Gyorskeresés
Szponzorunk
Visszatért a Sony az OLED univerzumba!
Két brutális árú, professzionális felhasználóknak szánt kijelzőt mutatott be a vállalat.
Hirdetés
A Sony egy időben az OLED technológia legfontosabb úttörői közé számított. Aztán két évvel ezelőtt valami eltört a cég döntéshozóiban, és úgy tűnt kivonulnak erről a területről is.
Ám ez csak a látszat volt. Mi sem bizonyítja ezt jobban, hogy a konszern most visszatért, ráadásul egyből két modellel, amelyek mindegyike nagyobb, mint a korábban megbukott kijelző. 17 és 25 hüvelykes készülékekről szólnak a hírek, no meg arról, hogy a Sony ezeket elsősorban az üzleti, professzionális felhasználóknak szánja. Tehát kutatóintézeteknek, iparvállalatoknak, illetve film- vagy grafikai stúdióknak.

Sony BVM-E250
A modellek legnagyobb erénye elméletben a szinte tökéletes színhűség. A Full HD (1920x1080 képpont) ma már nem nagy szám, a maximum 100 cd/m² fényerő, pedig kimondottan kevés, hiszen egy átlagos otthoni körülmények között használt LCD vagy plazma tévénél 120 cd/m² az ideális mutató. A 178 fokos betekintési szög az OLED esetében még reálisan is hangzik, a HDMI csatlakozók pedig a habot jelentik a tortán.
Persze minden jóban van valami rossz. A feketelevest most az ár jelenti. A tökéletes színhűség, illetve a korábbinál nagyobb képméret ide-vagy-oda, valószínűleg kevesen fognak kifizetni 15 700 dollárt a 17 hüvelykes BVM-E170-ért, és 26 000-et a nagyobb, áprilistól elérhető BVM-E250-ért.
Forrás: Network World
Azóta történt
Előzmények
Szoftverfrissítés az éterből
-
Kisméretű 3D tévé a Sonytól
Kipróbáltuk a netes tartalmakban gazdag, Sony KDL-40HX800 Full HD 3D LCD tévét.
IFA 2010: odatette magát az LG
Feltekerhető OLED kijelző a Sonytól
Késnek a Sony tévék
Gyártók, szolgáltatók
Percről percre
Kisvasutak Magyarországon III.
Egy megszüntetett kisvonal emlékére - Kiskunmaj...
Galaxy blog: S III simogató olvasói találkozó
Május 31-én, csütörtökön, egy nappal a hivatalo...
Nem hagyják békén a Google-t az európai adatvédelmi hatóságok
A francia adatvédelmi biztos gyakorlatilag az u...
A Google ellenzi a pornó központi szűrését
A Nagy-Britanniában bevezetendő rendszert elíté...
LG blog: Az Optimus UI 3.0 újításai
Megnézzük, milyen új funkciókkal operál az LG A...
Emberi tudat gépi testben
Ha sikerrel jár a projekt, 2045-re már mesterséges testben élhetjük a mindennapokat.
Elemzés a fejhallgatókérdésről
A laikus zenehallgatóban sok téves elképzelés uralkodik a piacon kapható fejhallgatókkal kapcsolatban.
Motorola RAZR MAXX
A RAZR új verziója rendkívüli teljesítményű akkumulátort kapott, és eközben semmit sem vesztett a szépségéből.





