Hirdetés

2012. május 26., szombat

Hozzászólások

(#4001) _DiEGO_


_DiEGO_
(senior tag)

Az ASRock illetékesei egy új marketing kampánnyal jelentkeznek, amelynek keretén belül azt szeretnék elmagyarázni a felhasználóknak, hogy pontosan mik a különbségek a Socket AM3-as és a Socket AM3+-os processzorfoglalatok között, azaz melyek azok az okok, amelyek miatt utóbbi mindenképpen jobb választásnak bizonyul, ha a későbbiekben az AMD következő generációs, Zambezi kódnévvel ellátott processzorait is szeretnénk alkalmazni. A vállalat által készített tájékoztatóból az is kiderül, hogy az AMD pontosan miért döntött új processzorfoglalat bevezetése mellett, azaz mik a friss megoldás előnyei. Természetesen a Zambezi processzorok egy BIOS frissítés után a Socket AM3-as processzorfoglalattal ellátott alaplapokkal is kompatibilisek lesznek.A Socket AM3+-os CPU foglalatok AM3b feliratot tartalmaznak és láthatóan nagyobb furatokkal rendelkeznek, mint Socket AM3-as társaik. A processzorérintkező-lábait fogadó furatok az AM3-as foglalatnál 0,45 mm-es átmérővel bírnak, míg a Socket AM3+ esetében már 0,51 mm-es átmérőjű furatokat alkalmaznak. A nagyobb furatok előrevetítik annak a lehetőségét, hogy a későbbiekben megjelennek majd olyan tokozással ellátott Socket AM3+-os processzorok is, amelyek vastagabb érintkező lábakkal rendelkeznek, és amelyek így nem lesznek alkalmasak Socket AM3-as alaplapokban történő felhasználásra. Ez utóbbi csak a források feltevése. Az ASRock ismertetője szerint a nagyobb átmérőjű furatok azért is jók, mert segítségükkel kisebb az esély a processzor érintkező lábainak elhajlítására. Az ASRock által AM3b-nek nevezett Socket AM3+-os CPU foglalatok fekete színűek .Az AM3+-os processzorok a feszültség vezérlőkkel, azaz a tápellátó áramkörrel már nem 400 KHz-es, hanem 3,4 MHz-es VID segítségével kommunikálnak, ami a korábbinál jóval gyorsabb soros VID kapcsolatot jelent. Az új processzorokhoz a korábbinál még fejlettebb energiamenedzsment is jár, amelynek keretén belül a vezérlők nyomon követhetik a terhelés pillanatnyi alakulását és ennek megfelelően a feszültségeket stabil keretek között tudják tartani, ezáltal a vDroop mértéke is minimális lesz, ami tuning alkalmával különösen fontos. Utóbbiaknak köszönhetően a processzorok energiahatékonysága akár 11,8%-kal is magasabb lehet, mint az AM3-as modelleké.

[ Szerkesztve ]

Tévedni emberi dolog, de valamit igazán hatásosan Lb@szni: na ehhez már számítógép is kell .

(#4002) Borokafa válasza kukinyo (#4000) üzenetére


Borokafa
(őstag)

Kösz :D
Kíváncsi voltam hogy megy jobban a proci szorzó emeléssel (úgy 4060MHz volt) vagy ref clock emeléssel. Hát úgy tűnik az utóbbi a nyerő :D

Tesztek:http://borokafa.fotoalbum.hu/index * http://valid.canardpc.com/show_oc.php?id=2163739

(#4003) _DiEGO_


_DiEGO_
(senior tag)

Lista :

[ Szerkesztve ]

Tévedni emberi dolog, de valamit igazán hatásosan Lb@szni: na ehhez már számítógép is kell .

(#4004) _DiEGO_ válasza _DiEGO_ (#4001) üzenetére


_DiEGO_
(senior tag)

Jah - a link lemaradt , most nézem ... akkor itt volna minden :

[ASRock AM3+]

Tévedni emberi dolog, de valamit igazán hatásosan Lb@szni: na ehhez már számítógép is kell .

(#4005) djculture


djculture
(PH! addikt)
LOGOUT blog

Magyarán ezek a lapokat is hanyagolni kell,majd várni kell az új chipszetekre.Többi csak rizsa.

Mennyi memória van a gépedben? Szavazz te is a logout bejegyzésemben.:) Köszönöm.

(#4006) Borokafa válasza djculture (#4005) üzenetére


Borokafa
(őstag)

Én nem így fogalmaznék.
Inkább azt mondanám aki most akar vásárolni az jobban jár az AM3+al mint az AM3-al.
Az igazán jók majd csak ezután jönnek, kérdés, hogy mikor és milyen áron.Ez a 9XX -es széria lesz.

[ Szerkesztve ]

Tesztek:http://borokafa.fotoalbum.hu/index * http://valid.canardpc.com/show_oc.php?id=2163739

(#4007) kukinyo válasza Borokafa (#4006) üzenetére


kukinyo
(őstag)

Úgy van.Ezt én is így látom.

A korrupcióval szembeni tehetetlenséget elnevezték demokráciának.

(#4008) Jim74 válasza _DiEGO_ (#4001) üzenetére


Jim74
(őstag)

"Természetesen a Zambezi processzorok egy BIOS frissítés után a Socket AM3-as processzorfoglalattal ellátott alaplapokkal is kompatibilisek lesznek."

Jól értem, hogy akkor a bármelyik AM3-as lapban menni fog a Bulldozer??? :Y Akár egy tavaly januárban vásárolt 890GX Extreme 3-ban is??? :Y Csak BIOS-t kell majd frissíteni? :U

(#4009) Picturemaker


Picturemaker
(senior tag)

Anyám! Ennyi rizsát! Proci sehol, de már megy a parasztvakítás! A sok régi "csipkészletet" így akarják elsózni (persze nem csak az Asrock).

A számítógép rendkívül alkalmas olyan feladatok megoldására, amelyek számítógép nélkül nem is léteznének!

(#4010) Milka 78


Milka 78
(őstag)

Egy kis infó az AM3+-os Asrock deszkák előnyeiről

--Jótündér! A kívánság az kívánság! Na hajolj csak szépen előre!--

(#4011) Shady313


Shady313
(fanatikus tag)

Hurrá feltettem az 1.22-es 880G Pro3 BIOS-t és ugyanúgy nem működik az uefi fullhd-ben... Nevetséges, a másik TV-vel meg ment HDready-ben...

(#4012) _DiEGO_ válasza Shady313 (#4011) üzenetére


_DiEGO_
(senior tag)

Akkor talán nem gép/alaplap hiba , ha Full HD TV-d nem tud esetleg 800x600 felbontást... vagy 640x480 felbontást megmutatni ? :F

Nézd meg TV manuálját mi a minimum felbontás amit még rendesen mutat / látszik .

HD-Ready az csak 720p ugye ;)

[ Szerkesztve ]

Tévedni emberi dolog, de valamit igazán hatásosan Lb@szni: na ehhez már számítógép is kell .

(#4013) _DiEGO_ válasza Shady313 (#4011) üzenetére


_DiEGO_
(senior tag)

[ASRock UEFI] -ről , hátha találsz benne valamit ...

Tévedni emberi dolog, de valamit igazán hatásosan Lb@szni: na ehhez már számítógép is kell .

(#4014) wwenigma válasza _DiEGO_ (#4012) üzenetére


wwenigma
(PH! kedvence)
LOGOUT blog

HD Ready minden ami nem a hagyományos TV kép felbontása hanem magasabb, de kevesebb mint 1920x1080.

http://evaper.info - Magyar eVaper Fórum / Ecigi fórum / Kedvezmények a fórum tagjainak!!! --- | ---- Steam: wwenigma_pod, Origin: wwenigma

(#4015) Shady313 válasza _DiEGO_ (#4012) üzenetére


Shady313
(fanatikus tag)

720p igen

A manual nincs meg, 800x600 megy neki, ez alapján a 640x480 is. Majd még játszok vele kicsit.

(#4016) Kunsztler válasza Shady313 (#4011) üzenetére


Kunsztler
(fanatikus tag)

Náal meg nem müködik DVI-vel full hd-n.Miért nem?Bár eddig biosba se volt full hd-vel csak analogon kábellel pffffffffffffffff

(#4017) Kunsztler válasza Shady313 (#4015) üzenetére


Kunsztler
(fanatikus tag)

Mit javottatak a 1.22-biosba?

(#4018) Borokafa


Borokafa
(őstag)

Nálam meg hibátlanul megy HDMI-n :P

[ Szerkesztve ]

Tesztek:http://borokafa.fotoalbum.hu/index * http://valid.canardpc.com/show_oc.php?id=2163739

(#4019) Kunsztler válasza Borokafa (#4018) üzenetére


Kunsztler
(fanatikus tag)

Mit kéne beállitanom,hogy full hd legyen az uefi DVI-kábel van hozzá a monitoromhoz.Ja nem integrált videókártyát használok.De mint írtam analog kábellel meg full hd

(#4020) Shady313 válasza Kunsztler (#4017) üzenetére


Shady313
(fanatikus tag)

Passz :(

Borokafa: jó neked, sztem a TV üzemmódjaival lesz gond (nem tudja lekérni a vga a helyes vesa módokat ezért kifagy - tuti fagy, nem csak a képet nem jeleníti meg)

Se integrálton se HD5770en nem megy... így jártam, úgyis ritkán járok biosba - csak eddig minden lapnál minden működött rendesen, még a kép sem volt elcsúszva :(

(#4021) _DiEGO_


_DiEGO_
(senior tag)

A készüléked az 1080i-t támogatja, és esetleg nem az 1080p-t. (?)

A 1080i és 1080p a HD megjelenítésének formátumai, és mindkettő 1980x1080 pixelt jelent. Az egyetlen különbség a két adat között a mód, ahogy a jelek elindulnak az adótól (BluRay, DVD, számítógép, stb.) a vevőig (TV, monitor, projektor).

1080i - az összefűződve kapcsolódó (interlaced) :
Az 1080i esetében minden videó kocka „fél” képkockákon keresztül kerül elküldésre, egymást váltva. Ez mit jelent? Hogy nem teljes képkockák indulnak el az adótól, hanem csak azoknak a „fele”, azaz 1920x540 pixel tartalmúak, és csak a páros, vagy csak a páratlan sorok, váltakozva minden harmincad másodpercben. Az emberi szem számára természetesen teljes képeknek tűnnek a gyors váltakozási idő miatt.

1080p - a progresszív:
Az 1080p esetében minden képkocka fokozatosan és egészben van elküldve az adótól a vevőig. Ez azt jelenti, hogy mind a páros, mind a páratlan sorok egyszerre indulnak, egy teljes képkockát alkotva. Az eredmény egy „gördülékenyebb”, könnyedebb kép kevesebb mesterkéltséggel, így az 1080p jobb minőségű és tisztább képet tesz lehetővé.

Három fajtája van: 1080p/60 (ez a legelterjedtebb), 1080p/30 és 1080p/24. Az 1080p/60-as megismétli ugyanazt a képkockát kétszer minden 30-ad másodpercben, az 1080p/30-as egy képkockát közvetít minden a másodperc harmincad része alatt, a 24-es egy képkockát minden 24-ed másodpercben.

A BluRay és a HD DVD formátum: 1080p/24:
Az új BluRay és HD-DVD lemezekre a filmeket 1080p/24 formátumban rögzítették. A probléma az, hogy a HD TV-k nagy része csak a 1080p/60, az 1080p/30 vagy az 1080i-t támogatja. Ami ilyenkor történik, hogy a lemezről a jel a lejátszó belső processzorába jut, ahol 1080i/60-ba konvertálódik, majd a TV-re továbbítódik, ami 1080p/60 vagy 1080i/30-ba formálja aszerint, hogy mit támogat. Egy televízió, ami támogatja az 1080p/24-et elkerüli ezeket a folyamatokat, így sokkal jobb minőségű képet eredményezhet. Természetesen itt már alig észrevehető különbségekről beszélünk.

