
SC2 ID: Peter 1714


SC2 ID: Peter 1714
Az azért elgondolkodtató, hogy több mint egy év után tudott erre a teljesítményre jutni az Ati. Ehhez is duál GPU kellett. És szomorú, hogy nem megy jobban, mert lehet, hogy miattuk csúszik a GX2, mert nem látja értelmét a zűd cég, hogy siettesse a kiadását. De lehet, hogy tényleg van vele valami gáz, és azért csúszik.
Viszont az X2 eléggé jó áron van.
Jó lenne végre egy igazi kiélezett csúcskategória. A középkategóriát viszi az Ati, legalább is az árai ott jobbak.

3DMARK06 eredmény : Biztos hogy be volt kapcsolva rajta mindkét chip
Ez iszonyat pocsék pontszám egy 2 magos cucctól . Itt most vagy tényleg ennyire sz*r a kari vagy nem volt hozzá normális driver vagy valamit elbaltázott aki tesztelte . 14100 pötty ezt egy 8800 GTS is eléri ha kellőképpen fel van húzva .
Azt bevallom, hogy nehezen jutott el erre a szintre. De azt viszont meg kell hagyni, hogy mind a két cég más technologia felé indult el. Az ATi egy gyökeresen más architekturára fektette a hangsúlyt...egy olyanra, amit a MS várt. Ezért is jött ki a DX10.1... hogy az nVIDIA-t is rákénszerítse a R600 féle architekturára és ezért is döntött ugy a nVIDIA, hogy a DX10.1 várhat (és ezért is várja a két cég a DX11 megváltóként).
A csúcskategóriát pedig szerintem már valószínűleg a többmagos karik fogják uralni (szvsz) ... sokkal olcsóbb kihozni egy felső-közép/középkategóriás chipet és annak megkkettőzésével egy felsőkategóriást, mint külön fejlesztgetni és akkor még a hibásakkal nem is tudnak különös képpen mit csinálni, max olyan megoldásokat kitalálni, mint amilyen a 29PRO/GT illetve ami a GS lesz (valószínűleg) ....
(#453) bbchris: nem hinném, hogy jelenleg lenne megfelelő driver a GX2-höz...még a X2-höz sincs.
És azt se feledd, hogy elvileg (nem tudom biztosan) a 9600GT-n használt chip-ből lesz rajta kettő. A 9600GT pedig elvileg a 88GT alá érkezik, tehát a 88GT SLI alá kell valahova tájolni. 
[ Szerkesztve ]
"És robbanó tartály mögött vihorászni tűzharc közepén szerintem még a Nők lapja horoszkópja szerint sem jelent jót." /by MAZUR [GS'10J]

Tudom miről beszélek
Nálam nem működik a több fps, jobban találok bemagyarázás 
All Black...

A gx2-n g92-k lesznek.
"you are a monkey poo-poo"

FPS ide, FPS oda. Én már toltam végig 15-20 FPS-el gamet. Pl. MoH Airbone ahol a readme.txt file-t olvasgatva látam hogy bla-bla-bal 7300GT bla bla bla NOT SUPPORTED. Gondolom ez nem jelent jót. De kiaggattam. Pl a STALKER nállam egy VGA-val medium beállításokkal 25-30 FPS-t produkál. Mondjuk úgy hogy élvezhető is. De ha berakom a másik VGA-t akkor érdekes mód 7-11 FPS. Ami eléggé sz@r. Vagy a CoD 4. Egy VGA-val ugyanakkora FPS számot produkál mint 2 VGA-val. Pedig az SLI -yes-re van kapcsolva. Érdekes mi? És nem tudom miért van ez. Van egy LG L1718S nevű monitorom. Egyik helyen TFT a másik helyen LCD-t írnak rá. Most melyiknek higyek? Sok itt az átb@szás...Túl sok. Néha jó az SLI, néha nem. Néha csak az ATITOOL segít (moha). És kérdem én hogy igaz az hogy az SLI csak akkor működik ha a játék is támogatja? Vagy hogy működik ez? Mert szerintem itt sem stimmel valami. Hogy SLI-s configot mégegyszer nem veszek az is biztos!
Szasztok
3dm06ot én nem nézek ellenben majd akarok játszani. És FPSben egy $600os 8800ultrat csúnyán elveri ez a $450os Ati még az első "nem tökéletes" driveréval is.
Szerintem.... The things we make ... make us. -~- ..And on the 7th day, GOD went windsurfing... Evina foglalkozás egészségügy www.evinakft.hu

