Hirdetés

2012. május 27., vasárnap

Hozzászólások

(#8001) [CS]Blade2 válasza fagy53 (#8000) üzenetére


[CS]Blade2
(őstag)

Nem teljesen, Tatán egy boltban, ahol a x1950pro-t vettem, ott be lett irva a panaszkönyvbe, még szakértői véleményem is volt a karihoz, hogy rossz, mindenhol kijött a hiba, egyszerüen betetted, és zőld kockás volt a bootolás alatt is már, 3 másik gépben is ki volt tesztelve, és nem fogadta el.
Azt mondta a fogyasztóvédelmes szakértői véleményt fogadja csak el, és nem adta vissza a kártyát, 2 hónapig ültek rajta, mikor bementünk ott volt a polcon a kari, azt amikor már úgy volt, hogy feljelentjük a tulajt, akkor szolt, hogy visszaadja az árát, de a kártya jó. Még megvannak a papírok. Szerencsére visszaadta a vételárat.

Ettől már csak a kék hal-as tag volt hozzáértőbb, amikor a inno3d 6600 -ot bevittem, a dobozról megalapította, hogy jó a kártya (csak sárga színt tudott a kari)

(#8002) fagy53 válasza [CS]Blade2 (#8001) üzenetére


fagy53
(PH! nagyúr)

Jó eseteid vannak neked is! :DDD

(#8003) euchi válasza fagy53 (#7998) üzenetére


euchi
(senior tag)

Ott helyben nem vizsgálják? :(( Kapásból öt konkurens boltot tudnék mondani, ahol viszont igen. Még egy ok, amiért nem érdemes az Ipon-tól vásárolni.

(#8004) fagy53 válasza euchi (#8003) üzenetére


fagy53
(PH! nagyúr)

Nem, bár korábban hallottam, hogy volt ilyen. Egy egyszerűen megvizsgálható monitorhiba, szellemkép, esetén is elküldik akkor mit lehet várni egy BSOD-nál? ;]

(#8005) zsolt1129 válasza euchi (#8003) üzenetére


zsolt1129
(PH! addikt)

Én minden cuccomat az Iponba vettem,de lehet hogy váltok. :C
És mit mondotok?Hogy állnak hozzá Iponba a gariztatáshoz?

[ Szerkesztve ]

(#8006) danee91 válasza zsolt1129 (#8005) üzenetére


danee91
(fanatikus tag)

A teljes gépem onnan van.
Egyszer bedöglött a lap, az egész gép vissza lett küldve. Teltek a napok, hetek, nem jött a gép. Mikor rákérdeztünk, azt mondták, 1 hétre a visszavétel után kapták meg ők, a futár is mást mondott stb. Aztán nagy nehezen le lett tesztelve, majd a lap kinyírta a videókarit is. Felhívtak, olyat már nem tudnak bele szerezni(valóban, már sehol nem volt). Azt mondták, 25 nap után, h akkor be lesz számítva mind2 cucc. A lapot 2 éve vettem 15-ért, döglötten 13-ért vették be. A vidikarit szintén 2 éve vettem 35-ért, döglötten 33-ért vették be. Így frissítés lett, 30 napba telt az egész dolog, de végülis sokkal jobb gépem lett, mint előtte...
Jah, és a gariztatás idén március környékén történt.

[ Szerkesztve ]

(#8007) fagy53 válasza zsolt1129 (#8005) üzenetére


fagy53
(PH! nagyúr)

Így.
Ettől persze jó is sülhet ki a dologból, de félek, hogy macerás lesz.
Legutóbbi garis ügyem, nem itt, 25 prcig tartott. Leadtam a hibás vinyót, próba és kaptam egy újat. Ez már nem így indult..... :(

(#8008) zsolt1129 válasza fagy53 (#8007) üzenetére


zsolt1129
(PH! addikt)

Na ennek nem őrülök.Mivel nekem is lesz garis ügyem az iponnal de én sajnos nem tudok személyesen megjelenni mert Vasmegyei vagyok.

