Gyorskeresés
Vizsgálat indul az AMD ellen
Az Intel nem nézi jó szemmel, hogy két részre válik az AMD.
Hirdetés
Röviddel az AMD bejelentése után, mely szerint két abu-dzabi illetőségű befektetési csoport segítségével kiszervezik a félvezetőgyártást a cég profiljából, az Intel ügyvédei vizsgálatot indítottak a cég ellen. A két gyártó között több keresztlicensz-szerződés is él, melyek közül a legelső 1976-ban köttetett. Azóta több megállapodás is született, melyek lehetővé tették, hogy felhasználhassák egymás szabadalmaztatott módszereit.
Ezek közül az egyik legfontosabb az x86-os mikroprocesszor gyártásának a joga; ezt a keresztlicensz-szerződést legutóbb 2001 májusában újították meg. A dokumentumot Craig Barret és Hector Ruiz hitelesítette aláírásával, és 2011. január elsejéig érvényes. A szellemi tulajdon felhasználásáért cserébe az AMD minden egyes legyártott és értékesített processzor után díjat (összege nem publikus) juttat el az Intel részére, továbbá beleegyezett abba, hogy a dokumentum lejárta előtt egy évvel újratárgyalják a benne foglaltakat. A megállapodás egyik, és talán legfontosabb kitétele az, hogy senki nem szerezhet 50%-nál nagyobb tulajdonrészt az AMD-ben, különben azonnal érvényét veszti.
Az Intel szóvivője, Chuck Mulloy kijelentette, hogy meg fogják vizsgálni az ügyet, és mindent meg fognak tenni annak érdekében, hogy szellemi tulajdonukat, ezáltal a részvényeseiket megvédjék. Arra kérte az AMD-t, hogy hozza nyilvánosságra az ügylet részleteit, de ennek a másik fél egyelőre nem tett eleget.
Az AMD szóvivője, Drew Prairie a Computerworldnek tett nyilatkozatában elmondta, hogy gondosan és körültekintően cselekedtek, hogy az ezekben a szerződésekben foglaltak ne sérüljenek a kettéválás végrehajtása során. „ Minden keresztlicensz-szerződést figyelembe véve jártunk el, hogy biztosak lehessünk benne, a The Foundry képes lesz az összes AMD termék gyártására”. Hozzátette azt is, hogy nem állt szándékukban megkeresni az Intelt ezzel kapcsolatban, míg a kettéválásról meg nem állapodnak, és egyelőre az Intel sem kereste fel őket.
Előzmények
Hirdetés
Vodafone: Internet fél áron, dupla adatmennyiséggel két hónapig!
PR
1395 Ft havidíjjal és 4GB adatforgalommal az első két hónapban, ha két évre a MobilNet 7 csomagot választod. Rendeld meg online, díjmentes házhozszállítással!
Percről percre
Kisvasutak Magyarországon III.
Egy megszüntetett kisvonal emlékére - Kiskunmaj...
Galaxy blog: S III simogató olvasói találkozó
Május 31-én, csütörtökön, egy nappal a hivatalo...
Nem hagyják békén a Google-t az európai adatvédelmi hatóságok
A francia adatvédelmi biztos gyakorlatilag az u...
A Google ellenzi a pornó központi szűrését
A Nagy-Britanniában bevezetendő rendszert elíté...
LG blog: Az Optimus UI 3.0 újításai
Megnézzük, milyen új funkciókkal operál az LG A...
Emberi tudat gépi testben
Ha sikerrel jár a projekt, 2045-re már mesterséges testben élhetjük a mindennapokat.
Elemzés a fejhallgatókérdésről
A laikus zenehallgatóban sok téves elképzelés uralkodik a piacon kapható fejhallgatókkal kapcsolatban.
Motorola RAZR MAXX
A RAZR új verziója rendkívüli teljesítményű akkumulátort kapott, és eközben semmit sem vesztett a szépségéből.





