Gyorskeresés
Szponzorunk
Jön a világ legnagyobb Full LED-es háttérvilágítású LCD tévéje
A 2011-es CES-en mutatkozik be a 72 hüvelykes képátlóval bíró LG LZ9700.
Hirdetés
Az már most látszik, hogy az LG ismét odateszi majd magát a CES-en, és a szokásos termékdömping mellett sikerül megint egy rekorder tévével előállniuk. Az LZ9700-nál ugyanis nincs jelenleg nagyobb teljes LED-es háttérvilágítást alkalmazó, háromdimenziós tartalmak megjelenítésére képes LCD tévé a piacon.

LG LZ9700
A Full HD felbontású televízió 400 herztes képfrissítéssel dolgozik, aminek köszönhetően sikerül csökkenteni a szellemképet okozó, áthallás névre hallgató jelenséget. A háttérvilágításért felelő fénykibocsátó diódákat a korábbinál több és kisebb csoportba osztották, amelyek a tartalomtól függően ki-be kapcsolhatóak, tehát a local dimming technológiát sem spórolták ki a termékből a tervezők.
A DLNA tanúsítvánnyal is rendelkező televízió az egyik legvékonyabb a piacon, képes a netes tartalmak megjelenítésére, és persze rendelkezik beépített médialejátszóval is. Egyelőre sok részletet nyilván nem árult el a gyártó a készülékről, hiszen kell valamit tartogatni a rendezvényre kilátogatók számára is, azt azonban már lehet tudni, hogy tavasszal megvásárolható lesz. Az árazása még kérdéses, de nem lesz olcsó mulatság.
Azóta történt
LG IPS1 és IPS6 monitorok, már Magyarországon is
PH!TV – LG Cinema 3D – a passzív dimenzió
Színes LED-es nyomtatókkal bővül a Xerox felhozatala
Az Apical feljavíthatja a kijelzők kontrasztját
Szuper monitorokkal újít az LG
Ultrakeskeny kávájú üzleti kijelzőkkel jelentkezett az LG
3D-s és hagyományos monitorok különlegességekkel
Előzmények
AZ LG is Vegasra fókuszál
-
24 colosok manapság
Az Acer, az LG, a Samsung és HP kínálatából válogattunk.
IFA 2010: odatette magát az LG
3D csodák az LG-től Berlinben
-
Jóképű plazmatévé az LG-től
Kipróbáltuk az LG 50PK950 Full HD felbontású plazmatévét.





