Gyorskeresés
Szponzorunk
Vége a nagyhalaknak: bezárt a Bluefish, süket a Mistral telefonja
A két kiskereskedelmi lánc egykor csaknem a teljes piacot uralta, mára leginkább tartozásaik és egyéb tisztázatlan ügyeik révén ismertek. Bajban lehetnek a korábbi vásárlók.
Hirdetés
Véget ért a Bluefish Computers Kft. ellen indított felszámolási eljárás, a cég megmaradt üzlete bezárt, a telefonokat senki nem veszi fel. Ezzel jó eséllyel végleg lehúzza a rolót az ezredfordulót követő pár év egyik legsikeresebb számítástechnikai kiskereskedelmi hálózata, mely később tekintélyes adótartozást halmozott fel. A felszámolást mégsem az APEH, hanem egy másik hitelező kezdeményezte – áll az Index tudósításában.
A lap úgy tudja, hogy a cég elsősorban az áfabefizetésekkel maradt el, egymilliárd forintnál is több tartozásával pedig felkerült az APEH nyilvános adóslistájára. Az Index kérdésére Dr. Várszegi György, az APEH főosztályvezetője elmondta, hogy a tavaly február 15. óta felszámolás alatt álló cég ellen mégsem az adóhivatal kezdeményezte az eljárást. A hatályos törvényi szabályozás értelmében egyébként a vállalkozás nem köteles tájékoztatni ügyfeleit a felszámolásról, így a Bluefish is tovább árulhatta a számítástechnikai termékeket a csődbiztos felügyelete alatt. A cég korábbi vásárlói most mégis bajba kerülhetnek, ha jótállási vagy szavatossági igényeiket kívánják érvényesíteni, mert bár a jogszabályok elvileg megadják az ehhez szükséges biztosítékokat, az eljárás sokáig húzódhat, és a gyakorlatban legtöbbször így sem jut pénzéhez az ügyfél.
A számítástechnikai kiskereskedelmi láncokra az utóbbi időben fokozott figyelmet fordítanak a hatóságok: februárban az APEH és a VPOP egy napon tartott razziát a Bluefish egykori legnagyobb vetélytársa, a Mistral Computerworld egyetlen megmaradt budapesti szaküzletében. A VPOP közleménye szerint a hatóság akkor bejelentés alapján szállt ki a helyszínre, ahol a feltételezés szerint a szerzői jogok megsértésével illegálisan sokszorosítottak és árusítottak a szerzői jog védelme alatt álló adathordozókat (filmeket, zeneműveket). Az ellenőrzés során a hatóság végül nem állapított meg jogsértést, lefoglalásra nem került sor, erről a helyszínen jegyzőkönyv készült. Az APEH adótitokra hivatkozva akkor nem árulta el, pontosan mit kerestek az ellenőrök a Mistral szaküzletében.
Bár a bolt akkor még kinyitott, a cégnél most süketek a telefonok, sem az üzletet, sem a szervizt nem lehet elérni – az Index úgy tudja, hogy a Mistralt is bezárták. A Mistral Computerworld és a Bluefish Computers az évtized első felének meghatározó hazai számítástechnikai kiskereskedői voltak. A cégek több budapesti üzlettel, később országos üzlethálózattal (a Bluefish egy franchise hálózatot is felállított), illetve ennek köszönhetően tekintélyes méretű vásárlói bázissal rendelkeztek.
Hirdetés
Vodafone: Internet fél áron, dupla adatmennyiséggel két hónapig!
PR
1395 Ft havidíjjal és 4GB adatforgalommal az első két hónapban, ha két évre a MobilNet 7 csomagot választod. Rendeld meg online, díjmentes házhozszállítással!
Percről percre
Galaxy blog: S III simogató olvasói találkozó
Május 31-én, csütörtökön, egy nappal a hivatalo...
Nem hagyják békén a Google-t az európai adatvédelmi hatóságok
A francia adatvédelmi biztos gyakorlatilag az u...
A Google ellenzi a pornó központi szűrését
A Nagy-Britanniában bevezetendő rendszert elíté...
LG blog: Az Optimus UI 3.0 újításai
Megnézzük, milyen új funkciókkal operál az LG A...
Harry Potter Kinect
Jelentkezz te is a Roxfort Boszorkány- és Varáz...
Emberi tudat gépi testben
Ha sikerrel jár a projekt, 2045-re már mesterséges testben élhetjük a mindennapokat.
Elemzés a fejhallgatókérdésről
A laikus zenehallgatóban sok téves elképzelés uralkodik a piacon kapható fejhallgatókkal kapcsolatban.
Motorola RAZR MAXX
A RAZR új verziója rendkívüli teljesítményű akkumulátort kapott, és eközben semmit sem vesztett a szépségéből.





