Valaki nem tudja mitől lehet, és mi lehet rá a megoldás, ha újabban eszméletlenül lassú a Civil3D_2011_SP1, mikor egy mintakeresztszelvény elem fölé kerül a kurzor?
Ha csak úgy húzom az egeret, hogy keresztülfut a kurzor egy akármilyen MKSZ elemen, már akkor is megáll ott gondolkozni. Ha direkt akarom kijelölni, és tulajdonságokat nézni, akkor is végig lassú az egész program, míg a kurzor az elem felett áll.
A CPU magok és a GPU shaderek is pihennek ilyenkor, nem akad ki egy mag sem 100%-ra, és a GPU használat grafikonon sem látni tüskéket, csak idle körül ketyeg.
Próbaképp kikapcsoltam már a DX-es HW gyorsítást, de nem változott semmi. Vagyis nagyobb terjedelmű rajzokon kicsit nagyobb lett a CPU használat zoom/pan-oláskor, ami persze várható, de "az alkotóelem felett áll a kurzor" szituáció változatlan maradt (nem szaladt meg a CPU használat, míg várakoztam, hogy moccanjon végre)
Először csak véletlenszerűen csinálta, és néha magától el is múlt.
Vagy nem véletlen, hanem én állítgattam volna valamit, amiről nem tudom, hogy hatással lehet erre is? (Valami snap vagy nézet, stb. opció?)
Ez is lehet véletlen, de mikor épp hangulatváltozása volt, akkor mindig voltak a log ablakban valamiféle macrofile-ok hiányára vonatkozó hibaüzenetek (sárga ikonnal).
Én tudatosan nem makrózgattam semmit. Mit lehet amúgy makrózni egy MKSZ elemen? Menükben botorkálva sohasem botlottam még ilyen opcióba. 
Ez csak légből kapott ötlet, de lehet hogy a 2010-ről 2011-re váltáskor a már személyre szabott 2010-hez mellékelt EOV sablonból átkonvertálta nekem a VBA tartalmakat .NET-be? (Bár úgy rémlik, hogy a keresztszelvény elemek már a '10-esben is .NET-esek voltak, és az a VBA valami más lehetett.)
És még egy hasonló dolog:
Nem csak nekem, de ismerősöknek is (mondjuk ők is a 2010-es country kit-ből elkezdett EOV sablont hurcolták tovább '11-be - de hát elvileg kompatibilis, és konvertálja, ami mégse...) az óramutató járásával megegyező irányban elfordul a ViewVube (véletlenszerűen, de idővel szinte bizonyosan), miközben a rajz helyben marad (hát... legalább is látszólag nem változik semmi a helyszínrajzon vagy keresztszelvényeken -> Bár mint mindig, akadnak pillanatnyilag számomra még megoldatlan furcsaságok, szóval minimális esélye lehet, hogy a nyomterv mégis "megsínyli" valahol ezt a hibát, és akár ez okozza néhány problémámat - bár nem valószínű...).
Viszont, ha esetleg kattintgatja az ember a ViewCube-ot, akkor felülnézetbe történő visszatéréskor visszakerül az É jel oda, ahonnan jött (és úgy általában állni szokott üres sablonfájlokban is -> a monitor teteje felé), de ezúttal már a rajz is fordul vele (úgy kb. minden, nem csak a szintvonalas térkép, de az objektumként jelenlévő hossz-szelvény nézet, és hasonlók. (Mint ha ilyenkor lenne elforgatva az a ViewCube.)
Mi lenne ez? Egyszerű bug, vagy valami zavar a koordináta-rendszer beállításokban?
Netán próbálgatja felvenni a geometriai északi irány és a mágneses É-i irány közti szöget, mikor (hibásan, redundáns módot) átjár a default és az EOV rendszer közt?
- Bár erről fogalmam sincs, hogy működik ez itt C3D-ben. Foglalkozik ez egyáltalán a pillanatnyi vetületi rendszerrel, vagy úgy gondolták, hogy ekkora léptékben gyakorlatilag mindegy? És akkor mi az alapértelmezett vetületi rendszere?)
És érdekes az is, hogy csak egyszer fordul el, és mindig mindenkinél ugyan annyit, aztán már nem forog többet sehova. (-> legalább is én olyat még nem láttam. ; Innen jött az ötlet, hogy talán tudatosan akar ő valami jót csinálni, csak nem az sül ki belőle. - mert akár mondjuk eleve nem is kéne ezt megcsinálni, vagy máshogy...)
Na, de ami ezzel kapcsolatban lényegesebb:
Vajon helyesen dobálja-e ki így, látszólag hibás É iránnyal a kitűzési pontok EOV koordinátáit a program?
-> Jó, én mondjuk még mindig csak egyetemi házikat hegesztek, de azért jó lenne tudni. És még ha nem is megy miatta csődbe senki, de attól még hibás a házi is, ha hibásak a koordináták... (Ránézésre ekkora szögkülönbségnél akár észre is lehetne venni, ha alaposabban átnézi valaki. -> Mondjuk keres egy-két közel azonos helyre eső pontot egy tavalyi házin, aztán gondolkozik mit rontott el az a buta hallgató, főleg ha C3D-ből van a táblázat. Érzésre forgatgatta ide-oda az alaptérképet/rajzot, vagy...?
)
[ Szerkesztve ]
Nekem tényleg tetszett a Mass Effect trilógia lezárása. (SPOILER: szintézis lett a befejezésem). Nem "tökéletes", de számomra nagyon is értékelhető volt.











