Gyorskeresés
Szponzorunk
Újabb Xbox pletykák, ezúttal a kontrollerről
Bár az új generációs konzolok rajtja még várat magára, a szóbeszédek már sokasodnak.
Hirdetés
A játékosok már készen állnak, sőt, ki vannak éhezve az új generációs konzolok érkezésére, ezért nem véletlen, hogy minden egyes hírmorzsa táplálékul szolgál számukra a várakozás ínséges időszakában. Ezen belül is talán a Microsoft jövőbeli konzolját övezi a legnagyobb érdeklődés, amire nemes egyszerűséggel csak Xbox 720 néven szoktak utalni, noha nagyon nagy az esély rá, hogy nem ez lesz a neve. A legfrissebb pletykák most éppen a kontrollert érintik, mely az Xbox World magazin állítása szerint valamelyest hasonlítani fog a Nintendo Wii U megoldásához.

(forrás: CVG)
A hírek szerint az új vezérlő úgy fog kinézni, mint egy megnyújtott Xbox 360 kontroller, aminek a közepébe egy HD felbontású érintőkijelző kerül. Azonban cikkben gyorsan a Microsoft tisztázására sietnek, miszerint azért nem teljesen arról van szó, hogy egyszerűen lemásolták a Wii U elképzelését. Ezt azzal magyarázzák, hogy az új Xboxban a kontroller egyébként is a háttérbe szorul, mint másodlagos vezérlő, ugyanis a főszerep a továbbfejlesztett Kinect mozgásérzékelő perifériáé lesz. Ez már 4 játékos egyidejű „szemmel tartására” is képes lesz, precizitása pedig annyit fog javulni, hogy akár az ujjak független nyomon követése is a repertoár része lehet, ezzel egészen új irányítási lehetőségeket megteremtve.
Az írás emellett megemlíti, hogy az okostelefonok és tabletek tömeges elterjedése óta egyébként sem lehet szó nélkül elmenni az érintőkijelzők térhódítása mellett, a tapicskolós irányítás a fiatalabb korosztály számára már ugyanolyan természetes, mint például az egér használata. Bár a Microsoft a brutális hardver helyett inkább a játékélményre helyezné a hangsúlyt, ettől függetlenül szinte biztos, hogy az új generációs Xbox nem lesz olcsó mulatság, a magazin például 399 angol fontos árcédulát jósol.
Azóta történt
Előzmények
Gyártók, szolgáltatók
Hirdetés
Vodafone: Internet fél áron, dupla adatmennyiséggel két hónapig!
PR
1395 Ft havidíjjal és 4GB adatforgalommal az első két hónapban, ha két évre a MobilNet 7 csomagot választod. Rendeld meg online, díjmentes házhozszállítással!
Percről percre
Kisvasutak Magyarországon III.
Egy megszüntetett kisvonal emlékére - Kiskunmaj...
Galaxy blog: S III simogató olvasói találkozó
Május 31-én, csütörtökön, egy nappal a hivatalo...
Nem hagyják békén a Google-t az európai adatvédelmi hatóságok
A francia adatvédelmi biztos gyakorlatilag az u...
A Google ellenzi a pornó központi szűrését
A Nagy-Britanniában bevezetendő rendszert elíté...
LG blog: Az Optimus UI 3.0 újításai
Megnézzük, milyen új funkciókkal operál az LG A...
Emberi tudat gépi testben
Ha sikerrel jár a projekt, 2045-re már mesterséges testben élhetjük a mindennapokat.
Elemzés a fejhallgatókérdésről
A laikus zenehallgatóban sok téves elképzelés uralkodik a piacon kapható fejhallgatókkal kapcsolatban.
Motorola RAZR MAXX
A RAZR új verziója rendkívüli teljesítményű akkumulátort kapott, és eközben semmit sem vesztett a szépségéből.





