Hirdetés

2012. május 28., hétfő

Hozzászólások

(#951) villamos


villamos
(senior tag)
LOGOUT blog

Mostanában egy öreg Vidi erősítővel nyüglődöm. Csináltam egy-két modot: jack füles, phono eltávolítása, szabályzóból is kivettem a két legalsó elkót. Most már csak egyvalami hiányzik a boldogságomhoz, ugyanis van rajta egy elég harcos brumm. Többféleképpen próbáltuk megszüntetni. Megpróbáltuk a házat leföldelni, de semmi változás. Gyanakodtunk a szűrőkondikra, hátha kiszáradtak. Betettünk helyettük 2x10000 mikrós elkókat (eredetileg 4700 -asok vannak benne) de semmi sem változott, ráadásul később méréssel kiderült, hogy az elkóknak semmi baja, sőt legalább 7000 mikrósak valójában. Gyanakodtunk a graetz hídra is, ugyanis nem tudtuk kimérni a diódákat benne. Nagy nehezen kiszenvedtük (hihetetlenül görény egy cucc, tényleg) de szabadon rámérve semmi hibát nem találtunk, kiderült, hogy egy stabkockát belemértünk először.
A hibajelenség amúgy a következő: nulla bemenőjel mellett full lehúzott hangerőpoti mellett erős brummot hallunk. Ez nem igazán normális ugye? Ugyan a hangfalból nem annyira zavaró, de a fejhallgatóban rettenetes.
Van valakinek valami ötlete, hogyan lehetne megszüntetni? :F

(#952) DDL válasza villamos (#951) üzenetére


DDL
(őstag)

Ha nincs rajta semmilyen forrás (ábel sincs bedugva) akkor is brummog?

Üdv: DDL

Messziről jött ember azt mond amit akar. http://www.clearvoice.hu

(#953) SimS válasza ReJim (#950) üzenetére


SimS
(senior tag)
LOGOUT blog

A csöves erősítő mindig szebben szólt.
Egy nagyteljesítményű csöves erősítőt házilag elég macerás összerakni! :U
Ezért ajánlom az IC-t ;) de én a tranzisztor helyett (ha a csöveshez hasonló hangzást akarsz akkor) a FET-est javaslom. :)

A tranzisztorost nem igazán ajánlom ilyen felhasználásra, mert hamarabb elszállnak, mint a FET-ek :P
Az IC amit ajánlottam, az FET-es felépítésű ;)

[Szerkesztve]

Your journey will not end well. You cannot change your fate... no man can *** SC2: Toph#525 *** Origin: SimS_hun *** BattleTag: hamboo#1540

(#954) villamos válasza DDL (#952) üzenetére


villamos
(senior tag)
LOGOUT blog

Semmilyen forrás nincs rajta, és full lehúzott potméterrel is hallható. Nem ilyen egyszerű. Ugyanis szétszedtük a tápot. Méricskéltünk, és hallgatóztunk, egy különleges eszköz segítségével (kézibeszélő :)) ). Alapból a kondikon nem hallható a búgás. Viszont abban a pillanatban, amikor visszakötjük a végfokot, a kondikon is hallható, és persze a végfokon is.
Azt is megpróbáltuk, hogy kihagytuk a trafót, és egy hasonló trafóval tápláltuk meg. A búgás ugyanolyan maradt.
Arra tippelünk, hogy a trafó mágneses szórása valami feszt indukál a mellette lévő vezetékekben (tényleg görény egy cucc, pl: a hangfreki mellett közvetlenül megy a skálavilágítás 6,3 Volt váltója! :( az volt az első, hogy ezt leszedtük... ) ugyan valamennyire le van árnyékolva a trafó, de úgy tűnik hogy nem elég. (esetleg árnyékoljuk a valahogy a végfokokat is? :)) )
Két lehetőség jutott eszünkbe. Vagy a végfokokon próbálunk némileg hidegíteni kondikkal (gyárilag semmi ilyesmi nincs benne), esetleg megpróbálhatjuk kicsit jobban szűrni a tápot, ill éthelyezni a földpontot a graetz-hídről a kondikra (legalábbis valami ilyesmit talált ki a kolega... :D)

[Szerkesztve]

(#955) Magnat


Magnat
(őstag)

Sziasztok,


egy régebbi autómból kiszereltem a mélynyomót, meg a hozzá való erőlködőt, de a mostaniba már nem akarom betenni, és arra gondoltam, h jó lenne az asztali cuccomba brummogónak, és abban igényelnék némi segedelmet, h vajh mekkora táp kellene neki és honnan tudnám óccsóé beszerezni? Az erőlködő hídba kötve 200 wattot ad le és 2 ohm stabil. (gondolom, a 200 watt a zenei teljesítménye vagy mittudomén :) )
Értelemszerűen 12 voltot kér az erőlködő.

Remélem jó helyre írtam, nem találtam külön házi tápválasztó totyikot :)




[Szerkesztve]

Az élet drága dolog, de az árban benne foglaltatik az évenkénti egyszeri Nap körüli utazás is.

(#956) SimS válasza villamos (#951) üzenetére


SimS
(senior tag)
LOGOUT blog

Szia!

Nincs benne valahol föld hurok? szerintem azt nézd meg.

Your journey will not end well. You cannot change your fate... no man can *** SC2: Toph#525 *** Origin: SimS_hun *** BattleTag: hamboo#1540

(#957) villamos válasza SimS (#956) üzenetére


villamos
(senior tag)
LOGOUT blog

Picit laikusabban megfogalmaznád? Nem vagyok ám akkora műszaki zseni... :D

(#958) SimS válasza Magnat (#955) üzenetére


SimS
(senior tag)
LOGOUT blog

Szia!

Kell hozzá egy kb 300 W-os toroid trafó ami 12 V-ot ad le, db 35A-es graetz híd kb 34000uF-os kondi.
Amennyiben 12Vról a karod használni

[Szerkesztve]

Your journey will not end well. You cannot change your fate... no man can *** SC2: Toph#525 *** Origin: SimS_hun *** BattleTag: hamboo#1540

(#959) SimS válasza villamos (#957) üzenetére


SimS
(senior tag)
LOGOUT blog

Tehát minden 0 (föld vezeték ) vezeték egy pontban találkozik-e a tápnál. és nincs-e valahol csapolva.

Your journey will not end well. You cannot change your fate... no man can *** SC2: Toph#525 *** Origin: SimS_hun *** BattleTag: hamboo#1540

(#960) villamos válasza SimS (#959) üzenetére


villamos
(senior tag)
LOGOUT blog

Lényegében igen...

(#961) SimS válasza villamos (#954) üzenetére


SimS
(senior tag)
LOGOUT blog

Figy de ha ez csöves végfok akkor nagyon nehézlesz rájönni hogy mibaja mer eggyel már én is elkdszenvedtem sokáig de sikertelenül :O

Your journey will not end well. You cannot change your fate... no man can *** SC2: Toph#525 *** Origin: SimS_hun *** BattleTag: hamboo#1540

(#962) Magnat válasza SimS (#958) üzenetére


Magnat
(őstag)

Nem 12-ről szeretném, hanem 220-ról, hisz otthon nincs 12 voltom ... vmi olyasmire gondolok, mint egy sima akármilyen univerzális táp, csak értelemszerűen nem akkora teljesítménnyel, mint egy telefontöltő, hanem kicsit komolyabbal ... szerelve nem lehet ilyet kapni?

Esetleg egy sima pc-s tápot nem lehetne átalakítani? (Mondjuk egy olyan 550 watt körülit, aminek a 12 voltos ágán is van elég szufla)

[Szerkesztve]

Az élet drága dolog, de az árban benne foglaltatik az évenkénti egyszeri Nap körüli utazás is.

(#963) villamos válasza SimS (#961) üzenetére


villamos
(senior tag)
LOGOUT blog

Á nem! Ez csak egy Vidi RA 6363 S. A kistorony erölködője volt. Semmi cső nincs benne, csak tranyó! :U

(#964) villamos válasza Magnat (#962) üzenetére


villamos
(senior tag)
LOGOUT blog

A PC-be kapcsolóüzemű táp van, az nem jó erölködőhöz. A 220-ból kell előállítani a 12 V-ot. Ehhez kell egy trafó, egy graetz híd, két böhömnagy szűrőkondi, hogy ne brummogjon, meg egy 12V-os stabkocka ohogy előttem már írták... így meg tudod majd táplálni a 12V-os erölködőt...

[Szerkesztve]

(#965) Magnat válasza villamos (#964) üzenetére


Magnat
(őstag)

Értöm, köszi a választ, sajna nem lövök ezekhez a dolgokhoz ... kb mennyibe fájna anyagáron szted és mekkora macera megcsinálni? Vmi beszerzési forrást nem tudsz esetleg?

Az élet drága dolog, de az árban benne foglaltatik az évenkénti egyszeri Nap körüli utazás is.

(#966) SimS válasza Magnat (#965) üzenetére


SimS
(senior tag)
LOGOUT blog

A toroid trafó 220V ból készít 12V-ot vagyis olyan kell ami 10V-ot ad le váltóban. és azt kell egyenirányitani.( nekem van egy ha esetleg érdekel) A stab kockát itt elkell felejteni mert túl nagy az áramfelvétel.


[Szerkesztve]

Your journey will not end well. You cannot change your fate... no man can *** SC2: Toph#525 *** Origin: SimS_hun *** BattleTag: hamboo#1540

(#967) Magnat válasza SimS (#966) üzenetére


Magnat
(őstag)

És hogyé adod? Tokkal-vonóval kb mennyibe fájna a dolog szted?

Az élet drága dolog, de az árban benne foglaltatik az évenkénti egyszeri Nap körüli utazás is.

(#968) SimS válasza Magnat (#967) üzenetére


SimS
(senior tag)
LOGOUT blog

Hát maga a trafó olyan 5eFt pusz a kondi és a graetz még ugyan annyi.tehát olyan 10e Ft.
de azért utánna nézek hogy még megvan-e. :B

Your journey will not end well. You cannot change your fate... no man can *** SC2: Toph#525 *** Origin: SimS_hun *** BattleTag: hamboo#1540

(#969) SimS válasza villamos (#963) üzenetére


SimS
(senior tag)
LOGOUT blog

Hát akkor csak akkor tudnék többet így hirtelen segíteni ha látnám. Bocsika

Your journey will not end well. You cannot change your fate... no man can *** SC2: Toph#525 *** Origin: SimS_hun *** BattleTag: hamboo#1540

(#970) Magnat válasza SimS (#968) üzenetére


Magnat
(őstag)

OK, majd jelezz légyszi, h mi a helyzet! Tudnál esetleg segíteni összeeszkábálni az egészet?

Az élet drága dolog, de az árban benne foglaltatik az évenkénti egyszeri Nap körüli utazás is.

(#971) SimS válasza Magnat (#970) üzenetére


SimS
(senior tag)
LOGOUT blog

Persze, segítek ;)

Your journey will not end well. You cannot change your fate... no man can *** SC2: Toph#525 *** Origin: SimS_hun *** BattleTag: hamboo#1540

(#972) Magnat válasza SimS (#971) üzenetére


Magnat
(őstag)

Köszi :)

Az élet drága dolog, de az árban benne foglaltatik az évenkénti egyszeri Nap körüli utazás is.

(#973) ReJim válasza SimS (#953) üzenetére


ReJim
(őstag)
LOGOUT blog

ic-t nem fogok, max ilyen 10watt alatti dolgokra. (olyan ic-m van itthon, de eddig még nem szántam rá magam, hogy összerakjam...)

de FET-esről eddig nem olvastam sok jót, meg sajnos igen szarul szól egy gyári kustom (tudom nem nagy márka) gitárerölködő, azok meg többnyire fetesek...
de másoktól is azt hallom, hogy azonos a karakterisztikája a csővel, szóval lehet benne vagyok a mosfetes végfokba.

nos körülbellül egy árat nem tudtok mondani, hogy ez mennyiből jönne ki (csak a végfok)? [link]

vagy ez nem megfelelő számomra? :U

</end.?>

(#974) SimS válasza ReJim (#973) üzenetére


SimS
(senior tag)
LOGOUT blog

Mutatok azzal az ICvel egy jó rajzot ill egy lapot ;)
nézd meg
[link]

Your journey will not end well. You cannot change your fate... no man can *** SC2: Toph#525 *** Origin: SimS_hun *** BattleTag: hamboo#1540

(#975) thaler2


thaler2
(senior tag)

Erről az icről hallott már valaki? an17830a Bármi vélemény, infó, tapasztalat jöhet róla. Köszi

(#976) villamos


villamos
(senior tag)
LOGOUT blog

Egyenlőre nem nagyon jutottunk előbbre a Vidi -vel, bár a hangszóróból nem lehet hallani a brummot, viszont a fülesben erősen, igaz lehet hogy a zene elnyomná, de azért jó lenne valahogy csökkenteni, de még kellene szerezni valahol kondikat a végfokok hidegítéséhez. Utóbbiak árnyékolására is gondoltam, mégpedig oly módon, hogy beleépíteném olyan fémdobozokba, amilyenekben az előerősítő van.
Az lehet itt a legfőbb probléma, hogy az eredeti kapcsolásban van a füles kimeneten két 220 ohmos ellenállat, mivel a füles csati közvetlenül a végfokra csatlakozik (ez nem szokás állítólag), és ezek osszák le a nagyobb szintű jelet a füles számára. Viszont most nem tudtuk beépíteni ezeket, mivel a jack csati megfelelő érintkezőihez nem férünk hozzá, mivel zárt, (ilyet kaptam) és a rajta lévő rugópárok sem igazán felelnek meg erre a célra.
Gondoltunk arra is, hogy esetleg be lehetne építeni a füles számára egy külön kis erősítőt, de akkor az eredeti végfok, és a hangszórók leválasztásának problémájába ütközünk.
Amúgy még mindig érdekel, a hangkártya digit kimenetéről való meghajtása. :U Keresgéltem a neten, de vagy túl bonyolult, ráadásul angol leírásokat találtam, vagy pedig viszonylag egyszerűbbnek tűnőeket, viszont beszerezhetetlen alkatrészekkel (mindenhol csak 8412 van :( ).
Új, igen buta ötlet jutott eszembe... ugyanis találtam itthon egy Gravis Ultrasound hangkártyát (szép piros, és legalább 25 cm hosszú :)) ) esetleg ezt át lehetne valahogy alakítani a céljaimnak? :F

[Szerkesztve]

(#977) villamos válasza villamos (#976) üzenetére


villamos
(senior tag)
LOGOUT blog

Amúgy ezt a DAC-ot a phono helyére (előerősítő, RIAA korrektor és egyebek) szeretném beépíteni valahogy...

(#978) ReJim válasza SimS (#974) üzenetére


ReJim
(őstag)
LOGOUT blog

ic-vel nem építek, de szerintem most írom le harmadszor...

</end.?>

(#979) DDL válasza villamos (#976) üzenetére


DDL
(őstag)

A CS8412 és a CS8414 lábkompatibilis. Csak az opciózást kell átnézni.

Üdv: DDL

Messziről jött ember azt mond amit akar. http://www.clearvoice.hu

(#980) villamos


villamos
(senior tag)
LOGOUT blog

Buta kérdés, de legalább felmegy a topic egy kicsit. Hallott már valaki az MZR 756 -os végerősítő kapcsolásról? Esetleg valaki össze merte rakni ezt a csodát? A 91 -es RT -ben találtam, és csatornánként ha jól számoltam 20 db tranyót használ... :))
Egyesek szerint ideális alkatrésztemető, viszont BC182 kategóriájú tranyók vannak benne pl...

[Szerkesztve]

(#981) DDL válasza villamos (#980) üzenetére


DDL
(őstag)

Érdemes összerakni. De nem a 91-es évkönyvben van, hanem 2000 körüli évjáratú RT-ben év vége fele 3-4 számon keresztül. Ha jól rémlik akkor Záborszky László alkotta...


Üdv: DDL

Messziről jött ember azt mond amit akar. http://www.clearvoice.hu

(#982) thaler2 válasza villamos (#980) üzenetére


thaler2
(senior tag)

Milyen hangja lehet annak?

(#983) villamos


villamos
(senior tag)
LOGOUT blog

Elképzelésem sincs, hogyan szólhat. A tervező szerint a quad különféle paramétereinek felel meg, pl. ugyanakkora a tápfesz (30V) ill. teljesítmény (100W 4 ohm-on) stb... viszont annál jobb hangminőséget produkál. Elvileg audiofil igények kielégítésére tervezte, azt kívánta bizonyítani vele, hogy egyszerű tranyók segítségével is elérhető kiválló minőség, ha megfelelő a kapcsolástechnika.
Itt a kapcsolási rajza, ha érdekel valakit: [link]



[Szerkesztve]

(#984) Imy


Imy
(őstag)

Sziasztok!

Nekem tudna valaki egy jo kapcsolási rajzot mutatni, ami 12V-rol megy, a megépitése sem drága, és viszonylag nagy teljesitményű(2*35-45W), és szépen szol.

(#985) villamos


villamos
(senior tag)
LOGOUT blog

nemtom... autóba kell? Akkor autós erősítőt érdemes venni. Ha máshová, akkor nemnagyon lehet kihozni 12V -ból 30W -ot. Márcsak abból kiindulva sem, hogy egy kb. 2*25W -os Vidi-ben 30V-os trafó van pl.
Igaz, én nem vagyok egy nagy guru... :U
De ha számolunk egy kicsit, akkor tudjuk, hogy P=U*I. Namármost ha ezt kicsit ázrendezzük, és elosztjuk a 45W-ot a 12V-tal, eredményképpen 3,75 Amper áramerősséget kapunk... hol fog folyni ez a pár amper? :))

[Szerkesztve]

(#986) DDL válasza villamos (#985) üzenetére


DDL
(őstag)

Na írjál be egy nagy karót az indexedbe. :) Ugyanis a 45W az effektív érték jelen esetben! A 12V meg max. a csúcs lehet hídkapcsolás esetén. Azaz helyesen: P=Peff*1.4142=45*1.4142=63.39[W] -> I=P/U=63.39/12=5.28[A]. Na erre (meg egy kis plusszra) kell a félvezető készletet méretezni! Természetesen ez csak elméleti érték, mert 100% hatásfokot feltételez. De áramban nem árt ha ennyit tud!

Üdv: DDL

Messziről jött ember azt mond amit akar. http://www.clearvoice.hu

(#987) villamos


villamos
(senior tag)
LOGOUT blog

Mint mondottam, nem vagyok guru, csak az ohm törvényt ismerem, meg egy pár dolgot... :DD
Csak a kérdés, hogy akkora e a trafója, ill. a tápja, ami több mint 5A -rel terhelhető...

[Szerkesztve]

(#988) God Vazzeg válasza Imy (#984) üzenetére


God Vazzeg
(PH! kedvence)

Szia

2x22W-ot ki tudsz hozni pici pézből, 12V-on tda1554-el -> [link]
Több infohoz keress rá gugliban ;)
Nagyon egyszerű IC, frankón szól, és jó a dinamikája is, meglepően jól szól :D

Üdv

Találmány gyártási joga eladó!

(#989) God Vazzeg


God Vazzeg
(PH! kedvence)

Valaki nem tudja hogy milyen erősítőm van? :D 2db 2N3055 van oldalanként, végfoknak. Valami épített csoda, viszont akkorát szól mint állat! :B :D Meg van benne egy Beag előerősítő is :Y :DD

Találmány gyártási joga eladó!

(#990) Nicky Nygaro


Nicky Nygaro
(kvázi-tag)

Engem is érdekelne az otthoni erősítő ''barkácsolás''! Mit gondoltok, mit érdemes elsősorban tanulmányoznia ehhez egy tök amatőrnek? Egyáltalán, van esély rá, hogy valaki autodidakta módon ilyesmit megtanuljon? Különösképp a gyakorlati részen rezeg a léc szerintem... Azt csak nem árt oktatótól tanulni, igaz?

(#991) PredatorNo1


PredatorNo1
(senior tag)

Hi all!!!!!Vettem 2rugóért egy működő /nem kell fikázni hogy biztos xar/ Pioneer Sx 525-öst!!!!Stereo, tranzisztoros. 4 hangfalkimenetes cucc még hangfalam nincs hozzá de 1 hónap és elkészül!!!!Akarok bele tenni egy végfokot is a többi mellé!!De nem ismerem ezt va típust vkinek ien vagy hasonló esetleg vmien tapasztalat hogy mit bir jó e????THX

"A saját Országomban Nekem kéne pakolni?"

(#992) villamos válasza Nicky Nygaro (#990) üzenetére


villamos
(senior tag)
LOGOUT blog

Szerintem biztosan meg lehet tanulni, nem ördöngősség. Elsősorban nem árt talán tisztában lenni a különféle alapfogalmakkal (elektrotechnika tankönyvben bennevannak) pl. mi az áram, feszültség, teljesítmény, stb... a különféle Ohm, és Kirnchoff törvények. Eközben érdemes persze megismerkedni a különféle alkatrészekkel, és jellemzőikkel pl. ellenállás, kondenzátor, tekercs, félvezetők, tranyó stb... Ezenkívül jó ha van némi fogalmad arról, hogy hogyan működik egy erölködő, ill a különféle alapkapcsolások mint pl. földelt emitter, földelt kollektor, munkapont beállítás stb...
Ezeket nekem annakidején tanították... :D
Mindezekkel persze én sem vagyok teljesen tisztában (mint ahogy ez kitűnt), én is egy valamiféle tanuló folyamatban vagyok.
A gyakorlati részét hozzáértő ismerősöktől lehet ellesni. Ha van olyasvalaki, aki foglalkozik ilyesmivel és szívesen támogat (ad tippeket, esetleg ilyen-olyan alkatrészeket, megtanít forrasztani, nyákot készíteni stb...)
Persze nem árt utánnanézni az írott formátumnak sem, rengeteg könyv, és netes oldal van ami foglalkozik a témával. pl. hobbielektronika.hu (itt sok alap dolgot elmagyaráznak!)
Műszerezettség, ill különféle szerszámok is kellenek természetesen. Egy alap multiméter pl. pár ezresből beszerezhető, de ha szerencséd van, akár valami cég szanálásából is hozzájuthatsz ilyesmikhez, de akár a különféle bolhapiacokon is körbe lehet nézni, nameg a neten. Ebben is segít a mentorod, ha van.
Nem árt akár alkatrészeket gyűjtögetni sem. Soha nem lehet tudni, hogy mire nem lehet jó egykét döglött cuccból némely bigyó. (nemrég pl. sikerült jópár 10 000mikrós 100Vos elkót bugáznom tápszűrésre tökéletes lesz :)) .)
Véleményem szerint elsőnek mindenféleképpen valami neoprimitív kapcsolást kell összerakni, pl. egy két ledes villogó. Nem egy nagy szám, de arra hogy megtanulj egyet-s mást tökéletes.
Az én ''mentorom'' számomra első nagyobb project-ként a Quad -ot ajánlotta. Elsősorban azért, mert már sokan összehozták, és az esetek többségében sikerült nekik. Nem kell hozzá sok faramuci alkatrész, és ahhoz képest, hogy nem egy mai darab, még mindig nagyon jó minőségűnek mondható (persze ha sikerül jól összerakni :D ).

Nagyon remélem nem írtam túl sok baromságot! :DD

(#993) ReJim


ReJim
(őstag)
LOGOUT blog

[link]
ez szerintetek így jó előfoknak?

</end.?>

(#994) DDL válasza ReJim (#993) üzenetére


DDL
(őstag)

C1 felesleges. P1 is, helyettesíteni kell egy 4.7M-ás ellenállással amit a ráccsal sorba kötsz az R3-R4 közös pontjához (poti csúszkája). Az osztót fél tápra kell beállítani (R3-R4 azonos értékű).

A 14V nagyon kevés. Nem tudom milyen csövezést javasolnak és milyen alkatrész értékeket.
Egyébként ez egy kissé kiherélt u-jövető kapcsolás. Kis torzítás nagy erősítés és viszonylag nagy sávszélesség és relatív kis kimenőimpedancia jellemzi


Üdv: DDL

[Szerkesztve]

Messziről jött ember azt mond amit akar. http://www.clearvoice.hu

(#995) ReJim válasza DDL (#994) üzenetére


ReJim
(őstag)
LOGOUT blog

ez nekem gitárhoz kellene...
a P1-el végülis hangerőt szabályoznék, nem?
azt már hallottam, hogy kevés neki a fesz, de ha mégis jobb hangzást akarock akkor mennyit kellene neki adni? 35, 60, 200? :U

</end.?>

(#996) DDL válasza ReJim (#995) üzenetére


DDL
(őstag)

A P1-el sok mindent szabályozhatsz, de spec a hangerőt nem. A csövezésen sok múlik ha kisfeszültségű csövel csinálod (pl. ECC86) akkor elég a 25-30V. Ha ''hagyományos'' csővel (pl. ECC83, E88CC) akkor kell a 100V min.

Üdv: DDL

Messziről jött ember azt mond amit akar. http://www.clearvoice.hu

(#997) Panzermeyer válasza ReJim (#995) üzenetére


Panzermeyer
(tag)

P1-gyel a munkapontot állítod be, az a lényege hogy féltáp legyen az anódon, pontosan
így érheted el a legnagyobb torzításmentes hangerőt

When you stop telling lies about me, I will stop telling the truth about you.

(#998) neduddki


neduddki
(PH! nagyúr)

HI!

KErdesznek, nekem egy eloerosito kellene leginkabb tavirayitos fajtabol, leetoleg a legsemlegesebb vilaggal, van otlerte vkinke hozza??? /termeszetesen gyari a megcelzott:- ))/ koszi

udv

neduddki

a lustasag fel egesseg, en tejjesen egesseges akarok lenni

(#999) golyani válasza villamos (#992) üzenetére


golyani
(őstag)

nem tudsz esetleg könyv címeket mondani?

HP Pavilion dv5-1080eh

(#1000) Panzermeyer válasza DDL (#996) üzenetére


Panzermeyer
(tag)

9V-tal párszoros erősítést ki lehet hozni belőle, többet nem
én PCC88-at használok gitárelőfoknál

When you stop telling lies about me, I will stop telling the truth about you.

Copyright © 2000-2012 PROHARDVER Informatikai Kft.