Ahh, micsoda nap. De jó, hogy hamarosan vége.
Vmi lehet a levegőben, mert Borka nagyon régen ébredt fel éjszaka, de most hajnalban átvonult hozzánk, és én csak halványan emlékszem, hogy mellémfeküdt, és betakartam.
Réka megint korán kelt, 7 után már ébren volt. Összeszedtük magunkat, és vittük Borcsit az oviba, majd Rékussal mentünk ügyintézni. Az APEH irodába vezetett az első utam. Egy telefon után kiderült, hogy a 2 hete beadott számlavisszaigazolásos papíromat már múlt hét kedden postázták Zegről, de még mindig nem ért el hozzám. Menjek a postára,kérdezzem őket. Elsétáltunk, és várakoztunk, mert épp eligazítás volt a kézbesítőknek. Én már fél óra után nagyon untam magam, de a lényeg, hogy Réka jól szórakozott. Aztán végre 40 perc után tudtunk beszélni a postásunkkal, aki közölte, hogy ilyen levél még a postára sem érkezett, nemhogy hozzá. Menjek vissza az APEHosokhoz, és csapjak az asztalra. Vissza az irodába, megint telefon. Kérdem nem lehetne-e lefaxolni. Hát nem. Met vagy személyesen vagy postai úton. Mondom nekem ebből a postai dologból elegem van, inkább beautózok Zegre. Hazavittem Kismanót, már nagyon fáradt volt, anyáékra hagytam, majd útnak indultam.
Szerencsére a hölgy már várt rám, és rögtön hozta is a papírjaimat. Aláírtam, aztán magamhoz vettem őket, most már az enyémek voltak. Mint kiderült a posta visszaküldte a levelet az APEHnak. Hogy miért? Az rejtély, mert a címzés is jó volt. Na, mindegy, de mégse....
Gyorsan bevásároltam ebédre, vettem grillcsirkét, aztán uzsgyi haza. Rékus már nagyon örült nekem. Alig aludt, folyton felébresztette a köhögés.
Ebédeltünk, közben megjött Borka is. Aztán ismét fogtam a papírkáimat, és elvittem az opt-be. Leadtam, aztán talán a héten kideírtik, hogy elfogadják-e.
Az értékbecslő 1 héten belül jelentkezni fog, várjak a telefonhívásra. Tart egy helyszíni szemlét a lakás készültségének állapotáról, és további 1 hetet kell várni ennek visszaigazolására.
Elég hamar végeztem, aztán mentem is haza. Rékus megint csak fél órát aludt, és már nagyon csimpaszkodott belém, mikor megöleltem.
Mivel sütött a nap kimentünk az udvarra, és játszottunk kicsit. Réka aludt is, de megint csak rövid időre.
A gipszkartonosok reggel meglepő módon betoppantak, és folytatták a munkájukat. A konyha-étkező is készen van.
A csempézők befedték a kád oldalát, aztán csempéztek még.
Miután elmentek a szakemberek megint volt mit takarítani. Nem baj, csak készüljön.
Az esti elalvás nagyon nehezen ment. 2 x kellett elaltatnom. Nagyon zavarta a köhögés, foylotn felébredt rá. Kiszívtam az orrát kétszer is, aztán adtam neki köhögés elleni kúpot.Most végre nyugodtan alszik.
Borka is későn aludt el, aggódott a huga miatt.
Elfelejtettem tegnap leírni, hogy eltűnt a teknősünk. Kb 1 hete kivettük a kis tavunkból, és betettük egy lavórba az átköltözésig, hogy ki-be tudjuk vinni.Amikor jó idő volt, kihoztuk a napra. A sziklára mászik rá ilyenkor, és napozik. Na, most. Tegnap egyszer csak nem volt a lavórban. Hogy hol lehet, azt nem tudjuk. Hogy a kutyák vitték-e el, vagy maga szökött meg? Az is kérdéses.
Mindenesetre körbenéztük az egész udvart, de sehol enm leltük, sőt még maradványát sem, ami ugye a kutyákat gyanusítaná.
A teknős, Odüsszeusz, 7 éves volt idén.
Ti férfiak soha semmit nem tudtok megtalálni. A teafű a gyógyszeres fiókban van egy kakaós dobozban, amire rá van írva, hogy só.