A HDMI kábel:
Rendszerint megvennénk a legolcsóbb kapható kábelt, de tudnunk kell, hogy nem minden kereskedelemben lévő kábel támogatja az 1080p-t vagy 1080i-t. Ez azt jelenti, hogy előfordulhat (ritkán, de megeshet), hogy vettünk egy televíziót, ami az 1080p-t támogatja, és egy kábelt ami az 1080i-hez megfelelő. Így kidobtuk a pénzünket.

Tévedni emberi dolog, de valamit igazán hatásosan Lb@szni: na ehhez már számítógép is kell .

(#4022) Kunsztler válasza Shady313 (#4020) üzenetére


Kunsztler
(fanatikus tag)

UEfibe nem vetted észre,hogy gyorsan emelkedik a proci hőmérséglete?

(#4023) Kunsztler válasza _DiEGO_ (#4021) üzenetére


Kunsztler
(fanatikus tag)

Éd DVI-kábellel?

(#4024) Kunsztler válasza Kunsztler (#4023) üzenetére


Kunsztler
(fanatikus tag)

(ÉD)ÉS

(#4025) Shady313 válasza _DiEGO_ (#4021) üzenetére


Shady313
(fanatikus tag)

1080p biztosan és az általam linkelt oldalon is ezt írják.

Egészen pontosan: 1080p-n belül 60, 50, 30 és 24Hz-ek is biztosan működnek (próbáltam).

Nem tűnt fel, hogy a HDMI kábelemmel gond lenne, lévén 1 éve használom, több féle alaplap, több gyártótól - volt rákötve integrált vezérlőkön át a HD4850, HD5770en keresztül más javításra szánt gépekre is. (Kolink 3m-es).

Szóval eddig ez az első lap amelyiknek biztosan a TV-vel van baja. :)

Egyébként köszönöm, hogy segíteni próbálsz :)

Szerk:
Ismét írtam levelet az Asrock-nak, hátha tudnak mondani valami okosat :)

Az új BIOS csak rosszabb lett, eddig legalább egy egérmutató bejött és csak akkor fagyott meg, most meg no signal és úgy fagy. Egyébként amikor a RAID ROM-ot tölti akkor már van kép, tehát a bootolásnál a text mód tökéletesen megy neki, csak a grafikus dolgokkal van gondja.

[ Szerkesztve ]

(#4026) _DiEGO_ válasza Shady313 (#4015) üzenetére


_DiEGO_
(senior tag)

Aha , szal neked ilyen FullHD TV/Monitor -od van :) Samsung 32" FullHD LE32A551

[link]
[link]

Tévedni emberi dolog, de valamit igazán hatásosan Lb@szni: na ehhez már számítógép is kell .

(#4027) _DiEGO_ válasza Shady313 (#4025) üzenetére


_DiEGO_
(senior tag)

Mindezek ismertével ( típus ) egyértelmű így már a dolog ...

D-SUB , azaz analóg bemeneten is próbáltad ? ott illene rendes képet adnia .

Tévedni emberi dolog, de valamit igazán hatásosan Lb@szni: na ehhez már számítógép is kell .

(#4028) Shady313 válasza _DiEGO_ (#4026) üzenetére


Shady313
(fanatikus tag)

Gondoltam az általam adott link alapján kiderül, hogy igen :B

Hivatalosan FullHD TV, de miben különbözteti meg a sima monitortól? TV Tuner egység + Audio? Ha azt írom, hogy monitor az nem helytálló, belekötnek, ha azt írom h TV/monitor, ebbe is van aki beleköt, meg rossz mindig kiírni, így inkább írom, hogy TV :)

D-SUB-bal nem próbáltam még, jelenleg pont nincs ilyen kábelem itthon, már ideje lenne szereznem még egyet... (bár tuti végül az is máshol kötne ki :) )

Azzal valóban kéne működnie (írtam is Asrockéknak, hogy megpróbálom majd), de milyen 'gettó', hogy a régi lapok hajtják a TV-met, az újhoz meg szereznem kell egy analóg kábelt, hogy betudjak lépni a BIOS-ba :C Szerintem nevetséges. Bár ez nem az Asrock hibája, hanem még nagyon friss az UEFI, én meg kíváncsi voltam rá. Nem baj, valahol el kell kezdeni és kitudja lehet, hogy pont az én jelzésemre javítanak ki egy olyan hibát amit a későbbiekben más is érzékelne/vagy érzékelte is csak nem jelezte.

[ Szerkesztve ]

(#4029) TMaX


TMaX
(lelkes újonc)

Nemrég vettem egy 880g Extreme3 lapot és problémám volna vele.
Asrock m3a785gmh/128 lapot cseréltem erre és ha ebbe a lapba beteszem az asus xonar essence st pci-os hangkarimat akkor el sem indul a gép, nem postol be a biosig sem jut, nincs kép se. Ha kiveszem akkor tökéltetesen működik a gép. Próbáltam mindhárom pci slotot, kivettem minden kártyát a gépből csak a hangkarit hagytam bent, a legújabb bios van az alaplapon, a bioson belül mindent letiltottam hogy ne kavarjon be semmi. De nem indul sehogy sem. A régi lapomban tökéletesen ment a hangkari ebben meg el sem indul a gép ha beteszem. Amúgy enermax tápom van szóval táp gond biztos nincs, csak az alaplappal lehet valami. Találkozott már valaki ilyen hibával?

(#4030) GAbre válasza TMaX (#4029) üzenetére


GAbre
(őstag)

Esetleg próbáld meg,h a first inputot(vagy,h van) pci-ról átrakod pci-e-re...
Jobb tippem nincs!

Zte blade és Skate tokok olcsón!

(#4031) TMaX válasza GAbre (#4030) üzenetére


TMaX
(lelkes újonc)

próbáltam már, mint írtam minden lehetséges bios beállítást próbáltam, de semmi. Sajnos nagyon kevés pci beállítási opció van a biosban, vagyis csak egy a pci delay de az sem segít.
Valószínű ami lehet a probléma, IO ütközés gyanítom hogy az amd valamit változtatott az új 880 és 850-es vezérlőchippekben a pci vezérlés kapcsán, esetleg fesz. probléma mivel nem találok sehol semmi infót hogy most akkor milyen verziójú a pci slot ezen a lapon 2.2? vagy 2.3?, ugyanis a hangkarinak min. 2.2-es kell vagyis 5V-os pci slot.
Ha nem tudom valahogy működésre bírni a hangkarit ebben a lapban akkor adhatom el valamelyiket és az biztos hogy nem a hangkari lesz. Lehet hogy az amd valamit nagyon megváltoztatott a 8xx szériában és a többi lappal is inkompatibilis lesz a hangkari vagy csak ez egyedi eset.

(#4032) Milka 78 válasza TMaX (#4031) üzenetére


Milka 78
(őstag)

Nekem a Xonar DG mindenféle beállítás nélkül megy.Szerintem ez nálad valami egyedi eset,mert én is 8-as szériát használok.

--Jótündér! A kívánság az kívánság! Na hajolj csak szépen előre!--

(#4033) Shady313 válasza Shady313 (#4028) üzenetére


Shady313
(fanatikus tag)

Kaptam válasz levelet az Asrock-tól.

Próbáljam meg az integrált VGA-t (ez már megtörtént) valamint egy másik HDMI kábellel.

(#4034) hajtömeg válasza Shady313 (#4033) üzenetére


hajtömeg
(fanatikus tag)

Nem vitték túlzásba :)

(#4035) Shady313 válasza hajtömeg (#4034) üzenetére


Shady313
(fanatikus tag)

Hááát nem, de lehet ők sem tudnak perfect angolul, így próbálják szűkszavúra fogni. Az biztos, hogy valamilyen ázsiai betűkészlettel írnak, mert azt látni :D

(#4036) Shady313


Shady313
(fanatikus tag)

Nah!

Végre egy összetettebb válasz Asrock-éktól:

Since UEFI BIOS is a new technology, maybe some TV cannot compatible with the graphic driver of UEFI BIOS.
With BIOS L1.22, we force the UEFI BIOS graphic mode is compatibility under 800 x600 resolution.
I think you will see the screen but the picture is too big and cannot show the whole image and fit your TV.

Mivel az UEFI BIOS egy új technológia, talán néhány TV nem kompatibilis az UEFI BIOS grafikus driverével.

Az L1.22-es BIOS-szal, kompatibilitásra kényszerítjük az UEFI BIOS grafikus módját 800x600-as felbontáson.

Szerintem Ön látná a képernyőt, de a kép túl nagy, nem megjeleníthető a teljes kép és nem illeszkedik az Ön TV-jéhez.

[ Szerkesztve ]

(#4037) hajtömeg válasza Shady313 (#4036) üzenetére


hajtömeg
(fanatikus tag)

Tudtam,hogy te vagy a hibás! :)

(#4038) Shady313 válasza hajtömeg (#4037) üzenetére


Shady313
(fanatikus tag)

Én meg pont ettől tartottam, hogy kiderül :D

Most rákérdeztem, hogy valami képfrissítési frekvenciához köze lehet-e és javítják-e ezt a hibát. Azért ez a TV nem a legaljához tartozik, meg ugye eddig jó volt, nincs kedvem eladni és venni egy másikat. Arról nem is beszélve, hogy pénzt se szánok ilyenre, csak azért mert az alaplap finnyás :D

(#4039) Milka 78 válasza Shady313 (#4036) üzenetére


Milka 78
(őstag)

Végeredményben ugyan arra jutottak,mint amire mi.Hiába,ez még nagyon gyerekcipőben járó dolog...LCD TV tud csinálni érdekes dolgokat.Nekem egy Thomson volt amin szaggattott a kép a HDMI-n keresztül és az istenért sem tudtam teljes képernyőt csinálni filmek alatt.A mostani tv-n nincs ilyen gondom.
Viszont ez mindenképpen érdekes hibajelenség,kíváncsian várom,hogy lesz e javítva.

[ Szerkesztve ]

--Jótündér! A kívánság az kívánság! Na hajolj csak szépen előre!--

(#4040) hajtömeg válasza Shady313 (#4038) üzenetére


hajtömeg
(fanatikus tag)

Én ugyan ezt gondoltam anno a memóriáról,amit bele vettem.
Az volt a szituáció,hogy nem szerette a vadi új memóriámat!
Kicsit morcos voltam,hogy a lapnak semmi baja,mindössze nem szereti a kingstone herculest!
Ja,jó,akkor bocsánat,az összes lap megy vele gondtalanul,de hát sorry az életünket az Asrock lapokhoz kell tervezni!
Olyan memóriát, dvd rom és ,sőt tv-t kell vennünk ami az asrocknak megfelel!
Mert hát a lap az nem hibás, az kérem így jó!

(#4041) Shady313 válasza Milka 78 (#4039) üzenetére


Shady313
(fanatikus tag)

Ilyen gondjaim szerencsére eddig nem voltak :) Jah de a Prototype belőtte a legkisebb képfrissítési frekvenciát - 24Hz (biztonsági okokból?). Az meg ugye kegyetlen lassú képelőállítást eredményez.

Ezt úgy tudtam kiküszöbölni, hogy a képernyő módokat lekorlátoztam csak 60Hz-re, így a játék azt lőtte be mint legkisebb érték.

Igaz csak próba erejéig néztem meg a múltkor - mert már nem játszok - elkapott a hév, hogy megnézem miről maradtam le :) 5 percig nyomkodtam és meguntam :)

(#4042) Shady313 válasza hajtömeg (#4040) üzenetére


Shady313
(fanatikus tag)

:C

Sajnos igen ez egy ilyen ördögi kör, minden finnyás mindenre, bár szerencsére nekem memória gondjaim sosem voltak még Asrock lapokban.

