Szóval.
A tápegységekben (normálisabb fajta) a tűzesetet okozó események ellen többféle védelem van, melyek renszreint a környezet hőmérsékletére alapoznak. Extrém meleg (ventilátor leállása) esetén, ha az elektronika nem elég okos, egy PTC ég el, ezzel megszakítva a táp 230-as bemeneti oldalát. Túlterhelés esetén elektronikus védelem, illetve biztosíték. Kialakult, lánggal járó tűz esetére a táp olyan éghető anyagokat kell tartalmazzon, melyek képtelenek önálló égésre és elaludnak (nem tudom pontosan, mennyi) x idő múlva, vagyis nem tud terjedni rajtuk a tűz, amennyiben a kiváltó ok megszűnik záros időn belül. Az ATX2.0 maximum 240W-os ágankénti megengedett teljesítménye is részben emiatt indokolt. A gép pedig fémdobozban van, így onnan kisebb tűzek nem tudnak kijutni a környezetbe, de ezzel együtt nem 100%-os tűzvédelemről van szó, extrém esetben szépen ki tud gyulladni, ezért a közelében nem tanácsos semmi gyúlékony anyagot tartani.
A porról azt kell tudni, hogy jellemzően szikra hatására gyullad be, égése gyors, robbanásszerű, de ez sokkal kevésbé veszélyes, mivel alig van hőtermelése, és gyorsan lezajlik, elég sokszor előfordul poros tápokban, sokszor észre sem veszi az ember. A Vörös Csillag MGTSZ tápok jellemzően így öntisztultak
..
"Az Antióchiai Szent Kézigránát. Mínár atya az őrizője e kegyes ereklyének"