Hirdetés

Vége a Z500-as Atomok karrierjének

Sok Atom került már piacra, de a Z500-as sorozat nem éppen a legelterjedtebb megoldások közé tartozik. A processzor az ultraalacsony fogyasztású Menlow platform része volt, és a netbookokban alkalmazott Atomoknál kevesebbet fogyasztott, így elsősorban a tablet PC-kben jutott szerephez. A központi processzor mellé a Poulsbo vezérlőlapka társult, ami egy PowerVR IGP alkalmazott, vagyis a multimédiás képességek kiválóak voltak. Persze a hardveres tulajdonságokat nagyon beárnyékolta az, hogy a grafikus maghoz gyakorlatilag nem volt értékelhető eszközillesztő, így a felhasználó semmire nem ment az IGP impozáns képességeivel. Ez egyébként nem az Intel hanyagsága volt, egyszerűen a licensz nem tette lehetővé a driver saját részre való fejlesztését, ami sajnos a felhasználhatóság rovására ment.

A Menlow platformot 2011. május végéig lehet rendelni, a szállítás pedig november elejéig megoldott. Természetesen a régi rendszer helyére egy új érkezik, ami az Oak Trail kódnevet viseli, és a korábban bemutatott Moorestown platform módosított változata lesz. Technikai különbség, hogy az Oak Trail már képes futtatni a Windows operációs rendszert, azaz ideális megoldás lesz a tablet PC-kbe. Az Intel továbbra is a PowerVR-től licenszel IGP-t, ugyanis a GMA 600 a korábbi GMA 500 magasabb órajelen üzemelő változata. Remélhetőleg a licenszfeltételek tartalmazni fogják a driver fejleszthetőségét, így az Intelnek nem kell megvárnia az Imagination Technologies távolról sem gyors reagálását a felmerült problémákra.

Érdekesség, hogy a korábban bemutatott Cedar Trail körül új megjelenési időpont merült fel, ami 2011 végét prognosztizálja. Ez több hónapos változás a korábban pletykált nyári starthoz képest. Egyelőre nem tudni, hogy mi áll a dolgok mögött, sőt valószínű, hogy csak egy fals adat látott napvilágot. Az új generációs Atom egyébként gyártástechnológiát vált, mivel az Intel a 32 nm-es eljárásra bízza a siker lehetőségét, továbbá az eddig alkalmazott Bonnell processzormagot a Saltwell fogja váltani, ami némi ráncfelvarráson is átmehet a jobb teljesítmény érdekében.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Intel

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés