Aki szeret makrózni, annak három lehetősége van: vesz egy dedikált makró objektívet (vagy többet), vagy fordító gyűrűt alkalmaz, illetve a meglévő fényerős objektívét használja közgyűrűkkel. Jelen esetben az utóbbit választottam. Elhatároztam hát, hogy beszerzek pár „csövet”, hiszen nem lehet több párezer forintnál, nem? Nos, itt jött az első hidegzuhany: a legegyszerűbb, műanyagból összetákolt közgyűrű, ami átviszi az AF és az elektronikus rekesz jelét, az itthon 35 000 forintba kerül. Az igényesebb, fémből épített darabok 50e fölött kezdődnek. És ezekben nincs semmiféle lencse, egy egyszerű tubust képzeljünk el, aminek két végén – esetemben – egy Canon EOS EF bajonett van, s még pár érintkező, ami a váz és az obi kommunikációját lehetővé teszi. Lenyeltem a békát, használtat nem találtam, megvettem a legolcsóbb, JJC márkájú, 12, 20 és 36 milliméteres közdarabokból álló szettet, mondván mi baj lehet velük, egy faéket sem lehet nagyon elrontani.

Még a boltban jól is nézett ki minden, klappolt az obi és a váz közti párbeszéd (volt rekeszállítás és működött az autofókusz), s tetszett, ahogy a gyűrűk a rájuk írt értékkel csökkentették a tárgytávot. Aztán otthon jött a kellemetlen meglepetés, ugyanis teljesen nyitott írisszel még minden rendben, de ahogy szűkítettem a blendét, úgy esett szét a kép. A felvételek közepén egy nagy világos folt jelent meg. Lecsavartam a gyűrűsort, belenéztem és akkor döbbentem rá, hogy a világos rész a belső tükröződések miatt van, ugyanis a tubusok belseje szép fényes felületű.

Elmerengtem, mivel lehetne orvosolni a jelenséget, s egyből eszembe is jutott három megoldás:

• három lépésről nekifutásból kihajítom az egész cókmókot az ablakon,
• visszaviszem a boltba és kisebb balhét rendezek, hogy vegyék vissza,
• felnőtt férfiemberként viselkedek, elmegyek a legközelebbi Röltexbe és veszek félméternyi öntapadós tépőzárat.

Felelősségteljes családapaként a harmadik megoldást választottam és hoztam is haza a fekete Klett-zárat, amit hangos szitkozódás és keserves vagdosás után nagy nehezen méretre szeltem és beletuszmákoltam a 36 és a 20 mm-es tubusokba (a legkisebbe nem kellett, az egyrészt nagyon vékony volt, másrészt a belső felületén nem volt fényes takarólemez).

F1.8-on semmi baj

..de F22-n siralmas volt gyárilag

F1.8

F22

Nos, a megoldás igen csúnya és messze nem tökéletes (lehet, hogy matt felületű szigetelő szalaggal jobban lehetett volna dolgozni), de működik, a kép már F22-n is (majdnem teljesen) tiszta, azaz foltmentes.

A tépőzár

Beragasztva így néz ki

Mit kell tehát makró közgyűrűk vásárlásakor jól megfigyelni? Egyrészt nem árt, ha a tubus fémből van (kívül-belül), ugyanis a nehezebb, nagyobb obikat jobban elbírja, nem kell attól félni, hogy használat közben lekonyul a szett a vázról, másrészt legyen elektronikus kontakt minden darabon, hogy a váz és az objektív tudjon egymásról (az AF nem olyan fontos, de a rekeszelés annál inkább, hiszen az EOS EF bajonettes lencserendszereken nincs rekeszgyűrű), harmadrészt a tubusok belseje legyen sűrűn barázdált és matt fekete festésű, hiszen így lesz kontrasztos, világos folttól mentes a kép. Egyébként a Canon is gyárt ilyen eszközöket, ezek konkrétan a Canon EF 25 II és az EF12 II, melyek 44 000 és 23 000 forint környékén szerezhetőek be.

A Canon 12 mm-es tubusa: drága, de biztosan jó

Tehát, a JJC közgyűrűsort senkinek sem ajánlom, aki nem szeret barkácsolni! Mivel körömvágó ollóval egy kicsit megkarcoltam a tubusok belsejét a tépőzárak fazonigazításakor, ezért visszavinni a boltba már nem tudom, így mondhatni ezt elbuktam. Lehet, jobban megérte volna egyből megvenni a Canon 25-ösét? Az biztos minőségi darab...