Ilyen memóriám van most, gyönyörűen mennek: Kingston HyperX 2000 2x2GB

Most egyelőre nem felháborító szerintem, hogy az UEFI nem megy minden megjelenítőn, lévén nagyon friss még és ugye valahol el kell kezdeni. Mindenre nem tudják azonnal optimalizálni. Türelmesen várok... Hátha javítják (remélem fogják!)

(#4043) Shady313


Shady313
(fanatikus tag)

Ok az Asrock lerázott.

"We don't think it is caused by reflash rate.
We will do the research and if we have any solution, we will phase into BIOS and upload to our website."

Nem gondoljuk, hogy a képfrissítési frekvencia lenne az oka.
Utánanézünk és ha találunk megoldást, hozzáadjuk a BIOS-hoz és feltöltjük a weboldalunkra.

Szóval ismét várhatok türelmesen, gondolom elegük lett a velem folyó emailezésből. De remélem ennek az eredménye az lesz, hogy szereznek egy ilyen TV-t és kiokoskodják a megoldást... :(((

(#4044) Borokafa válasza Shady313 (#4042) üzenetére


Borokafa
(őstag)

És milyen órajelen mennek?

Tesztek:http://borokafa.fotoalbum.hu/index * http://valid.canardpc.com/show_oc.php?id=2163739

(#4045) Shady313 válasza Borokafa (#4044) üzenetére


Shady313
(fanatikus tag)

1600-on, időzítésekkel még nem játszottam, mert ahhoz stabilan akarok a BIOS-ban lépkedni, így most csak 8-8-8-24 1T

(#4046) Borokafa


Borokafa
(őstag)

Azt hittem ki tudod használni az 1866+ -ot. :D

[ Szerkesztve ]

Tesztek:http://borokafa.fotoalbum.hu/index * http://valid.canardpc.com/show_oc.php?id=2163739

(#4047) _DiEGO_


_DiEGO_
(senior tag)

Kicsitt off e téma , de nézzétek meg :) megéri - mert jó vagyok hozzátok .

[Call of the Dead]

[ Szerkesztve ]

Tévedni emberi dolog, de valamit igazán hatásosan Lb@szni: na ehhez már számítógép is kell .

(#4048) _DiEGO_ válasza hajtömeg (#4040) üzenetére


_DiEGO_
(senior tag)

Rosszul gondolkodsz !

Ha én a gyártó csinálok valamit , azt úgy kellene mecsinálnom pl. MEMÓRIA , hogy minimum 70% alaplapban jó legyen ! És amikkel nem kompatibilis az KIEMELNI , hogy ezekbe NEM ajánlott a vétele . Szerinted a gyártó foglalkozik ezzel ? Lényeg nekik , hogy vigyék vegyék a jó reklám után - ez kell neked mert ...
Alaplapgyártó megteszi ezt a figyelmességet és oda is írja a már tesztelt és biztosan működő memóriatípusokat ....
És akkor itt jön a vásárló - mennyien nézik meg egyből - a memória támogatottsági listát :F
Na ők a problémás emberek ;) <<- NE vedd magadra - csak általánosan írom .

Tévedni emberi dolog, de valamit igazán hatásosan Lb@szni: na ehhez már számítógép is kell .

(#4049) _DiEGO_ válasza hajtömeg (#4037) üzenetére


_DiEGO_
(senior tag)

:D

Gyanús volt nekem is ...

Tévedni emberi dolog, de valamit igazán hatásosan Lb@szni: na ehhez már számítógép is kell .

(#4050) _DiEGO_ válasza Shady313 (#4045) üzenetére


_DiEGO_
(senior tag)

Mit és hova akarnál ennél jobb időzítést ? Milyen alkalmazás igényel ettől gyorsabb időzítést ? sebességet ?
Szerintem az tökéletesen megfelelő ... kinek akarsz TE is megfelelni - milyen szinti tesztnek :F :D :P

Tévedni emberi dolog, de valamit igazán hatásosan Lb@szni: na ehhez már számítógép is kell .

Copyright © 2000-2012 PROHARDVER Informatikai Kft.