Fárasztó héten vagyok túl. Sok minden történt. Pozitív és negatív dolgok is, de ne legyünk borúlátók, kezdem az örömökkel.
Megtartottuk a szülői értekezletet. Igaz, reggel negyed 8-tól este fél 10-ig a munkahelyen voltam, de nyugodt szívvel és boldogan mentem haza aznap este. A szülők elfogadták a bekövetkező változásokat, és bizalommal fordulnak felém, ami nekem nagyon sokat jelent, hisz még csak 1 hónpja ismerem a őket és a gyerekeiket is.
A változás annyit jelent, hogy a csoportból, ahol most vagyok még, 6 kisgyerek átjön az én csoportomba - nevén nevezve Hold csoport -, és ők alkotják a "magot", akikhez az új gyerekek folyamatosan csatlakoznak. A következő héten egy ikerpár lányt (2 évesek), az utána következő héten egy iker fiúpárt (1 évesek) fogok beszoktatni.
A csoportszobát tegnap rendeztem be, mert eddig csak ebédlőként működött, de most megint betöltheti az eredeti funkcióját. Még pár dologra szükség lesz, de ahhoz, hogy nekikezdjünk a csoportéletnek, megvan minden. (Majd készítek képeket.)
Az egyik negatív dolog, hogy az egyik kolléganőm, aki eddig 2 hét szabadságon volt, bejelentette, hogy nem jön többet, mert gyermeket vár, és az orvos veszélyezetett terhességet állapított meg nála. A várandósság örvendetes, de az, hogy nem jön többet, nagy kavarodást okoz.
Az egyik, hogy amíg be nem tölti a 3. hónapot, nem mondhatjuk meg a szülőknek, illetve csak annyit, hogy egészségügyi okokból nem tartózkodik az intézményben.
A másik, ha tudtuk volna, akkor a szerdai szülőin másképp jelentjük volna be a csoportok felépítésében történő változásokat.
Az eddigi határozott elképzelések a csoportok személyi vezetését illetően emiatt kudarcba fulladtak. És hiába tartottunk a vezetőséggel krízismegbeszélést, most két ideiglenes variációval kezdünk neki a csoportoknak.
A helyzetet még bonyolítja, hogy egy másik kolléganő már 1 hónapja beteg (nem, ő nem terhes), és fogalmunk sincs, mikor számíthatunk rá.
Az albérletem szervezése viszont jól alakul. A nénike, akitől (majd) a lakást bérlem, szinte minden nap tájékoztat, hogy mi történt a renoválás során. A nevünket már kitette a postaládára és csengőre - ahogy ő írta, nemcsak szívesen vár, hanem már a lakóközösség tagjának tekint minket. Hétfőn írom alá a szerződést, és végre eltűnik ez a teher a vállamról. Júniust még ebben az albérletben töltöm, mert azt a hónapot a lakás berendezésére szánom. Júliusban szeretnék innen kiköltözni. A család jövő hétvégén érkezik, akkor együtt örülhetünk neki. Sőt, bútorokat is vásárolhatunk. És már megküldték az itteni ikejás kártyámat. 
A másik dolog, ami fejtörést okoz az, hogy a szervezethez, ahol dolgozom, már március végén beadtam az igényemet, hogy szeretnék lakást bérelni. Sajnos nem történt semmi eddig a hétig. A héten azonban már 3 lakást is felajánlottak. Egy 5 szobásat, itt a város közepén (130 m2, 3. em., tetőtér, nincs garázs, nincs a közelben parkolóhely és játszótér, 1200 Eur+rezsi) és egy másikat egy messzi, északi városrészben (3 szobás, 62 m2, tetőtér 3. em., 600 Eur+rezsi). Mindkét lakást festetni kellene még.
A 3. lakás (94 m2, 3 szoba, erkély,1. emelet) pedig igaz, hogy jó helyen van, de az ezer eurós lakbér +rezsi megintcsak sok egy hónapra. Plusz még a havi jegy is. Ráadásul mindegyik lakást 4-5 család is megnézte, és korántsem biztos, hogy én kapnám meg.
Tehát, úgy döntöttem, maradok az eredeti elhatározásomnál. Ezt a lakást én szereztem magamnak. Rengeteget kutattam, kerestem a neten. Sok csalódás és elutasító válasz után találtam rá.
Egy külső városrészben található, 3 szoba, 70 m2, erkély, frissen festett. Egyetlen problémám a 12. emelet. 540+rezsi a havi díj és még kényelmesen belefér a havi jegyem is. Így fogok 750 Eur körül költeni havonta. A környék is nyugodt, zöld övezet, parkolási lehetőség van. Az iskolák 5 percen belül gyalog elérhetőek lakóövezetben. A közelben pedig van egy lovarda, ami Borkának biztos tetszeni fog. Hétfőn írom alá a szerződést. Már alig várom.
Nos, ha valami kimaradt volna, akkor a későbbiekben pótlom.
Ti férfiak soha semmit nem tudtok megtalálni. A teafű a gyógyszeres fiókban van egy kakaós dobozban, amire rá van írva, hogy só.