Meg ebben az orszagban se lesz 120k+afa az X2, megjelenes napjan mar lehetett kapni kiskerben nemeteknel 380euroert, legtobb marka 390-400 euro korul van ahol kaphato, megha ehez hozza adod a Magyarorszagi valosagot akkor is max 110k korul lesz bruttoban kiskerben.
"Releasing a game in 2011 without AA is completely stupid. If the techniyou're using makes it impossible to use AA then you're using the wrong techniques."

én meg hiszem ha látom....
http://hardverapro.hu/apro/minosegi_vizhutes_cuccok/hsz_1-200.html
Msi oc 113, de ez az egyik legdrágább, rendelni bazárban Sapphire-t 95-ért lehet. Term. bruttó mindkettő.

bocsi egy kicsit utánna jártam es tényleg:
HD 3870x2 1GB 2 év garis és 103.000HUF
MSI 3870x2 1GB OC 3 év garis és 105.000HUF
de még ide is kell hogy érjen...
http://hardverapro.hu/apro/minosegi_vizhutes_cuccok/hsz_1-200.html

A ramiban 95K a sapphire a hétre ígérték, jól lesznek az árak. Február végén már 80-90K körül lesz.

és kinek megy 85Hz-en?
én a sajátomról beszéltem.
A legfőbb meglepetés-faktor a holtbiztos dolgok kipróbálása. Zuhanó repülőn nincs ateista....
Itt nem arról van szó, hogy látod-e, hanem pl.: Quake 3 esetén voltak olyan mozdulatok, amiket csak akkor lehetett előhozni a játékból, ha 100-nál bőven több fps-ed volt végig. Pont emiatt raktak be id-nél újabb játékaikban fps limitert, hogy minden gépen ugyanúgy viselkedjen az engine, ne legyen előnye annak, akinek sokkal gyorsabb a gépe.
ha körbetelefonálsz holnap kapsz ennyiért.
Szerintem.... The things we make ... make us. -~- ..And on the 7th day, GOD went windsurfing... Evina foglalkozás egészségügy www.evinakft.hu
Egyelőre ha nem legalább 24"-os monitorja van az embernek, akkor viszont nem éri így meg, a GTS 66-ért jobb vétel, mert kisebb felbontásokban 20%-nál nagyobb előnyt átlagban nem tud felmutatni.

Hát igen kb 30% az előnye a GTS-hez képest de ne feledjük a GTS-ben 15%-os tuningpotenciál van min. Mondjuk a X2-is gyorsulni fog az biztos és még nem tudjuk mi a vége. De lassan jön az RV700-és az biztos sokkal jobb lesz mondjuk az még odébb van. Szerintem 80K körül majd veszek egy X2-est valamikor és így kb20K kell majd rádobnom a GTS-re. Ez a csere kb megéri.

Szerintetek az új GTX mennyivel lesz jobb a mostani karimnál? :S 8800 GTX OC :S
mert akkor már most elkezdek sporolni
nyításnál azt is megveszem ahogy ezt 

+80%
All Black...

[I]lol neked megy 120 hertzen akkor maximálisan 120 fps-t tol a képedbe a monitor
egyébként egy nagy átlagot mondtam, ez a tipikus nem tudtam h neked über crt-d van lol
és nem mindenkinek van 2ns-os LCD je se inkább 4-6ms a tipikus átlag
[/I]
Ego sum magister vitae - I am the teacher of life

THX!
de azért egy kis nV kártyára gyurok....
http://hardverapro.hu/apro/minosegi_vizhutes_cuccok/hsz_1-200.html
2ns-os LCD?????
Hol?
Ja, és látod így kell offolni, nem úgy, ahogy te csinálod... 
Ha lehetne egy kívánságom, akkor törölném az emberek szókincséből a full, meg a max szavakat, mert úgysem jelentenek semmit

ja ezt benéztem, annyira nem vágom az LCD-ket nekem CRT van
jó ms örülj a búrádnak
Ego sum magister vitae - I am the teacher of life
És az offal mi lesz?
Azt nem olvastad el?
Megtanulhatnád már ezt is elvégre senior vagy mégiscsak, és égő, ha nem tudsz rendesen offolni... 
Így sem jó még.
Csak szertnélek megóvni attól a vádtól, hogy hsz vadász vagy.
[ Szerkesztve ]
Ha lehetne egy kívánságom, akkor törölném az emberek szókincséből a full, meg a max szavakat, mert úgysem jelentenek semmit

mi van? szürke nem?! félrenyomtam vazz
az őstagig úgyse viszem
így jó az offellina?
mit piszkálsz aprónövésű vagy vagy mi? gonosz törpe
Ego sum magister vitae - I am the teacher of life

most mit vered itt magad? nincs über crt-m, ha vennéd a fáradságot, akkor megnézhetnéd a konfigomnál. Amúgy meg legközelebb megtennéd a szívességet, hogy megnézed mire írom azt amibe utána beleokoskodsz? Mert akkor lehet, hogy leesne, hogy vágom ezeket a dolgokat!
A legfőbb meglepetés-faktor a holtbiztos dolgok kipróbálása. Zuhanó repülőn nincs ateista....

85hz az egy átlag szvsz, elhiszem hogy egyeseknek 120hz-es is van na
Ego sum magister vitae - I am the teacher of life

Szerintem eléggé általános eset, hogy egy 21"CRT tud jóval 120Hz felett is, és a monitort 1 éve vettem 12.000Ftért.
TFTből csak PVA paneles kellene, de nem adok ki érte közel 200.000Ft-ot.
A legfőbb meglepetés-faktor a holtbiztos dolgok kipróbálása. Zuhanó repülőn nincs ateista....

jó nem erről szólt a vita csak véletlenül a te nevedre válaszoltam nem kell magadra venni 
Ego sum magister vitae - I am the teacher of life
Ő Bundás és mindig mindent jobban tud.
Szerintem.... The things we make ... make us. -~- ..And on the 7th day, GOD went windsurfing... Evina foglalkozás egészségügy www.evinakft.hu
Ez egy több, mint merész becslés.

Leginkább találgatásnak nevezném... 
SC2 ID: Peter 1714

Ettől tartok én is . NVidia fan voltam sokáig , de most ahogy látom ha az NVidia nem talál ki valamit de sűrgősen akkor max "ajtó kitámasztó éknek" lesz jó a GX2 vidkari és valószínű én így átlépek az ATI világába mert olcsóbb és jobb lesz ahogy látom , és nekem csak az számít most már hogy jó legyen ha már pénzt ad érte az ember . Pedig reménykedtem az Nvidia tudásában de aztán csalódtam egy óriásit mikor f*szkópé módra GTX szintű karikat adott ki szinte féláron , de valamennyire röhögök is rajta mert így a nyakukon marad egy csomó G80-as GTX amit max "daráléknak" jó lesz . 
nálunk van néhány ajtó, küldj nekem olyan kitámasztókat 
"Dehát én a nyomkereső vagyok nem a batman"

corsair 520w elég lesz e 9800gtx-nek?Hány ampert igényel a vga?

Majd kiderül, nem hiszem hogy még ilyen pontos adatok lennének rolla!
De mivel hogy 55Nanos szerintem többet TUTI nem fog enni a GTX nél. (én 550W azért beraknák ... 3 tápomat vágta haza a buzi GTX
) 

A HX520-as Corsair elbír még két régi GTX-el is SLI-ben. Nézd meg a tesztet a Ph-n. 

