Végre megjelent az új Xeon Phi

Az Intel megcsúszott a Knights Landing kódnevű lapka kiadásával, de limitált számban már szállítják a partnereknek.

Az Intel még a 2013-as esztendő végén leplezte le a Knights Landing kódnevű lapkát, amelyről korábban írtunk egy hírt. Azóta extra információk is érkeztek, elsődlegesen a memóriavezérlésre fókuszálva, amiről szintén beszámoltunk. Ezek alapján az új Xeon Phi mondhatni nyitott könyv, már csak azért is, mert az Intel az előző év végén formálisan bejelentette. Utóbbi azonban csak azért történt meg, mert a vállalat nem szerette volna elismerni a fejlesztés kényszerű csúszását, így papíron piacra dobták, a valóság azonban az, hogy csak most vált elérhetővé.

Hirdetés

Első körben az Intel a speciális tokozásba helyezhető verziót dobja piacra, azon belül is normál verziót, de később érkezik egy integrált fabric vezérlővel rendelkezőt (Omni-Path architektúrával kompatibilis) tartalmazó opció is. A tokozás megegyezik (függetlenül a két verziótól), de az adott szerver kiválasztásánál érdemes előre eldönteni, hogy melyik opcióra lenne igény, ugyanis az előretervezés a későbbi bővíthetőséget kevésbé szorítja korlátok közé.

Intel Xeon Phi integrált fabric vezérlővel és anélkül Intel Xeon Phi integrált fabric vezérlővel és anélkül
Intel Xeon Phi integrált fabric vezérlővel és anélkül [+]

Mivel az első bekezdésben linkelt hírek mindent leírnak a fejlesztésről, így jelen hírünk csak az új információkra térne ki, ezen belül is kiemelt figyelmet fordítva a megjelenő modellek specifikációira, amelyet az alábbi táblázat részletez is:

Intel új Xeon Phi gyorsítók
Típus Órajel
Integrált memória (MCDRAM/DDR4)
MCDRAM sebesség
DDR4 effektív órajel Integrált fabric opció Fogyasztás (TDP) Listaár (dollár)
7290 (72 mag) 1,5 GHz 16 GB/384 GB
7,2 GT/s
2400 MHz van 245 W 6254
7250 (68 mag) 1,4 GHz 16 GB/384 GB 7,2 GT/s 2400 MHz van 215 W 4876
7230 (64 mag) 1,3 GHz 16 GB/384 GB 7,2 GT/s 2400 MHz van 215 W 3710
7210 (64 mag) 1,3 GHz 16 GB/384 GB 6,4 GT/s 2133 MHz van 215 W 2438

Ahogy korábban említettük, az Intel egyelőre az összes modellt integrált fabric nélkül szállítja. Utóbbi egyébként egyrészt 15 wattal növeli a TDP keretet, másrészt a listaárhoz 278 dollárt hozzáad.

Az Intel az újdonságokat gépi tanuláshoz szánja, amelyben kifejezetten jól teljesíthetnek, hiszen a nagy számítási teljesítményhez sok memória tartozik. A csúcsmodellnek tekinthető Xeon Phi 7290 az elméleti számítási teljesítmény szempontjából 6,9 TFLOPS-os tempót kínál szimpla pontosság mellett, de felezett és dupla pontosság esetében ez az érték rendre 13,8 és 3,5 TFLOPS-ra módosul.

Az Intel a szoftveres oldalt az OpenHPC-re építve fedné le. Erre fog épülni egy HPC Orchestrator szoftvercsomag, amely várhatóan az év végére lesz publikusan elérhető.

A vállalat limitált számban szállítja a normál Xeon Phi modelleket, míg az integrált fabric kapcsolatot is támogató verziók várhatóan októbertől lesznek rendelhetők a partnerek számára.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Intel

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés