X150W. És árban a Sony +5e. Depo árakat néztem.
    Használt hangfalat merjek venni?

    A lassúság és a sok alvás része a túlélési stratégiámnak...

  • jolti05

    őstag

    Elvoltam Auchanban, de majd holnap leírom a tapasztalataim, most csak 1 kérdés. A hangkártya mit küld az erősítőnek? Tehát software-esen beleszólhatok a hangzásba digitális kimenettel? Remélem érthető a kérdés. Köszi.

    A lassúság és a sok alvás része a túlélési stratégiámnak...

  • jolti05

    őstag

    +gondoltam magam, legyen már egymás után 1ben minden.
    Talán arra még nem kaptam választ hogy 8ohmos erősítőhöz 8ohmos hangfal?

    És akkor sztorizok egy kicsit minél gyorsabban.
    Heco Vitas volt a bűvös 2.0, ami kegyetlen jól szólt. 40e forint a két hangfal, asszem. Sok...erre már nincs keretem. Két féle Koda is volt, 23 illetve 29e forintért ha jól emléxem. Őket nem hallgattam meg, így is ideges volt a pasas, hogy 2x átkötögettem mindent vele. A Magnat 990 és a JVC is ment egyszer a Yamaha RXV361-ről, és egy nála kicsit olcsóbb JVR erősítőröl. Az ott dolgozó középkorú férfi azt mondta, hogy nem ajánlja a Yamahát, mert nehéz kezelni, ehhez képest az volt az egyetlen erősítő (pontosabban 2), amin egyből megtaláltam mindent. Iagz, azt nem tudom lehet-e állítani, hogy mekkora szobában vagy, stb, de a Bass és a Treble elöl van.
    Egy kis elemzés:

    JVC: Először a Yamaha RXV361-re volt rákötve. Nem szólt rosszul, tuti mehettem volna ennél sokkal hangosabbra is. Szerintem az, hogy rádióadás, sokat bezavar a hangzásba, haverom is ezt mondta. Nincsenek olyan szép mélyei, mint a Heco Vitasnak, sajnos, de azért nem panaszkodom. A magas hangokkal is gondban van, de mint utóbb kiderült, valszeg az erősítő miatt ''nincsenek''. Aztán rákerült a JVC erősítőre, és eltűnt a mély, egyszerűen nem volt, és nem is tudtam elővarázsolni, mind1. A magas ezzel sem volt tiszta/szép. Összességében nem rossz, csak kicsit csalódás a Vitas után. A center + a szatelliteket még nem hallottam szólni, de szerintem nem is fogom. Az biztos, hogy nagyon picik a 2 fronthoz képest.

    Magnat 990: Első ránézésre kicsit szánalom. Kb fele olyan vastag, mint a JVC, és nem is tetszik kinézetre, legalábbis feketén nem. [link] Itt nem rossz külsőre. A center és a hátsók megnőttek, ez szimpi. A magas hangok nagyon szépen kijöttek rajta, jobban, mint a JVC-n, a mélyek már annyira nem. Ez még a JVC erősítővel volta. Aztán rákötötte a csávó a Yamahát, akkor megjött a mély, igaz, nekem a JVC hangfalé jobban ízlett, de a magasak mintha egy picit visszaestek volna. Úgyhogy tippem szerint a Yamaha RXV361 a magas hangokat nem tólja ki szépen, de lehet, hogy csak nekem tűnt így.

    Úgyhogy nem lettem sokkal okosabb, vagyis de. Ha kiesnek a Sonyk valóban, akkor majdnem biztos a Yamaha RXV361. Hangfalak közül pedíg szerintem vagy a Magnat, vagy a JVC. Csak igazából jó lenne más színben látni élőben a Magnatot, lehet úgy nem tartanám szánalomnak, meg hallani a többi hangszórót is. Merre van ilyen lehetőségem? Nem tudsz valami voltot, ahol orrba-szájba lehet próbálgatni? Te gondolom a Magnatot ajánlanád inkább. Többe is kerül Auchanban asszem 5-6e forinttal. És alul neki van egy mélysugárzója, JVC-nek meg elöl van 1mély+1közép+1magas. Azérrt néz ki nyomin -tudom, hogy a külső nem számít, de mégiscsak azt fogom bámulni, nem a longitudinális vagy transzverzális hullmámokat, mittudomén. Szóval azért szeretném, ha pofás lenne.
    Úgy kellene gondolkodni, hogy mindenképpen, határos időn belül venni fogok egy mélynyomót is. És úgy tippelem, hogy az elnyomná a két front mélyét, tehát dominálna. Így nézve pedíg a Magnat lenne a megfelelő választás mégpedíg a szép magas hangok miatt. Nekem meg a JVC tetszik, de lehet, hogy nem szól szebben.

    Nem tudom, erősítő az rendben, bár még át kell gondolnom, de a hangfalat egyenlőre nem tudom. Még van vagy 4 hetem, hogy eldöntsem. Demessze van...Help :O

    A lassúság és a sok alvás része a túlélési stratégiámnak...

  • csizzah

    aktív tag

    válasz jolti05 #551 üzenetére

    Hi,

    Igen sztereo erősítő, már többször emítettem hogy ne a wattokat nézd, teljesítményben és hangminőségben is sokkal jobb eredményt produkálnak a sztereo erősítők mint házimozis társaik. Ha beleolvastál abba az angol nyelvű fórumba amit még az elején linkeltem, pont azt taglalja a srác hogy a régi asszem pioneer sztereo erősítője névleges 2*50W jobban meghajtja a hangfalait mint az új sony 5*100W házimozi erőlködője. A másik dolog az Rms-Pmpo kérdés, erre a válasz nagyon szépen le van írva a netdepos linken, nem azért nem írom most le mert megterhelő, de annál jobban én sem tudom megfogalmazni, vedd a fáradtságot és olvasgasd át amiket belinkeltem, nagyon sok kérdésedre megkapod a választ, ne érts félre szívesen válaszolok én is ha tudok, de te is jobban tanulsz ha magadtól olvasod el a dolgokat.

    Az erősítőhöz semmiféle kábelt nem mellékelnek,(magasabb kategóriájú készülékeknél esetleg bemérőmikrofont) ez neked mind plusz kiadás, az audio kábeleket és a hangfalkábeleket neked kell megvenni. Nem tudom milyen hangkártyád van, milyen digitális kimenet van rajta, de arra számolhatsz szerintem minimum egy ezrest, hangfalkábel elérhető olyan 150Ft/m-től, de a frontokhoz érdemesebb nagyobb vastagságú, jobb minőségű kábelt venni, arra kell figyelni hogy hangsugárzókhoz méretre vágott kábelek hossza ne térjen el nagymértékben egymástól, és mindíg a lehető legrövidebb legyen a hosszuk.

    A házimozi mélysugárzók kivétel nélkül aktív hangdobozok, tehát saját beépített erősítőjük van, ''De -szerintem- passzív mélynyomót is kapni bárhol'' hát nem tudom mutass egyet. ;]
    A házimozi erősítők alapban nem küldik rá a mélyebb frekis hangokat a frontokra, kivétel sztereo módban, de ott sem mindíg, (sztereo erősítőnél más a helyzet), ha mélyebb hangokat próbálsz meg ráküldeni a frontokra, az erősítő jobban terhelődik, jobban melegszik kevésbé tudja az energiáit a közép és magas hangok előállítására fordítani ezzel az egész hangkép torzulni fog. Ha szereted a basszust sztereo módban is érdemes lehet bekapcsolni a subot, de emiatt a kijelentésem miatt a hifisták lehet hogy megköveznének. :DDD

    Miért nem vennél Denon-t, nagyon jó kis cuccok, nekem pl rajta van a listámon.

    Az impedancia kérdésére visszatérve ezek a modern házimozi erősítők (mint már írtam) fel vannak készítve a 4-8 ohmos hangfalak fogadására, tehát ezzel nem kell foglalkoznod, a Yamaha esetében biztosan, de a sony is ok. Általában külön fel szokták tüntetni hogy mekkora teljesítményre képes 4 illetve 8 ohmon de valamikor csak az egyik értéket adják meg. Az sem mindegy milyen frekvencián, milyen torzítás mellett képes erre, de ebbe most ne menjünk bele (a belinkelt ''tananyagban'' erről is olvashatsz bővebben.)nem is igazán fontos a te esetedben, mert az anyagi lehetőségeid eléggé behatároltak, tehát a választék nem túl nagy.

    ''csak szerettem volna tudni, hogy nem egy 13 éves kissrác ad tanácsokat'' - fúú a hsz-eim alapján annyinak tűntem? asszem változtatnom kell a stílusomon.

    Egyébként jó úton jársz, hallgatózol, és végül is ez a lényeg, többféle összeállítást meghallgatsz és amelyik neked tetszik azt veszed meg, ez a lényeg. Ha jól látom budapesti vagy tehát neked sokkal több lehetőséged van hallgatózni, mint nekem itt vidéken, elég sok házimozis üzlet van ahol nyugodtan lehet hallgatózni, bár a te árkategóriádban sok helyen nem forgalmaznak hangfalakat, ugy hogy esetleg még ajánlanám a MM-ot, illetve a surányihifit, ott ami neked érdekes lehet az a koda, asszem két féle szettet is forgalmaznak 40e Ft alatt, bár még személyesen nem volt szerencsém koda-hoz de lehet hogy jól szól.

    ''Az ott dolgozó középkorú férfi azt mondta, hogy nem ajánlja a Yamahát, mert nehéz kezelni'' - hát ekkora marhaságot még nem hallottam, egy erősítőnél a hangminőség a lényeg, és szerintem aki ilyen kügyüt vesz senki nem olyan debil hogy egy hét alatt nem tudná megtanulni a kezelését. Még egyszer visszatérve a sonyra, én abszolút nem vagyok Yamaha-párti, és a sony-val sincs különösebb bajom csak én nem vennék, ennyi, a yamahát csak alternatívaként ajánlottam, te azt vedd meg amelyik hangja jobban tetszik.
    (A legjobb hm-szett amit eddíg életemben hallottam pont egy sony erősítőből sony dvd-ből és yamaha hangfalakból állt, egyszerűen brutális volt, igaz a komponensek kb 90-es évek végi modellek, akkor még más volt a sony minőség mint manapság.)

    Hát igen Heco vitas, már hallottam hírét de még sajnos nem volt szerencsém hozzá, bár ha minden jól megy holnap szemügyre vehetek egyet közelebbről is.(A magnat amúgy nekem sem tetszik kinézetre)

    Végezetül még annyit hogy, .. hát nem is hiszem el hogy ez az én számon jön ki..., de esetleg nem gondolkoztál valami kompakt rendszeren, szóval gondolok itt arra hogy elég fiatal vagy még, a nyári munkával nehezen összeszedett pénzedet az utolsó fillérig egy olyan rendszerre költöd ami esetleg nem váltja be a hozzá fűzött reményeket, hát nem tudom...
    Ne érts félre én abszolút nem vagyok híve az ilyen egybedobozos rendszereknek, nem hiszek a szappantartó méretű kis hangszórókban de ha jól hallottam olyan 60-70e Ft-os árkategóriában már lehet elég jó renszereket kapni. A logitech-nek és a creative-nak is vannak jó rendszerei, és ha jól vettem le szereted ha van basszus, ha jól tudom a logitech z5500-nek 25cm-es tányérral szerelt mélynyomója van, hát azzal már szerintem a 12 nm -es szobádban elindulnának a bútorok, lehet hogy mélytartományban nagyobb teljesítményt nyújtana mint az általad belinkelt yamaha, hogy közép és magas tartományban hogy teljesít még megtippelni sem tudom, bár nem tudom milyen zenéket hallgatsz, ha főként disco-t akkor megfelelő lehet szerintem ez is, mozira pedig biztosan.

    Na mindegy ez csak egy gondolat volt, a döntés a te kezedben van csak ne kapkodd el a dolgokat.

    Üdv,

    CsizZ

  • jolti05

    őstag

    válasz csizzah #554 üzenetére

    Csáó!

    ''már többször emítettem hogy ne a wattokat nézd''
    Igaz, igaz, sorry. Csak én biztosan nem vennék sztereót. Zenebuzi vagyok, azon belül mélybuzi, de filmre is sokat használnám, szeretnék egy 5.1-et.

    ''Ha beleolvastál abba az angol nyelvű fórumba amit még az elején linkeltem''
    Ha arról beszélsz, ahol a Sonyival volt gondja az ipsének, akkor igen, beleolvastam, de végig nem olvastam el. Azt már nem láttam, phú, ez gáz. Pedíg még mindig maradna az 5.1.

    Nem arról van szó, hogy lusta vagyok, ez így kicsit durva, hogy vegyem a fáradságot, reggel hatkor kelek, nemsokára elindulok melóba, 10 órán át kb folyamatosan állok, aztán hazajövök, 6 fele már itthon vagyok, hulla fáradtan, nem érzem a lábam, fáj mindenem. Meg van nyitva az összes link, csak még nem jutottam el odáig, de 100, hogy elolvasom az összeset.

    ''ne érts félre szívesen válaszolok''
    Értem, egyébként teljesen jogos, teljesen igazad van. Csak tényleg napok óta nem tudtam még ide úgy leülni, hogy ne kelljen valamit csinálni, közben meg írtam neked. Remélem ma tudok vele foglalkozni, mert szeretnék.

    ''Az erősítőhöz semmiféle kábelt nem mellékelnek''
    De ssssszz....uper :)
    Nem rossz, akkor pár ezer még lazán el fog sétálni :o Frontnak szeritnem elég 2-2m, egyik rear meg messzebbre megy vagy 3-4méterrel a másiknál. Úgyhogy ha egyforma hosszúnak kell lenniük, akkor...8 méter az már sok? Centernek is elég 2 méter sztem.
    Nagyjából tisztában vagyok vele, hogy miért kell minél rövidebbnek lenni, az (kábel-ellenállás, asszem) de Te jobban vágod, szóval nem írok róla sorokat, meg nem kérdezek hülyeségeket :)

    ''''De -szerintem- passzív mélynyomót is kapni bárhol''
    :DDD Köszi. Nem találok :DDD

    Ha eljutok odáig, hogy meglesz az erősítő, meg az 5.1, a sub mindig aktív lesz :P

    Denon...nem tudom, most a Yamahába (RXV361) szerettem bele, azt hiszem.
    Viszont még mindig nem tudom, hogy foglalkozzak-e a Sonykkal. Nem tudom :o

    ''fúú a hsz-eim alapján annyinak tűntem? asszem változtatnom kell a stílusomon''
    Dehogyis :)) ;) Csak egy erős túlzással próbáltam érzékeltetni a bennem kavargó gonoszt ;] Ezt ne is ragozzuk túl :)

    Igen, a Kodáról írtam is, hogy mindkét szett ki volt rakva Auchan-ban, asszem 23 és 29 volt, de ha azt nézem, hogy a JVC 47, a Magnat meg 53, akkor inkább nem foglalkoznék a Kodával, amit persze lehet rosszul teszek, mert ki tudja, lehet, hogy jól szólna, csak akkora nagy a szakadék a szettek árai között, hogy nem bízom benne, hogy az számomra megfelelően szólna.
    Igen, pösti gyerek vagyok :) Csak most nem nagyon van időm mászkálni, sajnos. Így is örülök, hogy 2x kijutottam az Auchanba :)
    Az a baj, hogy nekem van egy olyan hibám, hogy én a külsőre is rámegyek. És ez gáz, mert emiatt lehet, hogy elhitetem magammal, hogy a JVC jobban szól, mint a Magnat, pedíg nem, vagy nem biztos, nem tudom :O :)

    A Sonynak a hangja nem tetszett igazából. Csak ki időre hallottam, és lehet gond volt az antennával, de finoman fogalmazva sz@r volt. JVC szintén, mármint az erősítő, kiküldte szépen a magasat, de mély sehol. A Yamaha RXV361-nek pedíg tetszett a mélye, a magasak nem voltak rendben, mint azt már írtam, ezért kérdeztem, hogy a hangkari mennyire szól bele, mert ha egy kicsit is igen, akkor a Xtreme Audio-ban van egy olyan hogy Crystalizer, úgy meg már szerintem nem lenne probléma a magasabb frekikkel.

    Most hogy így szóba jött a stílus, ugye elárultam a koromat. Azért hozok egy szintet, vagy gyerekes vagyok? :B Tudom-tudom, kicsit problémás, de sosem lehet az ember elég óvatos.

    Örülök, hogy a Magnat Neked sem tetszik, azt hittem, hogy rossz az ízlésem :) És talán ennyi már elég is, hogy ne vegyem meg :o
    A Heco Vitas pedíg, hidd el, nagyon durva. Nagyon-nagyon szépen szólt, minden tartományt leadtott rendesen. Utána is nézek mindjárt, hogy mennyibe kerül, mert ugye Auchan Computerben nem vásárlunk :P

    Szerintem őt láttam, csak világosbarnában [link] és 100 hogy Vitas volt kiírva. Igen, tuti ez volt az, egy magas sugárzó, és két...mélyközép(?). Hátul pedíg 2 reflexcső. Nekem nagyon tetszett a hangja, sokkal jobban, mint a Magnatnak vagy a JVC-nek. De sajnos ennyire nem hiszem, hogy elengedhetem magam. Ehhez még kellene center+2 rear is. Nameg el ne felejtsem a sub-ot.
    24e lenne a center a Heco-hoz :Y :Y Áhh, sajnos ez így nem játszik... :(

    Most a Végezetül kezdődő részre választolnék :) Borzasztó keményen dolgozok. Napi 10 órát. Elárulom, hogy a diákmeló limites, max 8 óra, ebből következtethetsz, de ne részletezzük, mind1. És igen, jól látod a helyzetet, nehezen összeszedett pénz. Anyukám megelőlegezett nekem 30e forintot, ebből akartam vásárolni a Genius DHT510 [link] helyére(ami kikerülne a nappaliba) valami ütősebbet. Nem voltak nagy igényeim, így esett a választás a Genius SW-HF5000-re [link]. Előd és utód. Régebbi típus ugye a birtokomban, durván szól(már nem, valami elcsesződött benne, de szerviz lesz, és újra rettenetesen jól fog szólni:) ) meg vagyok vele elégedve. Életem legjobb vétele volt. 2-3 éve vettem 23e-ért. Ma már csak drágábban kapod meg. Nagyon örülök, hogy megvettem anno. Ezért bíztam benne, hogy az új model csak jobb lehet. Szatellitek kaptam 1-1 magas sugárzót, a mélynyomó 30W-tal erősebb, wow! :) Megveszem, és elég lesz egy jódarabig. Még aznap visszavittem...hibás model, távkapcs halott, és borzasztóan szólt. A közelébe sem ért a DHT-mnek. Ezért döntöttem valami komolyabb mellett, mert félek ilyen egybe multimédiás 5.1 hangfalakat venni. Régen nagy álmom volt, hogy hú, erősítő, meg hangfalak, de lemondtam róla, hogy jövök én ilyesmihez...és most keresek, nyár végén betöltöm a 18-at, azt hiszem, megajándékozom magam valami komolyabbal, ami -remélem- jól fog szolgálni hosszú éveken keresztül. Igazából nincsenek nagy igényeim. A mostani is megfele már nekem, ezért gondolom, hogy nem fogok csalódni, bármit is veszek (ez azért nem biztos, hogy pont így van :) )

    Látod, én sem, egyszerűen kizártnak tartom, hogy az a hangfal, ami a tenyeremben elfér, 200W-os legyen...a böszömnagy méteres álló cucc meg 100...hagyjanak engem békén...
    Vannak mondjuk durvább rendszerek. Például a Mega- és a Gigaworks a Logitech-től. Vagy a Genius GHT-510D [link]. Ezek ilyen 50-100e forintba kerülnek. Ha van kedved, nézegesd meg őket. De én valahogy nem ilyesmire vágyom. Amúgy sem tetszik ez az ultramodern design. Legyen fából, legyen faszíne, és legyen nagy :) Igen, látom Te is a Logitechről értekezel, tehát kened-vágod a témát :)

    Ajánlotta már más is a logitech z5500-ret :) Szimpi, hogy vezeték nélküliek a hangfalak, THX minősítést kapott (ami nem tudom mi, csak hogy valami díj, és azok a hangfalrendszerek kapják, amik tényleg nagyon szépen szólnak), de én valahogy nem erre vágyom. Kinézetre sem tetszik.
    A mélye biztosan jóval durvább lenne, mint a JVC 5.0-ának, de én amint tudok veszek egy mélynyomót. Azt a Yamahát néztem ki, amit lineltem már egy párszor. 100W, pofás, lehet olyan színben kapni, mint a JVC-ket...szóval majdnem tökéletes, leszámítva, hogy 20e forint :o Ez már viszont lehet jobban küldené a mélyet, mint a ''kis'' Z5500 :) Hát vagy nem, a fene se tudja.

    Nagyon vegyes a skála. Minden műfajt kedvelek, kivéve a Heavy metal-t, meg a Hardcore-t, és ezek alternatíváit/hasonló stílusokat. A komolyzene sem a kedvencem, de Bedrich Moldváját kifejezetten szívesen hallja mindkét fülem :)

    Na igen, erősítő szerintem azért is jó döntés, mert mást is rá tudok kötni, nagyobb a mozgásterem, szabadabb lehetek :) Valamennyire talán tartják ezek az értéküket, úgyhogy jó befektetésnek tartom a hangtechnikára való pénzköltést.

    Képeld! :) Látta már a Saturn újságot?! Le van értékelve a Yamaha RXV361 39000 párszáz forintra!! 27-29 között akciós, ha össze tudok szedni innen-onnen pénz (amit persze fizetéskor visszaadok), akkor irány a Saturn, és megveszem a hétvégén. Csak nem akarom elkapkodni. Viszont ez egy nagyon jó alkalom, nem láttam még ennyiért, legolcsóbban 45.500-ért depo.hu-n. Nem tudom, talán nem szabadna elszalasztanom a lehetőséget. De nem szeretek dönteni... És még mindig ottvannak a Sonyk. Csak így anyagilag jobban állnék. 82e-rem lenne, 40 az erősítő, maradna 42e-rem. Abból meg már 100, hogy kijön a JVC és a kábelek, esetleg valami picit jobb nála, vagy félrerakok a subra.
    Mi a véleményed? Érdemes lenne megvennem? Basszus...most az jutott eszembe, hogy mi van, ha hibás darabot kapok (lásd Genius 5000), akkor legalább 4 hétig ki sem tudom próbálni. Esetleg egy ezer éves hifi 2x10W-os hangfalait tudom rákötni, vagy a DHT-nek a 15W-os hangfalalit. Ismét tanácstalan vagyok, még van 2 éjszakám, hogy fontolóra vegyem. (Anyagilag meg tudnám oldani.)

    Most meg talán tudok egy kicsit tájékozódni, olvasgatok surányin. Köszi a választ. :)

    A lassúság és a sok alvás része a túlélési stratégiámnak...

  • csizzah

    aktív tag

    válasz jolti05 #555 üzenetére

    Hi,

    Ismét vagyok, igaz kissé kómás már a fejem, 3:50-kor keltem, ugy hogy szerintem most rövid leszek.
    Hol is kezdjem, ja Koda, azért szerintem minden képpen hallgasd meg, a másik, a magnat monitor 990 53Ft az Auchan-ban, az nagyon drága a MM-ban 40-ért árulják, és igen abban egyetértek veled hogy pl én sem hiszem hogy megvennék olyan hangfalakat, amik külsőleg nem tetszenek,(na ezért is megköveznének a hifisták), valamilyen szinten a szoba dísze lehet egy hifi cucc, és azért jó ha az embernek nem lesz hányingere mikor ránéz.
    Az érem másik oldala hogy természetesen a hangminőség a legfontosabb, tehát mindenképpen olyan hangfalat vennék én is aminek a hangjától elájulok, és esztétikailag is ''kielégít''.
    Jól szól az a Magnat, de valahogy a kinézete, hát...
    Heco, .. már én is kiváncsian várom hogy személyesen is találkozzunk, ha minden jól megy akkor holnap,... amúgy amit linkeltél az Heco VICTA, de a VITAS is hasonlóan néz ki.

    A Yamaha magasairól annyit, hogy az viszont gáz hogy nem tetszik kevésnek tartod, mert ha végül megveszed neked kell majd hallgatnod, és ha keserű szájízzel teszed az azért nem az igazi. Csak az a baj hogy anyagilag erősen behatároltak a lehetőségeid, ha jól értem a JVC-t elvetetted, marad még a Sony ebben az árkategóriában, vagy esetleg még ez a Panasonic jöhetne szóba [link]
    bár elég pehelysúlyú versenyzőnek néz ki 3kg össz vissz hát nemtom.
    Esetleg még annyit tudnék javasolni, hogy írd ki a kedvenc zenéidet, amiket majd hallgatni szeretnél a rendszeren egy cd-re, és ha van időd menj vissza hallgatózni ezzel, ne rádióval próbálgasd.
    Az esetleg semmi képpen nem jöhetne számításba hogy most vennél egy erősítőt, és hozzá két jobb minőségű frontot, a többi komponenst meg majd apránként hozzáépíted?

    A kompakt rendszerekre visszatérve ha jól tudom a Logitech z5450 ami vezeték nélküli, az 5500 vezetékes, de abban igazad van hogy hosszú távon egy külön erősítős rendszer jobban megéri.

    A saturn-os ajánlatról annyit hogy ennyi pénzért nagyon megérné az biztos, de hát hetekig csak ott feküdjön, nem tudom, esetleg meg lehetne kérdezni hogy csak akkor veszed meg ha valamilyen hangfallal előtte ki lehet próbálni hogy működik-e. Persze ha végül a yamaha mellett döntesz.

    Most akkor két geniusod van otthon? vagy az újat visszavitted és visszaadták az árát? A régivel mi a terved eladod, vagy megmarad második rendszernek?
    2-3 éve vetted 23e ft -ért?, az elég jó ár, én az enyémet már nem is tudom pontosan mikor vettem de azt tudom hogy 38e Ft volt még annó, igaz hirtelen felidulásból vettem, de nem bántam meg, egy kicsit megtuningoltam, de alapjában véve elégedett vagyok vele, az árához képest egész jó, de mondjuk azért egy hifi rendszernek azért még csókolomot köszön.

    Üdv,

    CsizZ

  • jolti05

    őstag

    ''A gyárilag megadott teljesítményadatokat valójában nem is mind az 5-7 csatornán egyszerre, hanem csak két csatornán mérik. Az egyszerre öt modult igénybe vevő terhelés esetén jóval alacsonyabb teljesítményt mérnénk.''
    Ez nem jó, ez nem jó.

    Megvan a THX, 3 csatornán egyszerre 140W, 105dB-lel.Csúnyán fogalmaztam, mind1. Tényleg kapom a válaszokat :)

    THD minél kevesebb, annál jobb? És amit ott ír, az úgy van, 0,1 nem hallható, 1 már igen...Majd utánanézek, hogy melyiknél mennyi, részletesebben. (JVC/Magnat)

    Holnap ismét írok, és tovább olvasok.

    Jó8.

    MOD: Látom írtam, sajnos csak holnap tudok írni (ez igazából nekem gond :DDD ), mert most fel kell lőni a pizsit, holnap le kell gyártani 900L vanilliás-kekszes spár fagyit :P Azt mondják ott, hogy a legfinomabb a sok közül, majd kierül... :)

    [Szerkesztve]

    A lassúság és a sok alvás része a túlélési stratégiámnak...

  • jolti05

    őstag

    Illetve írtál... :W b@sszus, tényleg aludnom kell :o

    A lassúság és a sok alvás része a túlélési stratégiámnak...

  • NoName?!

    csendes tag

    Hello!
    HA nem baj hozzászolnák a témához!
    Nekem volt egy Z-5500-am, egész meg voltam vele elégedve.. Aztán úgy döntöttem veszek zenehallgatásra egy jbl e 90est, házi-mozira meg marad a logitech. Mikor meghallottam a JBL hangját hát én az agyamat eldobtam ;) Onnantól kezdve alig bírtam hallgatni a z-5500at. Mélye az jó volt,de nem volt elég tiszta a magasa, kevés közép.. Persze érdekes összehasonlítani egy ~78rugós 5.1es cuccot egy ~90eft (használtan) os sztereóval... Innentől kezdve tudtam nekem 1x 5.1ben is meglesz a JBL. Tudom hogy ez egy más kategória, csak nehogy te is így járj, mert 1évig se volt meg a logi és sokat buktam rajta :O
    Most végre megvan a rendszer, van hozzá egy denon hm-es és egy denon sztereó erősítő. Bizony a sztereó lenyomja a hm-es zenehallgatásban pedig az drágább másfélszer.. Úgy érzem hogy a hm-esnél túlzottak kicsit benne a középmély hangok, amennyire ezt a bot fülemmel meg tudom állapítani :B
    Én is vidéki vagyok nem nagyon tudtam hallgatózni, szintén imádom a mély hangokat és szintén nem tudnák megvenni úgy egy hangfalat hogy az nem tetszik :DDD

    Öné a híd Egyes!

  • csizzah

    aktív tag

    válasz NoName?! #559 üzenetére

    HI,

    Én is csak azért dobtam fel a kompakt rendszer gondolatát, hogy nyár végén legalább még egy nyalókát tudjon magának venni a hangrendszeren kívül, de én sem vagyok híve ezeknek a minden egybe cuccoknak.
    Sztereo rendszer, hát igen ezt magyarázom én is, csak hát mondjuk én sem szeretnék lemondani a moziról, és zsoci anyagi lehetőségei nem engedik meg a külön stereo, hm erősítő megvásárlását.

    Hát igen JBL e90, valami brutál nagy dög :D , egyszer hallottam már, igaz csak mozi alatt, de nagyon tetszett, egy időben én is jbl-t akartam venni igaz ''csak'' e60-at, de később letettem róla, bár ez az e90 90-ért nagyon megérte. Amúgy melyik denonokkal hajtod a JBL-eket?

    Üdv,

    CsizZ

  • csizzah

    aktív tag

    válasz jolti05 #557 üzenetére

    Hi,

    Hát igen a gyártók gyakran trükköznek a ''Wattokkal'' ezért nem érdemes nagyon velük foglalkozni.

    A THX-el nem igazán kell foglalkozni, csak egy ''minőségbiztosítási'' szabvány, le van benne fektetve hogy hány cm, hány kg, hány db, mekkora Thd, mittudomén még mi, de ez az adott termék hangminőségéről semmit nem árul el nekünk. Az igazán komoly márkáknál, mint Pl. Focal JMlab, Rotel, Nad, KEF, Polk Audio, sosem láttam hogy a Thx logóval dobálóznának, igazán nincs is rá szükségük a hangminőségük önnmagáért beszél.

    THD, az erősítőknél mérik, u hogy hiába keresed a magnatnál, illetve a JVC-nél, de az erősítőknél sem igazán kell vele foglalkozni, ált. mindegyiknél ugyan olyan értékeket találsz, főleg a belépőszinten.
    Visszatérve egy kicsit a sztereo-ra, (mert ugye zenét abban hallgatunk, esetleg 2.1, illetve DTS 5.1 audio hanganyagoknál ugye értelelm szerűen 5.1) az érdekes lehet hogy az erősítő tudja e a Direct audio, ill. a Pure audio szolgáltatást, ebben az esetben a HM erősítő kikapcsol minden felesleges áramkört, ezzel javítja a zenei teljesítményt, hogy a Yamaha 361tudja e, nem hiszem, de érdemes lenne utána nézni.

    Üdv

    CsizZ

  • stavross

    tag

    Tiszteletem Uraim!

    Figyelemmel olvastam az eszmecsérteket :)
    Magam is ebben a cipőben járok! Kb 100e Ft-ot szánok egy erősítőre és egy 5.0 szettre!
    Tegnap végre eljutottam egy MM-be és egy kicsit körülnéztem! Én pont az a hülye vásárló vagyok akinek fontos a külcsíny, különösen álló hangfalnál , mert csak a világosak passzolnak a szoba butoraihoz, és meretüknél fogva a szoba díszei lehetnének (Bár úgy érzem ti ezt megétitek :D)
    Találkoztam is a Magnat 990-el melynek hangja teccet is (nekem elég is lenne) de a világos külsőre a szürke előlappal nem jöt be :(
    Amiért mentem volna, a JAMO S416 HCS természetesen nem volt, pedig leginkább azt szerettem volna megnézni, meghallgatni :( Namind1

    Viszont új gyártót ajánlottak! SAL azaz Somogy Electronic! Még nem volt időm körülnézni, csak a honlapjukon és találtam is egy nekem teccő cucccot, már csak meg kéne valahol nézni, hallgatni[link] (kattintsatok a képekre, akkor látható normálisan a kép!
    Hallotatok már erről? Ismeri valaki? Egy másik forum olvastam egy 2hónapos hsz-t, ahol valaki ilyet vett egy RX-V459 Yamahával és nagyon meg van vele elégedve
    Szerintetek mennyire szabad magyar cuccokat venni? Állítolag ezek igen jó minőségűek!
    Ja és az áruk is 40-45 lenne a szetté!!!!! :D

    Erősítőről annyit, hogy én 99%, hogy a Yamaha RX-V359-et fogok venni ha még valahol találok egy vadonatúj feketét, ha nem akkor Yamaha RX-V361 de abból is fekete kellene, és mindehol csak az ezüstöt látom!

    Erősítő 45-50e + SAL Silversound 2610 szett 40-45e (vagy JAMO S16 HCS) és simán 100e alatt lennék :DDD

    De szép is lenne ;]

    Bár az említett két szettet még meg kell hallgatnom :))

    Boldogok, akik nem várnak semmit, mert ők nem csalódnak!

  • NoName?!

    csendes tag

    Sajnos csak a belépő kategóriát tudtam megvásárolni, PMA 500AE és AVR-1507, bár nekem úgy sincs anniyra vájt fülem hogy meghalljam a különbséget :) Ráadásul én trance zenéket hallgatok és ezeket szinte csak mp3 omban tudom beszerezni, ott meg annyira úgy se jön ki, gondolom én?! :F
    Nem sok típust hallottam de sztem a jbl-nek álomszép mélyei vannak :D
    A direkt üzemmód sztem is nagyon kéne zenehallgatáshoz hm-esnél..

    Öné a híd Egyes!

  • csizzah

    aktív tag

    válasz NoName?! #563 üzenetére

    ''Sajnos csak a belépő kategóriát tudtam megvásárolni'', nah azért ne szerénykedjünk, amúgy az AVR-1507 tudja a direct audio-t?

  • csizzah

    aktív tag

    válasz stavross #562 üzenetére

    Üdv,

    Az #531-es hsz ben írtam néhány szót a SAL-ról, NEKEM nem tetszett, amúgy a MM-ban most 35eFT-ért árulják, a Jamo nekem sokkal jobban tetszett.

    Megnézted a Heco Vitas szettet mennyiért árulják?


    Üdv,

    CsizZ

  • Edyboj

    csendes tag

    Sziasztok! Találtam még egy kecsegtető árú 5.0-s szettet: JAMO S416 Van ezzel kapcsolatban tapasztalata. Én ezt még nem tudtam meghallgatn, de valamikor megpróbálom.Addi is kiváncsi vagyok a véleményetekre!

  • stavross

    tag

    válasz csizzah #565 üzenetére

    Üdv!

    Nem felejtettem el amit kértél!

    Budaörsön voltam de ott nem talákoztam vele :( Sa a JAMOval :(

    Valahol meg kell hallgatnom a JAMO-t

    Üdv
    Stavross

    Boldogok, akik nem várnak semmit, mert ők nem csalódnak!

  • #54715584

    törölt tag

    nem allok ilyen vasarlas elott, ugyhogy nem tudok erdemi infoval szolgalni :)

    viszont egyetertek, hogy a hangrendszer a szoba disze, nalunk is ugy lett osszevalogatva a cucc, meg a tv is :B

    nekem sony rendszerem van, az 5.1 erosito is az, igaz, mar jo par eves, es a hangfalak is, viszont nagyon szepen szolnak, sot, pc-rol a creative kartyammal meg szebbek a magas hangok :)

    viszont en is jbl hanfalakra hajtok, meg szakkozepben ugy 10-12 eve mikor eloszor hallottam, eldobtam a hajam, es az csak sztereo volt, viszont legalabb 160 magas volt egy hangfal es iszonyat jo minosegben es hangerovel szolt...

    a multkor lattam jbl szettet mm-ben vagy fukarban, de sajna kicsit dragan adjak...

  • jolti05

    őstag

    válasz csizzah #556 üzenetére

    Szia.

    (Örömmel) látom, hogy más is kapcsolódott a témához.

    Korán keltél? Elnézem Neked, lásd milyen rendes vagyok :D Én meg túlóráztam, kicsit kivagyok... :o

    Akkor csapjunk a lovak közé. Ma folytatom az olvasgatást surányin. Valóban hasznos infókat tudtam + :) Köszi.

    Nem szeretnék Kodában gondolkodni, nem hiszem, hogy meg fogom hallgatni. Nem valami tetszetős, és az ára is alacsony (ettől még szólhat jól, csak nem bízom benne).
    Engem nem érdekel, ha valaki rossz embernek tart engem, csak azért, mert szeretném, ha tetszene is amit veszek :) Ettől még dönthetek jól.
    [link] Ez a Magnat külsőre még egész jónak tűnik a képen. Feketén kegyetlen ocsmány, már elnézést :) És nagyon nem tetszik, hogy olyan kis vékényka. De lehet jobban kitolja a magasat, és talán ezért lenne jobb döntés.
    Az a Heco, amit láttam-hallottam, még egyszer: qrva jól szólt :) Ha 1 árban lenne a JVC-Magnattal, 100, h azt venném, csak nem világosbarna színben.

    Pontosan azért kérdeztem, hogy mennyire szól bele a hangkari a hangzásba, mert lehet nem elég a magas. El kellene mennem még1x.
    Inkább szűkíteném a kört, és vagy Yamaha, vagy Sony, Panasonic, Pioneer, JVC és társai kiestek a játékból. :)
    Visszamennék, csak az a gáz, hogy nem tudom milyen kábellel lehet összekötni a discman-t az erősítővel.

    ''most vennél egy erősítőt, és hozzá két jobb minőségű frontot, a többi komponenst meg majd apránként hozzáépíted''
    Én is ezen filózom! Ki kellene próbálni a Yamaha cuccot a Heco-val, és ha tetszik, akkor a Yamahát holnap elmennék megvenni.
    Mindenképpen erősítő+hangfalak lesznek, nem szeretnék többet egyberendszert.

    Szerintem is nagyon jó az ára, mondjuk 40e. Ha úgy döntök, hogy megveszem, akkor mindenképpen meg fogom kérni az eladókat, vagy valakit, hogy próbáljuk ki, mert 1 hónapig nem lesz hozzá hangfalam. Egyébként ha minden jól megy, akkor 7-8-án tudok venni hozzá hangfalat is, mivel elővettem a nyelvvizsgára félrerakott pénztem. De meló végén vissza kell raknom, és lerakni a középfokú nyelvvizsgát.

    ''Most akkor két geniusod van otthon?''
    Már nem, de volt. Megvettem az utódot, az új 5000-res Geniust, de még aznap vittem is vissza, és szerencsére visszakaptam a (nyelvvizsgás) pénzem. Alapból meg DHT510-esem van, és meg vagyok vele elégedve. Igen, az újat vittem vissza :) A régim tuti megmarad, miután beugrottam vele Genius szervízbe, mert sajnos valami elcsesződött benne, mikor megvettem az Xtreme Audio hangkarim. Ha megcsinálják, ha nem, akkor is kikerül a nappaliba, ami olyan ~24m2-es lehet. Kint is jól fog szólni. Nekem már ez a rendszer is majdnem megfele, tehát ezért írtam, hogy valami (másnak) gyengébbel is megelégedek.
    Igen, 23e-ért vettem. Megláttam, hogy enny -nagyon olcsó volt- és azonnal elvertem rá a spórolt pénzem :) A M*stral-ba vettem a Váci úton. Ja de nem pesti vagy, mind1 :) Azért volt nagyon jó üzlet, mert ennyiért még azóta sem láttam sehol. És bruttó volt, ennyi volt az ára. Azóta is veregetem a vállam, hogy milyen jó üzletet csináltam :)

    Akkor most felteszem a kérdést. Megvagyem a Yamahát holnap? :o Az a gáz, hogy valószínűleg a válaszodat már nem fogom látni, csak akkor, ha úgy döntök, hogy nem veszem meg, de ha mégis, akkor meg már csak utána. Nekem tetszik, jól kezelhetőnek tűnik, 5X105W, ami ugyan lehetne több, de ez még ugye semmit sem jelent, elvileg 6ohmos, de tudom, mást is ráköthetek :), a THD 0,9%, ami szerintem belefér, és ''olcsó''!!!
    Csak egy kis ideig nem lesz mivel hallgatni.
    Kábelekből mit kell majd vennem hozzá?
    Lehet, hogy nem kapkodom el, és 2.0 lesz egy darabig. Az a Heco nagyon jól szólt egy drágább Yamaha erősítővel. A magasak és a mélyek is a helyén voltak, de nagyon! Pedíg ha jól láttam, mélysugárzó nincs is benne. Megnézem -sztem- ma a típusát, elcangázok gyorsba Auchanba, esetleg ráköttetem a Yamahát a Heco-ra :DDD :DDD , örülni fognak nekem megint :DDD Aztán ha tetszik, akkor durr bele, holnap meló után irány horány, vagyis a S*turn, megkérek valakit, hogy próbáljuk ki, aztán okézs.
    Még valami! Azt írja az újság, hogy bármit kicserélnek 14 napig! Ha én 6-án veszek hozzá valami, az mennyi idő is? *számol* ÁÁ! Belefér :) Így már nincs baj, nemigaz? Hazahozom a Heco-t, ha úgy adódik, és ha valami nem okézs, akkor szépen visszaviszem, és keményen rácsapok a pultra :)

    Pedíg én Vitas-ra emléxem, mintha az lett volna kiírva. Na mind1. Majd kiderül. Tehát szerinted is érdemes inkább a Heco-t venni 40e-ért, és spórolni hjátsókra meg centerre, majd később egy mélynyomót, mint venni valami bizonytalan 5.0-át? Hm...igen, de mondjuk Heco termékek között semmi sem olcsó, mint írtam, tizen a center, és a hátsók is. Plusz mélynyomó...örülhetek ha jövő nyárra meglesz a full szett :O

    Elolvasgatom tovább a topicot, max moddolok, ha belefér az időbe.

    THX :R

    A lassúság és a sok alvás része a túlélési stratégiámnak...

  • jolti05

    őstag

    válasz NoName?! #559 üzenetére

    Csáó! Én nem vettem volna most meg azt a Logtech-et...fúde ronda, tehát nem szándékozom olyat venni, de a hsz-ed után kifejezetten tudom, hogy nem fogok olyat venni.
    Hát igen, az már egy csöppet erősebb kategória, mint amiket én nézek most :)
    Ha gondolod, segíthetsz nekem a döntésben, megköszönném :)

    Yamaha RXV361? :B

    csizzah: És nem is mondtál semmi hülyeséget, csak mindenképpen 5.1-et szeretnék kiépíteni. A keret sajnos nagyon szegényes, ha nem melóznék nem is álmodhatnék ilyesmiről. Esetleg ha kapok jövőre ösztöndíjat, akkor tudok még valamit venni hozzá. Ez van sajnos. De nagyon remélem, hogy csúcsszuper lesz, és 20 évre le van tudva itthon a hangtechnika :) (Enyhe túlzással)

    [Szerkesztve]

    A lassúság és a sok alvás része a túlélési stratégiámnak...

  • NoName?!

    csendes tag

    AVR-1507es már tudja a direkt módot.

    Nem hinném, hogy nagyon tudnék segíteni neked.. Azért nem vettem anno yamahát mert a jbl is ''erős'' a mélyben, a 2 együtt sok lett volna..Persze ezt is csak forumokból szürtem le :DD
    Onkyo erősítő nincs a te árkategóriádban én arról csak jókat hallottam?! Mikor vettem a subot az MMben valami 50körül ajánlották.
    Én a helyedben nem sietném el, főleg ha a kis megspórolt pénzemről lenne szó, inkább vennéke először egy 2.0át és onnan szép lassan.. Bár tudom milyen érzés mikor ott van a 2.0 és minden este úgy fekszel le hogy mikor lesz már meg a többi :W
    Amúgy használton nem gondolkoztál? Mondjuk erősítőt én se szívesen vennék ha már nincs rá garancia.. Én használtan vettem a frontot és a centert is, alig voltak bejáratva.. Ki lehet fogni nagyon jó vételeket.
    Én amúgy szinte minden nap leveszem róluk a védővásznat, nézegetem, néha végigsimítom őket hogy milyen szépek, van más is így vele? :DDD

    Öné a híd Egyes!

  • NoName?!

    csendes tag

    Mégvalami! Meg lehet azt oldani valahogy (minőségromlás nélkül), hogy ne kelljen mindíg átkötni a frontot a szereóról a hm-es erősítőre? Mert így nagyon macerás..

    Öné a híd Egyes!

  • csizzah

    aktív tag

    Üdv mindenkinek,

    Ma munka után elmentem egy kicsit hallgatózni, a célpont egy hifi stúdió volt ahol a régóta kinézett hangfalakat szerettem volna meghallgatni, de sajnos éppen átépítés-költözködés volt ugy hogy rosszkor mentem, a hangfalak fele már bedobozolva, így csak megnézni sikerült a ''kiválasztottat'', meghallgatni nem, mindegy majd legközelebb, viszlát..., van még két órám a busz indulásig, valahogy el kéne ütni az időt, irány a MM.

    Reggel négy órakor kómás fejjel bedobáltam néhány cd-t és dvd-t, u hogy készültem. Vittem egy U2 válogatás audio cd-t, egy Creedence Clearwater audio cd, és direkt egy MP3 era, enigma, enya, phil collins válogatás cd-t, gondoltam még viszek egy Tiesto audio cd-t, de nem találtam, illetve benn volt a kocsiban de a kulcsokat nem találtam, ehh, jön a buszom futás, majd legközelebb.

    Szóval MM, múlt héten is voltam már egyszer, de most a saját lemezeimmel szerettem volna hallgatózni, tehát, cd-k biztonsági őrnek megmutat, házimozi szoba célba vesz, kerestem egy eladót hogy ugyan lehetne-e,...hát persze.
    Felhívom mindenki figyelmét hogy a következőkben a SAJÁT, SZUBJEKTÍV véleményemet fogom prezentálni. Minden szettből csak a két frontot hallgattam direct stereo módban.

    Elsőként magnat monitor 990, a múltkori találkozás óta egy kicsit sem nőtt, sőt mintha egy kicsit vékonyabb lett volna, mindegy adom a srácnak a U2 cd-t, és ő már izzítja is a maranz 200 ezeres erősítőjét, én meg mondom hohó, nem oda buda valami földi halandóknak is megfizethető erőlködőn ha lehetne, nekem sohasem lesz ilyen rendszerem legalábbis nem ilyen párosításban. Ok, denon avr 1306 beizzít, úgy is kiváncsi voltam a hangjára, megszólal a zene a magasak szépek, csilingelnek a, közép is tűrhető, jön a mély is igaz egy kicsit puffogó, alapjában véve nem rossz de valahogy nem az igazi. Mondom az eladónak, esetleg sztero erősítővel is meg lehetne hallgatni?, persze, Cambridge Audio Azur 540A v2 bekapcs, go, hát mit mondjak a mélytartomány talán egy kicsit javult, de a magas, és a közép mintha egymást akarta volna túlharsogni, már bántotta a fülemet, hiába nem egy súlycsoport, mármint az erőlködő meg a magnat mintha a hangfal nem tudta volna kezelni az erősítő képességeit.

    Tovább, SAL, még mindíg nagy darab, mondom egy kis elektronikus zenét neki a múltkor nem hallottam semmit a 25cm-es mélyekből, valamelyik Pioneer-ra(55eFT) volt rákötve, még mindíg semmi nem értem, ... egyszerűen valahogy torz az egész hangkép, mondom talán kevés neki az erősítő?, az eladó kérdezi, rákössük a HK legend stereo-ra(200e FT, ha ez nem hajtja meg akkor semmi), hát mondom ha nem gond, itt már nem volt természetes a srác mosolya, de azért kicipel dali concept 8-ból(hú mekkora dög) kábelek ki SAL-ba be, hadd szóljon, hangerő az van, nem kicsi :) , magas közép tartomály kicsit javul, de valahogy összemosódik az egész, a mély még mindíg sehol nem tudom, lehet hibás darab.

    Kíváncsi voltam még a hifi fórumokban agyon magasztalt Dali Concept 6-ra, Denonhoz vissza, cd berak, hát igen, az előbb a Sal-on a csattogó zongora rész most lágy muzsikává változott, a tér kitágult, hatalmas színpad tárult elém, csilingelő magas, lágy közép, a mély valahogy nem szólt annyira jól, de az összkép nagyon OK. Hogy mennyire részletesen szólt az Mp3(még mielőtt lehurrogtok, otthon sok lossless audio-m van, csak direkt kíváncsi voltam hogy szól a tömörítvény ezeken a rendszereken) nem is gondoltam volna hogy erre képes lehet. A Dali Concept 8-at már nem volt képem visszaköttetni az emberrel, de szerintem sokunknak ez a kategória felejtős.

    Irány a múltkori kedvencem a Jamo S416, még mindíg egyszerű, de szép és igényes munka. Az erőlködő valamelyik Onkyo(55 e FT), nos a hangja..., egyszerűen kedves na, nem tudok rá jobb szót, a magasak lágyak, nem bántják a fülemet, a közép rendben van, a mély meg olyan amilyet szeretek, (az meg milyen mi? :DDD ), egyszerűen annyira rendben van az egész hangkép hogy na, nekem ma ez a rendszer tetszett a legjobban. Az elektronikus zenét nagyon szereti, de a U2-val sem szólt rosszul, csak dícsérni tudom, a keményebb disco zenéket nem tudom hogy bírná, de számomra a legszebb mélyeket produkálta ma kis hangerőn, nagyon nem mertem felfele tekergetni, de kb mikor a genius már torzítana, (ez zsocinak szól) ennél semmiféle előjelét nem tapasztaltam a torzításnak.
    Egyébként mélyebbre is megy és szebb is,(mármint a genius sub-ja) na még mielőtt végleg elragadtatom magam, összegezve véleményem szerint az egyik legjobb ár-érték arányú rendszer amit hallottam, mozira nem tudom milyen lehet, elég aprók a surround-ok, és a center, nem tudom milyen teret képes körénk, fölénk rajzolni, de zenére 50e FT-ért az értékelésem: különösen ajánlott.

    A végén belehallgattam még a HK, Jbl E80 párosba, hát mit mondjak nem tetszett, magas közép ok, bár egy kissé nyersnek tűnt nekem, de a mélyet itt sem sikerült valahogy elővarázsolni, valami azért szóldogált de szerintem a Jamo, jóval mélyebbre ment, ennél azért többet vártam egy 120e FT -os hangdoboztól, bár azt érezni lehetett hogy az erő azért vele van, szóval teste volt a hangnak de nem tetszett az összkép. Bár régebben többen is panaszkodtak hifi fórumokon az E80-ról, állítólag az E60 sokkal szebben szól, az E90, E100 pedig más kategóriák, ezek szerint van némi igazság a dologban.

    Nagyjából ennyi, az időm itt már le is járt, mentem a buszra, támpontnak ne vegye senki ezt az értékelést, ezek a saját tapasztalataim, mindenkinek más a füle, másfajta zenékkel lehet hogy teljesen megfordulna a sorrend, hallgassátok meg ti is, aztán megbeszéljük a tapasztalatokat.

    Üdv,

    CsizZ

  • jolti05

    őstag

    válasz stavross #562 üzenetére

    Üdv sorstárs :)

    A magnat szerintem is szörnyen néz ki, főleg feketében. Nekem meg sötétbarna hangfalak illnének a szobámba, így ilyenekre vadászom :)
    Tudom, hogy nem lényeg, de a SAL=Somogyi Audio Line. Én egy csomó ideig nem tudtam mi az az L. :) Én úgy tudom, a SAL nagy márka a magyar termékek között, de még 1et sem hallottam.
    Én RXV361-et készülök venni, és örülök, hogy a 359-cel meg vannak elégedve :)

    PONT így vagyok vele én is! Mindenhol ezüst, monitoromból sem kaptam feketét...egyszerűen rá vagyok gerjedve, akármennyire is elengán az a szürke szín.

    A lassúság és a sok alvás része a túlélési stratégiámnak...

  • bendeguz 76

    tag

    szerintetek reális ár egy harman/kardon avr 435 ért 100ezer?

  • csizzah

    aktív tag

    Annyi kimaradt hogy a végén mikor utoljára körbenéztem, akkor vettem észre hogy van Heco Victa 5.0 szett 80e Ft-ért, a srác mikor rákötötte a sal-t a Dali C8-ra, a Dalit a Heco elé rakta és az eltakarta szegénykémet :DDD , de nagyon igényes darabnak néz ki bánom hogy nem tudtam meghallgatni, mindegy majd legközelebb.

    zsoci: kifelemenet asszem láttam az általad kinézett JVC szettet, nem a HM szobában volt hanem csak ugy kirakva egy pár akciós összeállítás társaságában, időhiányban nem tudtam már meghallgatni, pedig kíváncsi lettem volna, főként a Jamo-val összehasonlítva, amit most nagyon ajánlok neked, bár egy kicsit asszem sok neked, de szerintem nagyon tetszene. A Victa-ról sem tudok nyilatkozni, de ha neked nagyon tetszett az a lényeg.
    Hogy megvedd-e a Yamahát nem tudom, nem hiszem hogy annyi pénzért kapnál jobbat, esetleg használtan, de sosem lehet tudni.

  • mcmike

    őstag

    válasz csizzah #576 üzenetére

    Na nekem pont ilyen Heco Victa 5.0 szettem van. Ebben az árkategóriában szerintem jó választás... :U

    LIDL Richard featuring Billy Auchan...

  • jolti05

    őstag

    válasz csizzah #573 üzenetére

    Sajnos nem tudtam mindenkinek teljesen elolvasni a hozzászólását. Sietnem kell.
    Auchanban azt mondták, hogy a hangkarit+erősítőt RCA-Jack kábellel kötünk össze. Ez valóban így van? Digitális kimenetre rádugod, aztán a 2RCA-t meg az erősítőbe?

    Vagyok-vagyok :) Pedíg az már elég kemény hangerő lehet! Én még nem mertem addig menni, hogy torzítson! Az Xtreme Audio nagyon meghajtja a kicsikét. Sokkal hangosabban szól vele, és a magasak is sokkal szebbek. 12 óráig már nem mertem tekerni, kicsivel előtte volt idáig a max, amióta megvan a hangkari, szépen szólt, csak ugye a mély nem, miven nem stimmel valami vele. Szóval az már tényleg hangerő lehetett :)

    Én is el voltam menve Auchanba ma este. Kipróbáltam a Yamaha RXV361-et ezzel:[link] Most végre lekaptam. Tudtam, hogy Vitas. Istenien szóltak együtt! Mondhatni tökéletesen. Csak azt nem tudom, hogy hány dB-ig lehet tekerni az erősítőt, mert már -19dB-en volt, amikor már úgy élvezhető volt a hangerő. Tudom, hogy logaritmikusan növexik a hangerő, de azért mégis problémázok rajta, nehogy aztán ne lehessen majd hallani a lakótelep végén :P
    Úgyhogy kedves csizzah, azt hiszem, marad a Yamaha RXV361, már csak azért is, mert elég olcsónak tartom 40e-ért, és tetszik, ahogy szól, kinézetre is pofás, feket színben, fekete távkapccsal kész tökély lenne :)
    Ezután meg még utána kell néznem: Heco Vitas 500
    Besz@rok!!!!! Már elnézést, de nagyon örül a fejem!!!!! ÁÁÁÁÁ :Y :D :C
    [link] Ezaz, amire azt mondtam, hogy kegyetlenül jól szól! És csak 25e! És pont ilyen színben kellene nekem! Annyi az apró probléma, hogy nem tudom mennyik a hátsók, meg a center.

    Szerinted csizzah, az a Yamaha mélynyomó megfelelő, amit kinéztem? [link]
    Most nagyon örülök, hogy talán mégsem kell az összes pénzemet 1ből ráköltenem. Majd megnézem hozzá a centert és a hátsókat. Én mindenesetre nagyon tudom ajánlani a Heco Vitas 500-at. Jobban tetszett, mint a 70e-res 2.0. Tiszta magas, megfelelő közép, és jó mély. Tehát nekem nagyon bejön, sokkal jobban, mint a magnat, vagy a jvc. Két reflexcső van hátul, asszem 2 utas, talán 4-8ohmos, és nagy :) És az előbbi linken még gyönyörű is! Tökkéletes! :)

    Azt hiszem mostmár csak a pénzzel és egyéb apró kérdésekkel kell foglalkoznom. Ha tudom, holnap megveszem az RXV361-et.

    MOD: Illetve 3 utas :o :)
    Most örülök! Csak a center Vitas 28e....azt hogy? Mind1, majd nézelődöm.

    [Szerkesztve]

    A lassúság és a sok alvás része a túlélési stratégiámnak...

  • jolti05

    őstag

    Sorry, de 1 kérdés.

    Az nem gáz, ha egy 105W-os erősítő 240W-os hangfalakat hajt? EZ sürgős és fontos lenne. Köszönöm.

    A lassúság és a sok alvás része a túlélési stratégiámnak...

  • anaqer

    veterán

    válasz jolti05 #578 üzenetére

    Csak a center Vitas 28e....azt hogy?

    Feltehetőleg űgy, hogy a frontnak darabja 25...

    And As It Is Such, So Also As Such Is It Unto You

  • neduddki

    nagyúr

    válasz bendeguz 76 #575 üzenetére

    HI!

    Hulle!!!:- )))
    Kit erdekel mennyir elopott, kell!!!:- )))

    udv

    neduddki

    https://facebook.com/bestwax.eu, mailto: bestwax.eu@gmail.com hamarosan: www.bestwax.eu a lustasag fel egesseg, en tejjesen egesseges akarok lenni

  • jolti05

    őstag

    válasz anaqer #580 üzenetére

    Most megfogtál! Minden bizonnyal igazad van. Akkor A*chanban 40e-ért még meg is érné a 2.0? :)

    A lassúság és a sok alvás része a túlélési stratégiámnak...

  • csizzah

    aktív tag

    válasz jolti05 #578 üzenetére

    Hi,

    Milyen hankártyád is van pontosan? dobj egy linket róla.

    Tudom, hogy logaritmikusan növexik a hangerő, jól van látom tanul a gyerek. ;) , csak okosan.

    Örülök hogy örülsz, ha tetszik a heco yamaha páros akkor az a lényeg, amúgy szerintem végül is ebben az árban még így lesz a legjobb hangminőséged, a végére csak kifőztük valahogy :C , és valóban nagyon jól néz ki, hiába a német precízitás, biztos szeretni fogod.
    A centerből meg a surroundok-ból pedig egyébként nem kell feltétlenül heco-t venned később, ha annyira nem fontos a mozi, elégséges lehet valami olcsóbb cucc is majd.
    A yamaha mélynyomóhoz nem tudok hozzászólni, sajnos nem volt még hozzá szerencsém, de a 12nm-es szobádba szerintem biztos hogy elég lesz.

    Üdv,

    CsizZ

  • neduddki

    nagyúr

    válasz NoName?! #572 üzenetére

    HI!

    Ugy konfiguralod az denon-t hogy a A az a frontot jelntcse a B pedig a tobbit, es mikor hazimozi kell akkor A&B ha stereo akkor csak A

    udv

    neduddki

    p.s. felteve ha jol ertettema kerdes:- )))

    https://facebook.com/bestwax.eu, mailto: bestwax.eu@gmail.com hamarosan: www.bestwax.eu a lustasag fel egesseg, en tejjesen egesseges akarok lenni

  • jolti05

    őstag

    válasz csizzah #583 üzenetére

    Szia :)

    Creative Sound Blaster X-Fi Xtreme Audio [link] Nem volt drága, semmi extra, csak X-Fi, és nekem ez kellett.

    Igen, így van, tanul a gyerek :DDD De még 1 hónap, és nem gyerek a gyerek :D :B
    Nem olvastam ma tovább surányit, befutottam helyette Auchanba.

    A Yamaha RXV361 az már azt hiszem, tuti.
    Csak ahogy a kolléga írta, valszeg 25/db, az meg már durva!

    Egyelőre meglesz az erősítő, és még lesz egy kis időm kifőzni, hogy mit és hogyan veszek. De nagyon jó lenne ez a Heco Vitas 500. De ha tényleg 50e a 2.0, az már rengeteg. Auchanba, meg ahogy a képen is látható, 39000,- csak tutkó nincsen nekik cseresznye színben, márpedíg én világosbarnában nem fogom megvenni :o

    Ha láttok valahol olcsón ilyen 2.0át, esetleg használtan, légyszi szóljatok. Köszi mindent!
    Holnap 8 fele ismét írok -ha igaz- :) jó8

    A lassúság és a sok alvás része a túlélési stratégiámnak...

  • sanzik

    senior tag

    válasz jolti05 #548 üzenetére

    Én egy jó fél éve raktam össze a rendszerem és nekem is 100K volt a limit.
    Megvettem a 359-es yamahat,hogy jó lesz az nekem...
    3 hét múlva adtam el, buktam vagy 10-15K-t rajta és vettem egy 459-est

    Hát zenénél azért lényeges különbségeket lehet hallani. Filmeknél ez annyira nem jött elő. Nem tudtam igazából,hogy hogyan kellett volna szólnia csak azt érezetm,hogy nem így.
    A 361-et nem ismerem,de azt látom,hogy csak 10-12K-val drágább a 459.
    Szerintem megéri. ;)
    Én későn jöttem rá,hogy nem a számok meg az adatok számítanak a különbségnél hanem inkább az erősítő karakterisztikája. Nálam elvérzett a 359-es...

  • jolti05

    őstag

    válasz sanzik #586 üzenetére

    Annyi pénzt sajnos nem tudnék kiadni rá. A 361-es számomra megfelelően szól, azt hiszem jó lesz, főleg 40e-ért, ha lesz még 1általán.
    Hangfallal lesznek itten problémák... :o

    Azért köszi, hogy leírtad mi lett a 359-eseddel. Nem tudom...nem túl kecsegtető, bízom benne, hogy a 361 jobb :)

    A lassúság és a sok alvás része a túlélési stratégiámnak...

  • sanzik

    senior tag

    válasz jolti05 #587 üzenetére

    én is igy gondolkoztam anno és ezért lett az olcsó sokkal drágább...
    Reméljük a 361-esben már sokmindent javítottak ami a 359-es hiányossága volt.

    Én úgy voltam aztán vele,hogy erősítőt nem nagyon akarok cserélgetni,esetleg ha úgy alakul akkor majd komolyabb hangfalakat mindig tudok tenni mellé.
    De később ha veszek jobb hangfalat akkor semmit nem érek majd vele ha az erősítő ''ratyi''...

    Én olyan hagfal szettet vettem akkor az auchan-ban 37K-ért ,hogy le se merem írni. :D
    Ha azt mondja valaki,hogy ennyiért lehet venni 5.0-as nagy álló hagfalas szettet ami így szól, akkor tuti kiröhögöm...

    A szomszédom az AV planet egyik tulajdonos. Ő is csak körbe járta 3x,meg hümmögöt és vakarta a homlokát,hogy ilyen van ennyiért.
    Le-föl járkáltunk a lemezekkel és hallgatunk itt is meg ott is.
    Természetesen jobban szól az ő cucca,de 2 millió forint különbséget tuti nem lehet hallani a két rendszer között :W :)

    [Szerkesztve]

  • NoName?!

    csendes tag

    válasz neduddki #584 üzenetére

    Sztem nem jól értetted :B Van 2db Denon erősítőm egyik egy sima sztereó, erről hallgatnám az zenét ugye. A másik pedig egy házi-mozis, amivel meg nézném a filmet.
    Adott ugye 5.1 hangfal aminek a 2 frontját használnám zenehallgatásra de ugyanezt a 2 frontot használnám házi-rozinál is :F Így ha zenét hallgatok egyikre kell kötnöm ha filmet nézek a másikra, erre kéne valami megoldás?!
    Gondoltam arra hogy a 2 frontot 2 kábellal kötöm be de állítólag ilyenkor van valami visszajel vagy mi és ez megölheti az másik erősítőt :W

    Öné a híd Egyes!

  • csizzah

    aktív tag

    válasz jolti05 #585 üzenetére

    hi,

    Hangkártya téma, ha jól okoskodom akkor 3-féle képpen tudod rákötni az erősítőt, de majd úgy is kijavítanak ha rosszat mondok.
    1, Digitálisan: 1db RCA Jack kábellel, a jack megy ugye a hangkártya digit outjába, az rca egyik fele pedig az erősítő coax bemenetébe.
    2, Analóg stereo: 1db RCA Jack, jack megy a hangkártya sztereo kimentbe, rca megy az erősítő stereo RCA bemenetre.
    3, Analóg 5.1: 3 db RCA Jack, mint anno a geniussal, 3 jack a hangkariba, 3 pár rca az erőlködő 5.1 analóg bemenetre.

    Az erősítős eszmecseréhez annyit tennék hozzá, hogy szerintem csak azzal foglalkozz hogy neked tetszik e a 361 hangja, ha egy kicsit is u érzed hogy valami nem oké akkor inkább hagyjad, gondolj bele hogy akár évekig ugy kell hallgatnod. Ha ugy érzed nem vagy biztos a dolgodba, inkább halaszd el az egészet egy hónappal. Tudom egy két meghallgatásból nem lehet eldönteni hogy valójában tetszik e, többféle zenére többféleképpen reagálhat, ugy hogy ne kapkodj.

    Valamelyik Auchan-ban csak van cseresznye színben is, biztos tudnak hozatni ha neked olyan kell.


    sanzik: meg lehet tudni milyen hangfalakról van szó?


    Üdv,

    CsizZ

  • neduddki

    nagyúr

    válasz NoName?! #589 üzenetére

    HI!

    En pont azert vettem denont, mert a hozzertok szeritn ugyanazt aminseget kpaom minth aszereo lenne nem ertesz ezzel egyet?

    udv

    neduddki

    p.s. az is igaz , hogy nekem csak a preout kell

    https://facebook.com/bestwax.eu, mailto: bestwax.eu@gmail.com hamarosan: www.bestwax.eu a lustasag fel egesseg, en tejjesen egesseges akarok lenni

  • sanzik

    senior tag

    válasz csizzah #590 üzenetére

    szettben csak egy cseh oldalon találtam,de külön a gyártó honlapján meglehet találni
    US Blaster
    [link]
    [link] (usb4000)

  • NoName?!

    csendes tag

    válasz neduddki #591 üzenetére

    Hát sztem is közel jár a sztereóhoz de úgy érzem picit erőtelesebb vele a mélyközép tartomány, ezért jön be jobban a sztereó hangja!

    Öné a híd Egyes!

  • ploteus

    aktív tag

    Tudtok erősítőhöz ajánlani hangkártyát htpc-be? :DDD

    ˘˘°°UP°°˘˘Szeresd az embereket...Hisz ők sem szeretnek téged...Nem az a baj, hogy nagy az isten állatkertje, hanem az, hogy alacsony a kerítés!!

  • jolti05

    őstag

    válasz sanzik #588 üzenetére

    Panelba nemhiszem, hogy nekem kell majd drágább cucc :)

    Milyen hangfalat vettél? :B ?

    A lassúság és a sok alvás része a túlélési stratégiámnak...

  • jolti05

    őstag

    válasz csizzah #590 üzenetére

    Szia. él órát ültem a S*turnban, gondolkodtam, gondolkodtam, és végül elhoztam az RXV361-et...39150,- volt kb.

    RCA-Jack kábelt láttam Auchanban (1,5m) ~290Ft-ért és (5m) ~700Ft-ért. Megvehetem valamelyiket, vagy inkább Thomson-ra gyűjtsek?

    Volt szerencsém kipróbálni egy SAL hangfalrendszer, a nevét -én hülye- nem néztem meg, de szerintem ez volt: [link]
    Erre mondtad csizzah, hogy nem tetszett a hangja. Rá volt kötve egy Yamaha RXV361-re :) A magasak szerintem szépek voltak, mély is volt, bár a Heco Vitas 500-nak majdnem biztos vagyok benne, hogy szebb. Viszont a komplett SAL szett (5.0) ma-holnap-holnapután 30e forint! Azt hiszem. Ha lenne még annyim, lehet megvenném. Számomra kielégítően szól, és egy mélynyomóval meg van oldva minden.

    Most meg itt van mellettem az erősítő, és nézegethetem...mert még kábelem sincs, meg semmim, lehet most elmegyek egy olyan 1,5m-es Jack-RCA-ért Auchanba. De nem hiszem, mert egyik haverom kísérget mindenhova, akit hidegen hagy az egész téma, és ma már sík ideg volt, hogy most akkor végül megveszem-e vagy fölöslegesen utaztunk 1 órát plusz nézelődtünk még 1et. Úgyhogy majd holnap elugrom egy kábelért. Vagy inkább ma. Fenébe, már úgy bekapcsolnám. Ja és nem feketét vettem, a szürek sokkal jobban tetszett.

    Veszek majd hozzá valami olcsó hangfalat, és egyenlőre ennyi. Így is nagyon sz@rul érzem magam, hogy ilyesmire költöm a pénzem, holott ennél sokkal előrébbvaló dolgokkal is foglalkozhatnék.
    A SAL azért nem lenne jó, mert...sárga színű. Abszolút nem illene a szobámba. Ezért nem szeretném azt venni. A Heco meg drága, de ha hozzájutnék a 2.0ához 40e-ért, akkor a francba megveszem, csak cseresznye legyen és szóljon jól, hosszú éveken át.

    Ha benézek Auchanba, akkor megkérdezem, hogy van-e cseresznyében, továbbá veszek kábelt, de nem hiszem, hogy ma. Szerintem az RCA-Jack jó lesz, az analóg annyira nem hangzik jól. :B
    Ha megvan a kábel, utána már ki tudom próbálni a 2X10W-os -ősrégi- hifihangfalaimmal...ezaz... Vagy rákötöm a DHT510 hangfalait. Vagy ezzel inkább óvatosan? :)

    Köszönök mindent. Még valami hangfal, és kifújtam :)

    MOD: sanzik: Ja oké, semmi, nem olvastam tovább.

    [Szerkesztve]

    A lassúság és a sok alvás része a túlélési stratégiámnak...

  • csizzah

    aktív tag

    válasz jolti05 #596 üzenetére

    Hi,

    Szóval megvetted, hát bátor dötés volt remélem nem fogod megbánni, látod előbb lett erősítőd mint nekem :) . De ennyi pénzért szerintem minden képpen megérte.

    Kábelből minden képpen rövidet és jó minőségűt vegyél, a jó kábel a legolcsóbb módja hogy javítsd a hangminőséget. Szóval lehető legrövidebbet, ami azért odaér a gépedhez, és lehetőleg aranyozott csatikkal.

    SAL,- ha neked tetszik az a lényeg én nem akarlak róla se le, sem rábeszélni, nekem nagyon nem tetszett, szeritem a kis Jamo S416 minőségben megeszi reggelire, de ez csak az én magánvéleményem.
    A régi hifi hangfalakkal azért vigyázz, nézd meg ha tudod hány ohmosak, a genius frontjait meg szerintem ráködheted amíg kipróbálod, belevilágítottam a reflexnyílásba és a csipogókra az van ráírva hogy 15-25W 8 ohm, szóval szerintem rá lehet kötni, de megesküdni nem merek rá, csak óvatosan kisebb hangerőn és ne sokáig, akkor szerintem nem lehet baj, legalább a rádióval még ma ki tudnád próbálni.

    Mára ennyi,

    Üdv,

    CsizZ

  • neduddki

    nagyúr

    válasz NoName?! #593 üzenetére

    HI!

    A denon szereoira szoktak mondani, hogy tan picit agresszivek a kis dragak es nemegy egyutterzo fajtak:- )

    udv

    neduddki

    https://facebook.com/bestwax.eu, mailto: bestwax.eu@gmail.com hamarosan: www.bestwax.eu a lustasag fel egesseg, en tejjesen egesseges akarok lenni

  • ploteus

    aktív tag

    válasz ploteus #594 üzenetére

    Valami okosság erre?

    ˘˘°°UP°°˘˘Szeresd az embereket...Hisz ők sem szeretnek téged...Nem az a baj, hogy nagy az isten állatkertje, hanem az, hogy alacsony a kerítés!!

  • jolti05

    őstag

    válasz csizzah #597 üzenetére

    Szia.
    Igen, mondhatni bátor voltam, de mindez tulajdonképpen azért volt, mert már 3 hangfalszettet hallottam vele, és mindegyik nagyon jól szól szerintem. Főleg a Heco Vitas 500 2.0, és az a SAL. Hogy melyik hangfal lesz, azt még egyelőre nem tudom, de köv. péntekig el kellene döntenem, mert megkapom az első fizum, és azt hiszem, ismét elköltöm a pénzem az utolsó fillérig :o
    Eléggé le volt értékelve, attól féltem, hogyha kihagyom, egy darabig nem lesz pénzem rá, vagy amúgy is megveszem, de akkor meg 6e-rel drágábban. Így talán jobban kijövök anyagilag.
    A SAL-lal meg az a gond, mint írtam, és valószínűleg ezért nem fogok olyat venni, pedíg tetszik, külsőre-belsőre, mert nem passzol a szobámba. Minden barnám sötétett, jóval. De ezt még párszor úgyis lesz lehetőségem átgondolni.

    Tisztában vagyok nagyjából milyen kábel kellene, de akkor még a hangkari és a ketyere közötti kábelnek is ultraminőséginek kell lennie? Nem elég a 250Ft-os noname RCA-Jack? :) Ezen ugyan már nem fogok spórolni, csak jelenleg van ~750Ft-om, anyukámtól nem akarok kölcsönkérni, mert így is lógok neki pénzzel +nyelvvizsgapénz, úgyhogy valahogy ügyesen kellene gazdálkodnom.

    Tegnap a Saturnban láttam Thomson RCA-Jack kábelt, 20cm-es 999Ft volt, gondoltam ilyet az életbe nem veszek, mivel ekkora hosszúsággal semmire sem megyek, ráadásul baromi drága. Viszont 100, hogy aranyazott volt a csatija.
    Ezzel kapcsolatban milyen tanáccsal tudsz ellátni? Mert ma esetleg még rá is érnék valahova elmenni, és venni valamit, mivel ma nem melózom :DD

    Kipróbálásról annyit, hogy már megtörtént :) És csak most olvasom, hogy finoman, stb. Rákötöttem két 10W-os, 4ohmos régi hifihangfalat. Mehet esetleg velük tovább?
    Eddigi tapasztalataim: Nem tudtam, hogy +16dB a max hangerő, persze ezt hangfalak nélkül néztem meg. Nem azt mondom, hogy nehéz kezelni, mert a lényeget (Bass/Treble) azonnal megtaláltam, de mondjuk még nem vágom, hogy memóriába hogy rakom be a rádióállomásokat, kicsit érdekes volt átállítgatni a hangzásokat. Mindez persze annak tudható be, hogy nem olvastam a kézikönyvet. Szeretem inkább kitapasztalni a dolgokat. Talán nem ártana mégis átfutnom... :) A távirányítója fekete, mondjuk ez fura, ha azt nézem, hogy az erősítő szürke. De legalább kicsi, könnyű, finomak a gombok érintése, és pofás :) Magyar kézikönyvet külön mellékeltek a ''mindennyelvű'' ''Háború és békéhez''. Garancia meg nem tudom mennyi van rá. Ennek az egy dolognak nem is néztem utána. Ez szerintem egy elég nagy hiba. 1 év biztos.

    Egyszóval: Szól. Bár a két kis hangfallal nem valami nagy élmény. De nem is vártam többet. (Najó, de :DDD ) Kivárom még a jövő hetet, aztán hajrá, valami cicergőt nézek hozzá, és csókolom. Egy ideig nem tudom, és nem is akarok vele foglalkozni.

    Egyébként az erősíő akkor is felveszi(vagy leadja, nem tudom) azt az 500W-ot, amikor csak 2X10W van rákötve? Mert ha ugyanannyi áramot zabál, mintha 1000W lenne rákötve, az gáz, anyám meg fog nyuvasztani. Géppel együtt, ha még a mélynyomó meg 5.0 is rá lenne kötve, nagyjából 1,1-1,2kW-ot zabálnának. Ami egy vasalóhoz képes (2kW) nem vág annyira oda, de hé, akkor se kevés. Nameg vasalókból is van sokféle.

    Most azt nem tudom, hogy hallgathatom-e a rádiót, inkább kikapcsoltam, mikor olvastam a hsz-od. :P És nem tudom hol kapok a közelben olcsóért minőségi, lehetőleg 2m-es RCA-Jack-et. Ezt majd kitalálom még.

    Köszi.

    A lassúság és a sok alvás része a túlélési stratégiámnak...

Aktív témák