Úgy néz ki a 9800GX2 általában verni fogja a 8800 Ultrát.
Akit érdekel egy kis előzetes, kínai oldalakról összeszedve:
Szerintem erősebb a HD3870 X2-nél is.
http://www.lolbase.net/eu/2unlimited
ha a tesztek hitelesek, akkor nagyon közel lesznek egymáshoz - Bioshockban pl. az X2 jól skálázódik.
Louie: Goddamn it. You shot me in the exact same f****ng place as last time! Ghost Dog: I'm sorry. I mean you no disrespect. I'm your retainer. I don't want to put too many holes in you.
Aham és berakok mellé 2db 500 gigás vinyót, meg egy 1terabájtos külső vinyót, a szokásos házventik tömegét, 2DVD írót, meg amim még van és el sem fog indulni. Tudom itt a PH-n állandóan azt mondogatják, hogy egy 350Wattos táp elég mindenre, de én eleve szkeptikus vagyok ebben. Nézz meg más hardveroldalakat is, ott sem véletlenül tesztelik kissé izmosabb tápokkal.
--R.I.P JuanG--

a G92 GTS SLI otthagyja
azert nagyon nem valoszinu hogy erosebb lenne az ATI fele megoldasnal
ezekbol a tesztekbol az jott le.az ATI mar most 100 rugo az nv ha kijon lesz 130 is ha nem tobb 
Cort Z40(EMG 81+85)+Marshall MA100H+Marshall M412A 300W
Viszont az X2-t is helybenhagyja az CF 3870. Nehéz így jósolni, bár borítékolható, hogy az SLI gyorsabb lesz, anno a 7950GX2 is lassabb volt egy 7900GT SLI-hez képest.

Mikor jönnek ki ezek a karik?9800gtx,gx2
FORZA FERRARI!!Ferrari 2007 World Champion-Kimi Raikkönen.........INTEL-NVIDIA.......
350-es és 350-es márkás tápok között is van jó sok különbség. A lényeg, hogy a 12 voltos ág legyen megfelelően erős, mert attól függ a legjobban a rendszer. Azért érdemes 500W körüli táppal gépet építeni, mert azoknál, főleg az új modern tápoknál a 12voltra gyúrnak elsősorban.
A túl magas teljesítményű táp sem jó, mert ha nincs meg a minimális terhelés amit megkíván, rossz hatásfokkal dolgozik, ami felesleges melegedéssel jár. Paradox módon, de így van. ezért is baromság az ezervattos szörnyszülött táp. Egy jó ötszázas mindenre elég, még a sokterás vinyók, és venti tömegek meghajtásához is. ( de egy venti fogyasztás olyan elenyésző, hogy ha komolyan számolni kellene a ventik teljesítményfelvételével, akkor legalább harminc ventinek kellene dolgozni a gépben átlag venti áramfelvétel 0.05-0.1A wattosítva 0.06-0.12W ) De sosem értettem, hogy mi a bánatnak 2 terabájt HDD egy gépben, ami alapvetően otthoni játékgép.
[ Szerkesztve ]

a GX2 most febr-marc a GTX meg ev vege. 
Cort Z40(EMG 81+85)+Marshall MA100H+Marshall M412A 300W

Ezek szerint 2008 végéig a GX2 ill. 3870 X2 lesz a leggyorsabb kari a piacon?
Ó....Uram, kérlek, adj türelmet a hülyékhez! Ha erőt adsz, megölöm őket!

GTX év vége?De jó 
FORZA FERRARI!!Ferrari 2007 World Champion-Kimi Raikkönen.........INTEL-NVIDIA.......

"Szerintem erősebb a HD3870 X2-nél is." - sztem meg pontosan hogy nem fogja . Mind a 3DMArk mind a játékok tesztjei azt mutatják hogy az X2 erősebb lesz na meg ugye olcsóbb . Mert ugye olvastuk hogy 14100 pötty az NV GX2-é igen ám de az 9850 -es procival volt és az ATI topicban most tesztelték és 13100 pötty egy Q6600-ossal az X2 és felhúzott Q6600-al pedig 19000 pötty körül volt tehát elég jól reagál a procituningra és ugye az X2 még nem is volt húzva mivel nincs rá még progi .
igen, és a 9600GT után túl sok izgalmasra nem lehet számítani őszig...
Louie: Goddamn it. You shot me in the exact same f****ng place as last time! Ghost Dog: I'm sorry. I mean you no disrespect. I'm your retainer. I don't want to put too many holes in you.