Üdv!
Új vagyok itt.
Nekem is DMCC 2Mbites netem van. A bekötés az itt olvasottakhoz képest hamar ment. 2 héttel azután, hogy bementem a Kishegyesi úti irodába, már be is kötötték a netet. Szóval, a Derék utcán lakok. 
Egy jó darabig nem volt semmi gondom, de aztán jöttek a problémák, melyek felsorolásával nem akarlak untatni titeket, lévén, ezekkel mindenki találkozott.
Sokszor hívtam az ügyfélszolgálatot, de nem vették fel. Két emilt is írtam, nem reagáltak. Viszont pénteken egyszercsak beleszólt egy női hang a telefonba! Aszonta, hogy épp most bővítették 100Mbittel a hálózatot, így biztos már jobb a helyzet, valamint az elkövetkezendő két hétben még bővíteni fogják. Ehhez képest péntek este sikerül 6-700 Kbitet mérnem, valamint Il2 alatt 3-400-as pingem volt, ami miatt kétszer is kivágott a szerver.
Találtam egy ORTT határozatot. Ez mi lenne?
''1859/2006 (VIII. 23.) sz. ORTT határozat
A DMCC Kommunikációs Rt. vezetékes műsorszolgáltató tartozásának rendezése tárgyában
1.
A Testület a DMCC Kommunikációs Rt. 90 657 Ft tartozását megállapító közigazgatási határozat meghozatala mellett dönt, amelyben felszólítja a DMCC Kommunikációs Rt. vezetékes műsorszolgáltatót díjtartozásának, valamint annak késedelmi kamatainak 8 napon belül történő megfizetésére.
2.
A tartozás 1. pont szerinti meg nem fizetése esetén a Testület a DMCC Kommunikációs Rt. vezetékes műsorszolgáltató működése során felhalmozott tartozására tekintettel, kezdeményezi a Fővárosi Bíróságon a DMCC Kommunikációs Rt. felszámolását, azon az alapon, hogy a Testület által kibocsátott számlák meg nem fizetésével a DMCC Kommunikációs Rt. 90 657 Ft díjtartozást, valamint annak késedelmi kamatai szerinti tartozást halmozott fel, melyet nem vitatott és az esedékességet követő 60 napon belül nem egyenlített ki. (1991.évi XLIX. törvény 27. § (2) bekezdés a) pont).
3.
A Testület a tarozás 1. pont szerinti meg nem fizetése esetén az Rttv. 90. § (3) bekezdésben meghatározott díjfizetési kötelezettség nem teljesítése miatt, az Rttv. 113. § (4) a.) pontja alapján a DMCC Kommunikációs Zrt. nyilvántartásból való törléséről dönt. A Testület a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény (Ket.) 29. § (2) szerint az eljárást hivatalból megindítja és arról a műsorszolgáltatót értesíti.''
Forrás: http://www.ortt.hu/hatarozatok.php?menu_id=38&h_id=3860