(#8009) Zso Ro válasza euchi (#7997) üzenetére


Zso Ro
(fanatikus tag)

Te kis nyomkoveto:)

Blade2:

Valoban Tbanyai vagyok,de nem kocsival megyek,hanem vonattal.Ha gondolod gyere velunk,ott majd egy ismerosom fog elvinni a bolthoz.Augusztus 9-en megyek fel.

Most teszteltem a haveropm MSI 9600GT-jet,es csodasan meg minden.
Sot,felismerte a gepben levo 3gigat is.
Ezt az XFX bentletekor nem lattam,csak 2,5gigat tudott hasznalni de azt dualba.NA erre varjon valaki gombot.
SZoval itt nemcsak a BSOD-rol van szo,hanem a memoria fel nem ismereserol is,hiszen a masik kartyaval mindent felismer a gep.Tutira csereltetem,de eleg is volt a 9600GT-bol.
SZeretnek ezutan ismet Ati-t,nem mintha azert annyira odalennek,de joval eloremutatobb a 4850-es technologiaja.Na majd meglatjuk aug elejen.Addig hasznalom a ahverom kartyajat.

(#8010) nesa válasza fagy53 (#8000) üzenetére


nesa
(PH! kedvence)

Ahol en vasarolok pecsen beviszem dobozba a cuccot kiveszik a cuccot dobozt +a bizbaszokat visszadjak azt vagy meg aznap vagy 2-3 napon belul hivnak hogy mehetsz az uj cuccer nem dobozolnak +a bizbaszokat se kerik sot meg a garlevelet se kell vinni vonalkod alapjan nezik...

Keresek Nikon 18-55-os kitobit, olyan is érdekel ami kicsit szorul.

(#8011) fagy53 válasza nesa (#8010) üzenetére


fagy53
(PH! nagyúr)

Itt csak a vonalkód stimmel.. :DDD

(#8012) Zso Ro válasza nesa (#8010) üzenetére


Zso Ro
(fanatikus tag)

Hat vannak kulonbsegek a kereskedok hozzaallasaban.Bizom a legjobbakban

(#8013) gtomszy válasza fagy53 (#8011) üzenetére


gtomszy
(újonc)

Nekem csütörtökön vitte el a futár a vga-mat. Szerintem memória hibás nekem is.
Iponnál azt mondták, hogy 1-1,5 hét az átfutási idő.Majd értesítenek... Remélem nem fogják azt mondani hogy "nálunk működött", mert akkor baromi ideges leszek....

(#8014) nsrking


nsrking
(senior tag)

Hy all!
Most vettem egy Inno3D 9600 GT-t de engem zavar a hangja :P Az lenne a kérdésem hogy milyen hűtőt tudnátok ajánlani hozzá ami nem is drága és nektek is bevált? Előre kösz a válaszokat.

(#8015) Eagle16 válasza nsrking (#8014) üzenetére


Eagle16
(PH! addikt)

Arctic Cooling Accelero S1 rev. 2 + 12cm-es venti, vagy Coolink GFX Chilla.

---

(#8016) gtomszy válasza nsrking (#8014) üzenetére


gtomszy
(újonc)

mekkora tápod van amúgy? nekem 400w-os elég lesz neki?
A 2 végű molex kábelt a tápra kötötted ugye? Mind2-t be kell kötni?

(#8017) nygma válasza gtomszy (#8016) üzenetére


nygma
(PH! kedvence)

Milyen 400W-os tápod van?

(#8018) fagy53 válasza gtomszy (#8013) üzenetére


fagy53
(PH! nagyúr)

Nekem csak akkor mondhatják, hogy náluk működött, ha egy másikat próbálnak ki. ;]
Én az alaplapi BIOS-t képtelen vagyok elolvasni, és csak sejtem a nagy káoszban, hogy tölt a win. :DDD
Erre nehéz lesz rátenni a tesztOK címkét! :K

(#8019) Alien15


Alien15
(újonc)

sziasztok
szerintetek egy GeForce PCX 9600 1024 MB DDR GT Gigabyte vegyek vagy egy GeForce PCX 8800 512 MB DDR GT Gigabyte-ot? A memória a 9-esnél 2x annyi, de a 8800-ra azt mondták hogy jobb? akkor most melyik a jobb? ja és hány wattos táp kell neki? egy intel e8200 mellett és 1 winyó dvdíró mellett lenne használva! kösz a választ!

(#8020) Eagle16 válasza Alien15 (#8019) üzenetére


Eagle16
(PH! addikt)

Felesleges az egy gigás 9600GT, akkor inkább 8800GT 512mb.
Egy JÓ minőségű 350W-os táp is elég lehet neki. (ami NEM jó: Codegen, Deer, Acorp stb.)

---

(#8021) fagy53 válasza Alien15 (#8019) üzenetére


fagy53
(PH! nagyúr)

88GT, 450W és ne sajnáld a tápra a pénzt, márkás legyen mert ha meghal, nagy eséllyel másokat is magával ránt a sírba, és akkor sírhatsz! ;]

Eagle16: inkább a gyári ajánlást vegye meg és na azt ami éppen jó, mert ha 3-6 hónap múlva 4870-et akar venni, annak kevés a 350W.

[ Szerkesztve ]

(#8022) Eagle16 válasza fagy53 (#8021) üzenetére


Eagle16
(PH! addikt)

Kevés?

Végülis nem drágább egy nagyobb táp, mondjuk 400-450-es, a lényeg hogy jó márka legyen. (Corsair, FSP, Chieftech)

[ Szerkesztve ]

---

(#8023) fagy53 válasza Eagle16 (#8022) üzenetére


fagy53
(PH! nagyúr)

Kevés, mert az 50%-nál nagyobb terhelés egyre inkább magában hordozza a meghibásodást. Nő a valószínősége, elsősorban a tartós hőterhelés miatt.Ha elektrolit kondikat tartalmaz, a kiszáradás veszélye nő és a táp tönkremeneteléhez vezethet.
A szilárd dielektrikumú kondik meg drágák, és csak a nagyon márkás és drága tápok alkalmazzák. Az FSP 350-es tápomban elektrolit van, de nálam mág az 50%-ot sem éri el a tartós terhelés.
Visszatérve a 450W-ra, ott 300W-ig érdemes terhelni tartósan, tehát a 4870 belefér, a 350W-nál 200W a kb limit szerintem, ezért ha a grafikon adatai igazak a 9600GT mindenképpen, a 88GT és a 3870 éppen belefér a biztonságos zónába.

(#8024) gbors válasza fagy53 (#8023) üzenetére


gbors
(PH! addikt)
LOGOUT blog

ill. a másik oldala a dolognak, hogy a többágas tápokat nagyon be tudja korlátozni az ágak eloszlása - az az ág, amelyik a CPU-ra és az alaplapra megy, tipikusan nagyobb terhelést kap, mert a CPU mellett részben a VGA is zabálja - emlékeim szerint a G92 / G94 kártyák cca. fele-fele arányban ülnek a két forrásukon, sőt, talán még az alaplapiról vesznek többet...

Louie: Goddamn it. You shot me in the exact same f****ng place as last time! Ghost Dog: I'm sorry. I mean you no disrespect. I'm your retainer. I don't want to put too many holes in you.

(#8025) fagy53 válasza gbors (#8024) üzenetére


fagy53
(PH! nagyúr)

Folytatva, a 2.0 szabvány a PCI-E slot-nak a korábbi 75W helyett 150W-ot juttat, azaz ennyit vehet fel max az alaplaptól a VGA, tehát ezen alaplapoknál a táp ide csatlakozó ága még több terhelést kell, hogy elbírjon. A jövőben ezt is figyelembe kell venni a vásárlásoknál! ;]

(#8026) danee91 válasza Eagle16 (#8022) üzenetére


danee91
(fanatikus tag)

Ezeket az értékeket nem kell 0,8-al szorozni? Mintha ezt olvastam volna. Mert ezek a konnektorból felvett értékek, a konfig maga nem ennyit eszik. Meg azt is írták, h ha kisebb tápot veszek, ami még elbírja az adott konfigot, akkor kevesebbet fizetek a villanyért, mintha túlméretezett táppal tenném mindezt. Persze lehet igaz az állítás, h 50%-nál nem szabad jobban megterhelni...Most akkor?

(#8027) nesa válasza fagy53 (#8025) üzenetére


nesa
(PH! kedvence)

Az adatlapomon levo konfig nekem halozat felol idle 127-135w terhelve ha szimpla jatek PL cod2 180-190w korul alakul, orthos+3D markal eppen meglehet karcolni a 230w esetleg ha meg kozbe masolnek HDD rol HDD re +irnak DVD akkor talan elmenne 145w-ig :)

[ Szerkesztve ]

Keresek Nikon 18-55-os kitobit, olyan is érdekel ami kicsit szorul.

(#8028) codec


codec
(fanatikus tag)

Egy benchmark, ami problémás (BSOD-re hajlamos) 9600GT-k esetén előhozhatja (90% valószínűséggel.) a hibát.
Lightsmark 2007
[link]

Hosszabb idejű futtatás ajánlott..(kb 1 óra), de akár 5 perc alatt is eléheti a kellő hatást.

Melyik ujjaddal nyomtad le az egeret?! Reccs!!! Legközelebb majd gondolkozol, hogy kit tiltasz ki!! K...K..Admin!

(#8029) fagy53 válasza danee91 (#8026) üzenetére


fagy53
(PH! nagyúr)

Azt nem írtam, hogy nem szabad 50%-nál jobban terhelni, csak azt, hogy nő a meghibásodás valószínűsége. A túlméretezett táp fogyasztása szinte azonos a jóval gyengébb táp fogyasztásánál, mert a hatásfokuk közel azonos, egy 200W-os terhelést ráakasztva mindkét esetbeen kis eltéréssel, ugyanannyit fizetsz a villanyért a 350W-os és a 450W-os táp esetében. Ha 20W-os lenne a gép fogyasztása, akkor az 500W-os tápnál is csak kb a 20W-ért fizetsz.
Valahol azt kell megérteni, hogy a tápegység az ami túlméretezett kell, hogy legyen mert az egész gép léte függ tőle, A csúcsrajáratott táp tartós használata olyan mint a kötéltánc, bármelyik pillanatban megtörténhet a baj.

nesa: látható, hogy neked sokáig elég lesz a 350W-os táp, hiszen a tartós terhelés 200W környékén, de inkább alatta van.

[ Szerkesztve ]

(#8030) gbors válasza fagy53 (#8025) üzenetére


gbors
(PH! addikt)
LOGOUT blog

konklúzió: VX-450 :)

Louie: Goddamn it. You shot me in the exact same f****ng place as last time! Ghost Dog: I'm sorry. I mean you no disrespect. I'm your retainer. I don't want to put too many holes in you.

(#8031) nesa válasza fagy53 (#8029) üzenetére


nesa
(PH! kedvence)

Igy van ,de mindezt ugye a halozat felol mertem de a 350W az ugye mar a vesztesegel egyutt van (amit lead!) ,igy gondolom ha 100% kihasznalnam a tapot a halozat felol 400-420W venne fel.

[ Szerkesztve ]

Keresek Nikon 18-55-os kitobit, olyan is érdekel ami kicsit szorul.

(#8032) Alien15 válasza Eagle16 (#8020) üzenetére


Alien15
(újonc)

oks de a táp tuti hogy codegen lesz, mivel az új házhoz amit veszek tuti codegen lesz! nekem bevállt a codegen, eddig is az volt! Na de néztem más tápokat is de az vagy teljesítményben vagy árban nem jó! Mivel az egész gépet 100.000-ből akarom kihozni karácsony körül ezért nem férnek bele plusz izémizék! Majd meglátjuk! De kösz a választ!
szia

(#8033) nesa válasza Alien15 (#8032) üzenetére


nesa
(PH! kedvence)

Te mirol beszelsz 1 600W codegen nemtud annyit leadni mint 1 300W FSP , ne elj a szamok buvoletebe...nem eri meg....
A jo taper inkabb lekene mondani valamirol de ezen nemszabad sporolni a tap a szive a gepednek, 4-5 k korul mar van 350w FSP ha neked ennyit nem er meg akkor kar rad a sorokat pazarolni.

