Hát éppen ez a probléma.
Már mondtam, mi a véleményem arról a filozófiáról, hogy akinek nem tetszik a szar munka, az vegyen mást.

Te sosem nézted a tényeket, most sem teszed, ahogy az említett hsz-okban sem tetted. Kb. 100X hangsúlyoztam ki, hogy mielőtt egy hibáról szólnék, mindig tesztelem tiszta rendszeren, mert nem szeretek a levegőbe beszélni.
Csak 1 napja (
) írtam, hogy szabályosan telepített CCC-rel együtt teszteltem DX11-ben az AvP-t, és simán kidobott (tiszta rendszerre telepítve). Szintén szűz rendszerre feltettem a 10.3-at (100+1-edszer leírom, hogy NEM VOLT fent ATT, meg semmi 3rd progi), és voilá, simán megy! Á, tutira nem az AMD baszta el az újabb meghajtókat!
(10.4-től fölfelé ugyanúgy kidobál, mint 10.1-től visszafelé.) Ebből rajtad kívül bárki számára nyilvánvaló, hogy valamit optimalizáltak DX11-re (vsz. az élsimítást, mert azt nem lehet programból állítani) a HD5-ös kártyákon, amivel elb.szták a HD4-es kártyák támogatását. Ez senki számára nem meglepő, aki ismeri az AMD fejlesztési filozófiáját (ti. hogy új kártyák menjenek, a régieket meg dobják ki a userek), amelynek köszönhetően a HD4- tulajdonosok most kezdenek oda jutni, ahol HD3-asok kb. 1 éve jártak, azaz hogy szinte játékonként cserélgethetik a meghajtókat. Ami még érdekes, hogy a winbe is belesz.rik valamit, mert 10.7 után visszatéve a 10.3-at, megint csak kidobált, míg szűz rendszerre 10.3-at telepítve ismét csak jó. 
A fentiek alapján mindenki nyilvánvalóan tudhatja, melyikünk nézi a tényeket.
Te meg csak hivatkozz a fent sem lévő 3rd party programokra, és az elavult ATT-ra, mert semmit nem tudsz mondani azon kívül, hogy az AMD meghajtó jó, user okozza a hibát.
A nálam is előjött 10.7 telepítőhibáról (hogy eltávolítás után egyetlen más meghajtó sem működik) meg ne is szóljunk már, annyira lerágott csont.
hunfatal: Vagy éppen nem is működik (lásd fent).
CCC-ben is hozhatsz létre saját profilokat. 
stevve: A saját példádból annyi jön le, hogy nem ismered az ATT-t. 
RivaTuner kezeli az újabb VGA-kat is, sőt, még olyat is, amelyet ATT nem. Persze lehet, hogy van, amelyiket nem. Legnagyobb baja, hogy ATI kártyákon nem tud feszt szabályozni; persze ez no problemo, ha fix feszen megy a kari.
gb4400: Ha fent van a CCC, akkor használod, hiába nem avatkozol bele a működésébe.
RpPRO: Arról beszél, hogy a szoftverírók nem programozzák le rendesen a drivert, ezért a CCC kell, hogy belepofázzon annak működésébe. Így ráadásul le lehet butítani a megjelenítést, elrejtve a meghajtó hibáit. Sajnos a régi, szép idők már elmúltak.
Elég csak arra gondolni, hogy a kőtábla óta mennyit romlott az adattárolási módszerek időtállósága. 
Autót kapni elektronika és egyéb baromságok nélkül, ha az ember még a vezetés élményére vágyik, csak átlagember soha nem tudja megvenni. Vagy veszel egy kis Polski-t: hátsókerék-hajtás, farmotor, semmi elektronikai b.lfaszság, és lehet menni a jégre. ![;]](/dl/s/v1.gif)
madgie: Mert biztosan 3rd progit használsz, hiszen az AMD meghajtója tökéletes. (C) by Abu85 
Régebben gyakran okoztak problémákat az AMD driverei. Ma már nincs ilyen gondom! Hardveres, beállítási problémák, teszt kérdések, egyéb gondok esetén: katt-teszt.comlu.com