Utoljára próbálom leírni, most kissé szájbarágósan, talán így megérted:
Nem minden kártya készül referencia NYÁK-kal. A képen szereplő állítólagos XT is lehet ilyen, simán viheti az XT órajeleket, R360-as maggal is szerelhették, XT BIOS is lehet benne, max. nem méri a hőmérsékletet. Ettől még Zafír szemrebbenés nélkül kiadja, mint XT, hiszen ATI nagy valószínűséggel nem fogja emiatt megdorgálni (mivel már több esetben gyártott referenciától különböző kártyát, talán ez a legvalószínűbb lehetőség).
A második lehetőség, hogy a kép beküldője tévedett a kártya kapcsán. (Sajnos nincs róla információm, hogy jutott el Rudi weboldalára).
A harmadik, és persze nem elhanyagolható lehetőség, hogy én tévedek, és hülyeség a referencia kártyát venni etalonnak a kártyád NYÁKjának megállapításához.
Remélem nincs gond a szövegértéseddel, és továbbra is látogatod majd a topikot.