Gyorskeresés
Végzetesnek tűnő csapások érik a HD DVD-t
A Microsoft új álláspontja megadhatja a kegyelemdöfést a DVD Forum üdvöskéjének.
Hirdetés
„Nem lesz formátumháború Blu-ray és HD DVD között, az elkövetkezendő évek sokkal inkább a kék lézeres médium és a jelenlegi DVD formátum harcáról fognak szólni.” – így vázolta a jövőt egy pár nappal ezelőtti konferencián Andy Parson, a Pioneer Electronics alelnöke. Mint ahogy a Pioneer a Blu-ray Disc Szövetség egyik oszlopos tagja, nem kétséges, hogy a „kék lézeres médium” alatt melyik szabványt értette a cégvezető.
Többség dönt
A Blu-ray lemezformátum mögött álló hatalmas érdekcsoport immáron hét filmstúdiót, a szórakoztatóelektronikai iparban érdekelt cégek 90 százalékát és a számítástechnikai ipar jelentős szereplőit (kivéve a Microsoftot) tömöríti magába, a szervezet pedig a jelek szerint már nem is tekinti igazi vetélytársnak a Toshiba és a DVD Forum által pártfogolt konkurens HD DVD szabványt.
A Toshiba nyerő lapjai ráadásul egyre kevésbé tűnnek kijátszhatónak; míg korábban arról szóltak a hírek, hogy a HD DVD-t támogató eszközök és lemezek még az idén piacra kerülhetnek, a japán gyártó a napokban arról számolt be, hogy – állítólag a másolásvédelmi rendszer véglegesítésének csúszása miatt – kénytelen pár hónappal elhalasztani a formátum piaci debütálását, így a HD DVD csak jövő tavasszal indulhat útjára – a Blu-ray rendszerrel egy időben.
Árháború még lehet
A DVD Forum formátuma mellett így már csak egy érv szólhat; az előállítási költség tekintetében a HD DVD továbbra is kedvezőbb alternatíva lehet, ugyanakkor a Blu-ray Disc Szövetség több tagja is dolgozik olyan eljárás kifejlesztésén, amely olcsóbbá teheti a lemezek gyártását. Mindemellett nemrégiben hírek röppentek fel arról is, hogy javában zajlik a hibrid Blu-ray korongok fejlesztése; ezeket a lemezeket a legtöbb DVD-lejátszó képes lenne olvasni, így könnyítvén meg az átmenetet a régi és az új rendszer között. A DVD Forum már korábban jelezte, hogy készek ilyen rendszer piacra dobására, a Blu-ray Disc Szövetség részéről azonban mindeddig nem kerültek nyilvánosságra ezirányú tervek.
Elpártoló pártoló
Tovább nehezítheti a Toshiba formátumának helyzetét, hogy a Microsoft a minap hivatalosan cáfolta azokat az értesüléseket, melyek szerint a pár hete debütált XBox 360 játékkonzol tavasszal megjelenő új változatába DVD-olvasó helyett már HD DVD olvasót fognak szerelni. A hír annak fényében legalábbis meglepő, hogy a redmondi óriáscég – mely jó partneri viszonyt ápol a Toshibával – idén nyáron határozottan a HD DVD oldalára állt; Bill Gates pedig ennek kapcsán augusztusban egy interjú során felvetette a HD DVD olvasót tartalmazó XBox 360 változat megjelenésének lehetőségét. A HD DVD tábor kezdeti lelkesedését aztán Yoshihiro Maruyama, a japán Xbox projekt vezetője valamelyest lecsillapította a múlt hónapban, amikor bejelentette, hogy ha lesz is HD DVD olvasó egy új Xboxban, játékokat soha nem fognak kiadni ezen a médiumon.
Így a Sony jövő tavasszal debütáló PlayStation 3 játékkonzolja a jelek szerint a piacon egyedüliként fog tartalmazni következő generációs optikai adattároló rendszert, a Toshiba ezzel a döntéssel jelentős pozícióvesztésre ítéltetett, elemzők ugyanis korábban többek között a két rivális konzol összecsapását tekintették a két kék lézeres formátum egyik döntő ütközetének.
Azóta történt
Hirdetés
Vodafone: Internet fél áron, dupla adatmennyiséggel két hónapig!
PR
1395 Ft havidíjjal és 4GB adatforgalommal az első két hónapban, ha két évre a MobilNet 7 csomagot választod. Rendeld meg online, díjmentes házhozszállítással!
Percről percre
Kisvasutak Magyarországon III.
Egy megszüntetett kisvonal emlékére - Kiskunmaj...
Galaxy blog: S III simogató olvasói találkozó
Május 31-én, csütörtökön, egy nappal a hivatalo...
Nem hagyják békén a Google-t az európai adatvédelmi hatóságok
A francia adatvédelmi biztos gyakorlatilag az u...
A Google ellenzi a pornó központi szűrését
A Nagy-Britanniában bevezetendő rendszert elíté...
LG blog: Az Optimus UI 3.0 újításai
Megnézzük, milyen új funkciókkal operál az LG A...
Emberi tudat gépi testben
Ha sikerrel jár a projekt, 2045-re már mesterséges testben élhetjük a mindennapokat.
Elemzés a fejhallgatókérdésről
A laikus zenehallgatóban sok téves elképzelés uralkodik a piacon kapható fejhallgatókkal kapcsolatban.
Motorola RAZR MAXX
A RAZR új verziója rendkívüli teljesítményű akkumulátort kapott, és eközben semmit sem vesztett a szépségéből.