Keresek Nikon 18-55-os kitobit, olyan is érdekel ami kicsit szorul.

(#8034) Eagle16 válasza codec (#8028) üzenetére


Eagle16
(PH! addikt)

Ez biztos hogy előhozza ha hibás a kártya? Mert akkor kipróbálom, bár eddig egy játéknál sem volt ilyesmi.

Alien15: a Codegennel lehet hogy nem lesz hosszú életű a géped...de mi szóltunk.

fagy53: nekem is még sokáig meglesz ez a tápom, esetleg majd VX-450-re cserélek, de csak ha szükséges lesz...

[ Szerkesztve ]

---

(#8035) gbors válasza Alien15 (#8032) üzenetére


gbors
(PH! addikt)
LOGOUT blog

sokkal drágább is lehet az a gép, ha valami félresiklik a Codegen táppal...

Louie: Goddamn it. You shot me in the exact same f****ng place as last time! Ghost Dog: I'm sorry. I mean you no disrespect. I'm your retainer. I don't want to put too many holes in you.

(#8036) szasanyi válasza Alien15 (#8032) üzenetére


szasanyi
(PH! nagyúr)

NE vegyél Codegen tápot egy új konfighoz! Egy FSP 350W FNP táp kb. 7k ami valszeg elég. Ne mondd már, hogy nincs rá ennyi annak, aki 100k-s konfigot vesz... :U De egyébként csak egy emberrel tolsz ki, ha senkire sem hallgatsz: magaddal. Javaslom nézz be a tápos topikba.

(#8037) nygma válasza Alien15 (#8032) üzenetére


nygma
(PH! kedvence)

Codegent úgy felejtsd el,ahogy van!

(#8038) nesa válasza codec (#8028) üzenetére


nesa
(PH! kedvence)

Kiprobaltam semmi gond hogy lehet bealitani hogy 1 oran keresztul tolja mert par perc alatt vegez.

Keresek Nikon 18-55-os kitobit, olyan is érdekel ami kicsit szorul.

(#8039) Alien15


Alien15
(újonc)

ATX Táp 550W Stability Power 12cm vent gondolom ez se jó mert ez van elfogadható árban! De ha ez se jó akkor választok egy másikat és az lesz! Várom a kommenteket... :F

(#8040) codec válasza Eagle16 (#8034) üzenetére


codec
(fanatikus tag)

evga fórumán foglalkoztak a bsod-s témával, és ott írták többen is, hogyha ez a benchmark lefut hibátlanul(hosszú ideig..), a gamékkal nem lesz probláma.
Az egyetlen bench ami a bsod-t kiválthatja.

Melyik ujjaddal nyomtad le az egeret?! Reccs!!! Legközelebb majd gondolkozol, hogy kit tiltasz ki!! K...K..Admin!

(#8041) [CS]Blade2 válasza nesa (#8033) üzenetére


[CS]Blade2
(őstag)

Lehet az a codegen 10.000W-os is, a védelmeket, és a minőségi alkatrészeket még fotóról sem látott!

Alien15:
Megveszed a házat, a benne levő codegányt felgyújtod, és a gép többi része mellé még veszel egy FSP tápot, vagy egy Corsairt, jobban jössz ki, mint

megveszed a gépet a codegány táppal, 2hónapra rá hibák, fagyások, ujraindulások, aztán egyszer csak meghal a HDD, áramingadozásnál elszáll pár alkatrész az alaplapról, azt már nem olyan jó a helyzet.

(#8042) [CS]Blade2 válasza codec (#8040) üzenetére


[CS]Blade2
(őstag)

Elinditottam, ment egy 25sec-et és BSOD.
Nekem játék alatt is csak 4 perc

Videoora veszem digi-vel, és mellékelem a tesztprogit, és a videot egy CD-n, ugy viszem akkor majd fel az iPonnak

[ Szerkesztve ]

(#8043) nesa válasza Alien15 (#8039) üzenetére


nesa
(PH! kedvence)

Miert olyan bonyolult felfogni hogy nem kell gigawattos tap neked, ha varhatoan Nem cserelsz az elkovetkezo 1-2 evbe nagyobb fogysztaso VGA-t akkor eleg 1 350W FSP Ha akarsz nagyobb fogysztasu VGA-t akkor 400-450W FSP boven eleg.

Keresek Nikon 18-55-os kitobit, olyan is érdekel ami kicsit szorul.

(#8044) nygma válasza Alien15 (#8039) üzenetére


nygma
(PH! kedvence)

6k-ért van FSP 400W az jó?

(#8045) codec válasza [CS]Blade2 (#8042) üzenetére


codec
(fanatikus tag)

Legalább nem tudják a pult alá söpörni, hogy nincs idő játékot telepíteni, meg nekünk nincs meg a játék.. illegális stb..
Tesztprogi... freeware, ha lefut többször hibátlanul akkor ok, ha meg hibát generál játék alatt is előjönne. Sajnos a legkülönbözőbb kifogásokat tudják kitalálni:((

Melyik ujjaddal nyomtad le az egeret?! Reccs!!! Legközelebb majd gondolkozol, hogy kit tiltasz ki!! K...K..Admin!

(#8046) Eagle16 válasza codec (#8040) üzenetére


Eagle16
(PH! addikt)

Ok, letöltöttem, felraktam, (Lightsmark 2007)

Na most ezt full screen módban kell futtatni? Mert egyszer lement hibátlanul.

És hogyan lehet beállítani hogy folyamatosan menjen?

Amúgy érdekes, a soft shadow alig fogja meg a kártyát.

[ Szerkesztve ]

---

(#8047) [CS]Blade2 válasza codec (#8045) üzenetére


[CS]Blade2
(őstag)

Sajnos MO-n minden eshetőségre fel kell készülni.
Most azon gondolkodtam, mit találhatnának ki.
Pl: Nem ez a kártya van a videón, vagy átszerkesztettem a videót
mert képesek rá, hisz eladtak egy csomó szemetet, akkor ez már semmi nekik.

thx. a linket, ezzel már lehet mit kezdeni...

(#8048) [CS]Blade2 válasza Eagle16 (#8046) üzenetére


[CS]Blade2
(őstag)

Én 1280x1024 full screen-be indítottam, ment egy kis 3D-s video mellete zene, majd 25sec-re rá fekete kép, és beragadt hangot játszotta végtelenül...

(#8049) Eagle16 válasza [CS]Blade2 (#8048) üzenetére


Eagle16
(PH! addikt)

Hát nekem ott csak 65Hz-et tud a monitor, de remélem nem felbontásfüggő a dolog. Most lement másodjára is hibátlanul. Nem tudom be lehet-e neki állítani a loop-ot.

(ja nekem is olyan, 3D render + zene)

Ha már van eredmény akkor berakom:

[ Szerkesztve ]

---

(#8050) codec válasza Eagle16 (#8046) üzenetére


codec
(fanatikus tag)

Igen, mindenképp full screen módban kell használni. Azt sajnos nemtudom, hogy hogy lehet folyamatos futtatásra bírni..:( "Talán a parancssori futtatás a megoldás rá.."
Ha rájövök mindenképp leírom, addig a"végez, majd újraindít megoldás marad.:("

Melyik ujjaddal nyomtad le az egeret?! Reccs!!! Legközelebb majd gondolkozol, hogy kit tiltasz ki!! K...K..Admin!

Copyright © 2000-2012 PROHARDVER Informatikai Kft.