Hirdetés

Veletech 2013: idén is veletek!

Idén is megrendezzük éves eseményünket, a Veletech kiállítást, mely a 2010-ben indult Mobile Meetingből nőtte ki magát. A tavaly már végleges nevét elnyerő Veletech kiállítás évről évre egyre komolyabbá vált; 2013-ban minden eddiginél nagyobb és látványosabb lesz.

Egy kép a tavalyi kiállításról
Egy kép a tavalyi kiállításról

Idén április 28-án nyitja meg kapuit a Veletech, egészen pontosan délelőtt 10 órától lehet bejutni a kiállításra, amely Budapesten, a Millenáris B csarnokában kap helyet. Azért esett erre a helyszínre a választásunk, mert tömegközlekedéssel remekül megközelíthető, illetve végre bőségesen lesz hely, hiszen a csarnokban maximálisan akár 1500 ember is tartózkodhat egyszerre. Ennek megfelelően több kiállító is lesz, s bár a pontos szám a rendezvény nyitásáig még változhat, de több mint 20 cég készül arra, hogy legfrissebb termékeit megmutathassa az értő közönségnek.

A helyszín
A helyszín

A koncepció négy éve változatlan: egy jelképes összegű (800 Ft) belépőjegy megvásárlása után nem csak arra van lehetőség, hogy a gyártói standokat körbejárják a látogatók és minél több körmönfont kérdést tegyenek fel a cégek képviselőinek, hanem egy 400 fős előadótérben számos kiállító prezentációkkal is készül, ahol természetesen szintén válaszolnak a közérdeklődésre számot tartó látogatói kérdésekre. Lesznek IT-biztonsággal kapcsolatos előadások, illetve a Telenor támogatásával fiatal magyar alkalmazásfejlesztők is bemutatják applikációikat. A csarnok egyik sarkában régi mobiltelefonokat állítunk majd ki, és idén is meginvitáltuk az Infórumot, hogy a senior korosztályt erősítő látogatók számára szervezzen érdekes programokat.

A galérián a tavaly nagy sikert aratott modding bemutató után idén megrendezzük a modding hazai versenyét, melynek győztesei a nemzetközi mezőnyben is megmérkőzhetnek majd. Mindezt élő barkácsolás, elektronikai workshop és air-brush bemutató kíséri majd. Az Asus támogatásával egy látványos, folyékony nitrogénes tuningpárbajra is sort kerítünk, és természetesen idén is lehet "különösen ajánlott" pólókat vásárolni.

A "B" csarnok bejárata
A B csarnok bejárata

A telekommunikációs gyártók szinte mind ott lesznek a kiállításon, azaz standot épít az Alcatel, a BlackBerry, a HTC, a Huawei, az LG, a Media-Tech, a Nokia, a Sony, a Samsung és a WayteQ, de megnézhetőek lesznek az Olympus, a TDK, az MSI, a Cooler Master és a G-Form termékei is, valamint egy jókora Speedshop standon szinte minden meg is rendelhető, nem is beszélve a Ghoo és az Evolve termékek megtapogathatóságáról. A tavalyi rendezvényhez hasonlóan most is lehet pusztán a belépőjeggyel értékes ajándékokat nyerni, melyeket a nap végén sorsolunk ki, de ha terveink sikerülnek, akkor a belépőjegy megvásárlása önmagában is garantálhat apróbb kiegészítőket.

A kiállítói előadások pontos programja még szerkesztés alatt áll, de az biztos, hogy számos olyan előadót láthat a nagyközönség, aki külföldről repül ide, hogy a Veletech 2013 alkalmával első kézből tájékoztassa az érdeklődőket a legfrissebb újdonságokról és tervekről. Szinte teljesen készen van a rendezvény androidos alkalmazása is, amely segít a látogatóknak eligazodni a programok és a kiállítók között. A Facebookon itt lehet hozzánk csatlakozni.

Most pedig összefoglalva jöjjenek a legfontosabb információk:

A Veletech 2013 időpontja: 2013. április 28. 10:00 - 18:00
Helyszín: Budapest, Millenáris B csarnok (1024 Bp., Kis Rókus u. 16-20.)


Nagyobb térképre váltás

Megközelíthetőség:

– gyalogszerrel 5 perc a Széll Kálmán (Moszkva) térről, ahol a következő viszonylatok állnak meg:

  • kettes (piros) metró a.k.a. M2
  • villamos: 4, 6, 18, 59, 61
  • busz: 5, 16, 21, 21A, 22, 39, 91, 102, 128, 129, 149, 155, 156, 222

– autóval a Fény utca, a Kis Rókus utca és a Marcibányi tér felől. Parkolás a környéken vasárnap ingyenes, a Mammut I-II bevásárlóközpontban fizetős (de mindig van hely). A Kis Rókus utca felől a Millenáris saját parkolója is használható, de szintén fizetős.

A Veletech 2013-ra a belépőjegy 800 Ft, 14 év alattiak és 60 év felettiek számára ingyenes. A ruhatár 200 Ft. A helyszínen büfé üzemel. Fényképet és videót készíteni nem csak szabad, de különösen ajánlott is.

Várunk minden kedves érdeklődőt április 28-án!

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés